PÜ BH 2005/214
PÜ BH 2005/214
2005.06.01.
Az örökösnevezés a végrendeletben nemcsak név szerinti megjelöléssel történhet, de annak kétséget kizáróan kell utalnia az örökös személyére [Ptk. 636. §].
A 2000. április 15-én elhunyt S. R. örökhagyó az I. r. felperes édesanyjának második házastársa volt. Az örökhagyó 2000. január 24-én kelt saját kezűleg írt és aláírt végrendeletében örököséül az I. r. felperest jelölte meg. Ezt követően 2000. február 6-án kelt saját kezűleg írt és aláírt, valamint aláírását két tanú előtt a magáénak elismerését is tartalmazó újabb végrendeletében általános örökösének ugyancsak az I. r. felperest tette.
2000. április 3-án kelt írásbeli magánvégrendeletében egész vagyonát ,,legjobb barátjára'' hagyta.
Az örökhagyó után törvényes öröklésre a Magyar Állam volt jogosult, aki a hagyatéki eljárásban a hagyaték részére való átadását kérte.
Az eljárt közjegyző az öröklési jogi vitára figyelemmel a hagyatékot ideiglenes hatállyal a Magyar Állam részére adta át. Az I. r. felperes javára szóló végrendeletet hatálytalannak, a 2000. április 3-án kelt végrendeletet pedig örökösnevezés hiányában érvénytelennek tekintette.
Mindkét felperes keresettel fordult a bírósághoz. Az I. r. felperes annak megállapítását kérte, hogy az örökhagyó 2000. január 24-én és február 6-án kelt végrendelete érvényes és ő az örökhagyó végrendeleti örököse. Keresetét egyben kiterjesztette, és a II. r. felperessel szemben kérte annak megállapítását is, hogy az örökhagyó 2000. április 3-án kelt végrendelete érvénytelen. Kérte továbbá a végrendelet alapján az örökhagyó hagyatékának a részére való átadását.
A II. r. felperes keresetében az I. r. felperes javára szóló végrendelet hatálytalanságának, a 2000. április 3-án kelt végrendelet érvényességének a megállapítását kérte azzal, hogy annak alapján ő az örökhagyó végrendeleti örököse.
A Magyar Állam alperes a keresetek elutasítását kérte. Az elsőfokú bíróság az egyesített perben valamennyi, így az I. r. felperesnek a II. r. felperessel szembeni keresetét is – elbírálta, és ítéletével az I. r. felperes keresetét elutasította. Megállapította, hogy az örökhagyó 2000. január 24-én és február 6-án kelt végrendelete hatálytalan, és a 2000. április 3-án kelt végrendelete érvényes, amelynek alapján a hagyatékot a II. r. felperes szerezte meg végrendeleti öröklés jogcímén.
Az elsőfokú bíróság ítéletében tényként állapította meg, hogy a felperes szülei 1960-ban elváltak, édesanyja ezt követően az örökhagyóval kötött házasságot és az érettségi megszerzéséig a felperes velük élt. A felperes kapcsolata az örökhagyóval nem volt zavartalan, az örökhagyó nehéz természetű, nehezen alkalmazkodó volt. 1981-ben az I. r. felperes tőlük véglegesen elköltözött. Az örökhagyó a felesége betegségét nehezen viselte, felesége 2000. január 23-i halálát követően depresszióba esett. A halálesetet követően őt az I. r. felperes és családja meglátogatta. 2000. január 24-én kelt majd február 6-án kelt végrendeletét átadta az I. r. felperesnek azzal, hogy korábbi, vele szemben tanúsított magatartását megbánta és örökösévé teszi. Az I. r. felperes az örökhagyóval való megbeszélés alapján a lakásból bizonyos dolgokat elhozott. Az örökhagyó azzal, hogy mindehhez nem járult hozzá, nevelt leányára megharagudott. 2000. április 3-án az örökhagyó írásbeli magánvégrendeletet alkotott, abban korábbi végrendeleteit megmásítva a II. r. felperes javára végrendelkezett. Az örökhagyót a II. r. felperes többször látogatta, esetenként családjához elhívta. Az örökhagyó egyedül élt, halálát pár nap múlva hatósági intézkedés alapján fedezték fel. A házban lakók a II. r. felperest értesítették, hogy a szükséges ügyintézést elvégezze. Az örökhagyót az I. r. felperes temettette el.
Az elsőfokú ítélet jogi indokolása szerint a II. r. felperes keresete alapos, mert az örökhagyó az I. r. felperes javára szóló végrendeleteit a Ptk. 650. § (1) és (2) bekezdés szerint visszavonta, azok hatályukat vesztették. A 2000. április 3-án kelt végrendelet a Ptk. 628. és 629. §-a szerint alakilag érvényes. A Ptk. 636. § nem kívánja meg az örökösnevezés során a teljes családi név használatát, az érvényes akkor is, ha egyértelműen utal a részesíteni kívánt személyre. A bíróság a bizonyítékok mérlegelésével azt látta megállapíthatónak, hogy a végrendeletben megjelölt ,,legjobb barát'' a II. r. felperes, ezért megállapította, hogy ez utóbbi végrendelet érvényes és az örökhagyó hagyatékának örököse a II. r. felperes.
Az ítélet ellen az I. r. felperes fellebbezett.
A másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
A másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet indokbeli kiegészítéssel és pontosítással helytállónak ítélte. Észlelte, hogy az elsőfokú bíróság eljárási szabályt sértett a kereseti kérelmek egyesített perben való elbírálásával, azonban úgy foglalt állást, hogy az igényeknek az eljárásjogi szabályok megtartásával való előterjesztése és elbírálása sem eredményezett volna az I. r. felperesre kedvezőbb határozatot, ezért a hatályon kívül helyezést mellőzve érdemben döntött.
A másodfokú bíróság utalt arra, hogy a perbeli jogvita során elsődlegesen a II. r. felperesnek a Magyar Állam alperessel szembeni (P. 23.083/2001. számú perben előterjesztett) keresete volt elbírálandó, és ezt követően vizsgálandó az I. r. felperesnek a II. r. felperessel és az állammal szembeni igénye. Ebben a körben osztotta az elsőfokú bíróság álláspontját abban, hogy a végrendeletben írt általános örökösnevezés érvényes és az örökös személye a bizonyítási eljárás eredményeként megállapítható volt. Abból, hogy az örökhagyó és házastársa visszavonult életet éltek, és az örökhagyó halálát a szomszédok fedezték fel, nem következik az, hogy az örökhagyónak barátja nem volt. Az érdektelen tanúk vallomása egyértelműen utalt az örökhagyó baráti kapcsolatára és vallomásukból egybehangzó a végrendelet keletkezésének időszakára a felperesi baráti kapcsolatra utalás. Ezzel szemben az I. r. felperes élettársának vallomását figyelmen kívül hagyta. Az I. r. felperes a 2003. április 3-án kelt végrendelet alaki érvényességét nem vitatta, az örökhagyó jogi képviselője útján az I. r. felperes jogi képviselőjéhez intézett levélben jelezte végrendelete megváltoztatásának szándékát, és a végrendeletnek a II. r. felperes birtokába adása, továbbá az örökhagyó közvetlen környezetének a barát személyére vonatkozó ismerete a másodfokú bíróság álláspontja szerint összességében megalapozza az elsőfokú bíróság által levont jogi következtetést.
Az I. r. felperesnek a II. rendű felperessel szembeni keresete alaptalan, mert a 2003. április 3-ai végrendelet a Ptk. 650. § (2) bekezdése alapján hatálytalanná tette az I. r. felperes javára szóló végrendeletet, az I. r. felperes a javára szóló végrendeletek hatályosságának megállapítását nem kérheti.
A jogerős ítélet ellen az I. r. felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet a jogerős ítélet hatályon kívül helyezésével, keresetének való helytadás iránt.
Érvelése szerint a jogerős ítélet a Ptk. 636. §-át sérti. Az örökösnevezésnek álláspontja szerint – kétséget kizárónak és egyértelműnek kell lenni, annak az ítélkezési gyakorlat figyelembevételével – egyértelműen kell utalnia a jogosított személyére. Az adott esetben kétséget kizáróan nem lehet megállapítani, hogy ki volt az örökhagyó legjobb barátja, mert egyes tanúk szerint az örökhagyó senkivel nem barátkozott, mások szerint legalább három-négy barátja volt és ezek közül csak az egyik a II. r. felperes. Hivatkozott arra is, hogy amennyiben a II. r. felperes állításai igazak, a végrendelet keltezése hamis adatot tartalmaz, ezért nem lehet érvényes. Az eljárt bíróságok a favor testamenti elvét tévesen alkalmazták, azzal érvénytelen végrendeletet tettek érvényessé, holott az elv az érvényes végrendelet tartalmának meghatározására szolgál és nem az érvénytelenség orvoslására.
A II. r. felperes és az alperes felülvizsgálati ellenkérelmet nem terjesztett elő.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálatot a Pp. 270. §-ának (2) bekezdése ba) pontja alapján abban az elvi jelentőségű jogkérdésben rendelte el, hogy mikor tekinthető a végrendeleti örökösnevezés érvényesnek abban az esetben, ha az örökhagyó nem név szerinti megjelölést alkalmazott. E jogkérdésben a Legfelsőbb Bíróság a határozatainak hivatalos gyűjteményében közzétett módon még nem határozott.
A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint megalapozott.
A Legfelsőbb Bíróság mindenekelőtt arra utal, hogy teljes egészében osztotta a jogerős ítéletnek az egyesítéssel összefüggő eljárási szabálysértésre vonatkozó jogi álláspontját, erre irányuló kérelem hiányában azonban azt nem érinthette.
A felülvizsgálati kérelem érdemi elbírálását illetően a Legfelsőbb Bíróság mindenekelőtt arra utal, hogy a Ptk. 653. § alkalmazása, a végrendelet megtámadási joga azt az örököst illeti meg, aki az örökhagyó után akár törvényes örökösként vagy végrendelet alapján a sikeres megtámadás esetén ténylegesen örököl. Mivel az örökhagyó a halálát megelőzően több – egymást kizáró – végrendeletet alkotott és a Ptk. 650. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezés szerint az újabb végrendelettel a korábbi végrendeletet visszavontnak kell tekinteni, a korábbi végrendelet hatálytalanná vált. Egységes azonban az ítélkezési gyakorlat abban, hogy ilyen jogi hatás csak érvényes végrendelethez fűződik. Ha a későbbi végrendeletről megállapítható, hogy az érvénytelen, a korábbi végrendeletet nem lehet visszavontnak és hatálytalannak tekinteni.
Az ítélkezési gyakorlat ezért az igényérvényesítésben sorrendiséget és egyben együttességet kíván meg. Az I. r. felperesnek a perben kiterjesztett keresete e sorrendiség és együttes igényérvényesítés feltételeinek megfelel, mert a későbbi végrendelet érvénytelenségére hivatkozott és a javára szóló végrendelet hatályossága alapján örökösi minőségének megállapítását kérte, igényt tartva az örökhagyó hagyatékára.
Sorrendben ezért a későbbi végrendelet érvénytelenségeként megjelölt: Ptk. 636. § szerinti örökösnevezés érvényessége vagy érvénytelensége volt vizsgálandó, miként arra a jogerős ítélet is helyesen utalt.
Mivel a későbbi végrendelet az örököst nem név szerint jelölte meg, hanem abban az örökhagyó ,,legjobb barátját'' nevezte általános örökösévé, elsődlegesen annak az eldöntése volt szükséges, hogy az ilyen megjelölés érvényesnek tekinthető-e. A Ptk. az örökössé nevezés módját nem határozza meg és az örökös személyének megjelölésére sem tartalmaz rendelkezést. Az ítélkezési gyakorlat szerint elegendő ha az örökös személye felismerhető, egyértelműen utal a részesíteni kívánt személyre, feltéve, hogy az ekként megjelölt személy kilétéhez kétség nem fér (BH 1973/3/124., PJD VI. 375., P. törv. II. 21.077/1982., BH 1983/10/404., PJD X. 539. és CDT öröklési jog 1833. sz. jogesetek).
Az örökös személyének egyértelműen és kétséget kizáróan azonosíthatónak kell lenni a végrendelet és a per adatai alapján. Az adott esetben a ,,legjobb barát'' megjelölés relatív fogalom, ilyennek nem minősül, abból az örökös személye az örökös személyazonossága egyértelműen és kétséget kizáróan nem ismerhető fel. Ezért az örökhagyó 2000. április 3-án kelt végrendelete az I. r. felperes, valamint a II. r. felperes és alperes egymás közti viszonyában érvénytelen, az I. r. felperes javára szóló 2000. február 6-án kelt végrendeletet visszavontnak és hatálytalannak tekinteni nem lehet.
A kifejtettek alapján a jogerős ítélet anyagi jogszabályt sért, azt a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, egyben az I. r. felperes javára szóló 2000. február 6-án kelt végrendelet hatályosságát megállapította és az örökhagyó hagyatékára végrendeleti öröklés jogcímén az I. r. felperes tulajdonszerzését állapította meg.
(Legf. Bír. Pfv. II. 20.487/2003. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás