PÜ BH 2005/212
PÜ BH 2005/212
2005.06.01.
A vad megjelenését az autópályán a vadászatra jogosult fokozott veszéllyel járó tevékenysége körében bekövetkezett belső elháríthatatlan oknak, ,,rendellenességnek'' kell tekinteni, mely a vadásztársaság felelősségét megalapozza [Ptk. 346. § (2) bek.].
A felperes 2001. május 18-án a hajnali órákban a tulajdonában álló és a házastársa által vezetett Suzuki Swift L.3. típusú személygépkocsival Gyöngyös felől Budapest irányába haladt az M3-as autópályán. A bagi elágazó után a 32 350 m szelvénynél bal oldalról, a két útpályát elválasztó korlát felől egy szarvas ugrott a gépkocsi elé. Az állat a gépjármű szélvédőjének ütközött, azon átesett, majd az autó végén leesve elpusztult.
A baleset időpontjában derült, száraz idő volt, a gépjármű tompított világítással, megengedett sebességgel közlekedett. A Gödöllői Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya az államigazgatási eljárást megszüntette, mert megállapította, hogy közlekedési szabálysértés nem történt.
A baleset következtében a gépjármű megsérült és a kijavításáig használhatatlanná vált.
A felperes keresetében a gépjármű kijavítására fordított 674 585 forint, valamint 25 napra másik személygépkocsi bérletével felmerült 75 000 forint, összesen 749 585 forint és ezen összeg 2001. június 12. napjától járó kamatának a megfizetésére kérte az alperesek kötelezését arra hivatkozással, hogy a szarvas az I. r. alperes vadászterületéről vágott ki, a II. r. alperes pedig mint az autópálya kezelője nem tett eleget a kármegelőzési kötelezettségének.
Az alperesek a kereset elutasítását kérték. Az I. r. alperes álláspontja szerint felróható magatartást nem tanúsított és a szarvas megjelenése az autópályán nem minősül az I. r. alperes működése körében bekövetkezett rendellenességnek. A vad közúton való megjelenése természetes életmódjából fakad és e tekintetben nem lehet különbséget tenni autópálya és nem autópálya között. Ezért a felperesnek saját kárát viselnie kell.
A II. r. alperes állítása szerint a közutak kezelésének szabályozásáról szóló rendelet előírásaiban foglaltaknak eleget tett. Jogellenes magatartást nem tanúsított, ezért a felperessel szemben felelőssége nem áll fenn.
A bíróság jogerős ítéletével a keresetet elutasította, és a felperest kötelezte az alperesek perköltségeinek és az állam által előlegezett illetéknek a megtérítésére.
Jogerős ítéletében a bíróság megállapította, hogy a kárt a felperes és az I. r. alperes fokozott veszéllyel járó tevékenységével közösen okozta. Egymásközti viszonyukban tehát a felelősség általános szabályait kell alkalmazni. Az I. r. alperes felróható magatartása pedig a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló 1996. évi LV. törvény (Vtv.) végrehajtásáról szóló 30/1997. (IV. 30.) FM rendelet (Vhr.) 58. §-a alapján nem állapítható meg. A jogalkotó azzal, hogy itt csupán a közutat jelöli meg akkor, amikor a vadászatra jogosult felelősségét megalapozó magatartások lehetséges körét felsorolja, azt a szándékát fejezi ki, hogy a vadászatra jogosult ugyanazoktól a magatartásoktól köteles tartózkodni minden típusú út esetén. A természet, amelyet utak szelnek át, a vad természetes élőhelye, ezért önmagában az a tény, hogy a vad a közúton felbukkan, nem minősül a vadászatra jogosult működési körében felmerült rendellenességnek. Egyébként a jogalkotó az elháríthatatlan ok és a rendellenesség fogalmát megkülönbözteti egymástól, az előbbinek a felelősség alóli mentesülés esetén van jelentősége, míg a rendellenességet a veszélyes üzemek találkozása esetén kell vizsgálni. Az elháríthatatlan ok tehát a veszélyes üzem felelősségét kimentő és nem a felelősségét telepítő körülmény, ezért az I. r. alperes működése körében felmerült elháríthatatlan okra alapítva az I. r. alperes felelőssége nem állapítható meg.
A jogerős ítélet a II. r. alperes felelősségét sem látta megállapíthatónak, mert önmagában a vad közúton való felbukkanása nem sérti az 1988. évi I. törvény 35. § rendelkezését. A felperes elmulasztotta a jogellenesnek minősülő magatartás konkrét megjelölését és bizonyítását.
A jogerős ítélet ellen – annak megváltoztatása és az alperesek kereset szerinti egyetemleges marasztalása érdekében – a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet. Ebben kifejtette, hogy a gyorsforgalmi utak igénybevétele során a gépjárművezetőnek nem kell számolnia gyalogos, lassú jármű vagy vad felbukkanásával. Feltételezhető ugyanis, hogy az ilyen utakat olyan vadvédelmi berendezésekkel látják el, amelyek a vad útra kerülését megakadályozzák. Ezeken az utakon a közlekedő gépjárművek sebessége az egyéb közutakhoz viszonyítva lényegesen magasabb. A nagyobb sebesség folytán objektíve elkerülhetetlenné válik a gépjármű elé ugró vaddal való ütközés. Emiatt a gyorsforgalmi úton a vad hirtelen felbukkanása a vadászatra jogosult fokozott veszéllyel járó tevékenysége körében bekövetkezett elháríthatatlan oknak minősül. Hivatkozott a Legfelsőbb Bíróságnak az e tárgyban közzétett döntéseire és arra, hogy a Vhr. 58. §-a példálózó felsorolást tartalmaz, emiatt bizonyítani lehet más felróhatósághoz vezető magatartást is.
Az alperesek ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem részben alapos.
Jogerős ítéletében a bíróság a tényállást a felek előadásának és a bizonyítási eljárás során felmerült bizonyítékoknak a helyes egybevetésével állapította meg. Az így megállapított tényállásból helytálló jogi következtetést vont le akkor, amikor a II. r. alperessel szemben a keresetet elutasította.
A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 35. §-a szerint az út kezelője a kezelői kötelezettségének megszegésével okozott kárt a polgári jog általános szabályai szerint köteles megtéríteni. Felelőssége tehát a Ptk. 339. § (1) bekezdésében megfogalmazott vétkességi felelősség. A per során a felperes nem bizonyította, hogy a II. r. alperes felróható magatartást tanúsított volna. A II. r. alperes a felperes által nem cáfolt előadása szerint a perbeli útszakaszon naponta négy alkalommal tartott útellenőrzést. Ennek során a vadvédő kerítés hibájára vonatkozó megállapítás nem történt, ilyen rendellenességet az útellenőr nem rögzített. Önmagában az a tény, hogy a kerítés nem képes teljes mértékben visszatartani az autópályáról a vadakat, az autópálya üzemben tartójának a felelősségét nem alapozza meg. Ehhez vétkességének bizonyítása is szükséges lenne.
Ez az álláspont megfelel a Legfelsőbb Bíróság Pfv. VI. 21.603/1999/3. számú döntésében kifejtetteknek is. Tévedett azonban a bíróság jogerős ítéletében akkor, amikor a keresetet az I. r. alperessel szemben is elutasította.
Az nem vitás, hogy a kár a felperes és az I. r. alperes fokozott veszéllyel járó tevékenysége következtében keletkezett. Egymásközti viszonyukban tehát a felelősség általános szabályait kell alkalmazni.
A per során olyan adat nem merült fel, melyből arra lehetne következtetni, hogy a kár bekövetkezte a felperes vétkes magatartásával áll okozati összefüggésben. A káresemény során az I. r. alperes sem tanúsított felróható magatartást.
A felperes és az I. r. alperes felróhatóságának hiányában a Ptk. 346. §-ának (2) bekezdésében foglaltak szerint azt kellett vizsgálni, hogy a kár egyikük fokozott veszéllyel járó tevékenysége körében bekövetkezett rendellenességre vezethető-e vissza.
Jogerős ítéletében a bíróság helytelenül hivatkozott arra, hogy a rendellenesség és az elháríthatatlan ok különböző fogalmak. A Ptk. 345. §-ának (1) bekezdése a veszélyes üzemi felelősség alóli kimentő oknak tekinti az ún. ,,külső'', a fokozott veszéllyel járó tevékenység körén kívül eső okot. Léteznek azonban olyan elháríthatatlan okok is, melyek a fokozott veszéllyel járó tevékenység körében keletkeznek. A fokozott veszéllyel járó tevékenységen belül keletkező elháríthatatlan ok pedig éppen a Ptk. 346. §-ának (2) bekezdésében szabályozott rendellenesség.
A Ptk. 345. §-ának (1) bekezdésében megfogalmazott, a veszélyes üzemi felelősség alól kimentő külső elháríthatatlan ok tehát nem azonos a 346. §-ának (2) bekezdése szerinti belső elháríthatatlan okkal, a rendellenességgel. Az egyik ugyanis a veszélyes üzemi tevékenység körén kívül, az utóbbi pedig ezen belül merül fel, azonban mindkettő elháríthatatlan.
A fokozott veszéllyel járó tevékenység körében bekövetkezett belső elháríthatatlan ok, rendellenesség lehet pl. a hirtelen fellépő műszaki hiba, fékhiba, vagy a gépkocsi vezetőjének hirtelen rosszulléte. Ha ilyen esemény bekövetkezik, akkor az az üzemben tartó, akinek a veszélyes üzemében a rendellenesség bekövetkezett, felelős azzal szemben, akinél rendellenesség nem állott fenn.
Jelen ügyben tehát abban a kérdésben kellett állást foglalni, hogy a vadnak az autópályán történt megjelenése az I. r. alperes fokozott veszéllyel járó tevékenysége körében bekövetkezett belső elháríthatatlan oknak, rendellenességnek minősül-e.
Egységes a bírói gyakorlat abban, hogy a vadászatra jogosult tevékenysége körében nem minősíthető rendellenességnek az a körülmény, hogy a vad a közúton feltűnik (Legfelsőbb Bíróság Határozatainak Hivatalos Gyűjteménye 2000/1. 198. számú döntés).
A gyorsforgalmi utak és az autópályák azonban a közutaktól annyiban különböznek, hogy ott a KRESZ tiltó rendelkezése folytán gyalogos, illetve lassú jármű feltűnésével nem kell számolni, a közlekedő járművek sebessége az egyéb közutakhoz viszonyítva lényegesen magasabb. Az ilyen utakon a gépjárművezetőknek nem kell számolniuk semmilyen a közlekedést akadályozó körülménnyel, a vadak megjelenésével sem. Ez ugyanis oly mértékben lassítaná le a közlekedést, mely az autópályák és gyorsforgalmi utak létét és értelmét kérdőjelezné meg.
Az nem vitás, hogy az utak is a természet részei és a vadak természetes környezetükben szabadon élnek és mozognak. Az autópályák és gyorsforgalmi utak rendeltetésszerű működésének biztosításához is ugyanolyan társadalmi érdek fűződik, mint a természet védelméhez. E két érdek összhangjának megteremtése érdekében létesítenek az autópályák mellett vadvédő kerítéseket és több helyen a vadak átjutását biztosító átjárókat is. Abban az esetben azonban, ha a vad az autópályán vagy a gyorsforgalmi úton megjelenik és ennek következtében kár keletkezik, azt a vadászatra jogosult saját működése körében bekövetkezett belső elháríthatatlan oknak, rendellenességnek kell minősíteni. Emiatt a felperes káráért az I. r. alperes tartozik felelősséggel a fentiekben már hivatkozott Ptk. 346. §-ának (2) bekezdésében foglaltak alapján.
A felperes kárának összegét a gépkocsi javításával és másik gépjármű bérlésével kapcsolatban keletkezett számlák csatolásával bizonyította.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletnek az I. r. alperesre vonatkozó rendelkezéseit a Pp. 275. §-ának (4) bekezdésében foglaltak alapján hatályon kívül helyezte, s az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján megváltoztatta és a Legfelsőbb Bíróság Határozatai Hivatalos Gyűjteményének 2000/1. 197. számú korábbi döntésével összhangban álló új határozatot hozott. Ennek megfelelően a felperes kárainak megtérítésére az I. r. alperest kötelezte. Az I. r. alperes a kárösszeg kamatait a Ptk. 301. §-ának (1) bekezdésében foglaltak alapján köteles megtéríteni.
A jogerős ítéletnek a II. r. alperessel szembeni keresetet elutasító rendelkezését a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. §-ának (3) bekezdésében foglaltak alapján hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Pfv. VI. 22.636/2002. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás