BÜ BH 2005/308
BÜ BH 2005/308
2005.09.01.
Büntethetőséget kizáró okból – jogos védelem címén – fel kell menteni a vádlottat az ellene emelt vád alól akkor is, ha a jogtalan támadás elhárításához szükséges mértéket azért lépte túl, mert az elhúzódó és megalázó sértetti magatartás és bántalmazás benne olyan ijedtséget és menthető felindulást váltott ki, ami az elhárítás szükséges mértékének és módjának a felismerését lehetetlenné tette számára [Btk. 29. § (2) bek.].
Az F. Megyei Főügyészség V. A. vádlottat a Btk. 166. § (1) bekezdésébe ütköző és aszerint minősülő emberölés bűntettének kísérletével vádolta.
A lefolytatott bizonyítási eljárás alapján az elsőfokú bíróság az alábbi tényállást állapította meg:
V. A. vádlott nőiruha-készítő szakképesítést szerzett. A sértett 2004 januárjában rácsapta a kezére az ajtót, emiatt amputálni kellett az egyik ujjpercét. Elvált, M. Z.-nal él együtt. Az ítélettel elbírált cselekménye idején a sértett élettársa volt.
A házasságából és az élettársi kapcsolatából – sértettől is – egy-egy gyermeke született. Mindkettőt a saját háztartásában neveli.
21 000 forintot kap munkanélküli segély címén. Élettársa alkalmi munkával napi 4 ezer forintot keres. Az ugyancsak munkanélküli N. J. sértett a gyermeke tartásához nem járul hozzá. Vagyontalan, büntetlen előéletű.
Nem szenved elmebetegségben, gyengeelméjűségben, szellemi leépülésben, személyiségzavarban, sem tudatzavarban; a cselekménye következményeinek a felismerésére, illetve arra, hogy e felismerésnek megfelelően cselekedjék, képes volt az ítélettel elbírált cselekménye idején és jelenleg is képes.
V. A. vádlott és N. J. sértett élettársi kapcsolata nagyrészt a sértett italozó életmódja és ezzel összefüggésben amiatt, hogy gyakorta bántalmazta a vádlottat, megromlott. A vádlott maga is fogyasztott, esetenként nagyobb mértékben is szeszes italt. Az ítélettel elbírált cselekményt megelőzően, N. J. élettársaként szexuális kapcsolatot létesített M. Z.-nal, jelenlegi élettársával.
A sértettől elszenvedett durva bántalmazás nyomait (előfordult, hogy a bordája is eltörött) a környezetében élők is észlelték a vádlotton.
N. J. 2003. június 30. napján este 8 órakor érkezett haza a D. helységben lévő lakásukra, ittas állapotban. A lakást, mint hivatásos vadász szolgálati lakásként kapta, miután azonban a munkaviszonya megszűnt, bérelte. Hazaérkezésekor a vádlotton kívül csak a sértettől született két és fél éves kislánya volt otthon; a vádlott nagyobbik gyermeke szervezett üdülésen vett részt.
A vádlott főzött, megetette a gyermeket is, majd megfürdette a kislányt és lefektette aludni a sértettel közösen használt szobában. Ezután maga is megfürdött. Fürdés közben a sértett bort és cigarettát vitt neki. Fürdés után vacsorát készített magának, majd lefeküdt a szobában az ágyra. Bekapcsolta a tévét, azt szerette volna nézni.
A sértett nadrágban és pólóban melléje heveredett, simogatni kezdte, közösülni szeretett volna vele. Ezt azonban a vádlott nem akarta, elutasította a sértett közeledését. Emiatt a sértett dühös lett és szidalmazni kezdte. Kurvának nevezte a vádlottat és ezzel a szóval illette a vádlott anyját is.
A szidalmazás közben felkapta a vádlottnak azt a pólóját, amelyről tudta, hogy a barátjától, M. Z.-tól kapta, és szét akarta szakítani. A vádlott ezt megpróbálta megakadályozni. Dulakodni kezdtek, ennek során N. J. két ízben ököllel fejen ütötte V. A.-t, aki az ütéstől a földre esett, de a pólót nem engedte el. A sértett a pólónál fogva kihúzta a konyhába a földön fekvő vádlottat.
V. A., akinek a sértettől elszenvedett bántalmazás következtében egyenként és összességükben is 8 napon belül gyógyuló sérülései – a fejtető-nyakszirttájék határán galambtojásnyi duzzanat, a jobb váll területében 6 x 4 centiméteres véraláfutás, a jobb csípőtájékon gyermektenyérnyi hámhorzsolás – keletkeztek, a konyhaasztalra támaszkodva felállt. N. J. a konyhaszekrénynél állva a vádlott felé fordult, a kezét ökölbe szorítva a feje fölé emelve megfordult, és közelebb lépett az élettársához.
Az ekkor az enyhe fokban ittas vádlott (vérének alkoholkoncentrációja 1,36 ezrelék lehetett) félt attól, hogy a sértett tovább fogja bántalmazni, s miközben folyamatosan kérlelte, hogy ne üsse meg, felvette a konyhaasztalról az ott lévő, előzőleg kenyérszeléshez használt, 19,5 centiméter pengehosszúságú, 3 centiméter pengeszélességű kést. Ezt a jobb kezébe szorítva, marokra fogva, úgy, hogy a kés pengéje a kisujja felé esett, a felemelt ököllel feléje közeledő sértettet egy fentről lefelé irányuló mozdulattal, közepes-nagy erővel megszúrta.
A szúrás a sértett bal mellkasfelét érte és a kulcscsont alsó szélének középvonalától az I-II. bordák közötti magasságig terjedő, 3 centiméteres szúrt sebet okozva, 6-8 centiméteres szúrcsatornát eredményezett. A kés az I. és a II. borda között behatolt a mellüregbe, a mellhártyán át elérte a bal felső tüdőlebenyt, amelyen ujjbegynyi folytonosság-megszakadást okozott.
A szúrás – amelynek következtében a mellüregben kb. 900 milliliternyi vérgyülem halmozódott fel – közvetlen életveszélyes állapotot okozott a sértett számára, akinek az életét az időben elvégzett szakszerű műtéti beavatkozás mentette meg.
A szúrás után a vádlott leejtette a kést az asztalra és felkiáltott, hogy ,,Úristen, mit csináltam''. Nyomban kötszert hozott, ellátta a sebet és rögtön ki akarta hívni a mentőket is. N. J. azonban ezt addig nem engedte meg neki, míg – utasítására – fel nem mosta a konyhát. A sértett ekkor azt is javasolta, hogy a sérülésről állítsák azt: véletlen baleset eredményezte, húscsontozás közben szenvedte el.
V. A. – mivel mobiltelefonja lemerült – az egyik szomszédhoz ment át és kérte meg arra, hogy hívja ki a mentőket. Ez 2003. július 1-jén, 0 óra 44 perckor megtörtént. Egy másik szomszédot arra kért a vádlott, hogy vigyázzanak a lakásban maradó kisgyermekre, míg ő a sértettet a kórházba kíséri a mentővel.
Mindkét szomszéddal nyomban azt közölte, hogy a sértettet ő szúrta meg.
A sértettet kórházba szállították, ahol műtéttel hárították el az életveszélyt. Sérülésének tényleges gyógytartama 4-5 hét volt.
A megyei bíróság a 2004. április 29. napján kelt ítéletével V. A. vádlottat az ellene emberölés bűntettének kísérlete miatt emelt vád alól felmentette.
Az ítélet ellen az ügyész a vádlott felmentése miatt, elítélése és büntetés kiszabása érdekében jelentett be fellebbezést.
A fellebbviteli főügyészség átiratában bizonyítás elrendelését, ennek keretében M. I. tanúkénti kihallgatását, valamint a vádlott orrcsont- és bordatörésével kapcsolatban tett nyilatkozatával összefüggésben kiegészítő igazságügyi orvos-szakértői vélemény beszerzését indítványozta.
A fellebbviteli főügyészségnek a másodfokú tárgyaláson jelen volt képviselője – a bizonyítás lefolytatása után – a Btk. 29. § (3) bekezdésére utalva, az önkéntes eredmény-elhárítására figyelemmel életveszélyt okozó testi sértés bűntettében a bűnösség megállapítását és büntetés kiszabását indítványozta, mert álláspontja szerint a vádlott ugyan jogos védelmi helyzetben cselekedett, azonban ijedtsége, illetőleg menthető felindulása csupán korlátozta őt az elhárítás szükséges mértékének felismerésében.
A vádlott és védője az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte.
A fellebbezés nem alapos.
Az ítélőtábla az ügyészi fellebbezés folytán felülbírálta a megyei bíróság ítéletét és az azt megelőző eljárást. Ennek során megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a perrendi szabályok megtartásával folytatta le az eljárást. A bizonyítékokat a lehetséges körben feltárta, azokat a logika szabályainak megfelelő módon értékelve megalapozott tényállást állapított meg.
Az ítélőtábla – az ügyészi állásponttal egyetértve – az elkövetés részleteinek még pontosabb tisztázása érdekében 2005. március 17. napján bizonyítás keretében elrendelte M. I., M. Z. és H.-né V. M. tanúkénti kihallgatását.
A fellebbezési tárgyaláson M. I. és H.-né V. M. tanúk szabályszerű idézés ellenére nem jelentek meg.
A bizonyítás keretében sor került a vádlott és M. Z. tanú részletes meghallgatására. Az általuk előadottak megerősítették a tényállásban foglaltakat.
Mindössze az nem nyert hitelt érdemlő igazolást, hogy egy korábbi bántalmazás során a vádlott bordája eltörött.
A jelen vádbeli esetet megelőzően a vádlott L. E. M., M. Z. és V. S. tanúknak panaszkodott arról, hogy fáj az oldala és meg is mutatta, hogy azon kék-zöld foltok vannak. Ezek lehetettek csupán bevérzések, bordarepedés vagy törés. Ennyi idő távlatából sem a keletkezési mechanizmust, sem pedig magát a sérülést nem lehet egyértelműen meghatározni. Nem hagyható figyelmen kívül L. E. M. azon előadása sem, amely szerint a vádlottól azt hallotta, hogy egy küszöbre ráesve törte el a bordáját.
Ez az oka annak, hogy az ítélőtábla nem szerzett be kiegészítő igazságügyi orvos-szakértői véleményt.
Mivel a bordatörés tényét egyértelműen ma már megállapítani nem lehet, ezért az ítéletből az erre való utalást mellőzni kellett.
Az állítólagos orrcsonttörésről az ítélet nem tesz említést.
A vádlott a másodfokú tárgyaláson megismételte azt a korábbi nyilatkozatát, amely szerint sem M. I.-nek, sem H.-né V. M.-nak az elkövetés konkrét körülményeiről nem tett említést, csupán annyit mondott nekik, hogy ,,belevágtam a kést J.-ba.'' E tanúk nem voltak közvetlen észlelői sem a szúrásnak, sem az azt megelőző eseményeknek, így csak arról tudtak volna beszámolni, amit a vádlottól hallottak. Miután vallomásuk nem eredményezhette volna más tényállás megállapítását, ezért az ítélőtábla e vonatkozásban a további bizonyítást mellőzte.
A tényállás egyébként minden vonatkozásban megalapozott, amit egyébként a felek részéről támadás nem is ért.
A fellebbviteli főügyészség egyetértett a jogos védelmi helyzet fennállásával, csupán a vádlottnak a Btk. 29. § (1) bekezdésére alapított felmentését kifogásolta. A kifejtettek szerint a vádlott túllépte az elhárítás szükséges mértékét, ezért a Btk. 29. §. (3) bekezdésének alkalmazásával meg kell állapítania a bűnösségét és vele szemben büntetést kell kiszabni.
Ezzel az állásponttal az ítélőtábla nem értett egyet.
A vádlott, élet kioltására alkalmas eszközzel, közepes-nagy erővel bal mellkason szúrta a sértettet.
A használt eszközből, a szúrás erejéből, a megtámadott testtájékból, a ténylegesen bekövetkezett sérülés helyéből, jellegéből és az ennek folytán kialakult életveszélyes állapot tényéből csak is arra lehet következtetést levonni, hogy a vádlott tudatában felmerült a halálos eredmény bekövetkezésének lehetősége és ebbe belenyugodva,
vagyis eshetőleges szándékkal cselekedett, ami a Btk. 166. § (1) bekezdésében meghatározott emberölés bűntettének a Btk. 16. § szerinti kísérleteként értékelendő.
Az arányosság megítélésénél a vádlottnak az elkövetéskori aktuális tudattartalmából kell kiindulni. Ebből a szempontból közömbös, hogy az eredmény önkéntes elhárítására tekintettel – bűnösség megállapítása esetén – a maradékcselekmény életveszélyt okozó testi sértés bűntettének minősült volna.
Az adott esetben tehát a vádlott a testi épsége ellen irányuló jogtalan támadást élet elleni cselekménnyel hárította el, s ezáltal megsértette az arányosság követelményét. Téves ezért az elsőfokú bíróságnak az az álláspontja, hogy a vádlott a Btk. 29. § (1) bekezdése alapján nem büntethető.
Tényként állapítható meg, hogy a sértett már korábban is, több ízben tettleg bántalmazta a vádlottat, aki félt tőle és ezért az élettársi kapcsolatot sem merte megszakítani.
A vádbeli időben is ittasan tért haza a sértett, aki felháborodott azon, hogy az élettársa ebben az állapotban nem akart vele közösülni. Ekkor két ízben fejbe ütötte, majd a földre került vádlottat kivonszolta a konyhába.
Amikor a vádlottnak sikerült felállnia, a sértett éppen felé fordult, a kezét ökölbe szorítva és a feje fölé emelve közeledett az élettársához. A vádlott ekkor felkapta a konyhaasztalról az előzőleg kenyérszeléshez használt kést és azzal nyomban közepes-nagy erővel a bal oldalon az I-II. bordák között mellbe szúrta a sértettet.
A vádlott az eddigi és a közvetlenül fenyegető további jogtalan támadást az elhárítás időpontjában azért tartotta a valóságosnál súlyosabbnak, illetve azt azért viszonozta aránytalanul nagyobb sérelemmel, mert az elhúzódó és megalázó sértetti magatartás és bántalmazás olyan ijedtséget és menthető felindulást váltott ki, ami az elhárítás szükséges mértékének és módjának felismerését lehetetlenné tette számára. Az adott helyzetben az alkalomszerűen keze ügyében lévő kés használata ilyen körülmények között az elvárhatóság mértékét nem haladta meg.
A jogtalan támadás elhárítása szükségességének, az elhárítás mikéntjének, módjának, mértékének megítélésénél valamennyi konkrét tényt, körülményt a jogtalanul megtámadott szempontjából kell vizsgálni és értékelni. Az elhárítás eredménye tekintetében a kockázatot nem a megtámadottnak, hanem a jogtalanul támadónak kell viselnie.
Mindezekből pedig az ítélőtábla arra a következtetésre jutott, hogy a vádlottat a Btk. 29. § (2) bekezdésére figyelemmel – miszerint nem büntethető az, aki az elhárítás szükséges mértékét azért lépi túl, mert azt ijedtségből, vagy menthető felindulásból képtelen felismerni – kell felmenteni, büntethetőséget kizáró okból, jogos védelem címén az emberölés bűntettének kísérlete miatt emelt vád alól.
Az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét a Be. 371. § (1) bekezdése szerint helybenhagyta, azzal, hogy a felmentés jogi indokát megváltoztatta.
(Fővárosi Ítélőtábla 2. Bf. 1109/2004. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás