• Tartalom

2106/2005. (VI. 6.) Korm. határozat

2106/2005. (VI. 6.) Korm. határozat1

a nemzeti és állami ünnepek, valamint más kiemelkedő fontosságú rendezvények előkészítéséről és lebonyolításáról2

2009.10.09.

1. A Kormány

a) a Magyar Köztársaság nemzeti ünnepei, hivatalos állami ünnepe (március 15-e, augusztus 20-a és október 23-a);

b)3 a nemzeti és állami ünnepnek nem minősülő ünnepi megemlékezés [május utolsó vasárnapja (a Magyar Hősök Emlékünnepe, Gyermeknap), június 16-a (Nagy Imre és mártírtársai újratemetésének Emléknapja) és október 6-a (nemzeti gyásznap), november 4-e (gyásznap)], valamint

c) az Európai Unióhoz történt csatlakozás évfordulója és más kiemelkedő fontosságú esemény

központi állami rendezvényeinek (a továbbiakban együtt: központi rendezvény) összehangolt előkészítése és lebonyolítása érdekében az érintett miniszterek feladatait a következők szerint határozza meg.

2.4 A Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter

a) előkészíti és jóváhagyásra a Kormány elé terjeszti a központi rendezvények tárgyévre szóló koncepcióját;

Határidő: az előterjesztés benyújtására: a tárgyév január havi utolsó kormányülése

b)5 a jóváhagyott koncepció alapján előkészíti és jelentésben tájékoztatja a Kormányt a soron következő – az 1. pontban foglaltakhoz kapcsolódó – központi rendezvény részletes programjáról és költségvetéséről;

Határidő: az ünnepet megelőzően, a közbeszerzési eljárás, illetve a megvalósítás időszükségletének figyelembevételével

c)6 gondoskodik a hivatalos állami ünnepek, valamint a Magyar Hősök Emlékünnepe és az október 6-i nemzeti gyásznap kivételével az 1. b) pontban felsorolt ünnepi megemlékezések előkészítéséről,

Határidő: a rendezvényt megelőzően, az előkészítés időszükségletére figyelemmel

d) gondoskodik a központi rendezvények teljes körére kiterjedően az egységes kormányzati kommunikáció megtervezéséről és a megvalósítás összehangolásáról, valamint a médiával való kapcsolattartásról;

Határidő: a rendezvényt megelőzően, az előkészítés időszükségletére figyelemmel

e) gondoskodik a c)–d) pontban foglalt feladatok teljesítéséhez szükséges költségvetési forrásokról a Miniszterelnöki Hivatal fejezetben.

Határidő: a költségvetési tervezés keretében, illetve szükség szerint

f)7 gondoskodik a kormány által elfogadott részletes program megvalósításának előkészítéséről, szervezéséről, a rendezvények megfelelő színvonalú szakmai lebonyolításáról, a program megvalósításában közreműködő állami szervek és más szervezetek tevékenységének összehangolásáról, biztonsági kérdésekben az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság veszélyhelyzet-kezelési főigazgató-helyettesével mint operatív irányítóval (a továbbiakban: operatív irányító) együttműködve,

Határidő: a rendezvényt megelőzően, az előkészítés időszükségletére figyelemmel, valamint a rendezvények lebonyolítása során

g)8 irányítja a programok szakmai megvalósítását, lebonyolítását, dönt a programok nem biztonsági okokból történő módosításáról,

Határidő: a rendezvényt megelőzően, az előkészítés időszükségletére figyelemmel, valamint a rendezvények lebonyolítása során

h)9 az érintett miniszterekkel és az operatív irányítóval együttműködve gondoskodik az Operatív Törzs felállításáról,

Határidő: a rendezvényt megelőzően, az előkészítés időszükségletére figyelemmel

i)10 a Miniszterelnöki Hivatal fejezetében gondoskodik az operatív törzs működéséhez szükséges költségvetési forrásokról.

Határidő: a költségvetési tervezés keretében, illetve szükség szerint

3.11 Az operatív irányító a törzskar tagjai útján gondoskodik a programok biztonságos lebonyolításáról.

Határidő: a 2. b) pont szerinti jelentés elfogadását követően azonnal

4.12 Az operatív irányító az e határozat szerinti feladatait az érintett miniszterekkel együttműködve látja el. Az együttműködés keretében

a) az igazságügyi és rendészeti miniszter felelős a rendőrség közbiztonsági, közlekedésrendészeti, vízirendészeti, személyvédelmi és díszelgő egységeinek közreműködéséért;

b) az önkormányzati és területfejlesztési miniszter felelős a katasztrófavédelem szerveinek közreműködéséért;

c) az egészségügyi miniszter felelős a katasztrófa-egészségügyi szervek közreműködéséért;

d) a honvédelmi miniszter felelős a Magyar Honvédség szárazföldi, légi és vízi bemutatón közreműködő, illetve műszaki alakulatainak és díszelgő egységeinek közreműködéséért;

e) a környezetvédelmi és vízügyi miniszter felelős az Országos Meteorológiai Szolgálat közreműködéséért;

f) a külügyminiszter felelős a diplomáciai és az állami protokoll feladatainak ellátásáért.

5.13 Az 1. b) pontban foglalt ünnepi megemlékezések közül

a) a honvédelmi miniszter gondoskodik – a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszterrel együttműködve – a Magyar Hősök Emlékünnepe központi rendezvényeinek előkészítéséről és megszervezéséről;

b)14 a külügyminiszter gondoskodik – a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszterrel, a honvédelmi miniszterrel és az igazságügyi és rendészeti miniszterrel együttműködve – a június 16-ai Vértanúk terén rendezendő programnak, az október 6-ai nemzeti gyásznap központi rendezvényeinek, valamint a november 4-i központi temetői kegyeleti események előkészítéséről és megszervezéséről.

Határidő: a rendezvényt megelőzően, az előkészítés időszükségletére figyelemmel

6.15 A külügyminiszter, a honvédelmi miniszter, az igazságügyi és rendészeti miniszter, valamint az önkormányzati és területfejlesztési miniszter a központi rendezvényekkel összefüggő együttműködési kötelezettség, valamint a 4. pontban meghatározott önálló feladat teljesítéséhez szükséges forrásokat a fejezeti költségvetésben biztosítja. A nemzeti és hivatalos állami ünnepek, valamint egyéb központi rendezvények költsége – a Külügyminisztérium fejezet Állami Protokoll kiadási előirányzat terhére elszámolható költségek kivételével – a Miniszterelnöki Hivatal költségvetését terheli.

Határidő: a költségvetési tervezés keretében, illetve szükség szerint

7.16 Ez a határozat a közzététele napján lép hatályba.

Melléklet a 2106/2005. (VI. 6.) Korm. határozathoz17

A nemzeti és állami ünnepi rendezvények előkészítésének és lebonyolításának operatív irányítása és az együttműködés rendje
1.18 Az operatív irányító felelős a Kormány által jóváhagyott ünnepi rendezvény programjának a jogszabályok, az államirányítás egyéb jogi eszközei, valamint a hatósági előírások szerinti előkészítéséért és biztonságos megvalósításáért, valamint az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető rendkívüli körülmény és más elháríthatatlan ok esetén a rendezvény helyszínének, programpontjainak módosításáért, továbbá – az érintett hatóságok hatáskörének sérelme nélkül – a biztonsági okokból a rendezvény elhalasztására vagy megszakítására irányuló döntés meghozataláért.
2.19 Tömegrendezvény szervezése esetén az operatív irányító munkáját operatív törzs segíti. Az operatív törzs feladata a program biztonságos megvalósításának előmozdítása, ennek keretében a vállalkozási szerződésben a rendezvény biztonságos lebonyolítására vonatkozó előírások, a biztonsági tervek megfelelőségének ellenőrzése, továbbá intézkedés a feltárt hiányosságok kiküszöbölésére, indokolt esetben a jogszabályban biztosított hatósági hatáskör és egyéb intézkedési jog gyakorlására. Az operatív törzs lebonyolítás során folyamatos ügyeleti szolgálatot lát el, ennek során kapcsolatot tart a helyszínen közreműködő, a veszély megelőzésére és elhárítására hatáskörrel rendelkező szervekkel, elemzi és értékeli a helyszínről beérkező információkat és a kockázatokra vonatkozó jelzéseket, intézkedik a helyszínen nem rendezhető biztonsági problémák megoldására, élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető rendkívüli körülmény és más elháríthatatlan ok esetén a program egyes elemeinek vagy egészének elhalasztására, illetve megszakítására.
3.20 Az operatív törzs tagjait a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter megkeresése alapján az érintett miniszter jelöli ki. Az operatív törzset az operatív irányító irányítja. Az operatív irányító biztonsági okokból dönthet a programok változtatásáról, elhalasztásáról vagy lemondásáról.
3/A.21 Az operatív törzs tagja
a) a Miniszterelnöki Hivatal,
b) a Nemzetbiztonsági Hivatal,
c) az Országos Rendőr-főkapitányság, a területileg illetékes rendőr-főkapitányság és az ORFK Köztársasági Őrezred,
d) Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság és a Polgári Védelmi Igazgatóság,
e) az Országos Mentőszolgálat,
f) az Országos Meteorológiai Szolgálat,
g) a területileg illetékes megyei, fővárosi védelmi bizottság
intézkedési jogkörrel rendelkező képviselője.
3/B.22 Az operatív törzs titkársági feladatait, működését a Miniszterelnöki Hivatal kijelölt szervezeti egysége végzi az Operatív Törzsbe a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter által kijelölt munkatársak közreműködésével.
3/D.23 Az operatív törzs feladata
a) a program megvalósításának előmozdítása, a vállalkozói szerződésben a rendezvény biztonságos lebonyolítására vonatkozó előírások betartatása, a rendezvény biztonsági tervének elfogadása, ellenőrzése és intézkedés a hiányosságok kiküszöbölésére,
b) a lebonyolítás során folyamatos ügyeleti szolgálat biztosítása, ennek keretében a helyszínről beérkező információk és a kockázatokra vonatkozó jelzések elemzése és értékelése,
c) intézkedés a helyszínen parancsnoki jogkörben nem rendezhető biztonsági problémák megoldására, élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető rendkívüli körülmény és más elháríthatatlan ok esetén intézkedés a program egyes elemeinek vagy egészének elhalasztására, megszakítására,
d) a rendezvény – a rendezvény szervezője által elkészített – biztonsági és helyszíni közlekedési, egészségügyi, tömegközlekedési, valamint programtervének elfogadása az operatív irányító által a törzs tagjaiból kijelölt biztonsági albizottság szakmai javaslata alapján.
4.24 A vállalkozási szerződés rendelkezése alapján az operatív törzs munkájában konzultatív jogkörrel részt vesz a program megvalósítására szerződő vállalkozás vezető tisztségviselője a vállalkozói oldalon felmerülő biztonsági kérdések rendezése, továbbá a megrendelői biztonsági utasítások érvényesítése céljából.
5.25 Az operatív irányító az operatív törzs tagjainak a rendezvény biztonságos előkészítésével és lebonyolításával összefüggő feladatot határozhat meg, amely nem korlátozhatja az operatív törzs tagját delegáló szerv jogszabályon alapuló hatósági és egyéb intézkedési jogkörének gyakorlását, a szakmai és a biztonsági előírások érvényesítését.
6. Tömegrendezvény szervezése esetén a rendezvény megvalósítására irányuló vállalkozási szerződés keretében rendelkezni kell a biztonsági és helyszíni közlekedési, az egészségügyi, a tömegközlekedési, valamint a programterv elkészítéséről, a megrendelő útján az operatív irányítóval való együttműködési kötelezettség tartalmáról, a hatósági engedélyek megszerzésére, valamint a jogszabályi, a hatósági és a szakmai előírások betartására irányuló kötelezettségről. A tervek tartalma az alábbiakra terjed ki:
a) biztonsági és helyszíni közlekedési terv: a rendezvény pontos helyszínrajza, a megközelítési és menekülési útvonalak megjelölése, útvonalbiztosítás, a rendezvény szektorai, a kordonok, a kordonokon nyitott áteresztő pontok, a színpad és a különböző programelemek elhelyezkedése, a rendezvényen résztvevők tájékoztatásának módja, híradóbiztosítás (a lebonyolításért és a biztonságért felelős szervek közötti kommunikációs csatornák, eszközök), a kiürítési terv (kiürítés-számítás, az egyes szektorok menekülési útvonalai, a szektorok kiürítéséért felelős biztonsági őrök elhelyezkedése);
b) egészségügyi terv: a mentőjárművek, 50 ezer főnél nagyobb létszámú rendezvény esetében pedig az oxyológiai ambulancia elhelyezése;
c) tömegközlekedési terv: a rendezvény megkezdését megelőzően és a rendezvényről történő távozáskor a tömeg által igénybe vehető tömegközlekedési járatok elhelyezkedése, járatsűrűsége és kapacitása;
d) programterv: a biztonságért felelős szervek informálása céljából a rendezvény helyszínenkénti részletes programja és lebonyolításának pontos időbeli ütemezése.
1

Megjelent: Határozatok Tára 2005. évi 24. szám.

2

A határozatot a 1137/2010. (VII. 1.) Korm. határozat 13. pontja hatályon kívül helyezte 2010. július 2. napjával.

3

Az 1. pont b) alpontja az 1170/2009. (X. 8.) Korm. határozat 1. pontjával megállapított szöveg.

4

A 2. pont a 2014/2008. (II. 21.) Korm. határozat 1. pontjával megállapított szöveg.

5

A 2. pont b) alpontja az 1170/2009. (X. 8.) Korm. határozat 9. pontja szerint módosított szöveg.

6

A 2. pont c) alpontja az 1170/2009. (X. 8.) Korm. határozat 2. pontjával megállapított szöveg.

7

A 2. pont f) alpontját az 1170/2009. (X. 8.) Korm. határozat 3. pontja iktatta be.

8

A 2. pont g) alpontját az 1170/2009. (X. 8.) Korm. határozat 3. pontja iktatta be.

9

A 2. pont h) alpontját az 1170/2009. (X. 8.) Korm. határozat 3. pontja iktatta be.

10

A 2. pont i) alpontját az 1170/2009. (X. 8.) Korm. határozat 3. pontja iktatta be.

11

Az új 3. pontot a 2014/2008. (II. 21.) Korm. határozat 1. pontja iktatta be, egyidejűleg az eredeti 3–6. pont számozását 4–7. pontra változtatta. A 3. pont az 1170/2009. (X. 8.) Korm. határozat 4. pontjával megállapított szöveg.

12

A 3. pont a 2174/2006. (X. 17.) Korm. határozat 2. pontjával megállapított szöveg. Az eredeti 3. pont számozását 4. pontra változtatta és bevezető szövegrészét megállapította a 2014/2008. (II. 21.) Korm. határozat 1., illetve 2. pontja. A 4. pont bevezető szövegrésze az 1170/2009. (X. 8.) Korm. határozat 8. pontja szerint módosított szöveg.

13

Az eredeti 4. pont számozását 5. pontra változtatta a 2014/2008. (II. 21.) Korm. határozat 1. pontja.

14

Az 5. pont b) alpontja az 1170/2009. (X. 8.) Korm. határozat 5. pontjával megállapított szöveg.

15

Az 5. pont első mondata a 2174/2006. (X. 17.) Korm. határozat 4. pontjának b) pontja szerint módosított szöveg. Az eredeti 5. pont számozását 6. pontra változtatta a 2014/2008. (II. 21.) Korm. határozat 1. pontja, szövege az 1170/2009. (X. 8.) Korm. határozat 8–9. pontja szerint módosított szöveg.

16

Az eredeti 6. pont számozását 7. pontra változtatta a 2014/2008. (II. 21.) Korm. határozat 1. pontja.

17

A mellékletet a 2174/2006. (X. 17.) Korm. határozat 3. pontja iktatta be.

18

A melléklet 1. pontja az 1170/2009. (X. 8.) Korm. határozat 8. pontja szerint módosított szöveg.

19

A melléklet 2. pontja az 1170/2009. (X. 8.) Korm. határozat 8. pontja szerint módosított szöveg.

20

A melléklet 3. pontja az 1170/2009. (X. 8.) Korm. határozat 6. pontjával megállapított szöveg.

21

A melléklet 3/A. pontját az 1170/2009. (X. 8.) Korm. határozat 6. pontja iktatta be.

22

A melléklet 3/B. pontját az 1170/2009. (X. 8.) Korm. határozat 6. pontja iktatta be.

23

A melléklet 3/D. pontját az 1170/2009. (X. 8.) Korm. határozat 6. pontja iktatta be.

24

A melléklet 4. pontja az 1170/2009. (X. 8.) Korm. határozat 8. pontja szerint módosított szöveg.

25

A melléklet 5. pontja az 1170/2009. (X. 8.) Korm. határozat 8. pontja szerint módosított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére