• Tartalom

331/2005. (XII. 29.) Korm. rendelet

331/2005. (XII. 29.) Korm. rendelet

az irányított betegellátási rendszerről1

2009.01.01.

A kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény 83. §-a (2) bekezdésének q) pontjában foglalt felhatalmazás alapján a Kormány az alábbiakat rendeli el:

1–16. §2

17. § (1) Az ellátásszervezői tevékenység bármely okból bekövetkezett megszűnése esetén az ellátásszervezőnek záróelszámolást kell készítenie és a megtakarítási keretből részére kifizetett összeg, valamint a korábban hatályos jogszabályok alapján az irányított betegellátási modellkísérlet keretén belül bármely jogcímen kapott összeg igazoltan fel nem használt részét vissza kell fizetnie az OEP részére.

(2) Az irányított betegellátási rendszerből bármely ok miatt kilépő háziorvossal, illetve más – az ellátásszervezővel az Ebtv. 38/D. §-ának (2) bekezdése alapján megállapodást kötött – egészségügyi szolgáltatóval a kilépéskor tételes elszámolást kell az ellátásszervezőnek elvégeznie. Az elszámolásnak ki kell terjednie:

a) a kilépő háziorvos, illetve egészségügyi szolgáltató részére korábban az irányított betegellátási rendszer keretein belül kifizetett és korábban felhasznált összegek megállapítására,

b) az irányított betegellátási rendszer keretein belül kapott összegekből megvalósított beruházásokra, vásárolt nagyértékű eszközökre, azok a társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény 1. számú mellékletében foglaltak alapulvételével számított értékcsökkenés levonása után számított nettó értéke figyelembevételével,

c) a kilépést megelőző időszakban az irányított betegellátási rendszer keretében végzett tevékenységekre, illetve ezekre tekintettel a kilépést követően kifizethető összegekre.

(3)3 Az elszámolás alapján az igazoltan fel nem használt összeget 15 napon belül vissza kell fizetni az ellátásszervező részére.

(4) A (2) bekezdés b) pontja szerinti beruházások, tárgyi eszközök aktuális nettó értékét vissza kell fizetni az ellátásszervező – annak hiányában az OEP – részére, amennyiben az irányított betegellátási rendszerből kilépő háziorvos, illetve egészségügyi szolgáltató az OEP-pel megállapodást kötött egészségügyi szolgáltatókénti tevékenységét megszüntette, e tevékenysége bármely okból lehetetlenült, vagy az érintett beruházást, eszközt elidegenítette, illetve megterhelte.

(5) Ha az ellátásszervező szervezői tevékenysége bármely okból megszűnik, értelemszerűen alkalmazandók a (3)–(4) bekezdésekben foglalt rendelkezések – ideértve a nagyértékű eszközökre, beruházásokra vonatkozó rendelkezéseket is – azzal, hogy a visszafizetéseket az OEP részére kell teljesíteni.

18. § (1)4 Az OEP az irányított betegellátási rendszer megszüntetésével, az elszámolásokkal, valamint az elszámolások ellenőrzésével kapcsolatos eljárási szabályokról szóló kormányrendeletben meghatározottak szerint jogosult ellenőrizni az irányított betegellátás keretén belül beszerzett vagy létrehozott eszközök szerződésszerű és jogszerű használatát, valamint az azokkal kapcsolatos bevételek jogszerű felhasználását.

(2) Ellenőrzéskor az ellátásszervező köteles az irányított betegellátáshoz kapcsolódó nyilvántartásokat, bizonylatokat az ellenőrzést végző személyek rendelkezésére bocsátani.

(3)5

19. §6

Melléklet a 331/2005. (XII. 29.) Korm. rendelethez7

1

A rendeletet a 379/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet 70. §-a hatályon kívül helyezte 2017. január 1. napjával.

2

Az 1–16. §-t a 348/2008. (XII. 31.) Korm. rendelet 4. § (2) bekezdésének a) pontja hatályon kívül helyezte.

3

A 17. § (3) bekezdése a 348/2008. (XII. 31.) Korm. rendelet 4. § (2) bekezdésének b) pontja szerint módosított szöveg. E módosító rendelet 4. § (3) bekezdése alapján a 17. § rendelkezéseit az IBR megszüntetésével összefüggésben a 348/2008. (XII. 31.) Korm. rendelet szabályainak figyelembevételével kell alkalmazni.

4

A 18. § (1) bekezdése a 348/2008. (XII. 31.) Korm. rendelet 4. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

5

A 18. § (3) bekezdését a 348/2008. (XII. 31.) Korm. rendelet 4. § (2) bekezdésének c) pontja hatályon kívül helyezte.

7

A mellékletet a 348/2008. (XII. 31.) Korm. rendelet 4. § (2) bekezdésének e) pontja hatályon kívül helyezte.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére