• Tartalom

34/2005. (HK. 8.) HM határozat

34/2005. (HK. 8.) HM határozat

a HM Protokoll és Nemzetközi Rendezvényszervező Igazgatóság alapító okiratának módosításáról*

2005.04.29.
Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 89. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján – az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet 10. §, valamint a honvédelmi szervek működésének az államháztartás működési rendjétől eltérő szabályairól szóló 226/2004. (VII. 27.) Korm. rendeletben foglaltakra tekintettel –, a HM Protokoll és Nemzetközi Rendezvényszervező Igazgatóság a 65/2001. (HK 18.) HM határozattal és a 86/2004. (HK 21.) HM határozattal módosított 57/2001. (HK 16.) HM határozattal kiadott alapító okiratát az alábbiak szerint módosítom:
1. A határozat 4. pontja helyébe a következő 4. pont lép:
„4. A költségvetési szerv által ellátandó állami alaptevékenység:
A Honvédelmi Minisztérium protokolláris és nemzetközi rendezvényeinek mindenoldalú biztosításával kapcsolatos feladatok végzése. A Magyar Honvédség felső szintű hazai rendezvényeinek, valamint nemzetközi programjainak és tárgyalásainak előkészítése, megszervezése és közreműködés azok lebonyolításában. Tolmács és fordítói tevékenység biztosítása. A Honvédelmi Minisztérium által fogadott külföldi delegációk elszállásolásának és ellátásának biztosítása, a delegációk programjainak tervezése, szervezése, valamint közreműködés azok végrehajtásában. A kiutazó delegációk utazásainak előkészítése. A hazai és nemzetközi gyakorlatok protokolláris, rendezvényszervezési és vendéglátási feladatainak szervezése és lebonyolítása. A nem fegyveres külszolgálatot teljesítő és külföldön tanulmányokat folytató személyekkel, az egyéni missziós beosztást betöltőkkel, a külföldön települt katonai szervezetekkel, valamint az egyéb ellátásra utaltakkal kapcsolatos hazai bázison alapuló nemzeti támogatási feladatok végzése. A Honvédelmi Minisztérium kulturális, oktatási, kiképzési, továbbképzési és sportprogramjainak, valamint rendezvényeinek mindenoldalú biztosításával kapcsolatos feladatok végzése. A Budapesten akkreditált attasétestület éves foglalkoztatási tervének elkészítése, a programok szervezése, koordinálása és logisztikai támogatása. A vendégházak üzemeltetése és működtetése, valamint az alaptevékenységből származó feladatok végrehajtása érdekében a költségvetési szervhez rendelt egyes objektumok, illetve objektumrészek felkészítése és igénybevétele. Figyelemmel a honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló 2004. évi CV. törvény 70. § (1) bekezdésének j) pontjára, az egyes állami szervek részére – külön megállapodás alapján – szállodai szolgáltatás biztosítása. A Honvédelmi Minisztérium nemzetközi kapcsolattartással összefüggő összesített tervei végrehajtásának technikai koordinálása, a jogosultságok ellenőrzése és a keretfelhasználások folyamatos figyelemmel kísérése. A nemzetközi fegyverzet-ellenőrzési szerződésekből származó feladat-végrehajtás logisztikai támogatása. A minisztériumok közötti megállapodások alapján történő csereüdültetéssel kapcsolatos ügyintézési feladatok, valamint a CLIMS programokkal kapcsolatos koordinálási és ügyintézési feladatok végrehajtása.”
2. A határozat 6. pontja helyébe a következő 6. pont lép:
„6. A HM NRH felügyelete: Feladatait a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkár alárendeltségében, a Honvédelmi Minisztérium kabinetfőnök helyettes államtitkár szakmai irányításával hajtja végre.”
3. A határozat 7. pontjának a) alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„a) a vezető beosztásának megnevezése: főigazgató.”
4. A határozat 7. pontjának b) alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„b) a főigazgatót – az elöljárói javaslatokat figyelembe véve – a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkár nevezi ki és menti fel.”
5. A határozat 7. pontjának c) alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„c) a főigazgató a szervezetnél szolgálati viszonyban álló személyi állomány szolgálati elöljárója, az egyéb jogviszonyban álló alárendelteknek hivatali vagy szakmai felettese.”
6. A költségvetési szerv Szervezeti és Működési Szabályzatát a főigazgató a határozat hatálybalépését követő 60 napon belül módosítja és azt a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkárhoz jóváhagyásra felterjeszti.
7. Ez a határozat az aláírása napján lép hatályba, egyidejűleg a „HM Protokoll és Nemzetközi Rendezvényszervező Igazgatóság”, valamint a „HM PNRI” rövidített megnevezés „HM Nemzetközi és Rendezvényszervező Hivatal”, valamint „HM NRH” rövidített megnevezésre módosul.
8. A költségvetési szerv törzskönyvi nyilvántartásba vételét a közpénzek felhasználásával, a köztulajdon használatának nyilvánosságával, átláthatóbbá tételévei és ellenőrzésének bővítésével összefüggő adatszolgáltatás és közzétételi kötelezettség szabályairól szóló 21/2004. (HK 6.) HM utasítás 5. §-a alapján, a HM Pénzügyi Számító és Nyugdíjmegállapító Igazgatóság végzi.
9. Ez a határozat 2005. április 1-jén lép hatályba.
Juhász Ferenc s. k.,
honvédelmi miniszter
*

* A határozatot a 160/2006. (HK 23.) HM határozat 5. pontja hatályon kívül helyezte, 2007. január 1. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére