PÜ BH 2005/426
PÜ BH 2005/426
2005.12.01.
A nyomozó hatóság az előtte folyamatban lévő büntetőeljárásról – a reá vonatkozó szabályok szerint – tájékoztathatja közvéleményt – Ha az eljárás ismeretlen tettes ellen folyik, meghatározott személy személyes adatainak, képmásának a bűncselekmény kapcsán történő közlése, a ,,bűncselekménnyel összefüggésbe hozható'' személyként való megjelenítése azt a hamis látszatot kelti, hogy ezt a személyt a nyomozó hatóság a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítja; ezzel személyhez fűződő jogát megsértik [Ptk. 75. §, 78. §].
2002. május 9-én a déli órákban fegyveres rablók hatoltak be az E. Bank Rt. m.-i fiókjába, és az ott tartózkodó nyolc személyt – alkalmazottakat és ügyfeleket – megölték, majd többmilliós zsákmánnyal távoztak. A brutális bűncselekmény elkövetése után a rendőrség haladéktalanul, nagy erővel kezdte meg a nyomozást. A nyomozást irányító rendőri vezetők a perben pontosan fel nem tárt adatok alapján azt feltételezték, hogy a felperes személye összefüggésbe hozható a bűncselekménnyel. A felperes ekkor garázdaság bűntette miatt volt jogerősen elítélve, és szabadságvesztés büntetése letöltése érdekében elfogatóparancs volt ellene kiadva.
Az alperes a bűncselekmény elkövetése után az ismeretlen elkövetők kilétére és tartózkodási helyére vonatkozó adat szolgáltatójának nyomravezetői díjat tűzött ki. Felhívásában ugyanakkor a felperes és feltételezett társa nevét és fényképét is közölte az alábbi szövegkörnyezetben: ,,A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján a különösen brutális bűncselekmény elkövetésével a Rendőrség összefüggésbe hozza H. Sz. n.-i lakost, aki ellen korábban garázdaság bűntette elkövetése következtében jogerősen kiszabott szabadságvesztés le nem töltése miatt adott ki elfogatóparancsot az illetékes büntetés-végrehajtási intézet. H. Sz. a jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján az ország területén több alkalommal hajtott végre fegyveres rablást pénzintézetek sérelmére.'' Az ORFK Kommunikációs Igazgatósága ugyanezen a napon internetes honlapján adott tájékoztatást a rendkívül súlyos bűncselekmény miatti intézkedésekről, az ismeretlen személyek ellen elrendelt körözésről és a díjkitűzésről.
E tájékoztatás is azt tartalmazta, hogy felperes személye a bűncselekménnyel ,,összefüggésbe hozható''. A tájékoztatás mellékleteként az alperes a felperes fényképét is közölte. Az alperes intézkedései alapján a felperes személye – az írott és elektronikus sajtóban egyaránt – a m.-i vérengzés egyik lehetséges tetteseként jelent meg. Az N.-i Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a 2002. május 10. napján hozott 99/23-2002. ált. számú határozatában lefoglalást és házkutatást rendelt el a felperes egyik hozzátartozójának, H. L-nek n.-i lakásában. Az intézkedést – többek között – az alábbiakkal indokolta: ,,Alaposan feltehető az is, hogy a 2002. május 9-én elkövetett emberöléssel gyanúsítható H. Sz. a fenti telefonkártyát használta az élettársával való kapcsolattartásában''.
A felperes 2002. május 13-án önként jelentkezett az egyik BV intézetben a garázdaság bűncselekménye miatt vele szemben korábban kiszabott szabadságvesztés büntetésének letöltésére. Az alperes központi nyomozóhivatala (ORFK SZBEI) ekkor sajtótájékoztatón azt közölte, hogy az m.-i ügyben a felperes nem gyanúsított, vele szemben azért bocsátottak ki elfogatóparancsot, mert a jogerős ítélettel kiszabott szabadságvesztés büntetésének letöltését nem kezdte meg. Az M.-en elkövetett bűncselekmény miatt a felperessel szemben nem indult büntetőeljárás. Más bűncselekmények elkövetésének alapos gyanúja miatt a felperessel szemben később indult büntetőeljárás jelenleg még bíróság előtt folyamatban van.
A felperes keresetében annak megállapítását kérte, hogy az alperes a jóhírnevét megsértette azzal, hogy sajtótájékoztatóin és internetes honlapján azt a hamis látszatot keltette, hogy ő volt a m.-i vérengzés egyik elkövetője. Kérte, hogy a bíróság kötelezze – megfelelő nyilvánosság mellett – az alperest elégtétel adására, valamint 20 millió forint nem vagyoni kártérítés megfizetésére.
Az alperes a kereset elutasítását kérte. Álláspontja szerint a rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. tv. 36. § (2) és (3) bekezdése alapján a bűncselekmény tisztázása érdekében jogosult volt felhívást közzétenni és az érintett személy nevét, képmását közölni. A körözés nyilvánosságra hozatalára egyébként a 2001. évi XVIII. tv. 3. § (1) bekezdése alapján is jogosult volt. Azt nem vitatta, hogy felhívása szerint a felperes személye ,,összefüggésbe volt hozható'' a bűncselekménnyel, ez azonban megítélése szerint nem jelenti azt, hogy a bűncselekmény elkövetésével a felperest meggyanúsította. Egyetlen alkalommal sem hangzott el részéről, hogy a felperest a rendkívül súlyos bűncselekmény elkövetőjeként körözi, a körözés szöveges részéből is egyértelműen kitűnik, hogy ismeretlen elkövetők felkutatása iránt intézkedett. Annak pedig megfelelő indoka volt, hogy tájékoztatóiban a személyi összefüggésre utalást tett. Területi szerveitől (egyéb eljárások alapján) ugyanis olyan adatokhoz jutott, amelyek az elkövetési mód, valamint a fegyverhasználat miatt a felperes személyét a jelen üggyel is összefüggésbe hozták. Ezt a személyi összefüggést a helyszínen beszerzett személyleírások is alátámasztották.
Az elsőfokú bíróság ítéletében megállapította, hogy az alperes azzal, hogy 2002. május 9. és 13. között kommunikációjában olyan hamis látszatot keltett, hogy a felperes akár az m.-i mészárlás egyik elkövetője lehet, megsértette a felperes jóhírnév védelméhez fűződő személyiségi jogait. Kötelezte az alperest, hogy 15 napon belül az ítélet rendelkező részét juttassa el nyilvános közlésre a Magyar Távirati Irodához, és fizessen meg a felperesnek 500 000 forintot és annak 2002. május 13. napjától a kifizetésig járó, a mindenkori költségvetési törvényben meghatározott mértékű késedelmi kamatát. A felperes ezt meghaladó keresetét elutasította. Az elsőfokú bíróság a perben rendelkezésre álló adatokból arra következtetett, hogy 2002. május 9. és 2002. május 13. között az alperes kommunikációja alkalmas volt olyan hamis látszat keltésére, hogy a felperes lehetett az m.-i vérengzés egyik elkövetője. Azt a körülményt ugyanis, hogy a felperes nem gyanúsítottja a bűncselekménynek, a felperest ábrázoló fénykép nyilvánosságra hozatala és a nagy összegű nyomravezetői díj kitűzése mellett (a felfokozott közhangulatban) nem emelte ki kellően a büntetőjogban egyébként ismeretlen ,,személye összefüggésbe hozható'' meghatározással. Figyelemmel volt arra is, hogy a házkutatást elrendelő határozat szerint az n.-i rendőrök is úgy értékelték az alperes tájékoztatásait, hogy a felperes a súlyos bűncselekmény (egyik) elkövetője. Ezért Ptk. 84. § (1) bekezdés a) pontja alkalmazásával megállapította a jogsértést, és a c) pont szerint az alperest elégtétel adására kötelezte. A felperest ért nem vagyoni hátrány mibenlétét és a jogsértés sajátos körülményeit mérlegelve kötelezte az alperest a Ptk. 84. § (1) bekezdés e) pontja és a Ptk. 355. § (4) bekezdés alkalmazásával 500 000 forint nem vagyoni kártérítés megfizetésére.
A peres felek fellebbezése alapján eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet részben megváltoztatta, a felperes keresetét teljes egészében elutasította. A jogerős ítélet álláspontja szerint az 1994. évi XXXIV. tv. 36. §-a alapján a rendőrség a köznyugalmat megzavaró vagy más súlyos bűncselekmény körülményeiről, a felderítés érdekében tett intézkedéseiről, az eljárás állásáról a nyilvánosságot tájékoztathatta, és ennek során a bűnelkövető adatait a szükséges terjedelemben nyilvánosságra hozhatta. E tájékoztatás során jogosult volt az érintett személyt ábrázoló fénykép nyilvánosságra hozatalára is. A folyamatban lévő büntetőeljárásról a rendőrség a 10/1986. (IX. 1.) IM-BM együttes rendelet értelmében is tájékoztatást adhatott annak közlése mellett, hogy az eljárás milyen szakban van. Megítélése szerint az alperes az igen nagy közfelháborodást keltő bűncselekmény kezdeti szakában az akkor rendelkezésére álló adatokkal összhangban közölte azt a feltételezését, hogy a felperes személye az m.-i bűncselekménnyel összefüggésbe hozható. Ez az állítása pedig a közlés időpontjában rendelkezésre álló tényeknek megfelelt. A tájékoztatás módja nem volt indokoltatlanul bántó vagy sértő. A sajtóban megjelent és a felperes személyére vonatkozó állítások, találgatások, a nyomozás sikerességét előmozdító kommunikáció valóságtól eltérő megjelenítése miatt pedig az alperes nem tehető felelőssé. Miután az alperes közlései – az adott időpontban – a rendelkezésre álló tényeknek megfeleltek, az alperes a felperes jóhírnevét nem sértette meg. Ezért utasította el a felperes keresetét.
A jogerős ítélet hatályon kívül helyezése, az elsőfokú ítélet részbeni megváltoztatása és a keresetnek történő teljes helytadás érdekében a felperes élt felülvizsgálati kérelemmel. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg a tényállást, és helyesen alkalmazta a jogsértés objektív jogkövetkezményeit, nem értékelte azonban kellő súllyal az őt ért nem vagyoni hátrányt. A másodfokú bíróság indokolatlanul mérlegelte felül az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást, és tévesen jutott arra a következtetésre, hogy személyének a bűncselekménnyel való ,,összefüggésbe hozatala'' nem jelentette az m.-i vérengzéssel kapcsolatban gyanúsítottkénti beállítását. Az alperes eljárása során köteles a jogszabályok betartására, a jogi szakkifejezések használatára. A különböző fórumokon tett tájékoztatói alkalmával az alperes ezt a kötelezettségét megsértette, mert személye kapcsán olyan kifejezést használt, amelyet a büntetőjog nem ismer. Olyan – köztes – jogi kategória ugyanis nincsen, hogy valakinek a személye egy bűncselekménnyel ,,összefüggésbe hozható'', mert valaki vagy gyanúsítottja egy ügynek, vagy nem. Az alperes által vele szemben alkalmazott körözés arra utaló adatot nem tartalmazott, hogy felkutatását korábbi, garázdaság miatti elítélése, rejtőzködése és nem a bankfiókban történt vérengzés indokolta. Miután vele szemben e bűncselekmény miatt büntetőeljárás nem indult, az alperes indokolatlanul keltette azt a hamis látszatot, hogy köze van a bűncselekményhez. A jogsértésért ezért az alperes helytállni tartozik. Sérelmezte azonban, hogy az elsőfokú bíróság nem értékelte kellő súllyal az őt ért nem vagyoni hátrányt. Miután őt az alperes rendkívül súlyos bűncselekménnyel hozta összefüggésbe, magasabb összegű nem vagyoni kárpótlásra jogosult.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban való fenntartását kérte.
A jogerős ítélet az alábbiak szerint jogszabálysértő: A Ptk. 75. § (1) bekezdése értelmében a személyhez fűződő jogokat mindenki köteles tiszteletben tartani. E jogok a törvény védelme alatt állnak.
A Ptk. 78. § (1) bekezdése értelmében a személyhez fűződő jogok védelme kiterjed a jóhírnév védelmére is.
A (2) bekezdés szerint a jóhírnév sérelmét jelenti különösen, ha valaki más személyre vonatkozó, azt sértő, valótlan tényt állít, híresztel vagy való tényt hamis színben tüntet fel.
A jóhírnév sérelmét jelentő valótlan tényállítás, illetve való tény hamis színben való feltüntetése oly módon is megvalósulhat, hogy célzásokkal, utalásokkal keltik események megtörténtének látszatát.
A felperes az alperes által különböző fórumokon – sajtótájékoztatón és internetes honlapon – közölt felhívások és nyilatkozatok tartalma miatt kért jogvédelmet. A nyilatkozatok ugyanis azt a hamis látszatot keltették, hogy a felperes lehet a bankfiókban elkövetett súlyos bűncselekmény egyik elkövetője, de mindenképpen annak részese. Ezt fejezi ki annak közlése, hogy ,,személye összefüggésbe hozható'' a vérengzéssel. Az alperes felhívásának és nyilatkozatainak ilyen jelentéstartalmat tulajdonított az N.-i Rendőrkapitányság is, amikor azok alapján H. L. lakásában házkutatást rendelt el. Miután az alperes a kifogásolt intézkedéseket és nyilatkozatokat hatósági jogkörben eljárva tette, ezért a felperes által érvényesített személyiségvédelmi igény elbírálásánál ügydöntő jelentősége volt annak, hogy a hatóság a reá vonatkozó eljárási szabályokat a közvéleményhez intézett felhívása és tájékoztatása során betartotta-e.
A per adatai szerint a bankfiókban elkövetett súlyos bűncselekmény miatt ismeretlen tettes/tettesek ellen indult nyomozás és az alperes felhívásai az ismeretlen elkövetők felkutatására irányultak.
A személy- és tárgykörözésről szóló 2001. évi XVIII. tv. 2. §-a értelmében a körözést személy esetében törvényben meghatározott hatóság, szerv, személy (együtt: hatóság) rendeli el. A 3. § (1) bekezdése szerint a körözést a körözés elrendelésére feljogosított hatóság határozata alapján a Rendőrség folytatja, míg a 4. § értelmében a Rendőrség annak a személynek a körözését végzi, akinek felkutatását vagy személyazonosságának megállapítását jogszabályban arra feljogosított hatóság határozatában elrendelte. A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. tv. (Rtv.) 36. § (1) bekezdése értelmében a rendőrség a személy- és tárgykörözésről szóló törvényben meghatározottak szerint végzi a személyek körözését. A (2) bekezdés értelmében a sértetti kör megállapítására, tanú felkutatására, illetve bűncselekmény tényállásának tisztázása érdekében a sajtóban, rádióban, televízióban felhívást tehet közzé. A (3) bekezdés értelmében a rendőri felhívásban érintett személy nevét, képmását, az azonosításához szükséges adatait, a valószínű tartózkodási (megjelenési) helyeit és a nyilvánosságra hozatal okát nyomós közérdekből, vagy különös méltánylást érdemlő magánérdekből a büntetőeljárást folytató hatóság vezetőjének engedélyével nyilvánosságra lehet hozni. A (4) bekezdés szerint a rendőrség a köznyugalmat megzavaró vagy más súlyos bűncselekmény körülményeiről, a felderítés érdekében tett intézkedésekről, az eljárás állásáról a nyilvánosságot – a közbiztonság érdekének megfelelő módon – tájékoztathatja, ennek során a bűnelkövetőnek a 79. § (1) bekezdésében felsorolt adatait a szükséges terjedelemben nyilvánosságra hozhatja.
A büntetőeljárásról szóló és a bűncselekmény elkövetésekor hatályos 1973. évi I. tv. (Be.) 12. § (1) bekezdése és 119. § (1) bekezdése szerint büntetőeljárást bűncselekmény alapos gyanúja esetén és csak az ellen lehet indítani, akit a bűncselekmény alapos gyanúja terhel. A büntetőeljárásnak nem akadálya, hogy a terhelt ismeretlen helyen tartózkodik. Ebben az esetben tartózkodási helyének felkutatása iránt kell intézkedni. Ennek során el lehet rendelni lakóhelyének megállapítását, körözését és – szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény esetén – elfogatóparancsot lehet kibocsátani. A (2) bekezdés szerint a fenti intézkedések elrendelésére a hatóság jogosult.
E rendelkezések egybevetéséből az következik, hogy büntetőeljárás során a terhelt (azonosított) adatainak (nevének és fényképének) nyilvánosságra hozatalára a Be. 119. § (1) bekezdésben írt felhatalmazás alapján kerülhet sor.
Ezért abban az esetben, ha valamely bűncselekmény miatt egy meghatározott, de ismeretlen helyen tartózkodó személy ellen büntetőeljárás indul, e személyre vonatkozó adatokat (nevét és képmását) a nyomozó hatóság – felkutatása érdekében – nyilvánosságra hozhatja. Ilyenkor az érintett adatainak közlése, képmásának nyilvánosságra hozatala miatt a nyomozó hatóság felelőssége általában akkor sem állapítható meg, ha az eljárást utóbb megszüntetik, vagy az eljárás az érintett személy felmentésével végződik. Akkor azonban, amikor a nyomozó hatóság meghatározott személlyel szemben nyomozást nem rendel el és a lehetséges elkövető kilétét (tartózkodási helyét) a lakosság segítségével kívánja felderíteni, az ismeretlen elkövető felkutatására tett intézkedései során rendkívül körültekintően kell eljárnia, és a nyilvánosság tájékoztatásakor is tartózkodnia kell attól, hogy konkrét személyt a bűncselekmény elkövetőjeként vagy részeseként alaptalanul megjelöljön.
A felperessel szemben a bankfiókban elkövetett bűncselekmény miatt nyomozás elrendelésére [Be. 130. § (1) bekezdés] nem került sor. A felperes 2002. május 13-ai jelentkezését követően a nyomozó hatóság őt e bűncselekmény miatt semmilyen minőségben (sem gyanúsítottként, sem tanúként) nem hallgatta ki. Miután ebben az időszakban (2002. május 9. és 14. között) a felperessel szemben más hasonló jellegű bűncselekmény miatt sem volt folyamatban büntetőeljárás, ezért az alperesnek nem volt alapos oka arra, hogy a felperes adatait az m.-i vérengzéssel összefüggésbe hozza. Az a körülmény, hogy a felperessel szemben garázdaság miatt korábban büntetést szabtak ki, és börtönbüntetését nem kezdte meg, ugyancsak nem indokolta, hogy az alperes a perben kifogásolt módon intézkedjen felkutatása iránt.
A bűnügyi és igazságügyi tájékoztatásról szóló 10/1986. (IX. 1.) IM-BM együttes rendelet 1. § a) pontja értelmében a nyomozó hatóságok tájékoztatást adhatnak az előttük folyamatban lévő, illetve általuk befejezett büntetőügyekről. A 3. § (1) bekezdése szerint a tájékoztatás nem sértheti az ártatlanság vélelmét és az állampolgárok személyhez fűződő jogait. A (2) bekezdés értelmében pedig a tájékoztatásban közölni kell, hogy az ismertetett ügy az eljárás milyen szakában van, és hogy a tájékoztatás milyen forrásból származik.
E rendelkezések sem teszik lehetővé, hogy az ismeretlen tettesek ellen folyamatban lévő büntetőeljárásról a nyomozó hatóság úgy tájékoztassa a közvéleményt, hogy a büntetőeljárás alatt nem álló konkrét személyek (mint lehetséges elkövetők) adatait, képmását a tájékoztatás során közölje.
Miután a bankfiókban elkövetett bűncselekmény miatt büntetőeljárás a felperessel szemben nem indult, az alperes a fenti rendelkezések alapján sem volt jogosult arra, hogy a nyomozás állásáról a közvéleményt oly módon tájékoztassa, hogy a felperes személyét a tájékoztatás során a súlyos bűncselekménnyel ,,összefüggésbe hozza''.
A jogerős ítélet ezért téves jogi álláspontot foglalt el, amikor az alperes eljárását jogszerűnek minősítette és emiatt a felperes keresetét elutasította.
A Ptk. 78. §-a által védett személyiségi jogok olyan alapvető emberi jogok, amelyek minden embert megilletnek és nem korlátozhatók. Ez tehát azt jelenti, hogy valamely bűncselekmény miatt már elítélt személynek is vannak személyhez fűződő jogai és a jogszabályi feltételek megvalósulása esetén a személyiségvédelem őt is megilleti.
Annak közlése, hogy a felperes személye az m.-i vérengzéssel ,,összefüggésbe hozható'', a közvélemény számára azt tudatosította, hogy a felperes lehet a súlyos bűncselekmény (egyik) elkövetője, de annak mindenképpen részese. Helyesen állapította meg ezért az elsőfokú bíróság, hogy az alperes e nyilatkozataival, miután azok alaptalanok voltak, a felperes Ptk. 78. § (1) bekezdése által védett jóhírnevét megsértette. Helyesen alkalmazta a jogsértés objektív jogkövetkezményeit is.
A Ptk. 84. § (1) bekezdése e) pontja szerint akit személyhez fűződő jogában megsértenek, kártérítést követelhet a polgári jogi felelősség szabályai szerint.
A Ptk. 339. § (1) bekezdése értelmében aki másnak jogellenesen kárt okoz, köteles azt megtéríteni. Mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. A Ptk. 355. § (1) és (4) bekezdése értelmében pedig a kárért felelős személy kártérítés címén a károkozó körülmény folytán a károsult vagyonában beállott értékcsökkenést és az elmaradt vagyoni előnyt, továbbá azt a kárpótlást és költséget köteles megtéríteni, amely a károsultat ért vagyoni és nem vagyoni hátrány csökkentéséhez vagy kiküszöböléséhez szükséges.
A felperes személyes meghallgatása során (18. sorszámú jegyzőkönyv) előadta, hogy az eset pszichés megterhelést jelentett számára. Lakókörnyezete, ismerősei, de az egész ország nyilvánossága őt napokon keresztül a súlyos bűncselekmény elkövetőjének tekintette. Ezért a családi és baráti kapcsolatai is megszakadtak, ismerősei tőle és szüleitől is elfordultak.
Az alperes jogszerűtlen eljárásával a felperes személyét a magyar kriminalisztika történetének egyik legsúlyosabb bűncselekményével hozta összefüggésbe. Ezért külön bizonyítás nélkül, köztudomású tényként [Pp. 163. § (3) bekezdése] is megállapítható, hogy az alperes intézkedései alapján a felperes életminősége, kapcsolatrendszere nem vagyoni kártérítést megalapozó módon sérült. Miután az alperes vétlenségét nem bizonyította, köteles a felperes kárát megtéríteni. A nem vagyoni kárpótlás összegének meghatározásakor az elsőfokú bíróság a Pp. 206. § (3) bekezdésében biztosított mérlegelési jogkörében eljárva, az eset körülményeit (ezen belül a jogsértő állapot fennállásának viszonylag rövidebb idejét) megfelelően értékelte, ezért annak módosítására a Legfelsőbb Bíróság lehetőséget nem látott.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (4) bekezdés alkalmazásával hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
(Legf. Bír. Pfv. IV. 20.330/2005. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás