BÜ BH 2005/208
BÜ BH 2005/208
2005.06.01.
Ha az elsőfokú bíróság az ülnök személyének megváltozása ellenére a hat hónapon belül megtartott tárgyalást a korábbi tárgyalás anyagának az ismertetésével nem ismétli meg, a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét akkor helyezi hatályon kívül és utasítja az elsőfokú bíróságot új eljárásra, ha ez az eljárási szabálysértés az ítéletet lényegesen befolyásolta – E relatív eljárási szabálysértés esetén nincs helye felülvizsgálatnak [Be. 375. § (1) bek., 287. § (4) bek., 405. § (1) bek. c) pont; 1/2002. BJE].
Az elsőfokú bíróság 2002. október 29. napján kelt ítéletében, illetőleg az ügyben másodfokon eljáró bíróság 2004. június 29. napján kelt és jogerős végzésében az I. r. terhelt és a II. r. terhelt bűnösségét súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás bűntettében állapította meg, ezért az I. rendű terheltet 2 évi börtönre és 2 évi közügyektől eltiltásra, a II. rendű terheltet 1 évi és 6 hónapi – 2 év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte.
A jogerős bírósági határozat ellen az I. r. terhelt meghatalmazott védője felülvizsgálati indítványt terjesztett elő, melyben a Be. 405. § (1) bekezdésének c) pontjára alapítva hivatkozott az elsőfokú eljárásban elkövetett olyan eljárási szabálysértésre, amely ún. abszolút hatályon kívül helyezési ok, s mint ilyen a jogerős határozattal befejezett ügy első- és másodfokú ítéletének a felülvizsgálati eljárásban történő hatályon kívül helyezését kell, hogy eredményezze.
A védő okfejtése szerint az elsőfokú eljárás során a folytatólagos tárgyalás menetében a 2003. június 23. napján megtartott tárgyaláson az egyik ülnök személyében változás következett be, ám az eljárást a tanács elnöke a korábbi tárgyalások anyagának ismertetése nélkül, az új Be. 287. § (4) bekezdésében foglaltak megszegésével folytatta. A védő vélekedése szerint ezzel az új Be. 373. § (1) bekezdés II. b) pontjában meghatározott eljárásjogi szabálysértés történt: az ítélkezésben olyan bíró vett részt, aki nem volt mindvégig jelen a tárgyaláson. Minthogy pedig e törvénysértés az ún. abszolút hatályon kívül helyezési okok körébe tartozik, a védő indítványozta a kifogásolt ítéletek tanácsülésen történő hatályon kívül helyezését.
A Legfőbb Ügyészség az átiratában a védő jogi érvelésével nem értett egyet. Rámutatott arra, hogy a védő által kifogásolt eljárásjogi szabálysértés megtörténte ugyan nem vitatható, ám tényként állapítható meg, hogy az ülnök személyében történt változás (2003. június 23.) után a bíróság még három érdemi tárgyalást tartott, ezeken pedig – a bizonyítás menetében – a tárgyalás anyagának megismerésére mód nyílt. Minthogy az említett eljárási szabálysértés csak az esetben eredményezheti a határozat hatályon kívül helyezését, ha az ítéletre történő kihatása megállapítható, – a Legfőbb Ügyészség a sérelmezett ítéletek hatályban tartását indítványozta.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati indítvánnyal érintett eljárásjogi kérdések megítélésében az 1/2002. BJE számú Jogegységi Határozat jogértelmezését vette figyelembe.
E határozat indokolásából kitűnően a Be. [korábban a régi Be. 197. § (2) bekezdése, majd a 2003. július 1. napján hatályba lépett 1998. évi XIX. törvény] 287. § (4) bekezdése lehetővé tette az elnapolt tárgyalás 6 hónapon belül a tárgyalás megismétlése nélkül történő folytatását. Az idevonatkozó szabályozás szerint ez alól kivétel az eljáró hivatásos bíró személyében történt változás, ám a tárgyalás folytatása a nem hivatásos bírók (ülnökök) személyében történő változás esetén megengedett. Ez utóbbi esetben a törvényi előírás szerint a tárgyalás anyagát ismertetni kell. E feltétel megszegése (tehát a tárgyalás anyaga ismertetésének elmulasztása) azonban önmagában nem emeli az ülnökváltozás tényét az abszolút hatályon kívül helyezési okok körébe, csupán olyan követelmény, amelynek érvényesítése révén a tárgyalás egy részében közreműködő ülnöknek a teljes tárgyalási anyag megismerésére lehetősége van. A tárgyalás anyagának ismertetésére vonatkozó előírással az eljárásjogi törvény biztosítani kívánja azt, hogy az egyébként megengedett ülnökváltozás esetén az ítélkezésben az ügy anyagában tájékozott nem hivatásos bíró vegyen részt. Ezzel összefüggésben az 1/2002. Jogegységi Határozat jogértelmezése kiemeli: a tanács összetételében történt változás esetén – ha az nem érinti a hivatásos bíró személyét – az eljárás továbbfolytatásához szükséges feltételek betartásának elmulasztása nem vonható a Be. 250. § II. bekezdés b) pontjában [jogszabályváltozás folytán jelen ügyben az új Be. 373. § (1) bekezdés II. b) pontjában] foglalt eljárási szabálysértés körébe: vagyis a tárgyalás anyagának elmaradt ismertetése önmagában nem teszi abszolút hatályon kívül helyezési okká az ülnökváltozást.
A tárgyalás anyagának ismertetésével kapcsolatos mulasztás, mint eljárásjogi szabálysértés mindebből adódóan abszolút hatályon kívül helyezési okként nem értelmezhető. Megvalósulása esetén természetesen vizsgálni kell, hogy mint eljárási szabálysértés lényegesen befolyásolta-e az ítéletet. Ilyen hátrányos befolyás esetén – az idézett jogegységi határozat indokolásából kitűnően – a régi Be. 261. § (1) bekezdése [az új Be. 375. § (1) bekezdése] szerint kell eljárni. Az ilyen relatív eljárási szabálysértés azonban nem tartozik a felülvizsgálati okok közé.
A Legfelsőbb Bíróság minderre figyelemmel, a felülvizsgálati indítvánnyal támadott első- és másodfokú ítéletet hatályában fenntartotta (Be. 427. §).
Mindemellett a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy jelen ügyben a 2003. június 23. napján bekövetkezett ülnökváltozás napján a perbíróság ismertette az egyik korábbi tárgyalás 17. sorszámú jegyzőkönyvét. Ebből a tárgyaláson részt vevők – így a perbe belépő új ülnök is – megismerhették a sértett nevelőjének részletes vallomását, valamint az I. r. terhelt mindazon észrevételét és nyilatkozatát, amelyek védekezésével összefüggésben éppen e tanú vallomása folytán váltak fontossá.
A 2003. június 23-án megtartott tárgyaláson az ülnök megismerhette az ügyben eljáró pszichológus szakértő véleményét. Ezt követően perbeszédek hangzottak el, melyek során a vád és védelem az ügy teljes tényanyagát érintve a jogi megítélés lényeges pontjait elemezte. A vád módosítása miatt a tárgyalás elnapolására került sor, 2003. október 29-én pedig a módosított vád adatait figyelembe véve folytatódott a bizonyítás. E napon került sor a sértett ismételt kihallgatására, majd a terheltek utolsó szó jogán megismételt védekezésének előadására és az elsőfokú ítélet kihirdetésére.
Mindebből megállapítható, hogy a 2003. június 23. napján megtartott tárgyaláson belépő ülnöknek minden lehetősége megvolt a tárgyalás teljes anyagának megismerésére, ekként nincs olyan körülmény, amelynek alapján állítható lenne, hogy ismereteinek hiányosságai az ítélkezésben közrehatottak volna.
(Legf. Bír. Bfv. II. 888/2004. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
