BÜ BH 2005/278
BÜ BH 2005/278
2005.08.01.
I. Külföldi vádlott esetén a tárgyalásról értesíteni kell hazájának konzulátusát [Be. 238. § (2) bek., 279. § (1) bek.].
II. Különös kegyetlenség megállapításának feltételei [Btk. 166. § (2) bek. d) pont].
Az elsőfokú bíróság a vádlottat bűnösnek mondta ki különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettében, amelyért 14 év fegyházbüntetésre és a Magyar Köztársaság területéről végleges hatállyal kiutasításra ítélte.
Az elsőfokú tényállás lényege a következő:
M. C. vádlott nem magyar állampolgár. Nőtlen, gyermektelen. Élettársi kapcsolatot tart fenn. Az általános iskola 8. osztályát végezte el. Karosszérialakatos szakképzettséggel rendelkezik. Őrizetbe vétele előtt hazájában dolgozott, ahol több esetben szabadságvesztésre ítélték.
A vádlott nem szenved, és a vád tárgyává tett cselekmény időpontjában sem szenvedett az elmeműködés olyan kóros állapotában, amely korlátozta volna őt a cselekménye következményeinek a felismerésében vagy abban, hogy ezen felismerésnek megfelelően cselekedjen.
A vádlott 1995. május 23-án lépett a Magyar Köztársaság területére, majd munkavállalás céljából B.-re ment. Itt ismerkedett meg L. S. 65 éves sértettel, aki – bérleti díj fizetése ellenében – szállást biztosított részére a lakóházában.
A vádlott és a sértett 1995. június 17. napján a kora hajnali órákban a sértett szobájában tartózkodott, ahol ismeretlen okból nézeteltérésbe kerültek egymással. A vádlott emiatt a szobában lévő, 1 méter nyélhosszúságú, 21,5 cm fejhosszúságú fejszével négy esetben, nagy erővel, szemből-oldalról a fején megütötte a sértettet, majd egy minimálisan 6-8 cm pengehosszúságú szúróeszközzel, lentről felfelé irányulóan, nagy erővel bal mellkason szúrta. Az öt eszközös behatás igen rövid időn belül követte egymást, s mindegyiket a sértett még élőben szenvedte el.
Az első, nagy erővel véghez vitt fejszecsapás hatására a sértett hanyatt, tarkótájékkal a fal melletti ágy fal mellé simuló támlájára esett, s a többi nagy erejű eszközös bántalmazást, tehát a további három, fejre mért fejszeütést, majd az egy mellkasi szúrást ebben a helyzetben szenvedte el.
A sértett a bántalmazás következtében a helyszínen meghalt.
A vádlott a cselekményét követően a szobában lévő műanyag lavórban megmosakodott, a személyes dolgait egy kétfülű műanyag szatyorba tette, az udvaron található színben, a szarufa alá pedig elrejtette az eszközül használt fejszét, majd a hajnali órákban az országot elhagyta.
A fejre mért négy, nagy erejű – négy csonttörési centrumot létrehozó – ütés folytán kiterjedt koponyaboltozati és koponyaalapi törés, az agy kiterjedt roncsolódása, zúzódása, az arckoponya többszörös törése következett be. Mind a négy csonttörési centrum mentén az agyállomány pépesen roncsolódott, csontszilánkok ékelődtek az agyállományba, az agyburok is szétszakadt. Ezen sérülések közül önmagában egy is a sértett halálát okozta volna.
A bal mellkas áthatoló szúrása bal mellkasi vérgyülemet, bal alsó tüdőlebeny szúrásos sérülését, a szívburok szúrás következtében kialakult folytonosság-megszakítását, a bal pitvar folytonosság-megszakadását eredményezte. A azúrcsatorna hossza 6-8 cm, s a szúrás érintette a bordaközti izomállományt, a mellhártya fali és zsigeri lemezét, a bal alsó tüdőlebenyt, a szívburkot és a bal pitvar elülső falát is. Ez a sérülés is önmagában a sértett halálát okozta volna. A mellkasi vérzés a szív szúrásos sérülése következtében alakult ki.
A sértett halálát a szív áthatoló szúrásos sérülése következtében kialakult heveny belső elvérzés és az agy pépes roncsolódása okozta.
A sértett életét az azonnali orvosi beavatkozás sem menthette volna meg.
Az ítélet ellen a vádlott és védője jelentett be fellebbezést felmentés végett, amit a másodfokú tárgyaláson a védő másodlagosan enyhítésre irányuló indítvánnyal egészített ki.
A vádlott a fellebbezését írásban részletesen indokolta, melyben az elsőfokú bíróság mérlegelésén keresztül támadta az ítéleti tényállást, s tárgyalási védekezését megismételve felmentését kérte.
A fellebbviteli főügyészség átiratában bizonyítás felvételét, dr. P. S. orvos szakértőnek a szakértő-társa által nélküle adott szakvélemény-kiegészítésre való nyilatkoztatását indítványozta.
A tárgyaláson a fellebbviteli főügyészség a bűncselekménynek emberölés bűntetteként való minősítését, a büntetés enyhítését, s az elkövetéskori Btk. alkalmazásával a kiutasítás véglegességének a mellőzését tartotta szükségesnek.
A felmentést célzó fellebbezések alaptalanok, a fellebbviteli főügyészség indítványa alapos.
A másodfokú bíróság a Be. 348. § (1) bekezdése alapján eljárva az ítéletet az azt megelőző bírósági eljárással együtt bírálta felül. Ennek során – osztva a fellebbviteli főügyészség indítványát – megállapította, hogy a nyomozó hatóság eljárási szabályt [Be. 101. § (2) bekezdése, Be. 108. § (4) bekezdése] sértett, amikor a sértett halálának oka és körülményei vizsgálata körében nem nyilatkoztatta a boncolás során eljárt és szakvéleményt adó társszakértők közül dr. P. S.-t szakértő-társának a kiegészítő szakvéleményére.
Az ítélőtábla – a részbeni megalapozatlanságot eredményező – eljárási szabálysértés kiküszöbölése érdekében a Be. 353. § (1) és (2) bekezdése alapján bizonyítást vett fel, melynek során beszerezte dr. P. S. nyilatkozatát. A szakértő mindenben egyetértett dr. D. D.-vel, s ezáltal az ítéletnek a szakvéleményen alapuló része teljes egészében megalapozottá vált.
Az ítélőtábla megállapította azt is, hogy a megyei bíróság eljárási szabályt sértett, amikor elmulasztotta a tárgyalásról a terhelt állama konzulátusának értesítését. A Be. 238. § (2) bekezdése értelmében ugyanis ,,A külföldi állampolgár vádlott ellen ...indult eljárás során lehetővé kell tenni, hogy a tárgyaláson a külföldi állampolgár államának konzuli tisztviselője ... jelen lehessen''. Ennek érdekében a Be. 279. § (1) bekezdése alapján a bíróságnak értesítenie kellett volna a konzulátust.
Ennek elmaradása azonban nem korlátozta a vádlott jogait oly mértékben, hogy az az eljárásra lényeges hatással legyen. A konzuli tisztviselő ugyanis a Be. 59. szerinti ,,segítő"-nek minősül, aki csak bizonyos, a törvényben meghatározott tevékenységet fejthet ki a terhelt érdekében. Ez a bírósági szakaszban az egyes eljárási cselekményeknél való jelenlétben, lényegében egy lelki támasz nyújtásában merül ki.
A megyei bíróság mulasztásával ennek a lehetőségétől fosztotta meg a vádlottat, amely azonban nem olyan korlátozása a terhelti jogoknak, hogy az eljárásra lényeges hatással legyen, s ezért az ítélőtábla csak az eljárási szabálysértés megállapítására szorítkozott.
Egyéb, az eljárásra hatással lévő, illetve a másodfokú határozatban megemlítendő eljárási szabálysértést az elsőfokú bíróság nem követett el.
Az ügy ténybeli és jogi elbírálásához szükséges körben és mélységben a bizonyítást felvette, azt csak a már említett eljárási szabálysértés kiküszöbölése érdekében kellett kiegészíteni. További bizonyítás szükségtelen.
A védő a tárgyaláson indítványozta M. I. tanúkénti idézését, amit az elsőfokú bíróság elutasított. Végzésének indokait a Be. 260. § (1) bekezdésének előírása szerint az ügydöntő határozatban ki kellett volna fejtenie, ami nem történt meg.
Figyelemmel azonban arra, hogy a tanúnak a nyomozás során tett vallomását – az eljárási szabályok betartása mellett – a megyei bíróság a tárgyalás anyagává tette, azt az ítéletben részletesen értékelte, s a tanútól a tényállásra kiható eltérő tartalmú vallomás megtétele nem várható, ezért a védői indítvány elutasítása érdemben helyes volt.
A megyei bíróság a bizonyítékokat, ezen belül is különösen a vádlott szóbeli és írásbeli vallomásait igen gondosan értékelte és mérlegelte. Részletesen számot adott arról, hogy mely bizonyítékot mennyiben és miért fogadott vagy utasított el a tényállás megállapítása során. indokolása teljes egészében okszerűnek, a logika szabályainak megfelelőnek bizonyult. A bizonyítékok mérlegelése így eredménnyel nem volt támadható, s a megalapozott tényállás kötötte a másodfokú bíróságot is. A fellebbezési eljárásban a bizonyítékok eltérő mérlegelésére megalapozott tényállás esetén a hatályos eljárási szabályok szerint nem kerülhet sor.
Az elsőfokú bíróság a tényállásból okszerűen következtetett a vádlott bűnösségére, így a felmentésre irányuló fellebbezések alaptalanok.
A megyei bíróság az elkövetés módjából helyesen következtetett arra is, hogy a vádlott egyenes szándékkal, a sértett halálát kívánva követte el a cselekményt.
A bűncselekmény minősítését illetően azonban az ítélőtábla nem osztotta a megyei bíróság álláspontját a tekintetben, hogy a cselekmény különös kegyetlenséggel elkövetett.
Ezen minősítő körülmény megállapítására akkor kerülhet sor, ha az ölési cselekmény elkövetése az átlagosat lényegesen meghaladó, rendkívüli embertelenséggel, brutalitással, gátlástalanul, az emberi méltóság mély megalázásával valósul meg vagy az elkövető emberi mivoltából kivetkőzve követi azt el. Ennek a megállapíthatóságát elsősorban a sértettnek okozott sérülések száma, súlya, jellege, a bántalmazás hosszan tartó, elhúzódó volta alapozhatja meg (Legfelsőbb Bíróság 15. számú Irányelve).
Az irányadó tényállás szerint a vádlott egymás után négy nagy erejű, fejszével történő ütést, illetve a késsel egy alkalommal történő szúrást mért a sértettre, amelyek mindegyike külön-külön is halálos eredményhez vezethetett volna.
Ez az elkövetési mód, a sérülések viszonylag kisebb száma és jellege, az ölési cselekményfolyamat nem jelentős elhúzódása azonban nem volt az átlagot lényegesen meghaladó mértékben embertelen vagy brutális (BH 2002/343.). Az ölési cselekmény az élet kioltásához szükséges kegyetlenséget nem haladta meg oly mértékben, amelyre tekintettel azt különös kegyetlenséggel elkövetettnek kellene minősíteni.
Ezért az ítélőtábla – osztva a fellebbviteli főügyészség indítványát – a cselekményt az emberölés bűntette alapesetének [Btk. 166. § (1) bek.] minősítette.
Az elsőfokú bíróság a bűnösségi körülményeket túlnyomórészt felsorolta, azokat az ítélőtábla mindössze annyiban egészítette ki, hogy további enyhítő körülményként értékelte, hogy a vádlott számára idegen anyanyelvűsége, s a családjának külföldön élése folytán fokozottabb terhet jelent a büntetés elviselése.
Erre, valamint a minősítés változtatás folytán az eltérő büntetési tételkeret (öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztés) alkalmazására figyelemmel, az ítélőtábla az elsőfokú bíróság által kiszabott szabadságvesztés tartamát eltúlzottan súlyosnak ítélte, ezért azt 10 évre enyhítette.
A szabadságvesztés végrehajtási fokozata a Btk. 43. § a) pontja értelmében börtön.
Az ítélőtábla a megváltoztató rendelkezését a Be. 372. §-a alapján hozta meg, míg az ítéletet egyebekben – annak helyessége folytán – a Be. 371. § (1) bekezdés I. fordulata alapján helybenhagyta.
Megjegyzi ugyanakkor, hogy az elsőfokú bíróság elmulasztotta az ítélet bevezető részében feltüntetni, hogy a tárgyalás nyilvános volt [Be. 258. § (1) bek. e) pont].
A másodfokú eljárásban felmerült bűnügyi költség megfizetésére kötelezés a Be. 381. § (1) bekezdésén és a Be. 338. § (1) bekezdésén alapszik, míg a fordítással és tolmácsolással kapcsolatban felmerült bűnügyi költséget a Be. 339. § (2) bekezdése alapján az állam viseli.
(Szegedi Ítélőtábla Bf. II. 2/2005. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás