417/B/2005. AB határozat
417/B/2005. AB határozat*
2008.04.30.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára, valamint mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő
határozatot:
1. Az Alkotmánybíróság az ügyvédekről szóló 1998. évi XI. törvény 23. § (5) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdése vonatkozásában elutasítja.
2. Az Alkotmánybíróság az ügyvédekről szóló 1998. évi XI. törvény 9. § (2) bekezdése, 41. § (1) bekezdése, 42. § (4) bekezdése, valamint – az Alkotmány 2. § (1) bekezdésével, 8. §-ával, 57. § (1) bekezdésével és 77. §-ával összefüggésben – 23. § (5) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt visszautasítja.
3. Az Alkotmánybíróság az ügyvédekről szóló 1998. évi XI. törvény 41. § (1) bekezdésével és 42. § (4) bekezdésével összefüggő, mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló indítványt visszautasítja.
4. Az Alkotmánybíróság a Magyar Ügyvédi Kamarának az ügyvédi hivatás etikai szabályairól és elvárásairól szóló 8/1999. (III. 22.) MÜK Szabályzata 6/1., 9. és 15. pontja, valamint a Magyar Ügyvédi Kamara Fegyelmi Eljárási Szabályzatáról szóló, 1/2002. (II. 25.) szabályzattal módosított 3/1998. (VI. 27.) MÜK Szabályzat 1. § e) pontja, 14. § (4) bekezdése és 15. § (1) bekezdés a) pontja alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére, továbbá az ezen rendelkezésekkel összefüggően előterjesztett, mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló indítványt visszautasítja.
Indokolás
I.
Az indítványozó az ügyvédekről szóló 1998. évi XI. törvény (a továbbiakban: Ütv.) 9. § (2) bekezdése, 23. § (5) bekezdése, 41. § (1) bekezdése és 42. § (4) bekezdése, valamint a Magyar Ügyvédi Kamarának az ügyvédi hivatás etikai szabályairól és elvárásairól szóló 8/1999. (III. 22.) MÜK Szabályzata (a továbbiakban: Szabályzat1.) 6/1., 9. és 15. pontja, továbbá a Magyar Ügyvédi Kamara Fegyelmi Eljárási Szabályzatáról szóló, 1/2002. (II. 25.) szabályzattal módosított 3/1998. (VI. 27.) MÜK Szabályzata (a továbbiakban: Szabályzat2.) 1. § e) pontja, 14. § (4) bekezdése és 15. § (1) bekezdés a) pontja alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését, valamint mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítását kezdeményezte az Alkotmánybíróságnál, mert álláspontja szerint a fenti rendelkezések sértik az Alkotmány 2. § (1) bekezdését, 8. §-át, 57. § (1) bekezdését, 70/A. §-át, valamint 77. §-át.
Az indítványozó álláspontja szerint az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésébe ütközik az Ütv. 23. § (5) bekezdése, mivel diszkriminálja azon állampolgárokat, akik vagyoni körülményeik miatt nem engedhetik meg maguknak, hogy ügyvédet fogadjanak, és akik számára ezért a bíróság pártfogó ügyvédet rendel ki. Az alkotmányellenességet abban látta megvalósulni, hogy míg az Ütv. támadott szabálya értelmében az ügyfél a megbízás létrejöttekor írásban kizárhatja annak lehetőségét, hogy tárgyalás esetén az ügyvéd ügyvédjelöltje közreműködését vehesse igénybe, addig az ügyvédjelölt eljárásának kizárása nem áll nyitva azon ügyféli kör számára, akiknek részére a hatóság rendel ki pártfogó ügyvédet.
Álláspontja szerint az Ütv. 23. § (5) bekezdése az Alkotmány 2. § (1) bekezdését, 8. §-át, 57. § (1) bekezdését és 77. §-át is sérti, ám erre vonatkozóan hiánypótlásra történő felhívást követően sem terjesztett elő indokolást.
Az indítványozó alkotmányellenesnek tekintette a Szabályzat1. 15. pontjában foglalt rendelkezést is, mivel az nem etikai, hanem szakmai és technikai követelményeket rögzít, amely által lehetetlenné válik az ügyvédek etikátlan magatartás miatt történő felelősségre vonása. Kifogásolta, hogy a Szabályzat1. 6/1. pontja bár említi a pártfogó ügyvédek intézményét, azt mégsem rögzíti, hogy milyen etikai normáknak kellene megfelelniük a kirendelés alkalmával. Ez szintén azokkal szemben jelent diszkriminációt, akik anyagi körülményeik miatt nem tudnak megbízás révén ügyvédhez fordulni. Ehhez kapcsolódóan az indítványozó hivatkozott az Alkotmány 70/A. § (2) bekezdésére, melynek értelmében az (1) bekezdésben foglalt bárminemű hátrányos megkülönböztetést a törvény szigorúan bünteti. Az indítványozó szerint jogrendünkből hiányzik „az a törvény”, amelyről az Alkotmány 70/A. § (2) bekezdése szól, mert az Ütv. csak annyit tartalmaz, hogy a fegyelmi vétséget elkövető ügyvédek ellen az Ügyvédi Kamarának kell eljárnia, amely azonban a maga alkotta szabályzatok hiányossága miatt ezt a feladatát nem tudja megfelelően megvalósítani és ellátni.
Az indítványozó indokolásában sérelmezte azt is, hogy a Szabályzat1. az ügyvédi megbízási díjjal sem foglalkozik, amely szintén alkotmányellenes, hiszen etikai szabályok hiányában ez az összeg bármilyen magas lehet. Ehhez jogszabályi alapot az Ütv. 9. § (2) bekezdése ad, mely szerint a díj a felek között létrejött szabad megállapodás eredménye. Álláspontja szerint, mivel a Szabályzat1. „hiányosságai és rendeltetésének ellentmondásos volta” sérti az Alkotmány több, fentiekben említett rendelkezését, kérte a Szabályzat1. 6/1., 9. és 15. pontjainak megsemmisítését, illetve mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítását, valamint intézkedést a jogszabályi garanciák pótlása érdekében. A fentiekkel összefüggésben alkotmányellenesnek tekintette az Ütv. 9. § (2) bekezdését is, és kérte annak megsemmisítését.
Az indítványozó szerint alkotmányellenes a Szabályzat2. 14. §-ának azon rendelkezése, amely a kamara elnökének diszkrecionális jogkört biztosít arra nézve, hogy a beérkezett írásbeli jelentések, valamint a tudomására jutott tények alapján elrendeli-e az előzetes vizsgálat vagy a fegyelmi eljárás lefolytatását vagy sem. Hiányolta továbbá azokat a rendelkezéseket, melyek azt határozzák meg, hogy az Ügyvédi Kamara elnökével, elnökhelyettesével, főtitkárával, titkárával szemben megindítandó fegyelmi eljárást kinél és hogyan lehet kezdeményezni, vagy az eljárást tulajdonképpen ki folytatja le, hiszen álláspontja szerint ez sem az Ütv. 42. § (4) bekezdéséből, sem pedig a Szabályzat2. 1. § e) pontjából nem tűnik ki. A fentieknek megfelelően tehát az indítványozó alkotmányellenesnek tartotta a Szabályzat2. 1. § e) pontját, 14. § (4) bekezdését, 15. § (1) bekezdés a) pontját, és ezáltal az Ütv. 41. § (1) bekezdését és 42. § (4) bekezdését is, hiszen azok sértik az Alkotmány említett rendelkezéseit, és kérte az Alkotmánybíróságot, hogy az alkotmányos alapjogok érvényesülését akadályozó mulasztást állapítsa meg, valamint a jogszabályi garanciák pótlása iránt tegye meg a szükséges intézkedéseket.
II.
1. Az Alkotmány indítvánnyal érintett rendelkezései:
„2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam.”
„8. § (1) A Magyar Köztársaság elismeri az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait, ezek tiszteletben tartása és védelme az állam elsőrendű kötelessége.
(2) A Magyar Köztársaságban az alapvető jogokra és kötelességekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg, alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja.
(3)
(4) Rendkívüli állapot, szükségállapot vagy veszélyhelyzet idején az alapvető jogok gyakorlása – az 54–56. §-ban, az 57. § (2)–(4) bekezdésében, a 60. §-ban, a 66–69. §-ban és a 70/E. §-ban megállapított alapvető jogok kivételével – felfüggeszthető vagy korlátozható.”
„57. § (1) A Magyar Köztársaságban a bíróság előtt mindenki egyenlő, és mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat, vagy valamely perben a jogait és kötelességeit a törvény által felállított független és pártatlan bíróság igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el.”
„70/A. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.
(2) Az embereknek az (1) bekezdés szerinti bármilyen hátrányos megkülönböztetését a törvény szigorúan bünteti.
(3) A Magyar Köztársaság a jogegyenlőség megvalósulását az esélyegyenlőtlenségek kiküszöbölését célzó intézkedésekkel is segíti.”
(2) Az Alkotmány és az alkotmányos jogszabályok mindenkire egyaránt kötelezőek.”
2. Az Ütv. támadott rendelkezései:
„9. § (2) Az ügyvédi megbízási díj szabad megállapodás tárgya.”
„23. § (5) Az ügyvéd a megbízás ellátásához alkalmazott ügyvédje, ügyvédjelöltje, a nála működő külföldi jogi tanácsadó, továbbá más ügyvéd, illetve európai közösségi jogász, alkalmazott európai közösségi jogász közreműködését is igénybe veheti, kivéve, ha ezt a megbízó a megbízás létrejöttekor írásban kizárta.”
„41. § (1) Nem indítható fegyelmi eljárás, ha azt a kamara elnöke a fegyelmi vétségnek a tudomására jutásától számított 6 hónap alatt nem kezdeményezte, vagy a cselekmény befejezése óta 3 év eltelt.”
„42. § (4) A kamara elnökének, elnökhelyettesének, főtitkárának, titkárának, fegyelmi megbízottjának, elnökségi tagjának fegyelmi ügyében – ideértve az előzetes vizsgálat elrendelését is – a Magyar Ügyvédi Kamara elnöksége által kijelölt kamara jár el.”
III.
Az indítvány nem megalapozott.
1. Az Alkotmánybíróság megvizsgálta, hogy az Ütv. 23. § (5) bekezdése megvalósítja-e az Alkotmány 70/A. §-ában megfogalmazott diszkrimináció-tilalom sérelmét.
Az Ütv. támadott rendelkezése értelmében az ügyvéd a megbízás ellátásához alkalmazott ügyvédje, ügyvédjelöltje, a nála működő külföldi jogi tanácsadó, továbbá más ügyvéd, illetve európai közösségi jogász, alkalmazott európai közösségi jogász közreműködését is igénybe veheti, kivéve, ha ezt a megbízó a megbízás létrejöttekor írásban kizárta. Az indítványozó szerint ez azért ellentétes a 70/A. § (1) bekezdésével, mert azok számára, akik vagyoni helyzetük miatt nem engedhetik meg maguknak, hogy ügyvédet bízzanak meg, nincs lehetőség az Ütv. 23. § (5) bekezdésében meghatározott közreműködés (helyettesítés) kizárására. Akik tehát megbízást adnak az ügyvédnek, azok kizárhatják, hogy az ügyvéd helyett annak ügyvédjelöltje járjon el, míg akiknek a bíróság pártfogó ügyvédet jelölt ki, ilyen joggal nem élhetnek.
Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy 2008. január 1-jétől a támadott rendelkezés jogszabályi környezete megváltozott. A jogi segítségnyújtásról szóló 2003. évi LXXX. törvényt (a továbbiakban: Jst.), valamint a jogi segítségnyújtással összefüggő egyéb törvényeket, így az Ütv.-t és a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvényt, a jogi segítségnyújtással kapcsolatos egyes törvények módosításáról szóló 2007. évi CLI. törvény módosította.
A Jst. módosított 11. §-a értelmében az állam a jogi segítségnyújtás keretében a törvényben meghatározott polgári peres és nemperes eljárásokban a felperes, az alperes, a beavatkozó (perbehívott), a kérelmező, valamint a kérelmezett fél részére a pártfogó ügyvédi képviseletet biztosítja, annak költségét a fél helyett megelőlegezi vagy viseli. A Jst. 61. § (1) bekezdése szerint a fél – a támogatást engedélyező jogerős határozat jogi segítőnek történő átadása mellett – a határozatban megjelölt perben a képviseletre a határozat kézhezvételétől számított 60 napon belül meghatalmazást adhat jogi segítőnek. Az Ütv. 31. §-ának módosított (5) bekezdése szerint pártfogó ügyvédi képviseletet ügyvéd meghatalmazás útján is elláthat, ha a külön jogszabály szerinti jogi segítőként működik. Ha azonban a fél képviseletét ügyvédként jogi segítő nem vállalja, és ez – a határidőkre tekintettel – a jogainak sérelmével járhat, a 61. § (2) bekezdése szerint a fél az eljárási határidő elmulasztása esetén erre hivatkozással a perben igazolási kérelmet terjeszthet elő, a jogi segítségnyújtó szolgálat pedig részére – kérelmére – pártfogó ügyvédként jogi segítőt vagy kivételesen ügyvédet vagy ügyvédi irodát rendel ki.
Az Alkotmánybíróság a fent említett módosításokra figyelemmel, a Jst. által szabályozott pártfogó ügyvédi képviselet vonatkozásában vizsgálta meg az Ütv. indítványozó által támadott 23. § (5) bekezdését.
Az Alkotmánybíróság több határozatában értelmezte az Alkotmány 70/A. §-ába foglalt tilalom alkotmányos tartalmát. Gyakorlatát a 44/2007. (VI. 27.) AB határozatban a következőképpen foglalta össze:
„Az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdése az Alkotmánybíróság gyakorlata értelmében az egymással összehasonlítható helyzetben lévők között alkalmazott olyan különbségtétellel szemben nyújt védelmet, amelynek nincs alkotmányosan elfogadható indoka. Ebből következően nem minden különbségtétel alkotmányellenes, hanem arra tekintettel fogalmazza meg a diszkrimináció tilalmát, hogy a jognak mindenkit egyenlőként, egyenlő méltóságú személyként kell kezelnie. [9/1990. (IV. 25.) AB határozat, ABH 1990, 46, 48–49.] A megkülönböztetés alkotmányosságának megítélésében a mindenkori szabályozás tárgyi és alanyi összefüggéséből kell kiindulni, s az egyenlőségnek az adott tényállás lényeges elemeire tekintettel kell fennállnia. A megkülönböztetés tilalmába ütközik, ha az adott szabályozási koncepción belül eltérő szabályozás vonatkozik valamely csoportra, kivéve, ha annak kellő súlyú alkotmányos indoka van. [21/1990. (X. 4.) AB határozat, ABH 1990, 73, 77–79.]
»Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint az azonos helyzetben lévők között nem alapjogok tekintetében tett megkülönböztetés csak akkor tekinthető alkotmányellenesnek, ha nincs ésszerű indoka, tehát önkényes [16/1991. (V. 20.) AB határozat, ABH 1991, 62.; 61/1992. (XI. 20.) AB határozat, ABH 1992, 280–282.]. A bemutatottak alapján töretlen az Alkotmánybíróság gyakorlata abban, hogy amikor az Alkotmány 70/A. §-ának sérelme a kérdés – és a megkülönböztetés nem alapjogra vonatkozik –, egyrészt azt vizsgálja, hogy a jogalkotó összehasonlítható helyzetben lévő jogalanyok között tett-e megkülönböztetést, másrészt azt, hogy az összehasonlítható helyzetben lévő jogalanyok közötti különbségtételnek van-e tárgyilagos megítélés szerint ésszerű indoka.« [21/2007. (III. 29.) AB határozat, ABK 2007. március, 253, 254–255.]” (ABK 2007. június, 568, 571.)
Az indítványozó lényegében a közreműködés kizárására vonatkozó joggal kapcsolatosan állít alkotmányellenes diszkriminációt azok között, akik megbízást adnak az ügyvédek számára, illetve akiknek a bíróság rendel ki pártfogó ügyvédet.
Az Alkotmánybíróság többször hangsúlyozta, hogy az ügyvédi hivatás szorosan kapcsolódik az igazságszolgáltatáshoz és a jogalkalmazáshoz. (428/B/1998. AB határozat, ABH 2004, 1236, 1242.; 942/B/2001. AB határozat, ABH 2004, 1561, 1569–1570.) Az igazságszolgáltatáshoz fűződő nélkülözhetetlen feladatai révén az ügyvéd eljárása egyes alapjogok [például az Alkotmány 57. § (1) bekezdéséből fakadó tisztességes eljáráshoz való jog, vagy az Alkotmány 57. § (3) bekezdésében megfogalmazott védelemhez való jog] biztosítása érdekében elkerülhetetlenné válik. Ilyenkor kerülhet sor arra, hogy – megbízási jogviszony hiányában – az ügyvéd hatósági határozat, azaz kirendelés alapján járjon el. (428/B/1998. AB határozat, ABH 2004, 1236, 1242.)
Az Ütv. 22. §-a értelmében az ügyvéd általában a megbízó megbízása alapján jár el. Megbízás esetén a megbízó szabadon választhat ügyvédet (Ütv. 4. §), az ügyvéd a megbízás elfogadására nem köteles [Ütv. 24. § (1) bekezdés]. A megbízó az ügy ellátásával akár több ügyvédet is megbízhat [Ütv. 23. § (3)–(4) bekezdés]. Az ügyvéd az elfogadott megbízást bármikor, indokolás nélkül – 15 napos felmondási idővel – felmondhatja, a megbízó bármikor azonnali hatályú felmondással élhet [Ütv. 24. § (1)–(2) bekezdés]. A megbízási szerződés tartalmát a felek kölcsönösen egybehangzó akaratuknak megfelelően alakítják ki. A megbízó és az ügyvéd között így a díj is szabad megállapodás tárgya [Ütv. 9. § (2) bekezdés]. A megbízás alapján eljárni köteles ügyvéd képviseleti joga pedig a megbízó által adott meghatalmazáson alapul.
Ha a fél számára pártfogó ügyvédi képviseletet biztosít az állam, akkor a fél és az ügyvéd kapcsolata sajátos: közöttük nem áll fenn szerződéses (megbízási) kapcsolat. Az ügyvéd jogi segítőként az állammal (jogi segítségnyújtó szolgálattal) köt szolgáltatási szerződést, melyben vállalja, hogy a Jst. alapján hozzá forduló felek részére ingyenes jogi szolgáltatást nyújt. A támogatásban részesült fél a jogi segítők közül általa kiválasztott ügyvédnek adhat meghatalmazást, mely azonban nem hoz létre közöttük megbízási jogviszonyt. A jogi segítőként eljáró ügyvéd csak a Jst.-ben meghatározott okokból tagadhatja meg az eljárását. (Jst. 67. és 70. §) Ha a pártfogó ügyvédi képviseletet jogi segítő nem vállalja, akkor a jogi segítségnyújtó szolgálat kirendelése pótolja a meghatalmazást. Ilyenkor nem a fél választja ki, hanem a hatóság jelöli ki az ügyvédet, aki az ügyben köteles eljárni [Ütv. 31. § (2) bekezdés]. Az ügyvéd a felmentését csak a törvényben meghatározott kivételes esetekben kérheti (Ütv. 34. §), a képviselt személy is csak alapos okkal kérheti a kirendelt ügyvéd felmentését [Ütv. 34. § (3) bekezdés c) pontja]. A pártfogó ügyvéd díjazását, annak mértékét az említett okokra tekintettel az állam nem hagyja a képviselt személy és az ügyvéd szabad megállapodására, hanem azt a jogszabályi keretek között az eljáró hatóság (bíróság) állapítja meg. A díjat az állam előlegezi, és bizonyos esetekben viseli.
A szabályozásból látható, hogy az ügyvéd és a fél jogi kapcsolata több szempontból is különbözik megbízás és pártfogó ügyvédi képviselet esetén. Ebből következően azon felek, akik képviseletében megbízás alapján ügyvéd jár el, illetve azon felek, akiket pártfogó ügyvéd képvisel az ügyvéd-képviselt fél közötti kapcsolat tekintetében nem tartoznak homogén csoportba, ezért az eltérő szabályozás nem sérti az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdését. Az állam kirendelés esetén nem köteles arra, hogy a jogosultaknak a megbízással azonos feltételekkel, azzal megegyező képviseleti formát biztosítson. Ennek következtében a támadott szabály nem valósít meg diszkriminációt, és alkotmányellenes mulasztás sem állapítható meg. Az Alkotmánybíróság megjegyzi, hogy annak a félnek az érdekei, aki számára a hatóság pártfogó ügyvédet rendelt ki, a helyettesítés tekintetében megfelelően érvényesülnek. Az Ütv. 33. §-a értelmében ugyanis a kirendelt ügyvéd a helyettesítéséről úgy köteles gondoskodni, hogy az az eljárást ne akadályozza, és ne sértse a képviselt személy érdekét. A kirendelt ügyvéd a helyettesítésével olyan ügyvédet nem bízhat meg, aki az Ütv. 34. § alapján a kirendelés alól felmentését kérheti.
Erre tekintettel az Alkotmánybíróság az indítványt ebben a tekintetben elutasította.
2. Az indítványozó szerint az Ütv. 23. § (5) bekezdése ellentétes az Alkotmány 2. § (1) bekezdésével, 8. §-ával, 57. § (1) bekezdésével és 77. §-ával is, de hiánypótlásra történő felhívást követően sem fejtette ki, hogy az említett alkotmányos szakaszokat álláspontja szerint miben és mennyiben sérti a kifogásolt szabály.
Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint az indítvány akkor felel meg az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 22. § (2) bekezdésének, ha az tartalmazza a megtámadott jogszabályt, illetve annak konkrét rendelkezését, amelyet az Alkotmány ugyancsak valamely konkrét rendelkezésébe ütközőnek tart (440/B/1993. AB végzés, ABH 1993, 910.). Az Alkotmánybíróság már több korábbi határozatában kifejtette, hogy nem elegendő az Alkotmány egyes rendelkezéseire hivatkozni, az indítványban meg kell indokolni, hogy az Alkotmány egyes felhívott rendelkezéseit a megsemmisíteni kért jogszabály miért és mennyiben sérti. (472/B/2000. AB végzés, ABH 2001, 1655.; 494/B/2002. AB végzés, ABH 2002, 1783, 1784.; 1125/D/2004. AB határozat, ABK 2007. június, 624, 630.)
Erre figyelemmel az Alkotmánybíróság az indítványt ebben a tekintetben az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló, módosított és egységes szerkezetbe foglalt 3/2001. (XII. 3.) Tü. határozat (ABH 2003, 2065.; a továbbiakban: Ügyrend) 29. § d) pontja alapján visszautasította.
3. Az indítványozó támadta az Ütv. 9. § (2) bekezdését az Alkotmány 2. § (1) bekezdése, 8. §-a, 57. § (1) bekezdése, 70/A. § (2) és (3) bekezdése, valamint 77. §-a, illetve az Ütv. 41. § (1) bekezdését és 42. § (4) bekezdését is az Alkotmány 2. § (1) bekezdése, 8. §-a, 57. § (1) bekezdése, valamint 77. §-a alapján. Az Ütv. 9. § (2) bekezdésére vonatkozóan csupán annyit adott elő, hogy azt a Szabályzat1. támadott szabályai kapcsán előadottakkal összefüggésben tartja alkotmányellenesnek. Az Ütv. 41. § (1) bekezdésével kapcsolatosan alkotmányjogilag értékelhető indokokat szintén nem hozott fel, a 42. § (4) bekezdését pedig hiányosnak találta, de nem fejtette ki, mennyiben és milyen okból sérülnek az általa megjelölt alkotmányos §-ok. Az Ütv. 41. § (1) bekezdése és 42. § (4) bekezdése vonatkozásában is utalt arra, hogy azokat a Szabályzat2. általa kifogásolt rendelkezései alkotmányellenességével összefüggésben tartja alkotmányellenesnek. Ám a Szabályzat2. támadott előírásai alkotmányellenességére vonatkozóan sem fejtette ki, hogy azok az Alkotmány érintett rendelkezéseit mennyiben és milyen okból sértik. Az indítványozó e hiányosságokat hiánypótlásra történő felhívást követően sem pótolta, ezért az Alkotmánybíróság az Ütv. 9. § (2) bekezdése, 41. § (1) bekezdése és 42. § (4) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt az Ügyrend 29. § d) pontja alapján visszautasította.
4. Az indítványozó a Szabályzat1. 6/1., 9. és 15. pontja, valamint a Szabályzat2. 1. § e) pontja, 14. § (4) bekezdése, továbbá 15. § (1) bekezdés a) pontja alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítése iránti kérelmet is előterjesztett. Az Alkotmánybíróság hatáskörébe az Abtv. 1. § b) pontja szerint a jogszabály, valamint az állami irányítás egyéb jogi eszköze alkotmányellenességének utólagos vizsgálata tartozik. Az Alkotmány rendelkezései alapján a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény határozza meg, mi minősül jogszabálynak, illetve az állami irányítás egyéb jogi eszközének. A Magyar Ügyvédi Kamara szabályzatai nem tartoznak ebbe a körbe, ezért az Alkotmánybíróság az indítványt ebben a tekintetben az Ügyrend 29. § b) pontja alapján visszautasította.
5. Az indítványozó a Szabályzat1. és a Szabályzat2. támadott rendelkezései megsemmisítésére irányuló kérelmével összefüggésben kérte az Alkotmánybíróságot, hogy „az alkotmányos alapjogok érvényesülését akadályozó mulasztást szíveskedjenek megállapítani”, továbbá „a jogszabályi garanciák pótlása ügyében” indítványozta az Alkotmánybíróság intézkedését. Hiánypótlásra történő felhívást követően sem tisztázta azonban, hogy álláspontja szerint a jogalkotó milyen jogalkotási feladatát mulasztotta el, s ez a mulasztás mennyiben és milyen okból valósítja meg az Alkotmány hivatkozott rendelkezéseinek sérelmét. Mivel a kamarai szabályzatokkal összefüggően az Alkotmánybíróságnak nincs hatásköre mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására (Abtv. 49. §), valamint nincs hatásköre arra sem, hogy a jogszabályi garanciák pótlása iránt intézkedjen, az indítványt ebben a tekintetben az Ügyrend 29. § b) pontja alapján visszautasította.
Az Ütv. 41. § (1) bekezdése és 42. § (4) bekezdése kapcsán – ezek alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványa mellett – kérte mulasztás megállapítását is. Itt sem hozott fel azonban alkotmányjogilag értékelhető indokokat, ezért az Alkotmánybíróság az indítványt ebben a tekintetben az Ügyrend 29. § d) pontja alapján visszautasította.
Budapest, 2008. április 7.
Dr. Bihari Mihály s. k., |
||||||||||
az Alkotmánybíróság elnöke |
||||||||||
|
||||||||||
|
Dr. Balogh Elemér s. k., |
Dr. Bragyova András s. k., |
||||||||
|
alkotmánybíró |
alkotmánybíró |
||||||||
|
||||||||||
|
Dr. Holló András s. k., |
Dr. Kiss László s. k., |
||||||||
|
alkotmánybíró |
alkotmánybíró |
||||||||
|
||||||||||
|
Dr. Kovács Péter s. k., |
Dr. Kukorelli István s. k., |
||||||||
|
alkotmánybíró |
alkotmánybíró |
||||||||
|
||||||||||
|
Dr. Lenkovics Barnabás s. k., |
Dr. Lévay Miklós s. k., |
||||||||
|
alkotmánybíró |
alkotmánybíró |
||||||||
|
||||||||||
|
Dr. Paczolay Péter s. k., |
Dr. Trócsányi László s. k., |
||||||||
|
alkotmánybíró |
előadó alkotmánybíró |
||||||||
*
A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás