BÜ BH 2005/5
BÜ BH 2005/5
2005.01.01.
I. Bűnhalmazat megállapításának van helye, ha a gazdálkodó szervezet dolgozója a kötelességét – előny ígéretét elfogadva – úgy szegi meg, hogy ezzel idegen dolog jogtalan eltulajdonítás céljából történő elvételéhez is segítséget nyújt [Btk. 12. § (1) bek., 21. § (2) bek., 251. § (1)–(2) bek., 316. § (1) és (4) bek.].
II. Nem tekinthető a vádelv sérelmének, ha a bíróság olyan – valóságos alaki halmazat körébe tartozó – bűncselekmény miatt is megállapítja a vádlott bűnösségét, amelyre az ügyész – a minősítés vonatkozásában képviselt téves álláspontja miatt – kifejezetten nem tett indítványt [Btk. 12. § (1) bek.; Be. 2. § (2) bek.].
III. Ügyészi fellebbezés hiányában a valóságos alaki halmazatnak megfelelő minősítés megállapítása nem jelenti a súlyosítási tilalom megsértését [Be. 354. § (1) bek.].
A megyei bíróság a vádlottat gazdálkodó szervezet dolgozója által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés bűntette miatt 1 év 6 hónap – végrehajtásában 3 év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte.
A megállapított tényállás lényege az alábbiakban foglalható össze:
A vádlott 2002. október hó 1. napjától kerületvezető erdészként dolgozott a S. Rt. alkalmazásában. Munkaköri leírásban is nevesített feladata a kezelésére bízott erdőterület állagának a megőrzése volt: fakitermelésre, a kivágott fa értékesítésére azonban engedélyt nem adhatott. Minderről csak az ágazatvezető rendelkezhetett.
Kerületében, az I.-i Erdészet Z. 2H jelzésű területén ismeretlen személyek – 2003. május hó 26. és 2003. június hó 2. napjai között – engedély nélkül nyolc darab cseresznyefát vágtak ki.
A vádlott V. T. hívására 2003. június 2-án látogatott ki a fenti erdőterületre, ahol az összesen 15,16 köbméter mennyiségű és 785 000 forint értékű farönköket már az elszállításra előkészítették, azokat az út mellett sorakoztatták fel. V. T. ekkor az értékesítésből remélt pénzösszeg egy – pontosan meg nem határozott – részét a vádlottnak ajánlotta fel, arra az esetre, ha az elszállításhoz hallgatólagosan hozzájárul, azt nem akadályozza meg. A vádlott ebbe bele is egyezett, és a helyszínt anélkül hagyta el, hogy a munkaköri kötelezettségéből fakadóan a farönkök elvitelének a meghiúsítása érdekében intézkedett volna.
Kevéssel később, az ő.-i elágazásnál V. T. tehergépkocsiját a rendőrjárőr megállította, majd – a bűncselekmény felfedezése után – a farönköket lefoglalta. Így az okozott kár a sértett részére történő kiadással utóbb megtérült.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a védő enyhítésért jelentett be fellebbezést.
A P.-i Fellebbviteli Főügyészség átiratában az elsőfokú bíróság határozatának a helybenhagyását indítványozta.
A másodfokú bíróság a jogorvoslattal megtámadott ítéletet a Be. 348. § (1) bekezdése szerint az azt megelőző bírósági eljárással együtt bírálta felül.
Ennek során az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást – a Be. 352. § (1) bekezdés a) pontja szerint, az iratok tartalma alapján történő rövid kiegészítés után – mentesnek találta a Be. 351. § (2) bekezdésében felsorolt hibáktól és hiányosságoktól; az a vádlott védekezésével szemben álló részében is a bizonyítékok indokolt mérlegelésén alapul. Az elsőfokú bíróság a bizonyítási eljárást a perrendi szabályok maradéktalan betartásával, kellő alapossággal és körültekintéssel folytatta le. Az ügy helyes ténybeli és jogi megítéléséhez szükséges részleteket feltárta, ténymegállapításairól meggyőző indokolást adott. Így mindenekelőtt az eltérő tartalmú vallomások értékeléséről, arról közelebbről, hogy a vádlott tárgyaláson előterjesztett védekezésével szemben miért a nyomozás során tett – egyéb bizonyítékokkal is alátámasztott – előadását fogadta el.
E ténymegállapításokat az elsőfokú bíróság kellőképpen, a logika szabályainak megfelelően megindokolta. Tényállása ekként megalapozott, az – a Be. 352. § (2) bekezdése alapján – irányadó volt a másodfokú eljárásban is.
Az irányadó tényállásból az elsőfokú bíróság helyesen következtetett a vádlott büntetőjogi felelősségére.
Cselekményének a minősítése azonban nem felelt meg maradéktalanul az anyagi büntető jogszabályoknak. Ez részben a büntetéskiszabással kapcsolatos értékelési elvek téves értelmezésére volt visszavezethető. Az elsőfokú bíróság ugyanis az ún. kétszeres értékelés tilalmára vonatkozó rendelkezés szabályait helytelenül, a bűnhalmazat kérdésében való állásfoglalás kialakítása során alkalmazta.
A hivatkozott jogelv érvényesülésének azonban kizárólag a büntetőjogi jogkövetkezmények meghatározásakor van helye; oly módon, hogy a törvényhozó által alaptényállási elemként, avagy minősítő vagy privilegizáló körülményként értékelteket a büntetés kiszabása során a vádlott terhére, illetve javára ismételten figyelembe venni már nem lehet.
A valóságos alaki halmazat megállapításának a szabályai ettől lényegesen eltérnek. Ennek során mindenekelőtt azt kell vizsgálni, hogy az elkövető tevékenysége milyen törvényi tényállásoknak felel meg, magatartása több vonatkozásban veszélyes-e a társadalomra, ha igen, a bűnösség e tényállásszerű és társadalomra veszélyes cselekmények mindegyikében fennáll-e.
A vádlott több bűncselekmény törvényi tényállását valósította meg: gazdálkodó szervezet dolgozójaként a kötelességét – előny ígéretét elfogadva – úgy szegte meg, hogy ezzel idegen dolog jogtalan eltulajdonítás céljából történő elvételéhez is segítséget nyújtott. Cselekménye így különböző jogi tárgyak ellen irányult; az a közélet tisztasága mellett vagyoni jogokat is sértett.
A következetes ítélkezési gyakorlat szerint az önmagában bűncselekményt megvalósító kötelességszegés esetén valóságos (heterogén) alaki halmazat megállapításának van helye. Akkor tehát, ha a vesztegetés alanya – a működésével kapcsolatban felajánlott előnyért, illetve annak ígéretéért – a kötelességét oly módon szegi meg, hogy ezzel más bűncselekmény törvényi tényállását is megvalósítja (BH 1988/120. és BH 1994/582. számú eseti döntés).
A Be. 2. § (2) bekezdésében megfogalmazott rendelkezés szerint a bíróság csak annak a személynek a büntetőjogi felelősségéről dönthet, aki ellen vádat emeltek, és csak olyan cselekmény alapján, amelyet a vád tartalmaz. A vádhoz tehát a bíróság – alanyi és tárgyi szempontból – kötve van; csak a vádban megjelölt személy ellen járhat el, és a határozatát kizárólag olyan tényekre alapíthatja, amelyeket a vád, mint megtörtént eseményeket tartalmaz.
Az ügyészség vádirata nem pusztán a közbizalom elleni bűncselekmény lényeges körülményeinek a leírására szorítkozott, hanem – nyilvánvalóan a büntetőjogi felelősségre vonás céljával – arra is kitért, hogy a vádlott munkaköri kötelezettségének a megszegésével 15,16 köbméter, összesen 785 400 forint értékű farönk elvételét tette lehetővé. Az elkövetési érték megjelölése mellett ugyanakkor a vádirat további részleteket is tartalmazott; e cselekmény felfedezését éppúgy, mint az elszállított farönkök lefoglalását és a sértett részére való kiadását. Következésképpen a S. Rt. vagyoni érdekeit sértő bűncselekmény is a vád tárgyát képezte.
A vádhatóság tárgyaláson jelen lévő képviselője a vádirati tényállást nem módosította, mindössze a cselekmény kizárólagosan vesztegetés bűntetteként történő minősítésére tett indítványt. Márpedig ez vádemelés mellőzésének nem tekinthető, ahogyan arra a Legfelsőbb Bíróság a BH 1975/552. szám alatt közzétett eseti döntésében rámutatott.
A Be. 354. § (1) bekezdése folytán – a vádlott terhére bejelentett fellebbezés hiányában – az elsőfokú bíróság által felmentett vádlott bűnösségének a megállapítására, a vele szemben kiszabott büntetés, illetve a büntetés helyett alkalmazott intézkedés súlyosítására nincs törvényes lehetőség. A súlyosítási tilalom azonban az alapvető büntetőjogi kérdések fogalmi körén kívül a vádlott hátrányára való döntést nem zárja ki; így a cselekmény súlyosabb minősítését (BJD 2247.), vagy azt sem, hogy a másodfokú bíróság az irányadó tényállás alapján az egység helyett halmazatot állapítson meg.
Határozatának indokolásában az elsőfokú bíróság elmulasztotta megjelölni a közbizalom elleni bűncselekmény minősítésének alapjául szolgáló rendelkezéseket, ezt a másodfokú bíróság pótolta. A vádlott tehát helyesen az alábbi bűncselekményeket valósította meg:
– a Btk. 251. § (1) bekezdésében meghatározott és a (2) bekezdés I. tétele szerint minősülő gazdálkodó szervezet dolgozója által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés bűntettét, valamint
– a Btk. 316. § (1) bekezdésében meghatározott és a (4) bekezdés a) pontja szerint minősülő lopás bűntettét, mint a Btk. 21. § (2) bekezdése szerinti bűnsegéd.
A megváltozott minősítésre is figyelemmel szükségessé vált a büntetőjogi jogkövetkezmények módosítása és a halmazati büntetés alapjának a megjelölése. Ez utóbbi – a Btk. 12. § (1) bekezdése, valamint a Btk. 85. § (1) és (3) bekezdése folytán – a súlyosabb bűncselekmény büntetési tételének felével emelt mértéke: 1 évtől 7 év 6 hónapig terjedő szabadságvesztés.
Mellőzte a másodfokú bíróság a korrupciós bűncselekmények gyakoriságára történő utalást, ezt ugyanis a statisztikai adatok nem támasztják alá. Éppen ellenkezőleg, a feltárt, jogerős határozattal befejezett közélet tisztasága elleni bűncselekmények kisebb gyakoriságot mutatnak, kizárólag a felderítetlen ügyek magas száma valószínűsíthető. Ez azonban súlyosító körülményként nem értékelhető. A hasonló jellegű bűncselekmények nehezen felderíthető jellegét ugyanis a törvényhozó – büntetési tételeik meghatározásakor – már értékelte.
A vagyon elleni bűncselekménnyel összefüggésben további enyhítő körülmény a bűnsegédi bűnrészesség és – a tettenérés folytán kisebb súllyal – az okozott kár megtérülése.
Mindezekre tekintettel helyesen – a Btk. 37. §-ban írtaknak megfelelően – járt el az elsőfokú bíróság, amikor a büntetési tétel alsó határához közeleső tartamú, végrehajtásában azonban hosszabb időre felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki. Az alkalmazott joghátrány eltúlzottan szigorúnak nem tekinthető.
Következésképpen az enyhítést célzó fellebbezés nem megalapozott.
Mindezekre figyelemmel a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a cselekmény minősítésére vonatkozóan részén túl – a Be. 372. § (1) bekezdése szerint – azzal változtatta meg, hogy a büntetést halmazatiként kiszabottnak tekintette. Az egyéb törvényes rendelkezéseket pedig – a Be. 371. § (1) bekezdése alapján – helybenhagyta. (Pécsi Ítélőtábla Bf. II. 178/2004. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás