• Tartalom

233/2005. (X. 19.) Korm. rendelet

233/2005. (X. 19.) Korm. rendelet

a szomszédos államokban élő magyaroknak nyújtott támogatások központi nyilvántartásáról1

2008.05.16.

A szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. törvény (a továbbiakban: Szátv.) 26. § (1) és (2) bekezdésében foglaltak, valamint a Szülőföld Alapról szóló 2005. évi II. törvény (a továbbiakban: Sztv.) 10. § (4) bekezdésében foglaltak végrehajtására, az Sztv. 12. § (3) bekezdés a) pontjában foglalt felhatalmazás alapján – figyelemmel az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 15/A. §-ának (1) bekezdésére is – a Kormány a következőket rendeli el:

1. § (1) E rendelet hatálya azokra a szervezetekre (a továbbiakban: támogató szervezet) terjed ki, amelyek

a)2 a Szátv.-ben meghatározott személyek és szervezetek számára pályázatokat írnak ki, bírálnak el, és támogatást folyósítanak,

b) az Sztv.-ben meghatározott személyek és szervezetek számára elnyerhető támogatásokat bírálják el és folyósítják, továbbá

c) a szomszédos államokban élő, magukat magyar nemzetiségűnek valló személyek, illetve a szomszédos államokban működő szervezetek, gazdasági társaságok számára bármilyen – az államháztartás valamely alrendszeréből származó – támogatást bírálnak el, illetve folyósítanak.

(2) Ez a rendelet határozza meg a támogató szervezeteknek a támogatások központi nyilvántartásával kapcsolatos feladatait.

2. § (1) Az 1. §-ban foglalt szervezetek által nyújtott támogatások (a továbbiakban: támogatás) iránt benyújtott kérelmekről, a támogatások fajtájáról, továbbá az odaítélt támogatások összegéről központi nyilvántartást kell vezetni.

(2) A támogatások központi nyilvántartásának (a továbbiakban: Nyilvántartási Rendszer) célja különösen:

a) a támogatási rendszer működése koordinálásának megalapozása,

b) a halmozott pénzügyi támogatási igények azonosítása és annak megakadályozása,

c) a támogatásról döntő szervezetek szakmai együttműködésének, valamint a támogatások hatásvizsgálatának elősegítése,

d) a támogatást a támogatási szerződésben foglaltaktól eltérő módon felhasználók regisztrálása.

3. § (1) A Nyilvántartási Rendszer közérdekű adatokon kívül csak olyan adatokat tartalmazhat, amelynek nyilvános közzétételéhez a támogatást igénylő előzetesen hozzájárult.

(2) A Nyilvántartási Rendszer kezeli és nyilvántartja a Szátv. 26. § (3) bekezdése szerinti adatokat a Szátv. 26. § (4) bekezdése szerinti határidőig.

(3)3 A Nyilvántartási Rendszer kezeli

a) a pályázati kiírás adatait, a pályázat benyújtásának határidejét,

b) az igényelt támogatási kérelem és támogatás adatait, benyújtásának időpontját,

c) a pályázat, támogatás elbírálásában közreműködő és jogosult támogató szervezet nyilvános adatait (cím, elérhetőség),

d) a támogatás fajtáját és annak összegét.

(4)4 A támogató szervezet köteles a Nyilvántartási Rendszernek a 4. § (1) bekezdésében meghatározott határidőn belül a pályázat és a kérelem adatait – a pályázat, valamint a kérelem elbírálása előtt – rögzíteni.

(5)5 A Nyilvántartási Rendszer a pályázó, kérelmező igénylőt (a továbbiakban: igénylő) egyedi regisztrációs számmal, a pályázatot és a kérelmet (a továbbiakban együtt: kérelem) az igénylőhöz kapcsolt, azonosításra alkalmas további egyedi regisztrációs számmal (a továbbiakban együtt: regisztrációs szám) látja el. A regisztrációs számmal nem rendelkező kérelem, támogatásban nem részesíthető.

4. §6 (1) Minden támogató szervezet köteles a támogatásra vonatkozó adatokat, valamint a támogatást érintő, időközben bekövetkező adatváltozásokat, a támogatás odaítélését, illetve az adatváltozás bekövetkeztét követő harminc napon belül a Nyilvántartási Rendszer kezelője által meghatározott szerkezetben elektronikus úton rögzíteni és a Nyilvántartási Rendszernek elektronikus úton megküldeni.

(2) A nemzetközi együttműködés keretében magyar részvétellel folyó, a szomszédos államokban élő, magukat magyar nemzetiségűnek valló személyekkel kapcsolatos támogatásról rendelkezésre álló adatokat a támogató szervezet köteles folyamatosan a Nyilvántartási Rendszerben frissíteni.

(3) Az (1)–(2) bekezdésben meghatározott adatok rögzítését, bevitelét és frissítését a támogató szervezetnek online módon kell megoldania.

5. §7 (1) A Nyilvántartási Rendszert a Miniszterelnöki Hivatal a Szülőföld Alap Iroda útján kezeli és működteti.

(2) A Nyilvántartási Rendszerben szereplő adatoknak a Szátv. 26. § (5) bekezdése alapján a támogató szervezetek részére történő átadásáról a Szülőföld Alap Iroda – a Miniszterelnöki Hivatal illetékes szakállamtitkárának engedélyével – gondoskodik.

(3) A Nyilvántartási Rendszer működési és felhalmozási kiadásaival kapcsolatos költségeket a Szülőföld Alap Iroda költségvetéséből kell biztosítani.

6. §8

7. § (1)9 Ez a rendelet a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba.

(2) E rendelet rendelkezéseit a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell azzal, hogy a 4. § szerinti adatszolgáltatást a rendelet hatálybalépésétől számított 30 napon belül kell teljesíteni.

1

A rendeletet a 222/2014. (IX. 4.) Korm. rendelet 2. § 101. pontja hatályon kívül helyezte 2014. szeptember 5. napjával. Alkalmazására lásd e hatályon kívül helyező rendelet 1. §-át.

2

Az 1. § (1) bekezdésének a) pontja a 355/2006. (XII. 27.) Korm. rendelet 31. § (2) bekezdésének e) pontjával megállapított szöveg.

3

A 3. § (3) bekezdése a 355/2006. (XII. 27.) Korm. rendelet 31. § (2) bekezdésének f) pontjával megállapított szöveg.

4

A 3. § (4) bekezdése a 355/2006. (XII. 27.) Korm. rendelet 31. § (2) bekezdésének f) pontjával megállapított szöveg.

9

A 7. § (1) bekezdés második mondatát a 118/2008. (V. 8.) Korm. rendelet 1. § 450. pontja hatályon kívül helyezte.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére