BÜ BH 2005/237
BÜ BH 2005/237
2005.07.01.
Nem önbíráskodás bűntette, hanem az emberrablás bűntette valósul meg akkor is, ha a személyi szabadságától erőszakkal megfosztott sértett szabadon bocsátását jogosnak vélt vagyoni igény teljesítésétől teszik függővé [Btk. 175-175/A. §, 273. §].
R. I. sértett abban a B. városban található V. autómosóban állt alkalmazásban, ahová T. Zs. I. r. vádlott 2000. március hó 8. napján kitakaríttatni vitte a tulajdonát képező személygépkocsit. A vádlott a jármű mozgathatósága érdekében a mosóban hagyta a jármű gyári indítókulcsát, a kesztyűtartóban pedig benne volt az autó ajtókulcsa is.
R. I. takarította a gépkocsit, majd a munka befejeztével nála maradt a gyújtáskapcsolóhoz tartozó kulcs, melynek hiányát T. Zs. másnap észlelte, amikor az autót az autómosóban átvette. A vádlott szóvá tette az indítókulcs eltűnését, a mosó tulajdonosa, M. Gy. pedig megígértette R. I. sértettel, hogy a várhatóan mintegy 100 000 forint összegű zárcserét kifizeti a vádlottnak, aminek érdekében a sértett munkáltatója kész volt visszatartani R. I. fizetését.
Ezt követően R. I. a hiányzó kulcsot megtalálta, azt átadta a munkáltatójának, aki elbocsátotta őt.
T. Zs. I. r. vádlott tájékoztatta az autómosót neki ajánló H. B. II. r. vádlottat a történtekről, melyről mindkettejükben az a meggyőződés alakult ki, hogy R. I. szándékosan tüntette el a kulcsot azért, hogy arról másolatot készíttessen és azzal a gépkocsit ő, vagy ismeretlen társai eltulajdonítsák.
2000. március hó 10. napján 17 óra körüli időben T. Zs. I. r. és H. B. II. r. vádlottak T. Zs. gépkocsijával megjelentek R. I. lakásánál, s felszólították a sértettet, hogy adja elő a másolt kulcsot.
R. I. tagadta, hogy lemásolta volna a kulcsot, mire H. B. II. r. vádlott megütötte őt, majd mivel a sértett nem volt hajlandó beszállni az autóba, a vádlottak megragadták őt, s a hátsó ülésre lökték, H. B. a sértett mellé ült, T. Zs. pedig elhajtott.
Útközben a vádlottak továbbra is a másolt kulcs előadását, majd pedig mintegy ,,kárpótlásul'' pénzt követeltek az I. r. vádlott számára, melynek összegét T. Zs. végül 100 000 forintban határozta meg.
Menet közben H. B. II. r. vádlott több ízben megütötte a sértettet, aki a történtek hatására ráhagyta a vádlottakra azt, hogy továbbra is T. Zs. autója eltulajdonításának szándékával gyanúsították.
Időközben a gépkocsiba beszállt a jobb első ülésre egy ismeretlen személy is, ám R. I. a H. B. baráti köréhez tartozó férfitől segítséget nem kért és nem remélhetett.
A vádlottak a sértettel több alkalommal megálltak egy-egy út melletti telefonfülkénél annak érdekében, hogy R. I. a követelt pénzt megszerezze, ám a vádlottak közvetlen közelében lefolytatott telefonhívások eredményre nem vezettek. Ezért végül kb. 20 óra tájban a sértett édesanyjának lakására mentek pénzt kérni.
Mivel id. R. I.-nénál sem jártak eredménnyel, a ház előtt a vádlottak azzal engedték el a sértettet, hogy másnapra szerezze meg a pénzt, amiért 2000. március hó 11. napján 20 órakor jelentkeznek a lakásán.
R. I. még aznap a késő esti órákban feljelentést tett, s amikor a megjelölt időben a vádlottak megjelentek a lakásánál és R. I. egy borítékban 13 000 forint készpénzt adott át T. Zs.-nek, a helyszínen lévő rendőrök mindkét vádlottat elfogták.
A bántalmazás következtében R. I. az arcán több, nyolc napon belül gyógyuló zúzódásos sérülést szenvedett, ami miatt joghatályos magánindítványt terjesztett elő.
A megyei bíróság 2003. szeptember 17-én kelt ítéletével T. Zs. I. r. és H. B. II. r. vádlottat társtettesként elkövetett emberrablás bűntette miatt személyenként 2-2 évi – végrehajtásában 4-4 évi próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte. A vádlottak által előzetes fogva tartásban töltött időt a kiszabott szabadságvesztésekbe – annak végrehajtása esetén – beszámította. Kötelezte a vádlottakat az eljárás során felmerült bűnügyi költség megfizetésére.
Az ítélet ellen az ügyész súlyosításért, végrehajtandó szabadságvesztés kiszabása érdekében fellebbezett.
T. Zs. I. r. vádlott és védője felmentésért, másodlagosan enyhítésért, H. B. II. r. vádlott és védője a cselekmény téves jogi minősítése miatt és enyhítésért jelentettek be fellebbezést.
A fellebbviteli főügyészség átiratában az ügyészi fellebbezést fenntartotta, és mindkét vádlottal szemben végrehajtandó szabadságvesztés és közügyektől eltiltás mellékbüntetés kiszabását indítványozta.
Az I. r. vádlott védője a nyilvános ülésen a bejelentett fellebbezését fenntartotta és védence felmentését, bűnösség megállapítása esetén pedig a büntetés enyhítését indítványozta.
A II. r. vádlott védője a másodfokú eljárásban a fellebbezését fenntartotta, a cselekmény minősítését sérelmezve kifejtette, hogy a vádlott cselekménye az eredeti váddal egyezően önbíráskodás bűntettének és személyi szabadság megsértése bűntettének minősül, indítványozta az elsőfokú ítélet minősítésének megváltoztatását és a kiszabott büntetést enyhítését.
Az ítélőtábla a kétirányú perorvoslatok alapján eljárva az elsőfokú ítéletet és az azt megelőző bírósági eljárást teljes terjedelemben felülbírálta, és megállapította, hogy az első fokon eljárt bíróság ítélete megalapozott, a tényállás mentes a Be. 351. § (2) bekezdésében írt hiányosságoktól. A büntetőjogi főkérdések alapjául szolgáló bizonyítékokat a megyei bíróság megvizsgálta, mérlegelte és azok helyes, törvényes értékelésével állapította meg a tényállást.
Az indokolási kötelezettségét színvonalasan teljesítette, amikor részletesen, elemzően adott számot a vádlottak védekezésének cáfolatáról, és a sértett ellentmondásos nyilatkozatainak mérlegeléséről. Meggyőző érvekkel indokolta, hogy R. I. sértetti vallomása, mely részében képezi a történeti tényállás alapját és milyen indokok alapján. Helyesen ismerte fel az elsőfokú bíróság, hogy a sértetti vallomás csak részben volt következetlen, a sérelmére elkövetett bűncselekmény szempontjából releváns tények tekintetében azonban az eljárás során konzekvens nyilatkozatokat tett, amelyeket személyi és tárgyi bizonyítékok alátámasztottak. E sértetti vallomással szemben a vádlottak egymásnak is ellentmondó, életszerűtlen védekezését alappal vetette el az elsőfokú bíróság.
T. Zs. I. r. vádlott védőjének tényállást támadó fellebbezése a bizonyítékok értékelését támadja, a tényálláshoz kötöttség elve alapján megalapozott tényállás esetén törvényi tilalom folytán eredményre nem vezethet, a felmentésre irányuló indítványa pedig minden alapot nélkülöz.
A tényállásból okszerűen vont következtetést az elsőfokú bíróság a vádlottak bűnösségére és törvényes cselekményük jogi minősítése is. A vádlottak azzal a magatartásukkal, hogy R. I. bántalmazását követően őt betuszkolták a személygépkocsijuk hátsó ülésére, tettleg bántalmazták, vele szemben akaratát megtörő erőszakot alkalmaztak, ezt követően pedig korlátozták helyváltoztatási és cselekvési szabadságában és szabadon bocsátását a pénzkövetelés teljesítésétől tették függővé megvalósították a Btk. 175/A. § (1) bekezdésébe ütköző társtettesként elkövetett emberrablás bűntettét.
Nem osztotta a II. r. vádlott védőjének a jogi minősítést támadó érveit, amely szerint a vádlottak jogos vagy jogosnak vélt vagyoni igényüket kívánták érvényesíteni. A Btk. 175. §-a szerinti személyi szabadság megsértésének bűntette és a Btk. 175/A. §-ban megfogalmazott emberrablás bűntette az Alkotmány által garantált emberi jogot, a személyek személyi szabadságához, a szabad mozgáshoz, a helyváltoztatás szabadságához fűződő jogot sérti. Az emberrablás jogi tárgya kibővül a kényszertől mentes cselekvéshez fűződő társadalmi érdekkel. A Btk. 175. §-a szerinti bűncselekmény elkövetési magatartása személyi szabadságtól való megfosztás, szándékos, materiális bűncselekmény. Az emberrablás ezzel szemben szándékos, immateriális bűncselekmény. Az elkövetési magatartások egymással cél-eszköz viszonyban állnak. A személyi szabadságtól erőszakkal... stb. megfosztás és a szabadon bocsátást az elkövetők) követelés teljesítésétől teszik) függővé. Az emberrablás eszközcselekménye a személyi szabadságtól megfosztás, a célcselekménye a követelés teljesítésének kikényszerítése. Az erőszaknak személy elleni, akaratot megtörő (vis absoluta) jellegűnek, a fenyegetésnek pedig súlyosnak, közvetlenül az élet, testi épség ellen kell irányulni.
A Legfelsőbb Bíróság több eseti döntésében adott elvi iránymutatást a két bűncselekmény elhatárolása kérdésében, kifejtve, hogy az emberrablás az önbíráskodás bűntettével a specialitás viszonyában áll, ezért akkor is emberrablás bűntette valósul meg, ha a személyi szabadságától erőszakkal megfosztott sértett szabadon bocsátását jogosnak vélt vagyoni igény teljesítésétől teszi függővé az elkövető (BH 2002/470. számú jogeset).
Az adott ügyben a vádlottak tisztában voltak azzal, hogy a sértett munkáltatója ígéretet tett a sértett által okozott 100 000 Ft kár – a gépkocsizár cseréjének – megtérítésére. A sértett felkeresése, gépkocsiba belökése, órákon keresztül, három kerületben fuvarozása, fenyegetések, tettlegesség mellett pénz követelése, szabadon bocsátása a követeléstől függően, fel sem vet enyhébb minősítést, az összetett bűncselekmény helyett.
A kifejtettekre tekintettel az ítélőtábla az elsőfokú bíróság törvényes minősítését és annak jogi indokait helybenhagyta.
A súlyosításra, illetve enyhítésre irányuló fellebbezések nem alaposak.
Az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg mindkét vádlott javára és terhére az enyhítő és súlyosító körülményeket. További nyomatékos enyhítő tényező a jelentős időmúlás, a bűncselekmény elkövetése óta közel 5 év eltelt. Az elsőfokú bíróság helyesen ismerte fel az adott ügy konkrét tárgyi súlyát, a sértett jelentős közreható magatartását, ezért a hasonló cselekményekhez képest speciális jellegű, az emberrablás miatti durvább végrehajtású cselekmények között az adott ügy konkrét tárgyi súlya enyhébb megítélésű, ezért a vádlottakkal szemben differenciált büntetést szabott ki, amely alkalmas a büntetési célok hathatós biztosítására. A tettarányos, végrehajtásában hosszabb próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés az adott esetben törvényes büntetés, amelynek súlyosítására és enyhítésére sem látott az ítélőtábla indokot, ezért a megyei bíróság ítéletét a Be. 371. § (1) bekezdése alapján helybenhagyta.
(Fővárosi Ítélőtábla 1. Bf. 113/2004. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás