BÜ BH 2005/340
BÜ BH 2005/340
2005.10.01.
A polgárőr nem attól válik közfeladatot ellátó személlyé, hogy a hivatalos személlyel együtt intézkedik; hanem attól függően kell közfeladatot ellátó személynek tekinteni, hogy a rendőrséggel kötött együttműködési megállapodás alapján járt-e el és tevékenysége a közbiztonság javítására irányult-e [Btk. 137. § 2/i. pont, 230. §; 1994. évi XXXIV. tv.].
A kerületi bíróság M. L. vádlottat bűnösnek mondta ki közúti veszélyeztetés bűntettében, ezért 300 napi tétel pénzbüntetésre ítélte. Egy napi tétel összegét 250 forintban állapította meg, így a vádlottal szemben 75 000 forint pénzbüntetést szabott ki. Egyben a vádlottat segítségnyújtás elmulasztásának a veszélyhelyzetet előidéző által elkövetett bűntette, közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette és jármű önkényes elvételének bűntette miatt emelt vád alól felmentette.
Az ítélet ellen a főügyészség jelentett be fellebbezést a felmentő rendelkezések miatt, illetve súlyosítás végett.
A másodfokú bíróság a jogorvoslattal megtámadott határozatot a Be. 349. § (1) bekezdésében írt korlátok között a Be. 348. § (1) bekezdés alapján, az azt megelőző bírósági eljárással együtt bírálta felül. Ennek során észlelte, hogy az elsőfokú bíróság ítélete a Be. 351. § (2) bekezdés a) és c) pontja alapján megalapozatlan, mert a tényállás nincs felderítve, a megállapított tényállás pedig ellentétes az iratok tartalmával.
Ezen túlmenően az elsőfokú bíróság indokolási kötelezettségének elmulasztásával a Be. 373. § (1) bekezdés II. pontjában fel nem sorolt olyan eljárási szabályt is sértett, amely lényeges kihatással volt a büntetőjogi felelősség körében tett megállapításokra.
Az elsőfokú bíróság ítéletének tényállásában megállapította, hogy M. L. vádlott 2000. augusztus 8. napján hajnali 02 óra körüli időben társaival megjelent B. városban a K. utcában egy telephelyen, és ott nagy mennyiségű rézrudat pakoltak be autójukba. Ezt észlelte a közelben tartózkodó F. A. polgárőr, aki a vádlott és társa irányába indult. Ekkor a vádlott és egyik társa a vádlott tulajdonát képező személygépkocsival eltávoztak. Így F. A. polgárőr a vádlott ott maradó két társához ment, polgárőri igazolványát felmutatva kérdőre vonta őket a rakodás miatt. Ekkor a vádlott egyik társa visszahívta telefonon a vádlottat, aki vissza is ment és igazolni próbálta tevékenységüket.
Miután F. A. számára gyanús volt a rakodott áru eredete, ezért járművéhez ment és értesítette a rendőrséget. A vádlott ezt észlelve a bepakolt árut a helyszínről minél előbb el kívánta vinni, ezért a rézrudakkal telepakolt gépkocsiba ült egyik társával és elindult az autóval. F. A. polgárőr elmenetelüket úgy próbálta megakadályozni, hogy eléjük lépett. A vádlott erre fékezett, majd megállt járművével, szándékával felhagyott és egy másik gépkocsival végleg elhagyta a helyszint. Ezután érkeztek a helyszínre a rendőrök.
Az elsőfokú bíróság ítéletének indokolásában rögzítette, hogy a vádlott bűnösségét mindvégig tagadta. Tagadó vallomásában azonban azt is előadta, hogy ugyan igen kis sebességgel haladt, amikor F. A. elélépett, azonban megállása előtt az autó érintkezhetett F. A. testével, hiszen az rá is tenyerelt. A vádlott ezen vallomását megerősítette F. A. tanúvallomása, illetőleg a vádlott társának a vallomása, akivel együtt a gépkocsiban ült.
Ezt a tényt látszik alátámasztani a sértett sérüléséről készült orvosi látlelet is, amely tartalmazza, hogy a sértett jobb lábszára zúzódott. Ugyancsak ezt igazolja az a tény is, hogy a vádlott által vezetett gépkocsi motorház fedeléről készült fényképfelvételeken felismerhetők azok a nyomok, amelyekről a sértett beszámolt.
A sértett sérüléséből, illetőleg a gépkocsi motorház tetején talált nyomokból, valamint a tanúvallomásokból azt a következtetést lehet levonni, hogy a gépkocsi – ha kis sebességgel is – nekiment a sértettnek. Az elsőfokú bíróság azonban ítéletének tényállásában ezt nem állapította meg annak ellenére sem, hogy e körben részletes szakértői bizonyítást is lefolytatott.
A beszerzett műszaki szakértői vélemény vonatkozásában az elsőfokú bíróság csupán arra szorítkozott, hogy leírta a szakvélemény tartalmát, azonban annak adatait nem értékelte, nem vetette össze az egyéb bizonyítékokkal, elmulasztva ezzel indokolási kötelezettségét.
Ebből adódóan a megállapított tényállás hiányos, a feltárt bizonyítékokból az elsőfokú bíróság nem vonta le a megfelelő következtetést és ezért az e körben hozott felmentő rendelkezése nem megalapozott.
Ezen túlmenően azonban a bíróság annak sem adta indokát, hogy mely bizonyítékokat miért fogadott el, illetőleg mely részükben miért nem fogadta el azokat.
A tanúvallomásokkal kapcsolatosan nem rögzítette azt, hogy melyik vallomást miért fogadta el, illetőleg, hogy a vádlott és a sértett, valamint a tanúk több ponton eltérő vallomásai közül melyiket miért fogadta el.
Az indokolási kötelezettség elmulasztása az elsőfokú ítéletet megalapozatlanná tette, ez a másodfokú eljárás során nem volt kiküszöbölhető.
Ezért a másodfokú bíróság a Be. 375. § (1) bekezdése, illetőleg a 376. § (1) bekezdése alapján a jogorvoslattal megtámadott ítéletet hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot új eljárás lefolytatására utasította.
Az elsőfokú bíróság felmentette a vádlottat közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettének a vádja alól is. Ezt azzal indokolta, hogy egyrészt nem volt bizonyítható, hogy F. A. sértett fellépése kezdetén igazolványát bemutatta volna, másrészt álláspontja szerint F. A. csak akkor lett volna közfeladatot ellátó személy, ha hivatalos személlyel, – például a rendőrség tagjával – együtt intézkedett volna. Ezt a következtetést a bíróság az egyesülésről szóló 1989. évi II. törvény, továbbá a rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény rendelkezései alapján vonta le. Nem rögzítette azonban ítéletében, hogy az idézett törvények mely rendelkezéseiből lehet erre a következtetésre jutni.
E körben a másodfokú bíróság az alábbiakra mutatott rá.
A cselekmény elkövetésekor – 2000. augusztus 8. napján – és a jelenleg hatályos Btk. 229. illetőleg 230. §-ainak rendelkezései lényegében megegyeznek, azonban sem a Btk. 229. §-a, sem a Btk. 230. §-a nem tesz említést polgárőrről, illetőleg polgári őrről, amelyre az elsőfokú bíróság ítéletében hivatkozott.
A Btk. 137. § 2/i. pontja értelmében közfeladatot ellátó személy a rendőrségről szóló törvényben meghatározott körben, a lakosság élet- és vagyonvédelmének biztosítása érdekében létesült társadalmi, önvédelmi szervezet tagja, a közbiztonság javítására irányuló tevékenysége közben.''
A rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény 2/A. §-a szerint ,,a lakosság élet- és vagyonvédelmének biztosítása érdekében létesült társadalmi, önvédelmi szervezetek tagjainak a közbiztonság javítására irányuló, a rendőrséggel együttműködési megállapodás szerint végzett tevékenysége közfeladat.''
Az idézett rendelkezések értelmében a lakosság élet- és vagyonvédelmének a biztosítása érdekében létesült társadalmi, önvédelmi szervezet nem attól válik közfeladatot ellátó személlyé, hogy a rendőrséggel együtt intézkedik, hanem attól függően kell közfeladatot ellátó személynek tekinteni, hogy a rendőrséggel kötött együttműködési megállapodás alapján járt el és e tevékenysége a közbiztonság javítására irányult-e.
Az elsőfokú bíróságnak tehát azt kellett volna tisztáznia,
hogy F. A. milyen polgárőr szervezet tagja, és az a szervezet, amelynek tagja, kötött-e együttműködési szerződést a rendőrséggel, ezt követően kellett volna vizsgálni, hogy tevékenysége közfeladatnak minősül-e.
Ezt a kötelezettségét, azonban az elsőfokú bíróság nem teljesítette.
A fentiekre tekintettel a másodfokú bíróság az elsőfokú
ítéletet a Be. 376. § (1) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot új eljárás lefolytatására utasította.
(Fővárosi Bíróság 29. Bf. 8430/2003. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás