BÜ BH 2005/338
BÜ BH 2005/338
2005.10.01.
I. Az eltérő jogtárgyakat érintő, többszörös érdeksérelemre tekintettel nem kizárt a hivatali visszaélés bűntettének és a hivatalos személyként elkövetett visszaélés személyes adattal bűntettének (valóságos alaki) halmazatban történő megállapítása [Btk. 177/A. § a) pont és (2) bek., 225. §].
II. A bíróság látszólagos alaki halmazat esetén – amennyiben csak a vád szerinti egyik bűncselekményben állapítja meg a vádlott bűnösségét – nem hozhat felmentő rendelkezést a másik bűncselekmény vonatkozásában, a minősítés jogi indokait mindössze határozatának indokolásában kell kifejtenie [Be. 258. § (3) bek. e) pont].
A megyei bíróság a vádlottat hivatali visszaélés bűntette és garázdaság vétsége miatt halmazati büntetésül 1 év börtönre ítélte, melynek végrehajtását 2 évi próbaidőre felfüggesztette. Egyúttal őt a visszaélés személyes adattal vétsége miatt emelt vád alól felmentette.
I. A megállapított tényállás szerint a rendőr főtörzsőrmester vádlott az F.-i Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának járőre, 2003. december 20-án 22 órától az F. helységben található kávéházban szórakozott és ittas állapotba került. Röviddel éjfél előtt szóváltásba keveredett az ugyancsak ittas S. M. sértettel. Ennek során a vádlott megragadta a pultnál álló S. M. dzsekijét, kihúzta őt a kávézó előtti parkolóba, majd itt durván szidalmazta és a ruhájánál fogva rángatta. A dulakodás azzal ért véget, hogy a szórakozóhelyről kiérkező két vendég a vádlottat és S. M. sértettet szétválasztotta. Ezt követően a vádlott ismét visszament a kávéházba, ahol a történteket végignéző G. V. sértett közölte vele, hogy ilyet nem lehet csinálni, ennek következményei lesznek. A vádlott ettől ismételten indulatba jött, bal kezével nagy erővel mellbe lökte G. V. sértettet, aki megtántorodott, hátralépett, de nem esett el. Az újabb dulakodás is azzal zárult, hogy a vádlottat az ott tartózkodó vendégek lefogták, majd nővére hazakísérte (I. pont).
II. 2003. november 10-én O. J. feljelentést tett az S.-i Rendőrkapitányságon ismeretlen tettes ellen, 1 db pezsgőfürdő medence, a hozzá tartozó vezérlőegység, szivattyú és a működtetéshez szükséges leírások ellopása miatt. Egyidejűleg az S.-i Rendőrkapitányságon nyomozást folytattak ismeretlen tettesek ellen, akik a környéken főként gázkazánokat és fürdőszoba-berendezéseket tulajdonítottak el. A nyomozás során Ny. T. rendőr főhadnagynak tudomására jutott, hogy K. A. M. a fenti bűncselekményekkel kapcsolatba hozható pezsgőfürdő medencét és egyéb tartozékokat kínált eladásra. Ezért – vevőként – érintkezésbe lépett és 2003. december 4-én délelőtt találkozott vele, megtekintve az eladásra kínált tárgyakat. A találkozón Ny. T. – a nyomozás sikere érdekében – civil ruhában, a saját tulajdonát képező személygépkocsival jelent meg, és arra tett ígéretet, hogy a vásárlás lebonyolítása céljából jelentkezni fog.
K. A. M. a találkozó során felírta Ny. T. személygépkocsijának rendszámát, majd nyomban – sms üzenetet küldve, illetve mobiltelefonján felhívva – kapcsolatba lépett a vádlottal, és megkérte őt a személygépkocsi tulajdonosának a rendszám alapján történő megállapítására.
A vádlott – aki ekkor nem volt szolgálatban – a hívást követően bement az F.-i Rendőrkapitányságon lévő irodájába és számítógépén, saját azonosítójával belépett a BM Központi Adatfeldolgozó, Nyilvántartó és Választási Hivatal által vezetett gépjárműdialóg-lekérdező rendszerbe. A kért adatokat – a rendszámhoz tartozó személygépkocsi, Ny. T. tulajdonos, illetve a korábbi tulajdonos adatait – megnézte és kinyomtatta. Ezután mobiltelefonon felhívta K. A. M.-et, találkozót beszélt meg vele, majd a kora délutáni órákban egy benzinkútnál a kinyomtatott adatlapot átadta részére. Egyúttal közölte azt az adatlapon egyébként nem szereplő, de általa ismert tényt is, hogy Ny. T. rendőrnyomozó. Ennek következtében a pezsgőfürdő medence és tartozékainak lefoglalása csak részben vezetett eredményre, azok egy részét ugyanis ismeretlen helyre szállították (II. pont).
A felmentő rendelkezés indokaként – melynek jogszabályi alapját egyébként nem jelölte meg – a megyei bíróság arra utalt, hogy a visszaélés személyes adattal vétsége csak akkor állapítható meg, ha a vádlott tudata nemcsak a személyes adatok védelméről és kezeléséről szóló törvény rendelkezéseinek megszegésére, hanem arra is kiterjed, hogy ezáltal mások érdekeit jelentősen sérti. Az eljárás adatai alapján azonban nem lehetett azt megállapítani, hogy a vádlott tisztában lett volna azzal, hogy Ny. T. nyomozást folytat; következésképpen azzal, hogy a fenti törvény rendelkezéseinek megszegésével egy büntetőeljárást nehezít meg, vagy bármiféle egyéb érdeket jelentősen sért.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az ügyész a vádlott terhére, bűnösségének visszaélés személyes adattal vétségében történő megállapítása, illetve a büntetés súlyosbítása, végrehajtandó szabadságvesztés és közügyektől eltiltás kiszabása érdekében jelentett be fellebbezést. A vádlott és védője elsődlegesen felmentésért, másodsorban enyhítésért fellebbezett.
A fellebbviteli főügyészség átiratában és a nyilvános ülésen jelen lévő képviselője útján az ügyészi fellebbezést módosított tartalommal tartotta fenn: a vádlott bűnösségének hivatalos személyként elkövetett visszaélés személyes adattal bűntettében történő megállapítását, illetve a szabadságvesztés és a próbaidő tartamának súlyosbítását indítványozta.
A védő írásbeli beadványában és perbeszédében fellebbezését módosítva, elsődlegesen az ítélet megalapozatlanság miatti hatályon kívül helyezése, másodlagosan a büntetés enyhítése iránt tartotta fenn.
A másodfokú bíróság a jogorvoslattal megtámadott határozatot a Be. 348. § (1) bekezdése értelmében a megelőző bírósági eljárással együtt bírálta felül. Ennek során – a Be. 352. § (1) bekezdésének a) pontja alapján kiegészített, illetve helyesbített – a tényállást mentesnek találta a Be. 351. § (2) bekezdésében felsorolt megalapozatlansági hibáktól és hiányosságoktól, az a vádlott védekezésével szemben álló részében is a bizonyítékok indokolt és okszerű mérlegelésén alapul. Ezért az – figyelemmel a Be. 352. § (2) bekezdésére – irányadó volt a másodfokú eljárásban is.
E tényállásból az elsőfokú bíróság helyesen következtetett a vádlott büntetőjogi felelősségére, és a köznyugalom elleni bűncselekmény minősítése is megfelel az anyagi büntető jogszabályoknak. A felmentést célzó fellebbezések tehát nem voltak megalapozottak.
A másodfokú bíróság rámutat arra, hogy az elsőfokú bíróságnak – a hivatali, illetve a szabadság és emberi méltóság elleni bűncselekmény alaki halmazatára figyelemmel – saját álláspontjának helyessége esetén sem kellett volna felmentő rendelkezést hoznia. Elegendő lett volna a vádlott e cselekményének visszaélés személyes adattal vétségekénti minősítését mellőznie, és határozatának jogi indokolásában ennek megfelelő indokát adnia.
A másodfokú bíróság azonban a szóban forgó felmentő rendelkezés tartalmi, anyagi jogi érveivel sem értett egyet.
Az ezt sérelmező ügyészi fellebbezés – a fellebbviteli főügyészség által módosított formájában – megalapozott.
E körben a másodfokú bíróság elsőként azt emeli ki, hogy az állandó bírói gyakorlat szerint – az eltérő jogi tárgyakat érintő, többszörös érdeksérelemre tekintettel – nem kizárt a hivatali visszaélés bűntettének és a visszaélés személyes adattal bűncselekményének (valóságos alaki) halmazatban történő megállapítása. A BH 2000/384. szám alatt közzétett eseti döntés ugyan ezt kétségtelenül a hivatali visszaélés, illetve a különleges személyes adatokkal visszaélés bűntette és a jogosulatlan adatkezelés vétsége vonatkozásában tette lehetővé, a fenti tényállásokat azonban a 2003. évi március hó 1. napján hatályba lépett 2003. évi II. törvény hatályon kívül helyezte.
A másodfokú bíróság megítélése szerint a hivatkozott eseti döntésben kifejtett jogi álláspont töretlenül alkalmazandó a jogosulatlan adatkezelést a 2003. évi március hó 1. napjától felváltó bűncselekményre, a Btk. 177/A. § (1) bekezdésében meghatározott visszaélés személyes adattal bűncselekményére, illetve ennek a (2) bekezdés I. fordulata szerinti minősített esetére is. Ugyanakkor az elsőfokú bíróság ezzel kapcsolatban kifejtett jogi érveivel nem értett egyet.
A visszaélés személyes adattal kétségtelenül szándékos bűncselekmény, és az elkövető szándékának az alaptényállási elemként szereplő eredményre, a más vagy mások érdekeinek jelentős sérelmére is ki kell terjednie. A szándék azonban – miután nem célzatos bűncselekményről van szó – lehet egyenes és eshetőleges is.
Az irányadó tényállás szerint a vádlott K. A. M.-el telefonon és személyesen folytatott beszélgetéseinek minden részlete nem volt feltárható. Azonban a megállapított tények alapján is bizonyos, hogy a vádlott tisztában volt azzal, hogy a személygépkocsival kapcsolatos adatokra ismerősének fontos okból és sürgősen szüksége van. Nyilvánvalóan ezért vállalkozott arra, hogy rövid időn – mintegy másfél órán – belül kifejezetten ebből a célból bemenjen a rendőrkapitányságon lévő irodájába, majd személyesen is találkozzon K. A. M.-el. Részére nemcsak a személygépkocsi jelenlegi és volt tulajdonosainak adatait tartalmazó okiratot adta át, de elmondta azt is, hogy a jármű tulajdonosa rendőrnyomozó.
Mindezek tudatában, a munkája és szakképzettsége folytán a nyomozati tevékenység jellegéről is megfelelő ismeretekkel rendelkező vádlottnak nyilvánvalóan tisztában kellett lennie azzal, hogy a szóban forgó személygépkocsi és Ny. T. közötti kapcsolat feltárásával, illetve e személy rendőrnyomozó voltának illetéktelenek tudomására hozatalával Ny. T. eredményes bűnüldözői munkáját megnehezítheti, lehetetlenné teheti. Ennek tudatában, e lehetséges következményekbe belenyugodva, tehát az eredmény tekintetében a Btk. 13. § II. fordulata szerinti eshetőleges szándékkal cselekedett. Az állandó bírói gyakorlat szerint ugyanis a magatartás következményeinek előre látása megjelenhet a következmény beállása elkerülhetetlenségének, de – mint jelen esetben is – valószínűségének, illetve lehetőségének a felismerésében is.
Végezetül arra kíván utalni a másodfokú bíróság, hogy a vádlott eshetőleges szándékával kapcsolatos fenti érvekkel nem áll ellentétben az a körülmény, hogy – a visszaélés személyes adattal bűntettével alaki halmazatban a terhére megállapított – a hivatali visszaélés célzatos bűncselekmény. Az elsőfokú bíróság ugyanis helyesen ismerte fel, hogy a hivatali bűncselekmény célzata – azért, hogy jogtalan hátrányt okozzon vagy jogtalan előnyt szerezzen – azáltal valósult meg, hogy a vádlott cselekményével K. A. M.-nek kívánt jogtalan előnyt biztosítani.
Tévesen hivatkozott azonban ezzel kapcsolatban az Ny. T.-nek okozott jogtalan hátrányra. Ez ugyanis a hivatali visszaélés bűntettének nem a célzata, hanem a törvényi tényállásban egyébként nem is értékelt eredménye. A vádlott magatartásának ilyen célzatára az irányadó tényállásból nem lehetett megalapozott következtetést levonni. Cselekményének célja nem az Ny. T.-nek okozandó jogtalan hátrány volt, bár az kétségtelenül ilyen következménnyel is járt.
Az elsőfokú bíróság ítéletének jogi indokolása mindezen túlmenően annyiban szorult kiegészítésre, hogy a vádlott a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény 2. § 8. pontja értelmében adatkezelő. A törvény 3. § (1) bekezdése alapján személyes adat akkor kezelhető, ha ahhoz az érintett hozzájárul, illetve azt törvény vagy – törvény felhatalmazása alapján, az abban meghatározott körben – helyi önkormányzat rendelete elrendeli.
A rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény 76. § (1) bekezdése szerint a rendőrség a bűncselekmények elkövetésével gyanúsítottak, a büntetőeljárás alá vontak, a sértettek és egyéb közreműködők, az államigazgatási eljárásban ügyfelek, valamint egyéb érintettek személyes adatait kezeli. Miután Ny. T. vonatkozásában a fenti törvényi feltételek egyike sem állt fenn: személyi adatait a vádlott – a Btk. 137. § j) pontja értelmében hivatalos személyként – jogosulatlanul kezelte.
Abban a kérdésben pedig az elsőfokú bíróság helyesen foglalt állást, hogy az S.-i Rendőrkapitányság által folytatott nyomozás eredményének részbeni meghiúsulása, a bűnjelek lefoglalásának részbeni elmaradása jelentős érdeksérelemként értékelendő.
Ezért a másodfokú bíróság a vádlottnak a tényállás II. pontjában leírt cselekményét a Btk. 177/A. § (1) bekezdésének a) pontjában meghatározott és a (2) bekezdés I. fordulata szerint minősülő hivatalos személyként elkövetett visszaélés személyes adattal bűntettének is minősítette.
A büntetés kiszabásánál irányadó körülményeket az elsőfokú bíróság helyesen ismerte fel. Ugyanakkor a minősítés módosítása folytán a kettőt meghaladó bűnhalmazat tényét további súlyosító körülményként kellett értékelni. Hasonlóképpen a köznyugalom elleni bűncselekmény ittas állapotban történő elkövetését.
Az elsőfokú bíróság az egyebekben helyesen feltárt bűnösségi körülményekhez, a bűncselekmények tárgyi súlyához, és a vádlott személyi társadalomra veszélyességének fokához igazodó büntetést szabott ki. A másodfokú bíróság álláspontja szerint a Btk. 37. §-ában megfogalmazott büntetési célok eléréséhez szükséges, de egyúttal elegendő büntetésnek sem a súlyosbítása, sem pedig az enyhítése nem indokolt.
A vádlott bűncselekményeinek egy részét hivatalos személyként, hivatali helyzetével visszaélve, e minőségének felhasználásával követte el; így érdemesség hiánya miatt a másodfokú bíróság – mindenben egyetértve az elsőfokú bíróság ennek kapcsán kifejtett helyes érveivel – nem látott okot a Btk. 104. § (1) bekezdésében írt előzetes mentesítés alkalmazására.
A fentiek alapján a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Be. 372. § (1) bekezdése alapján a minősítést érintő részében megváltoztatta, míg egyéb törvényes rendelkezéseit a Be. 371. § (1) bekezdése alapján helybenhagyta.
(Pécsi Ítélőtábla Bf. II. 380/2004/6. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás