BÜ BH 2005/274
BÜ BH 2005/274
2005.08.01.
Segítségnyújtás elmulasztásának – a veszélyhelyzetet előidéző által elkövetett – bűntette miatti büntethetőséget ténybeli tévedés zárja ki, ha a terhelt tévesen úgy véli, hogy a balesettel érintett személy nem sérült meg, nem szorul segítségre és e feltételezésre alapos oka volt [Btk. 27. § (1) bek., 172. § (1) és (3) bek.].
I. Az elsőfokú bíróság az ítéletében a terhelt bűnösségét segítségnyújtás elmulasztásának a veszélyhelyzetet előidéző által elkövetett bűntettében állapította meg, ezért őt 150 napi tétel pénzbüntetésre ítélte, egy napi tétel összegét 300 forintban határozta meg. Mellékbüntetésül a terheltet a közúti járművezetéstől 1 évre eltiltotta.
A másodfokú bíróság – a 2003. április 10-én kelt és jogerős ítéletében – az elsőfokú határozatot megváltoztatta és a terheltet az ellene emelt vád alól felmentette. Megállapította, hogy a terhelt elkövette a közúti közlekedés rendjének megzavarása szabálysértését, ezért őt pénzbírsággal sújtotta.
Az elsőfokú határozatban foglaltak szerint a terhelt 2002. január 11-én este 10 óra körül Peugeot gépkocsijával Sz. belterületén közlekedett a P.-i úton az A. Plaza irányába. A P.-i út ezen szakaszán autóbuszmegállók, autóbusz-pályaudvar van, az úttest többsávos, széles, a gyalogosforgalom – a műszakváltások miatt – viszonylag jelentős. A baleset idején éjszakai látási viszonyok mellett, az aszfalt csúszós, nedves volt.
A terhelt a kereszteződésnél lévő gyalogátkelőhelyet 40-50 km/h haladási sebességgel közelítette meg, s ennek során figyelmen kívül hagyta, hogy a sértett a buszpályaudvar felől a S. utca irányába gyors lépésekkel megindult a gyalogátkelőhelyen. A sértett mintegy 9 métert haladt, amikor a terhelt gépjárműve bal első sarokrészével őt elütötte.
A sértett a földre esett. A terhelt azonnal fékezett és kb. 8 méterre a gyalogátkelőhelytől megállt, a gépkocsiból kiszállt és hátraindult. A sértett néhány másodpercen belül felugrott, nem érzett sérülést és rajta semmilyen külsérelmi nyom nem látszott. A hátrainduló terhelt a sértettet 5-6 méterre megközelítette, és segítségét ajánlotta a sértettnek, de válaszát nem értette. Ugyanakkor a sértett elhárító integetéssel jelezte a terheltnek, hogy nem sérült meg, segítségre nem szorul. Mindezt szavakkal is a terhelt tudomására hozta. Felállása után több járókelő megközelítette a sértettet, majd a járdára kísérte őt. A terhelt gépkocsijába visszaült és a helyszínt elhagyta. A sértettet kísérő gyalogosok észlelték, hogy a füle véres, ezért a mentőket értesítették. A sértett 8 napon belül gyógyuló kisebb zúzódásos sérüléseket szenvedett el.
II. A jogerős másodfokú határozat ellen a F. Megyei Főügyészség a terhelt terhére terjesztett elő felülvizsgálati indítványt. A terhelt felmentését vitatva a bíróság anyagi jogsértését kifogásolta. Hivatkozott arra, hogy a Btk. 172. § (1) bekezdésében meghatározott segítségnyújtás elmulasztásának bűntetteként definiált magatartás az elkövető több, együtt megjelenő kötelezettségét takarja: a baleset helyszínén történő megállás után a sérülttel való kapcsolat felvétele és a sérülésének lehetőségéről, vagyis a konkrét segítségnyújtás szükségességéről való meggyőződés e kötelességek körébe tartoznak. Aki pedig a helyszínt rövid megállás után a további kötelességeinek teljesítése nélkül elhagyja, mulasztásaiért büntetőjogi felelősséggel tartozik. A F. Megyei Főügyészség ezért a másodfokú bíróság felmentő ítéletének hatályon kívül helyezését és a másodfokú bíróság új eljárásra utasítását indítványozta.
A terhelt védője a felülvizsgálati indítvánnyal támadott másodfokú határozat hatályban tartására tett indítványt. Az abban kifejtett jogi álláspontot helytállónak tartva érvelt Sz. F. ártatlansága mellett.
A Legfőbb Ügyészség az átiratában a F. Megyei Főügyészség indítványát fenntartotta.
III. A Legfelsőbb Bíróság az ügyészi felülvizsgálati indítvány alapján a kifogásolt másodfokú jogerős ítélet érdemi felülvizsgálatát elvégezte. Megállapította ugyanis, hogy az abban foglaltak a megyei bíróság anyagi jogszabálysértését sérelmezik [Be. 405. § (1) bekezdés a) pontja], amikor a segítségnyújtás elmulasztásának bűntette törvényi tényállásában foglalt kötelezettségek elemzésével vitatják a másodfokú ítéletnek a terhelt magatartását tévesen megítélő álláspontját, nevezett felmentését.
A felülvizsgálat nyomán azonban a Legfelsőbb Bíróság az indítványtól eltérő jogkövetkeztetésre jutott.
Az állandó bírói gyakorlat a Btk. 172. § (1) bekezdésében meghatározott elkövetési magatartás tekintetében részletesen kidolgozta mindazon kötelezettségek tartalmát, amelyek e bűntett fogalmi körébe tartoznak, s amelyek megszegése, elmulasztása az e bűncselekményben való bűnösséget, a segítségnyújtás elmulasztásáért való büntetőjogi felelősséget megalapozza. E kötelezettségeket a F. Megyei Főügyészség felülvizsgálati indítványa helyesen, az állandó bírói gyakorlatnak megfelelően részletezte, ám a terheltnek felrótt magatartás értékelése kapcsán a kötelezettségek teljesítésének elmulasztását tévesen, lényeges körülmények figyelmen kívül hagyásával értékelte.
A másodfokú ítéletben kiegészített és részben helyesbített tényállás szerint a terhelt a baleset helyszínét nem hagyta el, megállt, a gépkocsiból kiszállt, s a földre eső sértettől mintegy 5-6 méterre volt, amikor a sértett már felállt és integetve, valamint szóban is jelezte, hogy nincs szüksége segítségre. Azonnal továbbindult és a járdára ment.
A terhelt nyilvánvaló segítségnyújtási szándékkal állt meg és szállt ki gépkocsijából. Az ütközés kapcsán kár nem érte, sérülése nem keletkezett, magatartását tehát kizárólag a sértett helyzete motiválta. Látta azonban, hogy a sértett késlekedés nélkül feláll, a járda felé halad és integetéssel is elhárítja segítő közeledését. A sértettel való ütközés igen enyhe erejű volt, ezt a terhelt tudta. Mindebből arra következtetett, hogy a sértett nem sérült meg, nem szorul segítségre.
Nem kétséges természetesen, hogy a segítségnyújtás szükségességéről történő komoly és alapos meggyőződés a terhelt magatartásában nem valósult meg. E tekintetben helytállóak azok az érvek, melyeket a F. Megyei Főügyészség felülvizsgálati indítványa tartalmaz: a segítségnyújtás szükségességéről való meggyőződést a sérülttel való közvetlen kapcsolat, állapotáról való meggyőződés biztosíthatja csupán.
Mindemellett a tett jogi értékelése során nem hagyhatók figyelmen kívül azok a körülmények, amelyek közt a terhelt a kialakult helyzetet megítélte. Miután a sértett elesését követően azonnal felállt, útját folytatva megállás nélkül a túloldalra indult, a közeledő terhelt segítségre ajánlkozását szóban és egyértelmű taglejtésekkel is elhárította, a terheltnek alapos oka volt azt feltételezni, hogy nevezett nem sérült meg és segítségre nem szorul. Azok a kötelezettségek ugyanis, amelyeket a Btk. 172. § (1) bekezdésében definiált magatartás az elkövetőre ró, nem zárják ki a terhelt tévedésének lehetőségét, a baleset következményeit, a sérült állapotát illetően. A helyzet ilyen téves megítélését pedig büntetőjogilag értékelni kell akkor, ha a körülmények a tévedés megítélését alapos okkal, okokkal alátámasztják.
Az ítéleti tényállás szerint maga a sértett is csak a helyszín elhagyása után észlelte jelentéktelen, 8 napon belül gyógyuló sérülését. A segítség nyújtása pedig az esetben kötelező, ha a helyszínen sérült, segítségre szoruló személy van. A Legfelsőbb Bíróság megítélése szerint ezért a terhelt tévesen úgy vélte, hogy a sértett semmiféle sérülést nem szenvedett el, segítségnyújtásra nem szorul, ezért bűnösségének megállapíthatóságát a javára megállapítható ténybeli tévedés kizárja [Btk. 27. § (1) bekezdés].
A Legfelsőbb Bíróság mindebből kitűnően az ügy érdemét tekintve osztotta a F. Megyei Bíróság álláspontját, ám a terhelt felmentését nem gondatlanságának hiányában, az elvárhatóság fogalomkörében adott jogi indokokra, hanem a terhelt ténybeli tévedésére alapozta.
A jogerős másodfokú ítélet hatályban tartása a Be. 427. § alapján történt.
(Legf. Bír. Bfv. II. 2415/2003. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás