• Tartalom

BÜ BH 2005/378

BÜ BH 2005/378

2005.11.01.
A terhelt büntethetősége elévül, ha a terhelt a tárgyaláson nem jelenik meg, és ezt követően a bíróság csak az elévülési idő letelte után foganatosít ellene újabb büntetőeljárási cselekményt [Btk. 33. § (1) bek. b) pont, 35. § (1) bek.].
A P.-i Városi Bíróság a 2004. június 22-én hozott és jogerőre emelkedett ítéletével F. J. terhelt bűnösségét lopás vétségében állapította meg. Ezért, mint többszörös visszaesőt, 10 nap fizikai munkakörben letöltendő közérdekű munkára ítélte.
A megállapított tényállás lényege szerint a vagyon elleni bűncselekmények miatt több ízben büntetett terhelt 1997. december 17. napján a helyi sörözőben szórakozott. Otttartózkodásának idején magához vette K. J. kabátját a benne lévő ingóságokkal, összesen 10 820 forint értékben. A távozását követően a rendőrjárőr igazoltatta, így a kár megtérült.
A terhelt cselekményét az eljárt bíróság a Btk. 316. § (1) bekezdésében meghatározott és a (2) bekezdés I. fordulata szerint minősülő és büntetendő lopás vétségének minősítette.
A jogerős ügydöntő határozat ellen a megyei főügyészség nyújtott be felülvizsgálati indítványt a Be. 405. § (1) bekezdés a) pontjának III. fordulatában írt okból a terhelt javára, a terhére rótt cselekmény miatti bűnösség megállapítása és büntetés kiszabása miatt.
Az indítványban részletezett időpontok alapján a vádindítvány benyújtásának ideje 1998. február 18. napja. Az utolsó, – az elévülést félbeszakító – cselekmény az indítvány szerint az 1998. november 18-án hozott, az eljárást felfüggesztő és tartós lakcímfigyelő kibocsátást elrendelő határozat volt. Az ezt követően foganatosított cselekmények az elévülésre nem voltak kihatással. Ennek eredményeképpen a Btk. 33. § (1) bekezdés b) pontja alapján a terhelt büntethetősége 2001. november 17. napján elévült.
A felülvizsgálati indítvány arra irányult, hogy a Legfelsőbb Bíróság a Be. 426. § (1) bekezdés a) pontja alapján hozzon a törvénynek megfelelő határozatot.
A Legfőbb Ügyészség indítványában – és a nyilvános ülésen jelen lévő képviselője – a Be. 405. § (1) bekezdés a) pontjára alapozott felülvizsgálati indítványt fenntartotta.
Rámutatott, hogy az eljárt bíróság a Btk. 35. §-ának (1) bekezdésében foglalt rendelkezés megsértésével vont téves jogi következtetést a terhelt büntetőjogi felelősségének megállapítására. A terhelt javára a Btk. 32. §-ának b) pontjában írt büntethetőséget megszüntető ok állapítható meg. Ezért a megtámadott határozat hatályon kívül helyezését és a büntetőeljárás megszüntetését indítványozta.
A védő felszólalásában az indítvánnyal egyetértett.
A felülvizsgálati indítvány alapos.
A Btk. 33. § (1) bekezdés b) pontja akként rendelkezik, hogy a büntethetőség elévül az egyéb bűncselekmény esetén a büntetési tétel felső határának megfelelő idő, de legalább három év elteltével.
A Btk. 34. §-a szerint az elévülés határidejének kezdőnapja befejezett bűncselekmény esetén az a nap, amikor a törvényi tényállás megvalósul.
A Btk. 35. §-ának (1) bekezdése értelmében az elévülést félbeszakítja a büntetőügyekben eljáró hatóságoknak az elkövető ellen a bűncselekmény miatt foganatosított büntetőeljárási cselekménye. A félbeszakítás napján az elévülés határideje ismét elkezdődik.
Egységes az ítélkezési gyakorlat abban, hogy elévülést félbeszakító hatása az első ízben kiadott lakcímfigyelőnek van. A jelen ügyben utolsó, az elévülés félbeszakítását előidéző eljárási cselekmény 1998. szeptember 1. napja. Erre az időpontra a bíróság tárgyalást tűzött ki, amelyen a terhelt nem jelent meg, ezért lakcímfigyelő kibocsátására került sor. Mivel az utolsó, az elévülést félbeszakító eljárási cselekmény 1998. szeptember 1. napja volt, az elévüléshez szükséges három év 2001. augusztus 31-én eltelt, tehát a terhelt büntethetősége ezen a napon elévült.
Az ezt követően foganatosított eljárási cselekmények az elévülésre nem voltak kihatással.
Miután a Btk. 33. § (1) bekezdés b) pontja alapján a terhelt büntethetősége 2001. augusztus 31-én elévült, törvénysértően került sor nevezett bűnösségének a megállapítására és büntetés kiszabására.
Ezért a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati indítványnak helyt adva a Be. 426. § (1) bekezdés a) pontja értelmében a megtámadott határozatot hatályon kívül helyezte és a terhelttel szemben a lopás vétsége miatt indult büntetőeljárást megszüntette.
(Legf. Bír. Bfv. III. 1130/2004. sz.)
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére