BÜ BH 2005/385
BÜ BH 2005/385
2005.11.01.
I. Lényeges – az eljárásban részt vevő személyek törvényes jogainak korlátozásával járó – eljárási szabálysértés a vádlott gyermek- és fiatalkorú hozzátartozóinak a törvényes képviselői hozzájárulás hiányában történő kihallgatása [Be. 86. § (2) bek., 373. § (1) bek. II. pont., 375. § (1) bek.].
II. Az így megszerzett bizonyítási eszközből származó tények bizonyítékként nem értékelhetőek [Be. 78. § (4) bek.].
III. A szakvélemény ellentmondásainak a feloldása nélkül az elsőfokú bíróság ítélete megalapozatlan [Be. 109. §, 111. § (1) bek., 351. § (2) bek. a) pont, 376. § (1) bek.].
A megyei bíróság B. Gy. vádlottat folytatólagosan, nevelése alatt álló, tizenkettedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett szemérem elleni erőszak bűntette miatt 9 évi és 6 hónapi fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. Megszüntette továbbá az 1997. április 26-án született gyk. B. K. gyermeke vonatkozásában a szülői felügyeleti jogát.
A megállapított tényállás lényege az alábbiakban foglalható össze:
B. Gy. vádlott az élettársával, Sz. K.-val és hét közös gyermekükkel lakott egy kistelepülés három szobás családi házában, a lakásuknak csak az egyik helyiségét használták, mindannyian egy légtérben aludtak. A vádlott az élettársával és három leánygyermekével egy ágyon, míg a négy fiúgyermek egy másik heverőn.
Az egyik gyermek, az alig tíz hónapos B. V. M. 2002. augusztusában egy hétre kórházba került, ide az édesanyja is elkísérte. Ezen időszaktól kezdődően – pontosan meg nem állapítható gyakorisággal – a vádlott az 1997. április 26-án született gyk. B. K. sértettel több alkalommal is fajtalankodott: merev hímvesszőjét a sértett lábai közé, vagy annak szájába helyezte, ahol mindannyiszor kielégült. Cselekményeire csak 2003. augusztus végén derült fény, amikor őt az élettársa tetten érte. Ezt követően Sz. K. a gyermekekkel elköltözött otthonról és a történtekről is beszámolt az önkormányzat alkalmazásában álló családgondozónak, majd a rendőrségen feljelentést tett.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az ügyész súlyosbításért, hosszabb tartamú főbüntetés kiszabása és a szülői felügyeleti jog valamennyi gyermek vonatkozásában történő megszüntetése végett, míg a vádlott és védője felmentésért, továbbá a védő enyhítésért jelentett be fellebbezést.
A P.-i Fellebbviteli Főügyészség átiratában az ügyészi fellebbezést módosított tartalommal tartotta fenn és az elsőfokú bíróság ítéletének a hatályon kívül helyezésére tett indítványt.
A másodfokú bíróság a jogorvoslattal megtámadott határozatot a Be. 348. § (1) bekezdése értelmében az azt megelőző bírósági eljárással együtt bírálta felül.
Ennek során észlelte, hogy az elsőfokú bíróság a Be. 373. § (1) bekezdés II. pontjában fel nem sorolt olyan – az eljárásban részt vevő személyek törvényes jogainak korlátozásával járó – eljárási szabályt sértett, amely lényeges hatással volt a bűnösség megállapítására. Ezen túlmenően az ítélete a Be. 351. § (2) bekezdés a) pontjában írtak folytán megalapozatlan is: a tényállás nincs felderítve.
Ezért a másodfokú bíróság a Be. 375. § (1) bekezdése, illetve Be. 376. § (1) bekezdése szerint lényeges hatással járó eljárási szabálysértés, valamint a fellebbezési eljárásban ki nem küszöbölhető megalapozatlanság okából az elsőfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot új eljárásra utasította.
A vádlott büntetőjogi felelősségét az elsőfokú bíróság döntően a vele egy háztartásban élő hozzátartozói – így Sz. K. élettársa, továbbá az 1997. április 26-án született gyk. B. K. sértett, az 1989. augusztus 14-én született fk. B. Gy. , az 1994. április 2-án született gyk. B. A. és az 1995. július 2-án született gyk. B. R. – nyomozati vallomása, valamint B. E. igazságügyi pszichológus szakértő véleménye alapján állapította meg.
A vád tárgyává tett cselekmény jellege folytán helyesen járt el az elsőfokú bíróság, amikor – a Be. 86. § (1) bekezdésében írtak szerint – a bizonyítási eljárás keretében a tizennegyedik életévüket be nem töltött személyek kihallgatását is elrendelte; e személyek vallomásától várható bizonyíték ugyanis mással nem volt pótolható.
Elkerülte azonban a figyelmét a nyomozó hatóság mulasztása, mindenekelőtt az, hogy gyk. B. K. sértett feljelentésének a jegyzőkönyvbe foglalásakor – a kihallgatását foganatosító nyomozó és a megyei rendőr-főkapitányság állományába tartozó L. M. klinikai szakpszichológus mellett a segítője nem volt jelen. Márpedig ez annál is inkább indokolt lett volna, mert ekkor a sértett még a hetedik életévét sem töltötte be.
A büntetőeljárásban a tanú érdekében – Be. 59. §-a alapján – ún. segítő járhat el. Gyermekkorú tanú esetében ez többnyire a gondozója, illetve a törvényes képviselője, az a személy, aki az 1952. évi IV. törvény 86. § (1) bekezdése alapján a gyermek ügyeinek a képviseletére jogosult.
A Be. 85-88. §-ainak a tanú kihallgatása címet viselő rendelkezései – az 1973. évi I. törvény 63. § (4) bekezdésének korábbi szabályozásától eltérően – nem tartalmaznak arra vonatkozó kifejezett előírásokat, hogy ezen eljárási cselekménynél gyermekkorú tanú esetében ki lehet jelen. Más rendelkezések egybevetése folytán azonban bizonyos, hogy ilyenkor segítő – törvényes képviselő, gondozó, vagy meghatalmazott ügyvéd – jelenlétét lehetővé kell tenni.
Ez következik a nyomozási bíró eljárására és a zártcélú távközlési hálózat útján megtartott tárgyalásra vonatkozó előírásokból is; a Be. 213. § (3) bekezdése, illetve a Be. 244/B. § (1) bekezdése a tizennegyedik életévét be nem töltött tanú kihallgatásánál a törvényes képviselő és a gondozó számára lehetőséget ad a részvételre.
Hasonló következtetés vonható le a Be. 86. § (2) bekezdésének az értelmezése alapján. A hivatkozott rendelkezés szerint ugyanis a szellemi vagy egyéb állapota miatt a tanúvallomás megtagadásának [Be. 82. § (1) bek.] a jelentőségét korlátozottan megítélni képes személy csak akkor hallgatható ki tanúként, ha vallomást kíván tenni, és a törvényes képviselője vagy az általa megjelölt hozzátartozója ehhez hozzájárul. Cselekvőképtelen, illetve korlátozottan cselekvőképes, azaz gyermekkorú személyek tehát csak akkor, ha a tanúvallomás megtagadásának a következményeit mérlegelni képes segítőjük is jelen van és a kihallgatásukhoz a beleegyezését adja. Ugyanakkor a hatóság tagja nyilvánvalóan nem lehet segítő, ahogyan az sem, aki a tanúval ellentétes érdekek érvényesítésére törekszik. Következésképpen eljárási szabályt sértett a nyomozó hatóság, amikor a hetedik életévét be nem töltött sértett kihallgatásakor a törvényes képviselő vagy – a Be. 86. § (3) bekezdésében írt érdekellentét esetén a gyámhatóság által kijelölt személy helyett a megyei rendőr-főkapitányság állományába tartozó klinikai szakpszichológus számára biztosított részvételi lehetőséget.
Gyermekkorú B. K. sértett a – 2003. évi szeptember hó 10. napján foganatosított – kihallgatásakor írni-olvasni nem tudott; a jegyzőkönyvet mindössze a keresztnevének nyomtatott betűkkel történő aláírásával látta el. Ezért – a Be. 183. § (1) bekezdése szerint – hatósági tanú alkalmazásának a lehetőségére is figyelmeztetni kellett volna, így arra, hogy a felvett jegyzőkönyv ismertetésénél más személyek igénybevételére tehet indítványt.
A nyomozás, illetve az elsőfokú tárgyalás alapvető és a büntetőjogi felelősség megállapítását lényegesen befolyásoló mulasztása a vádlott gyermek- és fiatalkorú hozzátartozóinak a törvényes képviselői hozzájárulás hiányában történő tanúkihallgatása volt. Erre ugyanis a Be. – korábban már hivatkozott – 86. § (2) bekezdése alapján csak a hozzájáruló nyilatkozatnak a beszerzése után kerülhetett volna sor, azt követően tehát, hogy a törvényes képviselő a vallomástétel megtagadásának a lehetőségét elvetve e személyek kihallgatásába beleegyezett.
Gyermekkorú B. K. sértett, fk. B. Gy., gyk. B. A., gyk. B. A. és gyk. B. R. vallomását a nyomozó hatóság, illetve az elsőfokú bíróság a büntetőeljárásban részt vevők eljárási jogainak lényeges korlátozásával szerezték meg, így e bizonyítási eszközökből származó tények – a Be. 78. § (4) bekezdésében írtak folytán – bizonyítékként nem értékelhetőek.
Az elsőfokú bíróság a fenti tanúvallomások mellett B. E. klinikai szakpszichológus, igazságügyi szakértő véleményének tulajdonított meghatározó jelentőséget. Azt ellentmondástól mentesnek, életszerűnek és meggyőzőnek találta, annak ellenére, hogy annak megállapításaival és vizsgálati módszerével szemben a védő által – a Be. 112. § (3) bekezdése alapján – okirati bizonyítékként csatolt dr. K. Gy. igazságügyi szakértő véleménye súlyos kifogásokat és kétségeket fogalmazott meg. Mindenekelőtt a tartalmi hiányosságokra vonatkozó részében. A Be. 108. § (2) bekezdése szerint ugyanis a szakvéleménynek – a vizsgálat tárgya, a vizsgálati módszer rövid ismertetése és a szakmai megállapítások összefoglalása mellett – tartalmaznia kell a levont következtetéseket, ennek keretében a feltett kérdésekre adott válaszokat.
Dr. K. Gy. – okirati bizonyítékként felhasznált szakvéleménye azonban ennek hiányát hangsúlyozta. Az általa elvégeztetett tesztvizsgálatok ugyanis a sértettnek az ügyről szóló előadását nem támasztották alá, éppen ellenkezőleg, azok a bűncselekmény elkövetésével szükségképpen együtt járó lelki sérülésre, traumára utaló adatokat nem tártak fel.
Elkerülte az elsőfokú bíróság figyelmét a sértett életkori átlagától elvárhatónál gyengébb értelmi színvonala és a környezete által könnyen befolyásolható, sodorható személyisége. Ezen túlmenően az is, hogy a nemi élettel összefüggésben a képzeletvilágát – B. E. szerint – kóros tartalmú, élénk fantázia jellemzi, fenyegetettségének bűntudati hátterű megjelenítése mellett.
E személyiségjegyek pontosítására az elsőfokú bíróság nem is törekedett, így annak megválaszolására sem, hogy mindezek a vizsgálati eredmények értékelhetőségét és a szakértői állásfoglalás kialakítását mennyiben befolyásolták, illetve nehezítették meg. Márpedig ennek tisztázása a szakvélemény jellege folytán is indokolt lett volna; az ugyanis – gyk. B. K. sérelmére elkövetett nemi bűncselekmény vonatkozásában mindössze valószínűsítésen alapult.
Az elsőfokú bíróság B. E. szakvéleményének a következtetéseit – a fenti ellentmondások feloldását mellőzve – fenntartások nélkül elfogadta. Nem észlelte, hogy az hiányos, önmagával és a rendelkezésre álló egyéb bizonyítékokkal ellentétes, ezért – a Be. 109. §-a, illetve a Be. 111. § (1) bekezdése alapján – előbb annak kiegészítését, majd e kiegészítés esetleges eredménytelenségét követően más szakértő bevonását kellett volna elrendelni. Ennek keretében ellenőrizhető lett volna a szakértői vizsgálat teljessége, logikai és ténybeli megalapozottsága, az közelebbről, hogy annak alapjául milyen adatok szolgáltak. A szakértői megállapítások mechanikus átvétele ugyanis nem elegendő, a határozat indokolásában foglalkozni kell annak meggyőző erejével, helytállóságával is (BJD 2068. sz.).
Az elsőfokú bíróság ítélete a vádlott személyiségére vonatkozó adatokat nem tartalmazott. Dr. N. S. igazságügyi orvos szakértő írásban előterjesztett szakvéleményének a vizsgálati és a szakmai megállapításokat tartalmazó része ellentmondásos volt; az eljáró szakértő a vádlott – nemi életének kóros elfajulásában megnyilvánuló személyiségzavarát mindössze a nyomozati iratok alapján diagnosztizálta, mégis úgy, hogy a kérdéseire kapott válaszok erre nem is utaltak. Ezért helyesen járt el az elsőfokú bíróság, amikor e szakvéleményt nem fogadta el. Elmaradt azonban a vádlott beszámítási képességének a tisztázása, holott az a vád tárgyává tett bűncselekmény jellege folytán elengedhetetlen lett volna.
A döntő körülményekre vonatkozó bizonyítékok ellentmondásainak a feloldása nélkül az elsőfokú bíróság tényállása felderítetlen (BH 1978/417. számú eseti döntés).
Az eljárást a bírósági szaktól teljes egészében meg kell ismételni. Ennek során Sz. K., gyk. B. K., fk. B. Gy., gyk. B. A., gyk. B. A. és gyk. B. R. tanúkat figyelmeztetni kell a vallomástétel megtagadásának a Be. 82. § (1) bekezdés a) pontján alapuló lehetőségére, Sz. K. törvényes képviselőt – a Be. 86. § (2) bekezdésében írtak szerint – továbbá arra is, hogy a vádlott gyermek- és fiatalkorú hozzátartozóinak a kihallgatására csak akkor kerülhet sor, ha ahhoz hozzájárul.
A legteljesebb alapossággal, minden részletre kiterjedően fel kell oldani B. E. és dr. N. S. szakvéleményének az ellentmondásait, az előbbiét azon szempontok alapján, amelyeket dr. K. Gy. okirati bizonyítékként felhasználható írásbeli szakvéleményében felvetett. Tisztázni kell a vádlott beszámítási képességét, esetleges személyiségzavarát is.
Amennyiben a megismételt eljárás során valamely körülményt nem sikerül tisztázni: ennek eljárásjogi következményeit a Be. 4. §-ában írtak figyelembevételével kell levonni.
Ezt követően kerülhet az elsőfokú bíróság abba a helyzetbe, hogy a büntetőjogi főkérdésekben – törvényesen beszerzett bizonyítékok alapján – megnyugtatóan állást tudjon foglalni.
(Pécsi Ítélőtábla Bf. II. 261/2004. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás