PÜ BH 2005/286
PÜ BH 2005/286
2005.08.01.
Hepatitis C vírusfertőzés esetében a károsult menthető okból nem érvényesíti a követelését mindaddig, amíg nincs tudomása arról, hogy a fertőzését, illetőleg az amiatt kialakult egészségkárosodását mi okozta, és a kárigényét kivel szemben érvényesítheti [Ptk. 326. §, 360. §].
A felperes az O. K. I.-ben 1981. november 4-én történt szívműtéte során, illetőleg az azt követő napon vérkészítményeket kapott. Hepatitis fertőzés gyanúja miatt 1981. december 27-étől 1982. január 26-áig a megyei kórházban kezelték, majd húsz évvel később, az állapotrosszabbodása és a nagymértékű fogyása miatt a megyei kórházban kivizsgálták, és 2001. év augusztusában megállapították, hogy Hepatitis C vírussal fertőződött, amelynek következtében idült májgyulladása alakult ki. Az e betegségre alkalmazott szokásos Interferon-Ribaririn gyógyszeres terápia a felperes esetében – a kedvezőtlen mellékhatások folytán – nem alkalmazható.
A felperes felkérésére az Sz. I. Sz. I.-t a 2002. december hó 27. napján készített szakvéleményében – egyebek mellett – megállapította, hogy a felperesnél fennálló idült ,,C'' típusú fertőző májgyulladás az 1981-ben alkalmazott vérátömlesztéssel, Hepatitis C vírussal fertőzött vér adásával okozati összefüggésbe hozható.
A felperes e szakvéleményre hivatkozással a 2002. év december hó 31. napján indított keresetében 3 000 000 forint nem vagyoni kártérítés és kamatai megfizetésére kérte az alperes kötelezését.
Arra hivatkozott, hogy 2001 augusztusában tudomást szerzett a betegségéről, de csak 2002. év december hó 27-én, a szakértői véleményből tudta meg, hogy ez az 1981-ben történt vérátömlesztés következménye. Eddig a követelésének elévülése nyugodott.
Az alperes elsődlegesen elévülésre hivatkozással kérte a kereset elutasítását. Arra hivatkozott, hogy a felperes károsodása az 1981 novemberében történt hibás vér adásával következett be, a követelésének elévülése is ekkor elkezdődött, de nyugodott mindaddig, amíg a felperes a károsodásáról nem szerzett tudomást. Ez 2001. év augusztusában volt, ezért ettől számítottan egy évig érvényesíthette volna bíróság útján a követelését, de ezt elmulasztotta. A 2002 decemberében indított keresete elkésett.
Az elsőfokú bíróság keresetnek részben helyt adó, és az alperest 1 000 000 forint nem vagyoni kártérítés és késedelmi kamatai megfizetésére kötelező, az ezt meghaladó
keresetet elutasító ítéletét a másodfokú bíróság részben megváltoztatta és a keresetet teljesen elutasította. A határozat indokolásában kifejtette, hogy a felperesnél az 1981-ben alkalmazott vérátömlesztés eredményeként diagnosztizálták a vírusfertőzést, emiatt akkor kórházi kezelés alatt is állott. Az állapota azonban 2001 nyaráig panasz- és tünetmentes volt, és csak 2001 szeptemberében állapították meg a májbiopszia eredményeként az idült májgyulladását. A károkozó cselekmény és a bekövetkezett kár között tehát időbeli eltérés van. A fertőzés 1981-ben bekövetkezett ugyan, de a felperes a károsodásáról való tudomásszerzés időpontjáig menthető okból nem érvényesítette a követelését. Eddig az elévülés nyugodott. Ettől számítottan azonban egy éven belül érvényesíthette volna a követelését [Ptk. 326. § (2) bek.], de ezt elmulasztotta.
A másodfokú bíróság álláspontja szerint az igényérvényesítésnek nem volt feltétele az orvosi iratok és a magánszakértői vélemény beszerzése, és a szakvélemény elkészítésének elhúzódása nem tekinthető menthető oknak. Az elévült követelést a felperes bíróság előtt már nem érvényesíthette [Ptk. 325. § (1) bek.].
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet és azt a Pp. 270. §-a (2) bekezdésének b) pontjára alapította. Álláspontja szerint az ő esetében a károkozás és a károsodás időpontja időben elvált, mert a vérátömlesztést követő húsz éven át nem voltak a betegségre jellemző tünetei, azok csak 2001 nyarán jelentkeztek. A károsodása tehát ekkorra tehető. Azt pedig, hogy mitől alakult ki a betegsége, csak a magánszakértői véleményből tudta meg. Csak e szakvélemény megállapítása alapján került abba a helyzetbe, hogy a tudata átfogja: a betegsége gyógyíthatatlan, az egészsége súlyosan károsodott, a munkaképessége 50%-ban csökkent. Ehhez az időponthoz képest a követelését időben érvényesítette. Hivatkozott arra is, hogy a kialakult gyógyíthatatlan betegsége amúgy is egy folyamat eredményeként jött létre, és ennek csak egy állomása a betegség diagnosztizálása. Ekkor a betegsége még nem volt egyértelműen beazonosítható, és a gyógyítása sem volt biztos. A szokásos terápiát nála le is kellett állítani. Kérte a jogerős ítélet megváltoztatását és az alperesnek a keresete szerinti marasztalását.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelem előzetes megvizsgálása során hozott végzésével a felülvizsgálati eljárás lefolytatását elrendelte.
Az Alkotmánybíróság 42/2004. (XI. 9.) AB határozatában a kihirdetés napjával megsemmisítette a Polgári perrendtartás 270. §-a (2) bekezdésének az ,,és'' szövegrészét, valamint az ezt követő rendelkezéseket. A Legfelsőbb Bíróság ezért kizárólag azt a kérdést vizsgálhatta, hogy a jogerős határozat az ügy érdemi elbírálására kihatóan jogszabálysértő-e.
A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint alapos. A felperes az 1981-ben alkalmazott vértranszfúzió során Hepatitis C vírussal fertőződött, amelynek következtében idült májbetegségben szenved. Ennek a tényét helyesen állapította meg a bíróság jogerős ítéletében, a másodfokú bíróság ítéletének indokolása azonban a károkozás és a károsodás időpontját, ehhez képest az elévülés nyugvását és annak megszűnését illetően téves, az érdemi döntése pedig megalapozatlan.
A Ptk. 326. §-ának (1) bekezdése szerint az elévülés akkor kezdődik, amikor a követelés esedékessé vált. A kártérítés a Ptk. 360. §-ának (1) bekezdéséből következően a károsodás bekövetkezésekor nyomban esedékes, ezért a Ptk. jelenleg hatályos szabályainak egybevetett értelmezése szerint a kártérítési követelés elévülése a károsodás bekövetkezésekor nyomban elkezdődik. A károsodás megtörténte objektív tény, független attól, hogy a károsultnak arról volt-e tudomása, és az elévülési idő kezdetére nem hat ki az, hogy a károsodásról a károsult – bármely okból – csak később szerez tudomást.
Az elévülés szempontjából azonban már jogi jelentősége van a károsodásról való tudomásszerzésnek, és egyéb olyan, jogilag jelentős körülményeknek, amelyek alapján megállapítható, hogy a jogosult menthető okból nem tudja érvényesíteni a követelését.
Ha az esedékessé vált követelést a jogosult menthető okból nem tudja érvényesíteni, az elévülés nyugvása következik be, és az akadály megszűnése után a Ptk. 326. §-ának (2) bekezdése szerinti ideig a követelés még érvényesíthető.
Az elévülés lényegében a mulasztása folytán éri a károsultat, a nyugvásának lényege pedig az, hogy a követelés érvényesítésének azokat az akadályait, amelyek nem hozhatók összefüggésbe a károsult magatartásával, ne lehessen az ő terhére róni. Az elévülés nyugvása meghosszabbítja az elévülési időt, és a hatályos jogi szabályozás mellett bekövetkezhet már az elévülési idő alatt, de akkor is, amikor az igényérvényesítés akadálya az elévülés megkezdésének időpontjában már fennállott.
Az adott esetben helyesen állapította meg a másodfokú bíróság, hogy a felperes az 1981-ben alkalmazott vértranszfúzióval fertőződött, mert ekkor jutott a szervezetébe a hibás vér, de tévedett, amikor e károkozás és a károsodás között időbeli eltérést látott. Az adott vírusfertőzés sajátos jellemzője a hosszú lappangási idő, és a betegség természete folytán a tüneteinek későbbi jelentkezése nem jelenti a károsodás későbbi bekövetkezését a korábbi károkozáshoz képest.
A felperes károsodása akkor következett be, amikor a vértranszfúzióval – anélkül, hogy azt akkor, és még a későbbiekben is bárki tudta volna – a szervezetébe került a Hepatitis C vírus. A felperes követelésének az elévülése ekkor elkezdődött, és tény, hogy a követelés érvényesítésére csak 2002. év december hó 31. napján került sor. A Ptk. 326. §-ának (2) bekezdésében foglaltak alkalmazásához ezért azt kellett vizsgálni, hogy a felperes esetében mi volt, és mikor szűnt meg az a menthető ok, amely gátolta őt a követelése érvényesítésében.
A másodfokú bíróság a bizonyítékok mérlegelése alapján arra a következtetésre jutott, hogy a felperes 2001 szeptemberéig menthető okból nem érvényesítette a követelését, de ekkor tudomást szerzett a betegségéről, és a kezelőorvos tanúvallomása szerint annak mibenlétéről is, tehát az igényérvényesítés akadálya megszűnt. E körülmények azonban az akadály megszűnésének megállapítása szempontjából nem elegendők, ugyanis ez csak akkor állapítható meg a nyugvás megszűnésének hatályával, ha a károsult mind objektíve, mind szubjektíve, tehát minden tekintetben a követelése érvényesíthetőségének a helyzetébe került. Mindaddig menthető okból nem érvényesíti az igényét, amíg nincs tisztában azzal, hogy a Hepatitis C vírusfertőzése nagy valószínűséggel a műtét során alkalmazott vérátömlesztés olyan következménye, amely nem tekinthető a műtét szükségszerű szövődményének, és nem sorolható a szokásos műtéti kockázatok körébe sem. Tudnia kell a károsodásáról, a betegségének jellegéről és következményeiről. Az elévülés nyugvásának megszűnte szempontjából tehát annak van jelentősége, hogy a károsult mikor jutott teljes körűen az igényérvényesítéshez szükséges információk birtokába.
A károsultnak arról is tudnia kell, hogy ki a károkozó, illetőleg, hogy a követelését kivel szemben érvényesítheti. Ez a fertőzés bekövetkezésének orvosi kérdéseit is felveti. A Hepatitis C vírusfertőzés kialakulásának és átvitelének alapvető – bár nem egyedüli és lehetőséges – útja a vér vagy vérkészítmény, így más fertőző forrás sem zárható ki. A felperes tehát alappal fordult a magánszakértőhöz a fertőzés okának kiderítésére, amikor 2001. év szeptemberében tudomást szerzett a betegségéről. Ez különösen amiatt volt indokolt, mert a felperes az 1981-ben történt műtétje után több alkalommal állott kórházi kezelés alatt. Tévedett tehát a másodfokú bíróság, amikor e körben nem tulajdonított jelentőséget annak, hogy a felperes a fertőzés okának megállapítása érdekében szakértői véleményt szerzett be.
A felperes által felkért szakértő a 2002. december 27-én készített szakvéleményében a bizonyossággal határos valószínűséggel, megállapította az 1981-ben történt vértranszfúzió és a felperes Hepatitis C vírusfertőzése között az okozati összefüggést, tehát a felperes ekkor került abba a helyzetbe, hogy az igényét az alperessel szemben érvényesíthesse és azt a Ptk. 326. §-ának (2) bekezdése szerinti időben meg is tette.
A követelésének elévülését megállapító jogerős ítélet tehát jogszabálysértő, így a felperes alappal hivatkozott a Pp. 270. §-a (2) bekezdésében meghatározott felülvizsgálati okra. A megfelelő határozat meghozatalához szükséges tények azonban az iratokból nem állapíthatók meg, mert a másodfokú bíróság – jogi álláspontjából következően – a felperes kártalanítási igényének mértékével nem foglalkozott.
A Legfelsőbb Bíróság ezért a Pp. 275. §-ának (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte a jogerős ítéletet, és az ügyben eljárt másodfokú bíróságot utasította új eljárásra és új határozat hozatalára.
(Legf. Bír. Pfv. III. 20.859/2004. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás