• Tartalom

51/2005. (HK 11.) HM utasítás

51/2005. (HK 11.) HM utasítás

a nemzetközi szervezetek által irányított válságreagáló és béketámogató műveletekben történő részvétellel kapcsolatos feladatokról*

2005.06.17.
A honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló 2004. évi CV. törvény (Hvt.) 52. § (1) bekezdésének f) pontjában kapott felhatalmazás alapján, figyelemmel a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. törvény (Hjt.) külföldi szolgálattal kapcsolatos rendelkezéseire, a nemzetközi szervezet döntése, illetve hatályos nemzetközi megállapodás alapján végzett nemzetközi válságreagáló és béketámogató műveletek (a továbbiakban: Művelet) Magyar Honvédséget (a továbbiakban: MH) érintő feladatainak végrehajtására a következő utasítást adom ki:

Általános rendelkezések

1. § Az utasítás hatálya a Honvédelmi Minisztériumra (a továbbiakban: HM), a honvédelmi miniszter közvetlen alárendeltségébe tartozó, illetve az MH hadrendje szerinti szervezetekre, valamint a műveleti feladatokba bevont hivatásos, szerződéses és önkéntes tartalékos katonákra, illetve a más minisztériumoktól e feladat ellátására vezényelt állományra (a továbbiakban együtt: Állomány) terjed ki.

2. § A Magyar Köztársaságnak – a Nemzeti Biztonsági Stratégiában, valamint a Nemzeti Katonai Stratégiában megfogalmazott alapelveknek megfelelően – a béke és a biztonság fenntartásáért felelős nemzetközi szervezetek céljai iránti elkötelezettségéből adódóan, e nemzetközi szervezetek tevékenységében vállalt közreműködési feladatok teljesítésének érdekében az MH-nak a Műveletekben történő közreműködésre alkalmas katonákkal és alegységekkel kell rendelkeznie. E cél érdekében az MH szervezeti felépítésének, felkészítési és kiképzési rendszerének, technikai felszereltségének, vezetési és nemzeti támogató rendszerének lehetővé kell tennie a Műveletekben történő részvételre alkalmas katonák, alegységek tervezhető rendelkezésre bocsátását.

A Műveletekben való részvétellel kapcsolatos
védelempolitikai döntések előkészítése,
katonai tervezés

3. § (1) A Műveletekkel kapcsolatos részvételre vonatkozó védelempolitikai döntések előkészítése keretében a nemzeti érdekek vizsgálata, a nemzetközi szervezetek konkrét művelettel kapcsolatos állásfoglalásainak elemzése, a részvétellel kapcsolatos kockázati tényezők felmérése, a részvétel lehetséges alternatíváinak vizsgálata, a rendelkezésre álló katonai képességek számbavétele, a részvétel várható költségeinek felmérése, a részvétellel kapcsolatos tapasztalatok folyamatos értékelése, valamint az ezekkel kapcsolatos miniszteri felterjesztések előkészítése, illetve a teljes döntés-előkészítési és végrehajtási folyamat szakmai felügyelete – együttműködésben a HM Honvéd Vezérkar főnök (a továbbiakban: HM HVKF) első helyettesével – a HM védelempolitikai helyettes államtitkár feladatkörébe tartozik.

(2) Az (1) bekezdésben foglalt feladatkörökre figyelemmel, a külföldi műveletben való részvételről szóló közjogi döntésig a Műveletekben való magyar katonai szerepvállalás kérdésében külföldi fél részére bármilyen nyilatkozattétel és/vagy kötelezettségvállalás csak a HM közigazgatási államtitkár (a továbbiakban: HM KÁT) előzetes engedélyével történhet.

(3) A Műveletben való részvételre vonatkozó közjogi döntést követően a részvétel részletes katonai-szakmai tervezése és az MH katonai szervezeteket érintő végrehajtási feladatainak irányítása, ezen belül kiemelten a Műveletekben közreműködő alegységek és katonák kiválasztása, felkészítése, műveleti területre történő ki- és visszatelepítése, az alegységek műveleti helyszínen történő működésének nemzeti felelősség alá tartozó minden oldalú biztosítása a HM HVKF feladata.

(4) A Műveletekben való részvétel végrehajtásával kapcsolatos általános tervezési, szervezési feladatokat és azok végrehajtásáért felelős HM és MH szerveket a HM KÁT és a HM HVKF együttes intézkedésben határozza meg, illetve jelöli ki. A konkrét Műveletben való részvétel általánostól eltérő szabályait a HM KÁT és a HM HVKF külön intézkedésben szabályozza.

A végrehajtás jogi keretei, szervezeti- és döntési rendszere

4. § (1) A Műveletekben résztvevő Állomány külföldi szolgálatteljesítésére csak a jogszabályok által előírt, az illetékes elöljáró hatáskörébe tartozó személyügyi döntések meghozatalát követően kerülhet sor.

(2) A Műveletekben az MH személyi állományának hivatásos, szerződéses és önkéntes tartalékos tagjai vehetnek részt. Erre – ha a feladat jellege és a szakmai körülmények indokolják – felkérhetők a Határőrség, illetve a rendvédelmi szervek hivatásos és szerződéses állományú tagjai is. Az együttműködés, illetve a közös feladat-végrehajtás részletes szabályait tárcaközi-, vagy az érintett országos parancsnokkal megkötött keret jellegű, vagy eseti megállapodásban kell rögzíteni.

(3) Az egyes kötelékek belső szolgálati viszonyait és minden olyan tevékenységét, amelyet a Műveletre kiadott nemzetközi előírás nem szabályoz, a hatályos magyar jogszabályoknak – különösen a Hjt., a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség tartós vagy ideiglenes külföldi szolgálatot teljesítő, valamint külföldi tanulmányokat folytató tagjai ellátásáról szóló 28/2004. (XI. 8.) HM rendelet, a külföldi szolgálatba vezényeltekkel kapcsolatos személyügyi feladatokról és jogállásuk egyes kérdéseiről szóló 26/2002. (IV. 12.) HM rendelet, továbbá a Magyar Köztársaság fegyveres erőinek a 6/1987. (X. 15.) HM rendelettel kiadott Szolgálati Szabályzata – és más belső rendelkezések előírásainak megfelelően, valamint a fogadó ország jogszabályainak betartásával kell szervezni és végrehajtani.

(4) Az Állomány tagjainak jogait, kötelességeit, napi tevékenységét és konkrét feladatait illetően a magyar jogszabályok vonatkozó rendelkezésein túl a Művelet irányítását végző nemzetközi szervezet, illetve a Művelet alapjául szolgáló nemzetközi megállapodás által meghatározott illetékes szervek és személyek által kiadott előírások rendelkezéseit is kötelező jelleggel alkalmazni kell.

(5) A Műveletben résztvevő Állomány illetékes parancsnokai, ennek hiányában az érintett Állomány vonatkozásában a hazai katonai szervekkel való kapcsolattartásra kijelölt személyek (rangidős nemzeti képviselő) a nemzeti irányításhoz és vezetéshez kötődő érdemi információkról az MH Központi Ügyeletnek kötelesek jelenteni.

(6) A Műveletben résztvevő katonák, alegységek a hadműveleti irányítás átadásától a műveleti területről történő hazatelepülésig a HM HVK Műveleti Főcsoportfőnökség nemzeti vezetése és felügyelete alatt állnak. A nemzeti vezetés megvalósításának rendjét és feladatait a HM HVKF határozza meg.

(7) Az Állományt érintő minden olyan kérdésről, amelynek eldöntése állományilletékes parancsnoki hatáskörbe tartozik, a HM HVK Műveleti Főcsoportfőnökség a döntésre jogosult állományilletékes parancsnokot haladéktalanul tájékoztatja. Az állományilletékes parancsnoki döntésről (intézkedésről) az Állományt vagy annak érintett tagját az illetékes parancsnok, ennek hiányában az érintett Állomány vonatkozásában a hazai katonai szervekkel való kapcsolattartásra kijelölt személy (rangidős nemzeti képviselő) útján a HM HVK Műveleti Főcsoportfőnökség tájékoztatja.

Záró rendelkezések

5. § (1) Ez az utasítás a közzététele napján lép hatályba, ezzel egyidejűleg a nemzetközi katonai békemissziókban való részvétellel kapcsolatos feladatokról szóló 41/1997. (HK 15.) HM utasítás a hatályát veszti.

(2) A 3. § (4) bekezdésében szereplő általános HM KÁT – HVKF együttes intézkedést a jelen utasítás hatálybalépését követő 60 napon belül kell kiadni. A konkrét Műveletre vonatkozó, általánostól eltérő szabályokat tartalmazó együttes intézkedést úgy kell kiadni, hogy az abban foglalt tervezési és szervezési feladatok kellő időben végrehajthatók legyenek.

(3) A jelen utasítás hatálybalépését követő 60 napon belül felül kell vizsgálni minden, a Műveletekben történő részvételt érintő rendelkezést, és szükség esetén a jelen utasítás rendelkezéseivel való összhang megteremtése érdekében javaslatot kell felterjeszteni az illetékes döntéshozó részére.

Juhász Ferenc s. k.,

honvédelmi miniszter

*

Az utasítást a 78/2007. (HK 15.) HM utasítás 8. §-a hatályon kívül helyezte 2007. július 30. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére