GÜ BH 2005/362
GÜ BH 2005/362
2005.10.01.
A 2003. július 1-je előtt indult eljárásokban, a másodfokú bíróságnak a fellebbezést hivatalból elutasító végzésével szemben felülvizsgálatnak van helye [1997. évi LXXII. tv. 17. §, 34. § (2)–(3) bek.; 1998. évi LXXI. tv. 1. §].
Az elsőfokú bíróság mint cégbíróság a 2003. február 21-én kelt végzésével megindított törlési eljárása során a 2003. május 5-én kelt végzésével elrendelte a cég hivatalbóli törlését a cégjegyzékből tekintettel arra, hogy a cég sem a székhelyén, sem a telephelyén nem található, és a cég képviseletére jogosult személyek tartózkodási helye is ismeretlen.
A végzés 2003. június 16-án jogerőre emelkedett, az erről szóló közlemény a Cégközlöny 2003. július 24-i számában jelent meg.
A cég jogi képviselője 2004. június 11-én kelt fellebbezését a másodfokú bíróság – elkésettség miatt – a Pp. 237. §-a és Pp. 240. § (1) bekezdése szerint érdemi elbírálás nélkül, hivatalból elutasította.
A jogerős végzéssel szemben a társaság jogi képviselője a másodfokú végzésben írtak szerint fellebbezést nyújtott be, melyet a Legfelsőbb Bíróság felülvizsgálati kérelemnek tekint az alábbiak szerint.
Az 1998. évi LXXI. törvény 1. §-a értelmében módosításra került a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény módosításáról szóló 1997. évi LXXII. törvény 34. §-a. A módosított 34. § (3) bekezdése szerint többek között a 17. § hatálybalépéséről külön törvény rendelkezik. Az 1997. évi LXXII. törvény 17. §-a tartalmazza a másodfokú eljárásban hozott végzések fellebbezéssel történő megtámadhatóságát. A törvény 34. §-ának (2) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a másodfokú bíróságnak a fellebbezést hivatalból elutasító végzés ellen a (3) bekezdésben meghatározott külön törvény hatálybalépéséig a 233/A. §-ban meghatározott fellebbezés helyett felülvizsgálatnak van helye.
A társaság jogi képviselője a felülvizsgálati kérelemben kérte a jogerős végzés hatályon kívül helyezését és a másodfokú bíróság új határozat hozatalára utasítását, másodlagosan a jogerős végzés megváltoztatását, elsőfokú bíróság végzésének hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új határozat hozatalára utasítását. Hivatkozása szerint jogszabálysértő módon és minden alapot nélkülözve került sor a törlési eljárás megindítására.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
Helyesen állapította meg a másodfokú bíróság, hogy a fél a társaság törlési eljárás megindításáról, majd azt követően a hivatalbóli törlésről rendelkező végzésekkel szemben a törvényben biztosított határidőn belül sem kifogással, sem fellebbezéssel nem élt. A társaság hivatalbóli törlését elrendelő végzés ezért 2003. június 16-án jogerőre emelkedett, és az közzétételre került. A társaság a közzétételtől számított 3 hónapon belül, 2003. október 24-ig lett volna jogosult a hivatalbóli törléssel kapcsolatos mulasztás orvoslása érdekében igazolási kérelem és fellebbezés előterjesztésére. A törlést elrendelő végzés ellen 2004. június 15-én benyújtott fellebbezés elkésett, érdemben nem volt elbírálható.
Az eljáró bíróság a helyesen megállapított tényállásból a jogvita szempontjából irányadó jogszabályoknak minden tekintetben megfelelő, megalapozott határozatot hozott.
Az érdemben helytálló másodfokú határozatot ezért a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Gfv. X. 30.178/2005. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
