• Tartalom

57/2005. (VII. 7.) GKM rendelet

57/2005. (VII. 7.) GKM rendelet

a bányafelügyelet részére fizetendő igazgatási szolgáltatási díjakról, valamint a felügyeleti díj fizetésének részletes szabályairól1

2016.01.01.

A bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény (a továbbiakban: Bt.) 50/A. § (3) bekezdésében és az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.) 67. § (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján – a pénzügyminiszterrel egyetértésben – a következőket rendelem el:

A felügyeleti díj

1. §2

Az igazgatási szolgáltatási díjak

2. §3 Az MBFH és a bányakapitányságok (a továbbiakban együtt: bányafelügyelet) hatáskörébe tartozó eljárásokért e rendelet 2. számú mellékletében meghatározott díjat kell fizetni.

3–5. §4

Záró rendelkezések

6. § (1) E rendelet a kihirdetését követő 20. napon lép hatályba, egyidejűleg hatályát veszti az egyes bányafelügyeleti eljárások díjának megállapításáról szóló 50/1994. (XII. 31.) IKM rendelet és a módosításáról szóló 36/1997. (VI. 27.) IKIM rendelet.

(2) E rendelet igazgatási szolgáltatási díjra vonatkozó rendelkezéseit a hatálybalépést követően indított eljárások esetében kell alkalmazni.

(3) A 2005. évi felügyeleti díj a Bt. előírásai szerint számított díj 88,5%-a.

(4)5

1. számú melléklet az 57/2005. (VII. 7.) GKM rendelethez6

2. számú melléklet az 57/2005. (VII. 7.) GKM rendelethez7

Igazgatási szolgáltatási díjak
A) A bányászati jog gyakorlásával és egyéb, az ügyfél kérelmére indított eljárásokkal kapcsolatos díjak
(Ft-ban)

Szám

Egyes igazgatási eljárások

Díj

Kódszám

1.

Kutatási jog adományozás ásványi nyersanyag, valamint szénhidrogének tárolására alkalmas földtani szerkezetek kutatására

 

 

1.1.

koncesszió keretében a munkaprogram elfogadása

50 000

A011

1.2.

kutatási jog adományozása, átruházása
1. szilárd ásvány esetén
2. kőolaj és földgáz esetén

25 000
50 000

A0121
A0122

1.3.

kutatási műszaki üzemi terv jóváhagyása

50 000

A013

1.4.

kutatási műszaki üzemi terv módosítása, illetve a kutatási időszak meghosszabbítása

30 000

A014

1.5.

kutatási zárójelentés elfogadása

34 000

A015

2.

Kutatási jog más ásványi nyersanyagra történő kiterjesztése

18 000

A020

3.

Kutatási terület visszaadásának elfogadása

30 000

 

3.1.

továbbá kőolaj- és földgázkutatás esetén minden megkezdett
10 km2-enként

500

A031

3.2.

továbbá szilárd ásványi nyersanyag kutatása esetén minden megkezdett km2-enként

500

A032

4.

Bányatelek megállapítása, módosítása, megosztása, illetve bányatelek törlése

 

 

4.1.

mélyművelésű bánya esetén

130 000

A041

4.2.

külfejtéses bánya esetén

100 000

A042

4.3.

külfejtés és mélyművelés kombinációja esetén

140 000

A043

4.4.

fúrólyukas kitermelés esetén

130 000

A044

4.5.

föld alatti gáztároló esetén

100 000

A045

4.6.

bányászati jog más ásványi nyersanyagra történő kiterjesztése

a 4.1–4.5. pont szerinti díjtétel 50%-a

a 4.1–4.5. pont szerinti kódszám

4.7.

bányatelek törlése kérelemre

a 4.1–4.5. pont szerinti díjtétel 50%-a

a 4.1–4.5. pont szerinti kódszám

4.8.

tájrendezési előterv módosítás esetén

22 000

A048

5.

Műszaki üzemi terv jóváhagyása

 

 

5.1.

mélyművelésű bánya esetén

86 000

A051

5.2.

kőolaj- és földgázbányászat esetén

68 000

A052

5.3.

külfejtéses bánya és meddőhányó
– <50 000 t/év termelési kapacitás esetén

38 000

A053

5.4.

– 50 000–100 000 t/év termelési kapacitás esetén

50 000

A054

5.5.

– >100 000 t/év termelési kapacitás esetén

86 000

A055

5.6.

szüneteltetés esetén

22 000

A056

5.7.

bányabezárás, mezőfelhagyás, tájrendezés esetén

40 000

A057

5.8.

a műszaki üzemi terv módosításának, a műszaki üzemi tervtől való eltérésnek jóváhagyása

az 5.1–5.7. pont szerinti díjtétel 50%-a

az 5.1–5.7. pont szerinti kódszám

5.9.

a bányatelek megállapításától számított kitermelési-, üzemszerű föld alatti szénhidrogén tárolás megkezdési idő meghosszabbítása

50 000

A059

6.

Cél-kitermelőhely komplex műveleti tervének jóváhagyása

200 000

A060

7.

Védőpillér kijelölése; védő-, illetve határpillér meggyengítésének vagy lefejtésének engedélyezése; a védőpillér törlése

40 000

A070

8.

Megszűnt föld alatti bányák nyitva maradó térségeinek és egyéb bányászati létesítmények más célú hasznosítására készített műszaki terv jóváhagyása

75 000

A080

9.

Bányavállalkozók közötti megegyezés hiányában a kitermelés sorrendjének és feltételeinek megállapítása

45 000

A090

10.

Különböző bányavállalkozók által művelt, egymást fedő vagy egymással érintkező bányák esetében a területek egyesítéséről és a kitermelési feltételekről készült megegyezés jóváhagyása

30 000

A100

11.

Bányászati jog egy szerződésben önállóan történő átruházásának jóváhagyása

80 000

A110

12.

Vállalkozói kezdeményezés elbírálása koncessziós terület kijelölésére, ásványi nyersanyag fajtánként

40 000

A120

13.

Bányajáradék természetben történő teljesítésének engedélyezése

76 000

A130

14.

Propán-butángáz forgalmazók működésének engedélyezése

80 000

A140

15.

Egyes gázipari engedélyes műszaki-biztonsági szempontú minősítése

74 000

A150

16.

Egyes gázipari engedélyes minőségbiztosítási rendszerének jóváhagyása

120 000

A160

17.

Hites bányamérői minősítés

16 000

A170

18.

Eltérés, felmentés engedélyezése biztonsági szabályzatok előírásai alól

 

 

18.1.

általános

60 000

A181

18.2.

egyedi

30 000

A182

19.

Hatósági bizonyítvány vagy igazolás kiállítása

 

 

19.1.

helyszíni szemlét igénylő esetben

16 000

A191

19.2.

helyszíni szemlét nem igénylő esetben

9 000

A192

20.

Építési műszaki ellenőr

 

 

20.1.

névjegyzékbe való felvétel

9 000

A201

20.2.

névjegyzékbe való felvétel meghosszabbítása

4 000

A202

21.

Intézmény kijelölése az építési műszaki ellenőri szakvizsgára felkészítő tanfolyam és szakvizsga szervezésére

20 000

A210

22.

Építési felelős műszaki vezetői

 

 

22.1.

névjegyzékbe való felvétel

9 000

A221

22.2.

névjegyzékbe való felvétel meghosszabbítása

4 000

A222

23.

Bányaüzemi felelős műszaki vezető- és helyettes nyilvántartásba vétele

9 000

A230

24.

Eltérés engedélyezése a bányaüzemi felelős műszaki vezetőre vonatkozó szakmai követelmények alól

5 000

A240

25.

Vezetékjog engedélyezésével kapcsolatos eljárások

 

 

25.1.

Előmunkálati engedély földgázelosztó, pb-elosztó vezeték megkezdett km-enként

21 000

A251

 

Vezetékjogi engedély kiadása földgázelosztó, pb-elosztó
vezetékre

 

 

25.2.

külterületen

43 000

A252

25.3.

belterületen

60 000

A253

25.4.

Használati jog megállapítása műtárgyanként

21 000

A254

25.5.

Vezetékjogi engedély másolatának kiadmányozása

11 000

A255

B) Létesítési és használatbavételi engedélyezés díjai
(Ft-ban)

Szám

Egyes igazgatási eljárások

Létesítési
engedély díj

Kódszám

Használatba-
vételi engedély
díj

Kódszám

1.

Külszínre nyíló akna, lejtősakna, továbbá vakakna

67 000

B011

51 000

B012

2.

Külszínre nyíló vágat

8 000

B021

42 000

B022

3.

Aknaszállító létesítmény

41 000

B031

65 000

B032

4.

Személyszállításra szolgáló egyéb nyomvonalas létesítmények minden megkezdett 100 m után

6 000

B041

8 000

B042

5.

Föld alatti bánya főszellőztetését, a légáram fűtését és hűtését szolgáló létesítmény

38 000

B051

45 000

B052

6.

Kitermelt ásványi nyersanyag elsődleges feldolgozására szolgáló, helyhez kötött (önjáró szerkezet nélküli) külszíni, illetve bányabeli létesítmény (pl. törő-, osztályozómű)

60 000

B061

85 000

B066

7.

Tűz- vagy robbanásveszélyes, továbbá maró hatású anyag tárolására szolgáló bányabeli raktár

34 000

B071

45 000

B072

8.

2 MVA vagy ennél nagyobb összteljesítményű bányabeli villamos energiát elosztó, átalakító és kapcsoló állomás

53 000

B081

67 000

B082

9.

Mozdonyvontatásra berendezett bányavasút, valamint bányászati függőpálya, sikló megkezdett km-enként

30 000

B091

38 000

B092

10.

Bányászati célt szolgáló távolsági szalagpálya megkezdett 100 m-enként

6 000

B101

8 000

B102

11.

A 9–10. pont alattiak bővítése, átalakítása

az irányadó díjtétel 50%-a

az irányadó tétel kódszáma

az irányadó díjtétel 50%-a

az irányadó tétel kódszáma

12.

A más törvény hatálya alá nem tartozó egyes nem bányászati célt szolgáló, bányászati módszerekkel kialakított föld alatti létesítmények (aknamélyítés, mélyfúrás, alagút- és vágathajtás) a mélyépítés létesítményei kivételével

135 000

B121

98 000

B122

13.

Kőolaj- és földgázkutató, -feltáró mélyfúrás; termelési célú kőolaj- és földgáz mélyfúrású kút

53 000

B131

69 000

B132

14.

Kőolaj- és földgázbányászati mezőbeli csővezeték, megkezdett km-enként

15 000

B141

19 000

B142

15.

Gyűjtőállomás, mérőállomás, gáz- és olajleválasztó berendezés, illetve kút próbatermeltetésére szolgáló portábilis létesítmény

42 000

B151

53 000

B152

16.

Nyomásfokozó állomás (kőolaj- és földgázbányászati)

67 000

B161

90 000

B162

17.

Kőolaj előkészítő- és elsődleges feldolgozó-, gázelőkészítő és elsődleges feldolgozó üzem

107 000

B171

135 000

B172

18.

Föld alatti gáztároló külszíni technológiai létesítményei

83 000

B181

98 000

B182

19.

Kőolaj-, kőolajtermék- és gázszállító-vezeték, megkezdett km-enként

18 000

B191

23 000

B192

20.

Szállítóvezetéki állomás (pl. indító-, nyomásfokozó- és átadóállomás)

60 000

B201

83 000

B202

21.

Földgázelosztó, pb-elosztó, célvezeték megkezdett km-enként

15 000

B211

19 000

B212

22.

Gázfogadó és körzeti nyomásszabályozó állomás

41 000

B221

53 000

B222

23.

Propán-butángáz töltő telep

90 000

B231

98 000

B232

24.

Propán-bután-tárolólétesítmény

 

 

 

 

24.1.

20 m3 tárolókapacitásig

16 000

B241

11 000

B246

24.2.

20 m3–10 000 m3 tárolókapacitásig

53 000

B242

50 000

B247

24.3.

10 000 m3 tárolókapacitás felett

105 000

B243

90 000

B248

25.

Robbanóanyag-raktár 500 kg feletti tárolókapacitás esetén

56 000

B251

42 000

B252

26.

Robbanóanyag-raktár 500 kg és az alatti tárolókapacitás esetén

39 000

B261

34 000

B262

27.

Kútfelszámolás

30 000

B271

28.

Az engedélyköteles létesítmények felújításának, átalakításának, bontásának engedélyezése

az irányadó díjtétel 50%-a

az irányadó tétel kódszáma

az irányadó díjtétel 50%-a

az irányadó tétel kódszáma

29.

A geotermikus energia kutatás, kinyerés és hasznosítás föld alatti és felszíni létesítményei, amennyiben az nem érinti felszín alatti víz felszínre hozatalát

36 000

B291

36 000

B292

30.

A létesítmények szakaszonkénti (részenkénti) engedélyeztetése esetén az egyes szakaszokra

az irányadó díjtétel 100%-a

az irányadó tétel kódszáma

az irányadó díjtétel 100%-a

az irányadó tétel kódszáma

C) Nyomástartó berendezések bányaüzemi célra történő engedélyezésének díjai
(Ft-ban)

Szám

Egyes igazgatási eljárások

Létesítési
engedély díj

Kódszám

Használatba-
vételi engedély
díj

Kódszám

1.

IV-es kategóriába sorolt berendezés engedélyezése

50 000

C011

33 000

C012

2.

III-as kategóriába sorolt berendezés engedélyezése

40 000

C021

29 000

C022

3.

II-es kategóriába sorolt berendezés engedélyezése

33 000

C031

21 000

C032

4.

I-es kategóriába sorolt berendezés engedélyezése

29 000

C041

17 000

C042

5.

Nyomástartó berendezések átalakításának, javításának engedélyezése

az irányadó díjtétel 50%-a

az irányadó tétel kódszáma

D) Polgári robbantási, robbanóanyag forgalmazási tevékenység engedélyezésének díjai, tűzijáték testek
besorolásának jóváhagyása (Ft-ban)

Szám

Egyes igazgatási eljárások

Díj

Kódszám

1.

Polgári robbantási tevékenységek engedélyezése

 

 

1.1.

robbanóanyag gyártási engedély

67 000

D011

1.2.

helyszíni keverési engedély (kizárólag gyutaccsal nem indítható robbanóanyag saját felhasználási célra)

33 000

D012

1.3.

robbanóanyag megszerzési engedély

15 000

D013

1.4.

robbanóanyag felhasználási engedély bányában végzett robbantási tevékenységre

42 000

D014

1.5.

robbanóanyag felhasználási engedély robbanóanyag megsemmisítésre

33 000

D015

1.6.

egyedi robbanóanyag felhasználási engedély külterületre

30 000

D016

1.7.

egyedi robbanóanyag felhasználási engedély belterületre

55 000

D017

2.

Robbanóanyag forgalmazási tevékenység engedélyezése

33 000

D020

3.

Tűzijáték testek besorolásának jóváhagyása

20 000

D030

1

A rendeletet a 78/2015. (XII. 30.) NFM rendelet 8. § (5) bekezdése hatályon kívül helyezte 2016. január 30. napjával.

2

Az 1. §-t a 78/2015. (XII. 30.) NFM rendelet 8. § (4) bekezdése hatályon kívül helyezte.

3

A 2. § a 86/2006. (XII. 26.) GKM rendelet 16. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

4

A 3–5. §-t a 78/2015. (XII. 30.) NFM rendelet 8. § (4) bekezdése hatályon kívül helyezte.

5

A 6. § (4) bekezdését a 118/2008. (V. 8.) Korm. rendelet 10. §-ának 107. pontja hatályon kívül helyezte.

6

Az 1. számú mellékletet a 78/2015. (XII. 30.) NFM rendelet 8. § (4) bekezdése hatályon kívül helyezte.

7

A 2. számú melléklet a 12/2008. (VII. 11.) KHEM rendelet 5. § (2) bekezdésének d) pontja szerint módosított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére