GÜ BH 2005/28
GÜ BH 2005/28
2005.01.01.
Nincs akadálya annak, hogy a felek ún. jutalékos, ,,sikerdíjas'' megbízás keretében a megbízott sikeres tevékenységétől tegyék függővé a díjfizetést – Ez a szerződés érvényes, a megbízott a kikötött díjra azonban csak akkor válik jogosulttá, ha eljárása eredményre vezetett – A díj meghatározásának módja a szerződést eredménykötelmi jellegűvé teszi – Az eredménykötelmi jelleg nem jelent egyúttal ,,eredményfelelősséget": ha az eljárás nem vezet eredményre, de ez a megbízottnak nem felróható, az eredmény elmaradása miatt felelősség nem terheli, hanem annak csak a díj iránti igényjogosultságra van kihatása [Ptk. 200. §].
A D. Rt. alapító okiratában 1992. december 31-i állapot szerint az alperes belterületén 159 837 fm gázközmű-vagyon lett kimutatva. Az alperesi önkormányzat 1996. augusztus 26. napján megbízta a felperest azzal, hogy vizsgálja felül Gy. város gázközmű-vagyonát, tárja fel azt a mennyiséget, amely nem szerepel a nyilvántartásban, de arra az alperes tulajdonjogot formálhat, illetve a tulajdonjogról való lemondásért megfelelő ellenszolgáltatást igényelhet. A felperes díja a feltárt vagyonrészek értékének 20%-a volt, amelyre akkor tarthatott igényt, ha az általa kimunkált vagyont a felek, a D. Rt., vagy az ÁPV Rt. elfogadta, illetve azt jogerős és végrehajtható bírósági ítélet megállapította. Amennyiben a kimutatott gázközmű-vagyon értékének megszerzése érdekében az alperes nem vállalta a peres eljárást, illetve arról önként lemondott, a szerződést a felperes részéről teljesítettnek tekintették. Az alperes meghatalmazta a felperest, hogy a saját nevében, de a javára eljárva a szükséges hatósági, peres és nem-peres eljárásokban képviselje. A felperes feladata a D. Rt. alapító okiratában rögzített mennyiségen felüli vagyonrész kimunkálása, feltárása volt. A felperes beszerezte az alperesnél fellelhető iratokat, megtekintette a D. Rt. cégbírósági anyagát, folyamatos tárgyalásokat, egyeztetéseket folytatott a gázszolgáltatóval, valamint az ÁPV Rt. munkatársaival. A megismert adatokat folyamatosan az alperes tudomására hozta, aki azokról számítógépes nyilvántartást készített. A felperes adatfelmérés és egyeztetés után 2000. január 24. napján az alperest megillető vezetékhosszt 236 592 fm-ben határozta meg, és felhívta az alperest, e vonatkozásban érvényesítse igényét az állammal, illetve a D. Rt.-vel szemben. A képviselő-testület akként határozott, hogy nem indít peres eljárást, egyúttal a felperessel megkötött megbízási szerződést felmondta. Az alperes még 1997-ben 121 330 000 Ft értékű D.-részvényt kapott, majd 2000. január hó 12. napján 53 594 205 Ft-ot utaltak át részére előlegként, míg 2000. szeptember hó 5. napján további 123 587 253 Ft kifizetése történt meg a közművagyon rendezése kapcsán. Az alperes járandóságát a 2000. december 8-i állapot szerint 577 936 263 Ft-ban határozták meg.
A felperes keresetében kérte a bíróságot, hogy kötelezze az alperest 21 146 509 Ft, valamint ezen összeg után a kifizetésig járó évi 20%-os kamat megfizetésére, továbbá 14 180 839 Ft névértékű államkötvény kiadására. Keresetét arra alapította, hogy a szerződést teljesítette, tevékenysége folytán összesen 236 592 fm gázközmű-vagyon került feltárásra, ezért a D. Rt. alapító okiratában szereplő mennyiséghez képest a különbözet után megilleti a díjazás, mégpedig azon összeg 20%-a, amelyet az alperes megkapott ezen vezetékhossz vonatkozásában. Miután azt részben értékpapír, részben pedig készpénz formájában kapta meg, ezért díjazás is ugyanilyen arányban és ugyanilyen módon illeti meg.
Az alperes kérte a kereset elutasítását, egyúttal viszontkeresetet terjesztett elő, amelyben kérte annak megállapítását, hogy a felek között létrejött szerződés érvénytelen. Viszontkeresetét azzal indokolta, hogy a közpénzek esetében a szerződéses szabadság korlátozottan érvényesülhet, közérdekű ügyekben tilos kirívóan előnytelen szerződést kötni. A felek megállapodása mind tárgyánál, mind a kikötött ellenszolgáltatás mértékénél fogva a jóerkölcsbe ütközik, ezért érvénytelen, miután a felperes olyan önkormányzati vagyon feltárására, nevesítésére vállalkozott, amely a közhitelű nyilvántartásokból ellenőrizhető, megállapítható volt. A díjazás ellenében a felperes tevékenysége kockázatmentes volt, ehhez képest a kikötött ellenszolgáltatás mértéke indokolatlanul magas, feltűnően aránytalan előnyt biztosít.
Az elsőfokú bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 7 960 305 Ft-ot valamint késedelmi kamatát, továbbá adjon ki részére 5 140 783 Ft névértékű államkötvényt. Ezt meghaladóan a keresetet, míg az alperes viszontkeresetét teljes egészében elutasította. Határozata indokolásában kifejtette, hogy a felek között vállalkozási szerződés jött létre, miután a felperes munkával elérhető eredmény létrehozását, az önkormányzatot megillető gázközmű-vagyon feltárását vállalta. A díj csak eredményes munkavégzés esetén járt, a felperes tevékenységét saját költségén végezte. A felperes feladata az volt, hogy a D. Rt. alapító okiratában feltüntetett
159 837 fm-t meghaladó gázközmű-vagyont tárjon fel, és a díjazást a már ismert és a később elismertetett vezetékhossz különbözetének ellenértéke után számították. A felperes jelentős tevékenységet fejtett ki, adatfeltárást, egyeztetést végzett és minden kétséget kizáró módon igazolhatóan ennek eredményeképpen az állam 196 922 fm vezetékhosszt ismert el. A végleges hosszként megjelölt 236 592 fm-t nem fogadták el, illetve az azt meghaladó elismerés nem hozható okozati összefüggésbe a felperes által kifejtett tevékenységgel, a felperest az igazolt 37 085 fm többlet gázközmű-vagyon után illeti meg a díjazás. Az alperes viszontkeresetével összefüggésben kifejtette, hogy a felperes valóságos kockázatot vállalt, hiszen a saját költségén jelentős munka kifejtésére vállalkozott, amelynek eredményét előre nem tudhatta biztosan. Az alperes nem ismerte a neki járó vagyonrész pontos mértékét és a vagyongyarapodása elérése érdekében szükségesnek és hasznosnak ítélte a felperes tevékenységét, munkavégzését. Figyelembe véve a szerződéskötéskori ismereteket, a szerződéssel elérni kívánt célt, a szerződés tartalmánál és tárgyánál fogva nem ütközik a jóerkölcsbe. Nem eredményez semmisséget a díjazás mértéke sem, nem vehetők figyelembe más perben hozott döntések, miután a kifejtett tevékenységgel, elvégzett munkával a 20% arányban áll.
Az ítélet ellen mindkét peres fél fellebbezést terjesztett elő.
A fellebbezések alaptalanok.
A peres felek között vállalkozási elemekkel vegyes megbízási szerződés jött létre. Addig, amíg a vállalkozó rendszerint egy adott munkaeredmény egyszeri létrehozására vállal kötelezettséget, a megrendelő által meghatározott tulajdonságokat kielégítő, hasznosítható produktumot hoz létre, addig a megbízott egy adott ügy ellátását vállalja, azt, hogy az eredmény, cél elérése érdekében gondosan tevékenykedik, de általában nem ígéri, felelősséggel pedig nem tartozik azért, hogy a tevékenysége meghatározott eredménnyel jár majd (gondossági kötelem). Főszabály szerint a díj és a megbízotti tevékenység eredménye között nincs szükségszerű kapcsolat, miután a megbízott a Ptk. 478. § (2) bekezdése szerint díját akkor is követelheti, ha eljárása nem vezetett eredményre. A Ptk. diszpozitív szabályától azonban a felek eltérhetnek, így nincs akadálya annak, hogy ún. jutalékos, sikerdíjas megbízás keretében a megbízott sikeres tevékenységétől tegyék függővé a díjfizetést. Az ilyen tartalommal megkötött szerződés érvényes, a megbízott a megjelölt mértékű díjra azonban csak akkor válik jogosulttá, ha eljárása eredményre vezetett, a szerződésben meghatározott feltétel teljesült (Bírósági Határozatok 1992/6/414. és 1997/6/302. számú jogesetek). A díj meghatározásának módja a szerződést eredménykötelmi természetűvé teszi.
A felperes ellenszolgáltatásra csak a feladat sikeres, eredményes ellátása esetén tarthatott igényt. Az ilyen típusú – sikerorientált – díjazás jellemző olyan ügyleteknél, ahol a megbízotti munkamennyiség nem mérhető, és a megbízott tevékenységének szakszerűségét, rátermettségét, informáltságát, az ügyben kifejtett erőfeszítéseit lényegében csak az eredmény tudja minősíteni. Ezzel a megbízottat tevékenysége eredményében érdekeltté tették, a megbízó számára egyébként is közömbös volt, hogy a felperes az eredményt mennyi munkával éri el. Nem a tényleges munkavégzést, hanem a munka eredményeként elért, nála jelentkező vagyonszaporulatot, mint sikert kívánta díjazni (Bírósági Határozatok 2002/8/321. számú jogeset). A megbízott jogi helyzete ilyen esetekben közelít ugyan a vállalkozóéhoz, teljes mértékben mégsem azonos vele. Az eredménykötelmi vonás ugyanis nem jelent egyúttal ,,eredményfelelősséget'' is: ha az eljárás nem vezet eredményre, de az nem kötelességszegő, az eredmény elmaradása miatt a megbízottat felelősség nem terheli, hanem annak csak a díj iránti igényjogosultságra van kihatása.
A szerződésben a felek a megbízott szerződéses kötelezettségét egyértelműen meghatározták: a megbízott köteles ,,a város gázvagyonának felderítésére, és a D. Rt. állami tulajdonú vagyonából a várost megillető rész érvényesítésére, valamint a D. Rt. vagyonában nem szereplő, a város területén fellelhető gázvezetékek feltárására és az ebből származó önkormányzati igények érvényesítésére.'' A felperes szakértőként történt bevonására nem egyszerűen azért került sor, mert a szerződéskötés időpontjáig az önkormányzat gázközmű-vagyonnal kapcsolatos ismert igényét az állam nem elégítette ki. Az alperes az ún. többlet gázvezeték mennyiség feltárására, és az önkormányzati igény alapjaként való elfogadtatására adott megbízást a felperes részére. Nagyobb részben műszaki, mérnöki szakkérdések, kisebb részben a kialakult vitában jogszabályértelmezési (jogi) kérdések vizsgálata, tisztázása, valamint ezek bonyolult értékelése, rendszerezése vált szükségessé az önkormányzati igény ,,feltárásához'', szakszerű megalapozásához.
A Ptk. 200. § (1) bekezdése szerint a szerződés tartalmát a felek szabadon állapíthatják meg. A szerződésekre vonatkozó rendelkezésektől egyező akarattal eltérhetnek, ha a jogszabály az eltérést nem tiltja. A Ptk. 200. § (2) bekezdés utolsó fordulata értelmében semmis a szerződés akkor, ha nyilvánvalóan a jóerkölcsbe ütközik. Az alperes arra helytállóan utalt, a törvényi rendelkezés folytán valóban téves az a felfogás, amely szerint mindazt szabadon meg lehetne tenni, amit jogszabály kifejezetten nem tilt, vagyis ,,etikátlan, de jogszerű'' lehet a magatartás. Mindebből azonban nem következik, hogy a szerződés érvénytelensége mindenféle erkölcsi norma megsértéséhez kapcsolódhat, hanem azok az etikai normák jöhetnek szóba, amelyek a polgári jog szabályozási területét érintő vagyoni-áruforgalmi viszonyokkal kapcsolatosak. A jóerkölcs tartalmát a jogszabály nem határozhatja meg, ebben az esetben ugyanis a szerződés már a Ptk. 200. § (2) bekezdés 1. fordulata szerint, mint jogszabályba ütköző minősülne érvénytelennek. Annak megítélése során, hogy mely szerződések ütköznek nyilvánvaló módon a jóerkölcsbe, absztrakt jogi norma szintjén a Ptk. alapelvei adják a kiindulópontot. A Ptk. 4. § (1) bekezdése a magánjogban alapelvként rögzíti, hogy a polgári jogok gyakorlása és a kötelezettségek teljesítése során a felek a jóhiszeműség és a tisztesség követelményeinek megfelelően kötelesek eljárni, és ez a szabály a szerződéskötést célzó tárgyalások során is irányadó. Az alapelvből levezethető a vagyoni kapcsolatok, az üzletszerű gazdasági élet etikai normarendszere, vagyis a tisztességes piaci magatartás követelménye.
A felek szerződési szabadsága, magánautonómiája tehát nem korlátlan, a konkrét jogi normák mellett számolniuk kell azzal is, hogy részükre az erkölcsi szabályok is korlátokat szabnak, amelyek a magatartások bizonyos területeit kivonják a szabadon választható cselekedetek köréből. A Ptk. a felek által célzott vagyonjogi hatás megvonása útján semmisnek nyilvánítja azokat a szerződéseket, amelyek közérdekbe ütköző törekvéseket fejeznek ki, ide tartoznak a jóerkölcsbe ütköző szerződések is. Az erkölcsi normarendszer nem jogszabályokban rögzített, azt elsősorban a közfelfogás alakítja. A jóerkölcs a bírói gyakorlatban kialakult értelmezés szerint – polgári jogi értelemben – a társadalom általános erkölcsi értékítéletét, illetőleg a magánautonómiának a társadalmi közmegegyezés szerint meghatározott korlátait, az erkölcsileg elvárható cselekvés ,,zsinórmértékét'' fejezi ki (Bírósági Határozatok 1999/9/409. számú jogeset). Az érvénytelenségi ok egyre inkább érvényesül az üzleti tisztesség védelmében, a tisztességtelen piaci magatartásokkal szemben, amelyek ugyan jogszabályba ütköző szerződést nem jelentenek, de nyilvánvalóan jóerkölcsbe ütköző jellegük miatt eredményezhetik a szerződés semmisségét (Bírósági Döntések Tára 2003/2/18. számú eseti döntés). Az üzleti életben a tisztességesen gondolkodó emberek értékrendje az a mérce, amely a jóerkölcs fogalmának meghatározásánál irányadó. A joggyakorlatban jóerkölcsbe ütközőnek minősül az a szerződés, amelyet jogszabály ugyan nem tilt, de az azzal elérni kívánt cél, a vállalt kötelezettség jellege, vagy azért ellenszolgáltatás felajánlása, illetve a szerződés tárgya az általánosan elfogadott erkölcsi normákat nyilvánvalóan sérti, és ezáltal az általános társadalmi megítélés egyértelműen tisztességtelennek minősíti (Bírósági Határozatok 2000/6/260. számú eseti döntés II. rész, 2003/11/451. számú eseti döntés és Bírósági Döntések Tára 2004/4/37. számú jogeset).
Az alperes fellebbezésében arra figyelemmel tartotta a perbeli szerződést jóerkölcsbe ütközőnek, érvénytelennek, hogy ezzel az ügylettel a felperes semmiféle kockázatot nem vállalt, valójában ,,ismert'' igény megalapozására szerződött, ugyanis minden gázvezetéket csak engedély, terv, műszaki dokumentáció alapján létesíthettek, az erre vonatkozó adatok, iratok pedig rendelkezésre álltak. Ezzel szemben az Sz. Bányakapitányság átirata arról tanúskodik, hogy a hatóságnál a szükséges iratok nem lelhetőek fel, az irattározott anyag egy része megsemmisült, a perbeli szakértői véleményből pedig az állapítható meg, hogy az iratokat az üzemben tartó D. Rt. sem mutatta be a szakértőnek. Ilyen peradatok mellett nem vethető fel alappal, hogy a megbízott tevékenységének eredménye már a szerződéskötéskor eleve biztosított volt. Ezzel szemben az állapítható meg, hogy hiányos adatok alapján bizonytalan igény tisztázására, megalapozására szólt a felperes megbízása, létező kockázatot vállalt és viselt. A felperes rátermettségén, ,,ügyességén'' múlott az eredmény, ilyen esetben pedig a társadalom értékítélete pozitív még akkor is, ha a jutalék kiemelkedően magas. A perbeli esetben a 20%-os mértékű sikerdíj rendkívülinek, kiemelkedően magasnak nem tekinthető (Bírósági Határozatok 2004/1/21. számú jogeset). A perbeli jogvitának az ún. ,,T.-üggyel'' való összehasonlítása téves. Jelen esetben ugyanis nem azt kellett eldönteni, a tisztességes piaci magatartás szabályaival összeegyeztethető-e, hogy az állami vagyonkezelő szervezet attól tegye függővé a törvényen alapuló és jogerős bírósági ítélettel már tisztázott tartalmú kötelezettségének teljesítését, hogy a jogosult az általa meghatározott közvetítőnek bizonyos ,,sikerdíjat'' fizessen, hanem ezzel a szerződéssel az alperes egy minden szempontból bizonytalan, eshetőlegesen fennálló igénye feltárásával és érvényesítésével a közvagyont kívánta gyarapítani, díjfizetési kötelezettsége pedig az általa szabott feltétel teljesítésétől függött. Az alperes nem tudott elfogadható indokokat felhozni amellett, miért minősülne az önkormányzati vagyongyarapodást célzó megbízás kirívóan előnytelen ügyletnek.
A kikötött díj feltűnő aránytalanságát a perben az alperes nem bizonyította [Pp. 164. § (1) bekezdés], semmilyen összehasonlító adatot ebben a körben nem jelölt meg. A díj mértéke az ítélőtábla álláspontja szerint nem tekinthető nyilvánvalóan túlzottnak figyelemmel arra, hogy 1996. évben fennálló, jogerősen megítélt követelések behajtására, erre szakosodott cégek részére adott megbízás esetén a szokásos összegű megbízási díj a behajtott követelés összegének mintegy 10%-a volt, ehhez képest a perbeli feladat eltérő jellegére is tekintettel a 20%-os díj eltúlzottnak nem tekinthető (Legfelsőbb Bíróság Határozatainak Hivatalos Gyűjteménye 2001/1/436. számú jogeset).
Az előbbiekben kifejtettekre tekintettel a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét nem fellebbezett részében nem érintette, megfellebbezett rendelkezéseit – részben eltérő indokolással – a Pp. 253. § (2) bekezdése alapján helybenhagyta. (Szegedi Ítélőtábla Gf. I. 30.066/2004. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás