• Tartalom

BÜ BH 2005/201

BÜ BH 2005/201

2005.06.01.
I. Ha a megyei bíróság, mint másodfokú bíróság az elsőfokú bíróságnak az új Be. hatálybalépése előtt hozott határozatát hatályon kívül helyezi, a megismételt eljárást az új Be. szerint hatáskörrel rendelkező illetékes bíróság folytatja le.
II. A Btk. XVII. Fejezetébe tartozó bűncselekmények elbírálására kizárólag a megyei bíróság székhelyén lévő helyi bíróság illetékes, kivéve a XVII. Fejezet III. Címében szereplő bűncselekményeket [Be. 17. § (6) bek., 605. § (3) bek.].
F. I. I. r. vádlott és társai ellen az M. Városi Ügyészség vádiratában társtettesként elkövetett számviteli fegyelem megsértésének vétsége és más bűncselekmények miatt a M. Városi Bíróságon, mint a megyei bíróság székhelyén levő bíróságon emelt vádat. A B. Megyei Bíróság a 2000. november 2-án kelt végzésével az elsőfokú eljárásból a M. Városi Bíróságot kizárta és az eljárás lefolytatására a megye másik városi bíróságát, K. Városi Bíróságot jelölte ki.
A K. Városi Bíróság a 2002. szeptember 27-én kelt ítéletével elsőfokú határozatot hozott az ügyben. Többirányú perorvoslatok alapján eljárva az elsőfokú ítélet másodfokú elbírálása a B. Megyei Bíróságon nyert iktatást. A B. Megyei Bíróság bírái kizárási okot jelentettek be magukkal szemben, mivel N. B. III. r. és G. Cs. IV. r. vádlott korábban a megye területén ügyvédként tevékenykedtek, s velük rendszeres munkakapcsolatban álltak.
A Legfelsőbb Bíróság a 2003. május 9-én kelt végzésével az elfogultsági indítványnak helyt adva a másodfokú eljárásból a B. Megyei Bíróságot kizárta és az eljárás lefolytatására a H. Megyei Bíróságot jelölte ki.
A H. Megyei Bíróság a 2004. március 2-án kelt végzésével az elsőfokú ítéletet hatályon kívül helyezte és a K. Városi Bíróságot – mint helyi bíróságot – új eljárás lefolytatására utasította. A megismételt eljárásban a bűnügyi iratokat a K. Városi Bíróságon iktatták.
A megismételt eljárás során N. B. III. r. vádlott védője elfogultsági kifogást jelentett be a K. Városi Bíróság bírái ellen arra hivatkozással, hogy védence korábbi ügyében a városi bíróság marasztaló ítéletet hozott, amellyel szemben az ítélőtábla a 2004. május 3-án kelt végzésével perújítási eljárást rendelt el. Elfogultság okán N. B. III. r. vádlott ügyében ezen eljárás során sem a B. Megyei Bíróság bírái jártak el.
A K. Városi Bíróság bírái – egy kivétellel – úgy nyilatkoztak, hogy az ügyben nem érzik magukat elfogultnak.
A B. Megyei Bíróság Elnöke a 2004. június 25-én kelt átiratában – a korábbi kizárásra és arra figyelemmel, hogy a jogi helyzet az elfogultság tekintetében nem változott – a bűnügyi iratokat felterjesztette az ítélőtáblára arra hivatkozással, hogy a megyei bíróság ki van zárva az elsőfokú bíróság, bíráival szembeni elfogultsági kifogás elintézéséből.
A fellebbviteli főügyészség átiratában az új Büntetőeljárási Törvény hatálybalépéséről szóló Be. 605. § (4) bekezdésére figyelemmel a Be. 21. § (1) bekezdés e) pontjában írt okból indítványozta az E. Városi Bíróság – az esetleges másodfokú eljárás lefolytatására – és a H. Megyei Bíróság kijelölését.
A kizárási indítvány az alábbiak szerint alapos.
A büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 21. § (1) bekezdés e) pontja értelmében az ügyben bíróként nem járhat el, akitől az ügy tárgyilagos megítélése egyéb okból nem várható.
Az ítélőtábla kifejtette, hogy a bíró vagy a bíróság kizárását nem alapozza meg az a tény, hogy a vádlottal szemben korábban eljárt. Még akkor sem, ha a korábbi ügyében utóbb perújítást rendeltek el. Ezért a K. Városi Bíróság bírái ellen N. B. III. r. vádlott védője által bejelentett elfogultsági kifogásban foglaltak a K. Városi Bíróság kizárását nem alapoznák meg. Jelen ügyben azonban a hatásköri és illetékességi szabályok változása más székhelyű bíróság kijelölését indokolta.
Az 1998. évi XIX. törvény (továbbiakban: Be.) 605. § (4) bekezdésében foglaltak szerint, ha a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróságnak az e törvény hatálybalépése előtt (2003. július 1.) hozott határozatát hatályon kívül helyezi a megismételt eljárást az e törvény szerint hatáskörrel rendelkező és illetékes bíróság folytatja le. A Be. 17. § (6) bekezdés értelmében gazdasági bűncselekmények (Btk. XVII. Fejezet) esetén a különleges illetékességi szabály irányadó, amely szerint a megyei bíróság székhelyén lévő helyi bíróság jár el. Ebből következően az ügy elsőfokú elbírálására a K. Városi Bíróság nem rendelkezik illetékességgel, az egyébként illetékes székhelyi bíróságon az M. Bíróság kizárására már az alapügyben sor került. Minderre, valamint a megyei bíróság bírálnak korábbi elfogultsági nyilatkozatára is figyelemmel indokolt más megyében működő székhelyi bíróság kijelölése, illetve a B. Megyei Bíróság kizárása a Be. 21. § (1) bekezdés e) pontjában írt okból.
A kifejtettekre figyelemmel az ítélőtábla F. I. és társai ellen folyamatban lévő ügy elbírálásából a Be. 21. § (1) bekezdés e) pontjára alapítottan a K. Városi Bíróságot és a B. Megyei Bíróságot kizárta. A Be. 24. § (6) bekezdése alapján pedig az E. Városi Bíróságot, mint a megyei bíróság székhelyén lévő kizárólagos illetékességű helyi bíróságot, a másodfokú eljárásra pedig a H. Megyei Bíróságot jelölte ki.
(Fővárosi Ítélőtábla 1. Bkk. 1179/2004. sz.)
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére