BÜ BH 2005/343
BÜ BH 2005/343
2005.10.01.
I. A 14. életévüket be nem töltött gyermekek tanúkénti kihallgatása során a nyomozási bírónak az eljárási törvényben rögzített speciális eljárási szabályokat meg kell tartani. – Ezek közé tartozik, hogy az ilyen tanúkat nem kell figyelmeztetni a hamis tanúzás következményeire, szembesítésükre kizárólag akkor kerülhet sor, ha ez nem kelt bennük félelmet, s gondozójuk, törvényes képviselőjük annak ellenére jelen lehet az ülésen – arról nem is küldhető ki –, hogy később esetleg tanúként hallgatják ki [Be. 292. §, 294. §, 86. § (2) bek., 213. § (3) bek.].
II. A cselekvőképtelen kiskorút hozzátartozója tekintetében megilleti a vallomástétel megtagadásának joga is, sőt a törvényes képviselő vagy gondozó hozzájáruló vagy megtagadó nyilatkozatát is be kell szerezni [Be. 82. § (1) bek., 86. §].
B. A. vádlottat a V. Megyei Bíróság a 2004. június 29. napján kihirdetett ítéletével a 12. életévét be nem töltött, a nevelése alatt álló személy sérelmére folytatólagosan elkövetett szemérem elleni erőszak bűntette, valamint 2 rb. kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt, mint visszaesőt, halmazati büntetésül 12 évi fegyházbüntetésre és 8 évi közügyektől eltiltásra ítélte.
A megyei bíróság ítéletével megszüntette a vádlott szülői felügyeleti jogát az 1993. február 7. napján született A. utónevű és az 1995. január 22. napján született G. utónevű gyermekei tekintetében.
Rendelkezett a vádlott által előzetes fogva tartásban töltött idő beszámításáról, valamint az egyéb járulékos kérdésekről is.
Az ítélet ellen az ügyész a cselekmény téves jogi minősítése miatt, 2 rb. erőszakos közösülés bűntettének megállapításáért, míg a vádlott és védője felmentésért jelentettek be fellebbezést.
A fellebbviteli főügyészség átiratában és a nyilvános ülésen jelen lévő képviselője a felszólalásában az ügyészi fellebbezést az erőszakos közösülés bűntette megállapítását indítványozó részében fenntartotta. A cselekmény rendbeliségét, illetve folytatólagosságot illetően azonban az elsőfokú bíróság álláspontját tartotta helyesnek. Ezért indítványozta, hogy az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét a nemi erkölcs elleni cselekmény minősítése tekintetében változtassa meg, egyéb rendelkezéseit pedig hagyja helyben.
A védő a nyilvános ülésen perbeszédében a fellebbezést elsődlegesen az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezéséért, másodlagosan felmentésért, illetve a kiszabott büntetés jelentős enyhítéséért tartotta fenn.
A védő a felmentésre irányuló indítványát kk. B. G.-nak az édesapjához írott levelére alapította. Ebben ugyanis a sértett bocsánatot kért a hazudozásai miatt, állítva, hogy édesapját ártatlanul jutatta a börtönbe. A védő az iratokhoz csatolt levél tartalmára utalva ismételten hangsúlyozta, hogy a sértett és bátyja az eljárás során többször megváltoztatta a vallomását, melynek tartalma minden esetben attól függött, hogy éppen kinek a felügyelete alatt álltak, ki volt a gondozójuk. Ezért, álláspontja szerint, mindenképpen szükséges meghallgatni a gyermekekkel foglalkozó, – őket, viselkedésüket, nyilatkozataikat éppen ezért jól ismerő – pedagógusokat és a tőlük nyerhető tényeket ismét összevetni a rendelkezésre álló egyéb bizonyítékokkal.
Hivatkozott a védő arra is, hogy a sértett második – és egyben a vádlottat terhelő – nyomozati meghallgatására a törvényes képviselő távollétében került sor. Az eljárási szabálysértésre figyelemmel e vallomást bizonyítékként nem lehet figyelembe venni. Ebben az esetben azonban a vádlottat egyértelműen terhelő, közvetlen bizonyíték már nem áll a bíróság rendelkezésére, így fokozott jelentőséggel bír a sértett szavahihetőségének vizsgálata. Ez utóbbi tény tekintetében pedig a védelem által indítványozott tanúk kihallgatása nem mellőzhető.
Az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ellentétes irányú fellebbezésekkel megtámadott ítéletét az azt megelőző bírósági eljárással együtt, teljes terjedelmében felülbírálta.
Ennek során megállapította, hogy az elsőfokú bírósági eljárás során olyan lényeges eljárási szabálysértés történt, amely az eljárás lefolytatásra és a bűnösség megállapítására is lényeges hatással volt. Ekként pedig az elsőfokú ítélet felülbírálatra alkalmatlan.
Megállapítható az iratokból ugyanis, hogy gyk. B. A. és gyk. B. G. sértettek kihallgatására a Be. 207. § (4) bekezdése alapján a nyomozási bíró előtt – ügyészi indítvány alapján – került sor 2004. február 17. napján.
Az ülésről készült jegyzőkönyv szerint a meghallgatásra gyk. B. G. és B. A. az akkori gondozójával – a vádlott édesanyjával –, B. T.-néval jelent meg.
Az ülésen a nyomozási bíró a Be. 86. és 87. §-ai alapján az ügyészi indítványnak helyt adott, megállapítva, hogy a gyermekkorú sértettek vallomása másként nem pótolható. Végzésében utalt a Be. 87. és 212. §-aira is.
Ezt követően azonban – a két gyermek-tanú kihallgatásának megkezdése előtt – a gyermekek törvényes képviselőjét B. T.-nét a tárgyalóteremből kiküldte.
Döntését a tanú később várható tanúkénti meghallgatásának lehetőségével indokolta meg.
A gyermekkorú sértett tanúk kihallgatásának megkezdésekor tehát, – a bíróság tagjain kívül – csak az ügyész volt jelen.
A jegyzőkönyvből megállapíthatóan az eljáró bíró a kihallgatás megkezdése előtt a törvény szövegének ismertetésével figyelmeztette a 11 éves B. A.-t és a későbbiek során az akkor 9 éves B. G.-t is a Be. 82. § (1) bekezdésében foglalt mentességi jogukra.
A jegyzőkönyv azonban a gyermekeknek a kioktatás megértésével és a vallomástétel megtagadásával kapcsolatos válaszait nem rögzítette.
Csak az egyesbírói kérdésekre adott válaszokból következtethető, hogy a tanúk a bírói kérdésre úgy nyilatkoztak, hogy a vallomás megtagadásának jogával nem kívánnak élni és vallomást kívánnak tenni.
A jegyzőkönyvből megállapíthatóan ezután az eljáró bíró – mellőzve a hamis tanúzásra vonatkozó figyelmeztetést – egymást követően kihallgatta a két gyermeket.
A kihallgatásuk közben többször felhívta figyelmüket arra, hogy csak akkor mondják el a történteket és csak akkor válaszoljanak a kérdésekre, ha akarnak.
Az elsőfokú bíróság az eljárás későbbi szakaszában, – a tárgyaláson – e jegyzőkönyv tartalmát ismertetéssel a tárgyalás anyagává tette és az abban foglaltakat mérlegelési körébe vonta.
A mérlegelés során a vádlott gyermekeinek e kihallgatás alkalmával tett vallomásait elvetetette és a tényállást a nyomozati eljárás során tett nyilatkozataik és az egyéb bizonyítékok alapján állapította meg.
Az ítélőtábla álláspontja szerint az elsőfokú bíróság e jegyzőkönyv tartalmának felhasználásával azonban megsértette a Be. 78. § (4) bekezdés harmadik fordulatában megfogalmazott tilalmat, mivel olyan bizonyítási eszközből származó tényeket használt fel, amelyet az eljárás során a résztvevők törvényes jogainak lényeges korlátozásával szereztek be.
Ez a szabálysértés pedig az ügy érdemére is döntő kihatással volt.
Elöljáróban leszögezhető, hogy a Be. több konkrét rendelkezéssel korlátozza a 14. életévüket még be nem töltött gyermekek tanúkénti kihallgatásának lehetőségét annak érdekében, hogy az csak az elengedhetetlenül szükséges esetekre korlátozódjék.
A törvényi korlátozások célja, hogy a gyermekek kihallgatásával szükségszerűen együtt járó pszichés és egyéb káros hatásokat a lehető legkisebb és legszükségesebb mértékre csökkentse, kiküszöbölve ezzel a személyiségfejlődésükben bekövetkező esetleges károsodásokat.
Így a gyermekek kíméletét szolgálja a Be. 86. § (1) bekezdésében foglalt azon rendelkezés, amely szerint a 14. életévét meg nem haladott személyt csak akkor lehet tanúként kihallgatni, ha a vallomásától várható bizonyíték másképpen nem pótolható.
Ugyancsak a gyermekkorú tanúk életkori sajátosságait figyelembe véve rendelkezik úgy a törvény, hogy a 14. életévét be nem töltött személyt a kihallgatásakor nem kell figyelmeztetni a hamis tanúzás következményeire.
A figyelmeztetés súlyának, jelentőségének teljes és pontos megértése ugyanis tőlük életkoruknál fogva nem elvárható, emellett a figyelmeztetésben foglaltak megsértése esetén a törvényes következmények velük szemben nem is alkalmazhatók.
Hasonló okból biztosítja a Be. a kiskorú tanú gondozója és törvényes képviselője részére annak indítványozását, hogy a gyermeket zártcélú távközlő hálózat útján hallgassák ki, elkerülve ezzel a tárgyaláson történő személyes megjelenésből eredő sokszoros pszichés terhelést és annak esetleges következményeit.
Rendelkezést tartalmaz a hatályos büntetőeljárási törvény arra vonatkozóan is, hogy a gyermekkorú tanú szembesítésére kizárólag akkor kerülhet sor, ha az a kiskorúban nem kelt félelmet, emellett lehetőséget biztosít arra is, hogy kihallgatásánál pszichológus szakértő legyen jelen.
E törvényi szabályok közé illeszthető a Be. 207. § (4) bekezdésében foglalt rendelkezése is.
Eszerint a nyomozási bíró a vádirat benyújtása előtt az ügyész indítványára kihallgatja a tizennegyedik életévét be nem töltött tanút, ha megalapozottan feltehető, hogy a tárgyaláson történő kihallgatása a fejlődését károsan befolyásolja.
A tanú kihallgatásának indítványozását a törvényes képviselő a gondozó és a tanú érdekében eljáró ügyvéd az ügyésznél kezdeményezheti.
A tizennegyedik életévét be nem töltött tanú nyomozási bíró általi kihallgatása nyilvánvalóan a gyermekkorú tanú kímélete érdekében történik és a Be. 294. §-ban foglalt rendelkezésekre figyelemmel, általában nem is mellőzhető.
A nyomozási bíró által kihallgatott tizennegyedik életévét be nem töltött tanút ugyanis utóbb, a tárgyaláson, csak akkor lehet kihallgatni, ha a tárgyalás időpontjában a tizennegyedik életévét már betöltötte.
Jelen ügyben megállapítható, hogy a V. Megyei Főügyészség a 2004. február 12. napján kelt átiratában a vádlott által elkövetett cselekmény jellegére, súlyára figyelemmel indítványozta a 9 éves B. G. és a 11 éves B. A. nyomozási bíró által történő meghallgatását a tárgyaláson való megjelenésük és meghallgatásuk mellőzése végett.
A 2004. február 17. napján megtartott ülés kezdetén a nyomozási bíró az ügyészi indítványról a Be. 212. § (2) bekezdésének megfelelően indokolt végzéssel határozott és annak helyt adott.
Törvényt sértett azonban a nyomozási bíró, amikor közvetlenül ezután felhívta a törvényes képviselőt – B. T.-nét – arra, hogy a tárgyalótermet hagyja el, mivel a későbbiekben az ő tanúkénti meghallgatása is várható.
A Be. 213. § (3) bekezdésének helyes értelmezése szerint a törvényes képviselő és a gondozó jelenléte a kiskorú meghallgatásakor bár nem kötelező, de azt a törvény kifejezett rendelkezéssel – miként azt a gyanúsított és védője tekintetében egyértelműen megteszi – nem is tiltja meg, sőt lehetővé teszi.
Rá kell mutatni ugyanakkor arra a tényre is, hogy a bírói gyakorlat a gyermekkorú tanúk meghallgatását szinte kivétel nélkül a törvényes képviselő, vagy a gondozó jelenlétében foganatosítja, ezzel is csökkentve a gyermekre háruló pszichikai teher hátrányos következményeit, ezen túlmenően pedig mintegy garantálva a kihallgatásukra vonatkozó törvényi rendelkezések betartásának ellenőrzését.
Ebből következően tehát a 14. életévét be nem töltött tanú kihallgatásánál a törvényes képviselő, illetve a gondozó jelen lehet.
Ugyancsak nem adott törvényes alapot B. T.-né kiküldéséhez az a reális jövőbeni lehetőség sem, hogy a későbbiekben a tanúkénti meghallgatására sor kerülhet.
Kétségtelen, hogy a Be. 292. § (1) bekezdése egyértelműen úgy rendelkezik, hogy a tanú kihallgatásakor a még ki nem hallgatott tanú nem lehet jelen.
Hasonlóan rendelkezik a Be. 85. §-a is megállapítva, hogy a tanúkat egyenként – tehát egymást követően – kell kihallgatni.
Mindkét szabály a tanú vallomástételének zavartalanságát, az esetleges befolyásolás megakadályozását célozza.
Ennek ellenére is előfordulhat – miként a jelen esetben is –, hogy a korábban már kihallgatott tanú, a későbbiekben bizonyos eljárási cselekménynél jelen van, majd ezt követően válik szükségessé az ismételt meghallgatás. Ebben az esetben kihallgatása ezen az alapon – a törvény kifejezett tiltó rendelkezésének hiányában – nem mellőzhető és nem is tagadható meg.
A tanúnak más tanúk meghallgatásánál való jelenléte ugyanis csak a vallomásának értékelésekor kap jelentőséget.
Ebben az esetben ugyanis a bíróságnak fokozott gondossággal kell vizsgálnia a tanúvallomás tartalmát, az esetleges eltérések okait, illetve annak a lehetőségét, hogy az esetleges eltérések valamely – általa már megismert – bizonyítékhoz igazítás törekvését tükrözik-e, vagy kifejezetten az eljárás valamely résztvevőjének érdekét szolgálják.
Jelen ügyben a nyomozási bíró által tartott ülésen B. T.-né –, aki egyben a vádlott édesanyja – nem tanúként, hanem a két gyermekkorú sértett gondozójaként és egyben a törvényes képviselőjeként jelent meg.
E minőségében a Be. szabályai szerint elsődlegesen a cselekvőképtelen gyermekek érdekeinek védelmét és képviseletét kellett ellátnia.
A Be. rendelkezései szerint tehát e minőségében nemcsak a nyomozási bíró előtti meghallgatáson, hanem a későbbiekben – a törvényi feltételek teljesülése a gyermekkorú tanúk tárgyalási meghallgatásánál is – bár nem kötelező erővel, de lehetősége lett volna jelen lenni, ha ez a gyermekkorú tanúk érdekét szolgálja.
Ezen túlmenően azonban, törvényes képviselői minőségének garanciális jelentősége is volt a gyermekkorú tanúk tekintetében.
B. T.-t és B. A.-t ugyanis – mint a vádlott gyermekeit – a Be. 82. § (1) bekezdés a) pontja alapján mentességi jog illette meg, amellyel összefüggésben megillette őket a vallomástétel megtagadásának joga is.
A Be. 85. § (2) és (3) bekezdésében írt szabályozás szerint a tanú kihallgatásának kezdetén meg kell kérdezni személyi adatait, a terhelthez, vagy a sértetthez fűződő rokoni kapcsolatát, tisztázni kell a rokoni kapcsolat fokát, illetve azt, hogy a tanú egyéb okból nem érdekelt vagy nem elfogult e. E kérdésekre a tanú az általános szabályok szerint akkor is köteles válaszolni, ha egyébként mentességi jog illeti meg.
Ezt követően kell tisztázni, hogy a tanú vallomástételének van e akadálya.
A tanúi vallomástétel megtagadásának lehetőségére vonatkozó kioktatást és a kérdésre adott választ a jegyzőkönyvbe rögzíteni kell.
Az általános szabályokhoz képest a Be. 86. § (2) bekezdése speciális rendelkezést is tartalmaz.
E rendelkezés szerint, aki szellemi, vagy egyéb állapota miatt korlátozottan képes megítélni a tanúvallomás megtagadásának jelentőségét, tanúként csak akkor hallgatható ki, ha vallomást kíván tenni és a törvényes képviselője vagy a tanúként kihallgatandó által megjelölt hozzátartozója hozzájárul.
Előfordulhat ugyanis, hogy a tanúként kihallgatandó személy – bár megilletné a vallomástétel megtagadásának joga – azonban szellemi vagy egyéb állapota miatt nem képes megítélni a tanúvallomás megtagadásának jelentőségét.
E törvényhelyen az ,,egyéb állapotra utalás'' értelemszerűen vonatkozik a tanú életkorára is.
A cselekvőképtelen, vagy korlátozottan cselekvőképes személy ugyanis, általános élettapasztalat és kellő ismeret hiányában nyilvánvalóan nem tudja pontosan értelmezni a vallomás megtagadásának jelentőségét.
Ez az indoka annak, hogy ilyen esetben a törvény kötelező jelleggel megkívánja a tanú nyilatkozata mellett a törvényes képviselő, vagy a tanúként kihallgatandó által megjelölt hozzátartozó hozzájáruló nyilatkozatát is.
Jelen ügyben megállapítható, hogy a nyomozási bíró által tartott ülésről készült jegyzőkönyv nem rögzítette a vallomástétel megtagadására vonatkozó bírói kioktatást, annak szó szerinti rögzítésével, nem tartalmazta a vallomástétel megtagadására vonatkozóan a tanúk válaszát és nyilvánvalóan nem tartalmazhatta a törvényes képviselőként eljáró B. T.-né hozzájáruló, vagy megtagadó nyilatkozatát sem, hiszen ő ekkor már nem volt jelen a tárgyalóteremben.
Ennek következtében a 9 és 11 éves sértettek érdekeinek képviselete, ezáltal a törvényben biztosított jogai gyakorlásának az érvényesülése sem volt biztosítva.
A jegyzőkönyvben történő rögzítés hiányában, sem a kioktatás megtörténtének módja, sem a tanúk életkorának megfelelő közérthetősége nem volt ellenőrizhető.
A gyermekkorú sértettek vallomástétel megtagadásával kapcsolatos válaszának hiánya ugyancsak nem nyújtott lehetőséget annak elbírálására, hogy a gyerekek a kioktatást és annak tényleges jelentőségét megértették-e.
Mindemellett hiányzott a Be. 86. § (2) második fordulatában rögzített kötelező további feltétel teljesülése is. Nevezetesen a törvényes képviselő hozzájáruló nyilatkozata.
Mindezekre figyelemmel megállapítható, hogy a két gyermekkorú sértett kihallgatására a Be. 86. § (2) bekezdésében foglalt rendelkezések megsértésével került sor.
Alappal feltételezhető ugyanis, hogy B. T.-né – amennyiben erre a törvényben írt szabályozásnak megfelelően lehetőséget kap – a hozzájáruló nyilatkozatát megtagadja.
Ebben az esetben pedig a Be. 86. § (3) bekezdésében foglalt rendelkezéseknek megfelelően – az egyébként is nyilvánvaló érdekellentétre figyelemmel – az ülés elhalasztása mellett, a gyámhatóságot kellett volna megkeresni a gyermekkorú tanúk jogainak és érdekeinek védelmében, a hozzájárulási nyilatkozat megtételének, vagy a gyermekkorú tanúkat segítő ügyvéd meghatalmazásának érdekében.
A gyermekkorú tanúk kihallgatásának törvénysértő módja – a másodfokú bíróság álláspontja szerint – lényeges kihatással volt az eljárás lefolytatására és a vádlott bűnösségének megállapítására is.
Megállapítható ugyanis, hogy a két gyermekkorú tanút az eljárás során ez alkalommal hallgatták ki utoljára.
B. A.-nak és B. G.-nak tehát ekkor még módja lett volna élni a törvényben biztosított mentességi joggal és a vallomástétel megtagadásának jogával is.
Ebben az esetben azonban a korábbi meghallgatásuk során tett nyilatkozataikat is figyelmen kívül kellett volna hagyni és azokat a bizonyítási eszközök köréből ki kellett volna rekeszteni.
Mindezekre figyelemmel az ítélőtábla a V. Megyei Bíróság ítéletét az eljárás lefolytatására és a vádlott bűnösségének megállapítására is lényegesen kiható eljárási szabálysértésre figyelemmel a Be. 375. § (1) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot új eljárás lefolytatására utasította.
Ennek folytán a sértettek vallomásai közül az eljárási szabályok betartásával foganatosított kihallgatások alkalmával előadottakat, az ezt megelőzően tett nyilatkozataikat, valamint az eljárás során feltárt egyéb bizonyítékokat, tanúvallomásokat, szakértői véleményeket stb. kell egyenként és összességükben, kölcsönös összefüggéseikben értékelni és a mérlegelés körébe vonni.
Ennek eredményeként kell az elsőfokú bíróságnak tényállást megállapítania, majd állást foglalnia a büntetőjogi főkérdés, a vádlott bűnössége tekintetésben.
Amennyiben a vádlott bűnösségének megállapítására kerül sor, dönteni kell cselekményeinek minősítése és e büntetés kiszabása tekintetében is.
Az ítélőtábla a vádlott által elkövetett cselekmény tárgyi súlyára, a sértettek és egyes tanúk befolyásolásának lehetőségére figyelemmel a vádlott előzetes letartóztatását az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig fenntartotta a Be. 129. § (2) bekezdés b) és c) pontjaiban megjelölt okból.
(Fővárosi Ítélőtábla 5. Bf. 1614/2004. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás