• Tartalom

4/2005. (PK 10.) PM utasítás

4/2005. (PK. 10.) PM utasítása

a Pénzügyminisztériumban felállítandó PPP munkacsoportról*

2005.08.01.
Az állami és magánszektor közötti fejlesztési, illetve szolgáltatási együttműködés (PPP) újszerű formáinak alkalmazásáról szóló 2098/2003. (V. 29.) Korm. határozat alapján létrehozott PPP Tárcaközi Bizottságban (a továbbiakban: TB) való hatékony PM részvétel előmozdítása érdekében az alábbi utasítást adom ki:
1. A 2005. augusztus 1-jétől felállításra kerülő PPP munkacsoport feladata a TB napirendjén szereplő projektekről egységes PM álláspont kialakítása a bizottsági ülést megelőzően, valamint a Befektetés-politikai és beruházás-finanszírozási főosztály által nyilvántartás vezetése az 1. számú mellékletben meghatározott főbb beruházási paraméterekről.
2. A munkacsoportot a Befektetés-politikai és beruházás-finanszírozási főosztály vezetője irányítja, tagjai a következő főosztályok szakértői, akiket a munkacsoport vezetője és az adott főosztály vezetője közösen jelöl ki:
a) Kincstári vagyongazdálkodási önálló osztály;
b) Költségvetési és pénzügypolitikai főcsoport.
Témától függően - a munkacsoport vezetőjének felkérésére - a munkacsoportban részt vesznek a következő főosztályok kijelölt képviselői:
c) Ágazati költségvetési kapcsolatok főosztálya;
d) Forgalmi adók, vám és jövedéki főcsoport;
e) Gazdaságpolitikai főosztály;
f) Jogi és koordinációs főosztály;
g) Központi költségvetési fejezetek főosztálya;
h) Önkormányzati és területfejlesztési főosztály;
i) Számviteli főosztály;
j) Társadalmi közkiadások főosztálya.
3. A munkacsoport titkára emlékeztetőben rögzíti a munkacsoport ülésein elhangzottakat. A titkári teendőket a Befektetés-politikai és beruházás-finanszírozási főosztály jelenlévő képviselője tölti be.
4. Amennyiben a Pénzügyminisztérium a TB ülése előtt legalább öt munkanappal nem kapja meg a TB napirendjéhez kapcsolódó anyagokat, a PM delegált a TB ülésén a véleményalkotástól tartózkodik és indítványozza a projekt ismételt napirendre tűzését.
5. Az utasítást az érintettek közvetlenül kapják meg.
6. Ez az utasítás 2005. augusztus hó 1. napján lép hatályba.
Budapest, 2005. július 28.
Dr. Veres János s. k.,
pénzügyminiszter

1. számú melléklet a pénzügyminiszter 4/2005. (PK. 10.) PM utasításához
a Pénzügyminisztériumban felállítandó PPP munkacsoportról1.

Projekt tartalmi összefoglalók:
- 2-3 oldalas magyar nyelvű összefoglaló készítése a projektenként (tervezett és folyamatban lévő projektek esetén is). A projekt leírásnak tartalmaznia kell a projektekre vonatkozó alapvető információkat, pl.: mi volt az indoka a projektnek, célok, finanszírozás, szolgáltatási díj tartalma, értékelés stb.
- 1-2 oldalas angol nyelvű összefoglaló projektenként (tervezett és folyamatban lévő projektek esetén is), kockázati mátrixszal
Projekt leírás mellékleteként be kell mutatni:
- * PSC (Public Sector Comparator - állami/önkormányzati beruházás számítás) bemutatása projektenként
- ** PPP (Public Privat Partnership - partnerségi beruházás) számítás bemutatása projektenként
- rendelkezésre állási díjstruktúra bemutatása projektenként teljes időintervallumra
- fizetési struktúra bemutatás (állami fizetési kötelezettség - árnyékdíj; harmadik személy közvetlen díjfizetése, projekt cash-flow áramlása, alkalmazott indexálás stb.)
- finanszírozási költségek a partner esetében
- beruházási és szolgáltatási érték szétválasztása
- kockázati mátrix bemutatása teljes időintervallumra (az alap kockázatokat feltüntettük, a projektek érdekében javasolt az ennél nagyobb részletezettség)
- a mellékletben található táblázatok elkészítése

Projekt megnevezése

 

Projektet előíró kormányhatározat

 

Szerződéstípus a magyar PTK szerint

 

* Kormányzati szereplő megnevezése

 

** Kormányzati partner megnevezése

 

Kormányzati partner tulajdonosi szerkezete

 

Kormányzati partner saját tőke/idegen tőke arány

 

Kormányzati partner saját tőke/jegyzett tőke arány

 

Kormányzati partner utolsó 3 évi mérleg szerinti eredménye

 

*** Van-e kormányzati garancia? (ha igen, mire; hitelek, kapacitásfeltöltésre, bevételi szintre, nyereségszintre stb.)

 

***** Kormányzat által biztosított pénzügyi vagy/és természetbeni hozzájárulás (föld, meglévő épület stb.) a projekt indításakor

 

Beruházás időtartama (20xx év yy hó-tól - 20xx év yy hó-ig)

 

Beruházás költsége évenkénti bontásban nominál és jelen értéken

 

Szolgáltatásvásárlás időtartama (20xx-től - 20xx-ig)

 

A projekt nettó jelen értéke, ha az állami beruházás
(beruházási költség+szolgáltatásvásárlási díjösszegekre - PSC)

 

A projekt nettó jelent értéke ha az partnerségi (PPP) beruházás
(beruházási költség+szolgáltatásvásárlásidíjösszegekre)

 

A partner nem megfelelő teljesítése során (szerződésszegés)
az államnak milyen és mekkora fizetési kötelezettsége keletkezik

 

Kormányzat szolgáltatásvásárlásának díjfizetési arányai és pontos összegszerű tételei (pl: felsőoktatási intézet/oktatási Minisztérium; önkormányzat/Nemzeti Sporthivatal stb.)

 

Szerződés lejártakor mi történik az eszközzel?
(vásárlási opció, tovább bérlés, kormányzati tulajdonba kerül, mindkettő előfordulhat - mennyiért)

 

KSH statisztikai megítélésének időpontja projektenként
(amennyiben csak pilot projekt statisztikai elemzése történt, akkor
a pilot-on kívül a többit nem tekintjük a KSH által elfogadottnak, azaz „nem történt meg” választ kell beírni a táblázatba)

 

* Kormányzati szereplő = állami/önkormányzati partner
** Kormányzati partner = állami/magán tulajdonú vállalkozás
*** Kormányzati garancia = állami/önkormányzati garancia
**** Kormányzat = állam/önkormányzat

 

Kockázati szint
(alacsony,
közepes, magas)

* Kormányzat

** Kormányzati partner

Indokolás

Biztosítással fedezett
kockázat

Biztosítással nem fedezett kockázat

Építési kockázat:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Finanszírozási kockázat (hitelek)

 

 

 

 

 

Árfolyamkockázat

 

 

 

 

 

Kamatkockázat

 

 

 

 

 

Ki fizeti a beruházásra jutó ÁFÁ-t

 

 

 

 

 

Ki fizeti a szolgáltatás-vásárlási ÁFÁ-t

 

 

 

 

 

Környezetvédelmi feltételek biztosítása

 

 

 

 

 

Költségtúllépés

 

 

 

 

 

Infláció

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Rendelkezésre állási kockázat:

 

 

 

 

 

Nem megfelelő teljesítés miatti kockázat

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Keresleti kockázat:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Egyéb kockázatok:

 

 

 

 

 

Törvények változása miatti kockázat

 

 

 

 

 

Vis Major (elemi kár, stb.)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Összes állam által vállalt kockázati arány %-ban

 

* Kormányzat = állam/önkormányzat
** Kormányzati partner = állami/magán tulajdonú vállalkozás
*

Az utasítást a 18/2014. (VII. 4.) NGM utasítás 3. § 14. pontja hatályon kívül helyezte 2014. július 5. napjával.

1.

A paraméterek az Államháztartási pénzügyek módszertani és statisztikai osztálya által kidolgozás alatt álló, eddigi PPP projektek nyilvántartását célzó munkaanyag alapján lettek összeállítva. A melléklet tartalma a körülmények függvényében még változhat.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére