PÜ BH 2005/57
PÜ BH 2005/57
2005.02.01.
A lakott területrész átadásáról kiírt népszavazás sikere esetén az átadó önkormányzat képviselő-testülete a népszavazással érintett lakott területrész átadását nem tagadhatja meg [1990. évi LXV. tv. (Ötv.) 56. § (2) bek.].
K. község a Balaton déli partján elhelyezkedő, jelentős észak-déli kiterjedésű község. A község északi településrésze S., amely közvetlenül Sz. községgel határos. S. településrész lakossága annak érdekében, hogy a településrész S. önkormányzathoz csatlakozhasson, népszavazást tartott 1999. december 12. napján.
A szavazásra jogosultak száma 200 volt, ezen 200 főből a jogosultak 84%-a, vagyis 168 fő vett részt a népszavazáson. A leadott szavazatok közül 162 volt érvényes, 6 érvénytelen. Az érvényes szavazatok közül 114 a Sz. községhez való csatlakozás mellett, 48-an ellene foglaltak állást.
A szavazáson jogosultak a s.-i településrész 1-163. hrsz. alatti ingatlanainak választópolgárai voltak.
Az érvényes és eredményes népszavazást követően a két község között tárgyalások kezdődtek meg az érintett területrész átadásáról és a vagyon ehhez kapcsolódó megosztásáról.
Az 1999. évi XLI. törvény 18. § (2) bekezdése szerint lakott területrész átadása, átvétele, cseréje az önkormányzati általános választás napjával történhet. Az erről szóló megállapodást az önkormányzati általános választás évének április 30-áig kell a belügyminiszterhez megküldeni.
Figyelemmel arra, hogy az önkormányzati választások 2002 őszén kerültek megtartásra, a feleknek ahhoz, hogy a területrész átadásra kerülhessen, a fentiek értelmében április 30. napjáig megállapodást kellett kötni, ezt a belügyminiszterhez felterjeszteni.
Ennek megfelelően 2002. április 18. napján a két község képviselő-testülete nevében P. F. és dr. K. Gy. polgármesterek megállapodást kötöttek. A megállapodásban a felek rögzítették, hogy S. településrész 1999. december 12. napján eredményes ás érvényes népszavazás alapján Sz. községhez való csatlakozásról döntött.
A megállapodás 2. pontjában a felek akként állapodtak meg, hogy K. Község Önkormányzat képviselő-testülete az 1-116. és 125-143. helyrajzi számig terjedő ingatlanokat a község közigazgatási területéből Sz. Község Önkormányzat Képviselő-testületének átadja.
A megállapodás 4. pontjában K. Község Önkormányzat Képviselő-testülete akként nyilatkozott, hogy a meghatározott vagyon átadásán kívül semmilyen követelést nem ismer el jogosnak. Ugyanakkor a megállapodás 5. pontjában Sz. Község Képviselő-testülete rögzítette, hogy álláspontja eltérő, azonban tudomásul veszi, hogy megállapodásra csak ebben a körben volt lehetőség.
Figyelemmel arra, hogy a 117-124. és a 144-163. hrsz. alatti ingatlanok a megállapodás értelmében nem kerültek átadásra, a felperes keresetében annak megállapítását kérte, hogy ezen helyrajzi számú ingatlanok a felperesi község területéhez tartoznak.
Az alperes a kereset elutasítását kérte. Álláspontja szerint az ingatlanok átadásáról a felek egymással megállapodást kötöttek, az alperes ragaszkodott ezen szerződés érvényességéhez.
Az elsőfokú bíróság a keresetet az alábbi indokkal elutasította.
A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 56. § (1) bekezdése szerint az érintett képviselő-testületek megállapodhatnak a területrész átadásáról, átvételéről, vagy cseréjéről.
A (2) bekezdés szerint lakott területrész átadása esetén az ott lakó választópolgárok falugyűlésen vagy helyi népszavazással kinyilvánított többségi támogatása szükséges a megállapodáshoz. Lakott területrész átadása nem tagadható meg, ha az ott lakó választópolgárok többsége helyi népszavazással kezdeményezi. A felperes álláspontja szerint arra figyelemmel, hogy a vita tárgya lakott területrész, az ott lakók többsége pedig helyi népszavazással kinyilvánította azon szándékát, hogy Sz. községhez kíván csatlakozni, a lakott területrész átadása a fenti jogszabályhely értelmében nem tagadható meg.
Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a területszervezési eljárásról szóló 1999. évi XLI. törvény 18. § (1) bekezdése ezzel ellentétes rendelkezéseket tartalmaz.
Eszerint az Ötv. 56. § (2) bekezdésének 2. mondata szerinti megállapodást az érintett választópolgárok többségi támogatása, illetőleg kezdeményezése esetén az annak kinyilvánításától számított 6 hónapon belül kell megkötni. Megállapodás hiányában bármelyik képviselő-testület keresete alapján a megyei bíróság dönt a vagyoni vitában és az új közigazgatási határvonalról.
A fenti rendelkezésekből az a következtetés vonható le, hogy a törvény elsődlegesen a felek kötelezettségévé teszi, hogy az érintett településrész átadásáról megállapodjanak. Márpedig abban az esetben, ha már maga a népszavazás meghatározná, hogy mely területrészek kerülnek át egyik községtől a másikhoz, úgy ilyen tartalmú megállapodásra nem lenne szükség. Ebből következőleg a megállapodásnak nem pusztán deklaratív, hanem konstitutív hatálya van. Az Ötv. 56. § (2) bekezdés 2. mondatának azon rendelkezése, hogy lakott területrész átadása nem tagadható meg, pusztán azt jelenti, hogy amennyiben azon község, amelyhez a választópolgárok csatlakozni kívánnak, a területrész átadásához ragaszkodik, úgy ezt az a község, amelytől a választópolgárok elszakadnak, nem tagadhatja meg. Nincsenek azonban a felek elzárva attól, hogy – akár kölcsönös engedményekkel is egymás érdekeinek szem előtt tartásával az összes körülmény gondos mérlegelésével – a népszavazás pontos eredményétől eltérő tartalmú megállapodást köthessenek. Ez a területszerzési eljárásról szóló 1999. évi XLI. törvény 18. § (1) bekezdésében meghatározott ,,megállapodás'' nem más, mint a két érintett önkormányzat képviselő-testületének szerződése.
A Ptk. 198. § (1) bekezdése szerint a szerződésből kötelezettség keletkezik a szolgáltatás teljesítésére, és jogosultság a szolgáltatás követelésére.
A 200. § (1) bekezdése szerint a szerződés tartalmát a felek szabadon állapíthatják meg. A szerződésekre vonatkozó rendelkezésektől egyező akarattal eltérhetnek, a jogszabály az eltérést nem tiltja.
Jelen esetben nem volt jogszabályi akadálya annak, hogy a felek kölcsönös engedménnyel a népszavazási íven megfogalmazott kérdéstől eltérő tartalmú megállapodást kössenek, amelynek eredménye az lett, hogy a népszavazással érintett ingatlanok közül a szerződés értelmében nem mindegyik tartozik Sz. község közigazgatási területéhez.
Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a szerződés 5. pontja nemcsak, hogy jogfenntartó nyilatkozatként nem értelmezhető, de tartalma pontosan az ellenkezője, e pontból azt lehet megállapítani, hogy a felperes tudatában volt annak, hogy nem az összes népszavazással érintett ingatlan csatlakozik a felpereshez, ezen engedmény hiányában azonban a szerződés létre sem jöhetett volna.
A felek által kötött megállapodásra, mint bármelyik más szerződésre is vonatkoznak a szerződésekre vonatkozó általános rendelkezések, így az egyéb törvényes feltételek fennállása esetén a felperes legfeljebb a törvényben meghatározott okokra hivatkozással a szerződés érvényességét vitathatta volna. Miután azonban a megkötött szerződést a felek egyike sem támadta, azt a tartalmának megfelelően kell teljesíteni. Ez pedig azt jelenti, hogy a felperes a szerződésben rögzítetteken túl további ingatlanokra nem formálhat jogszerűen igényt.
A fentiek összegzésével a bíróság azt állapította meg, hogy a felek a jogszabályi rendelkezésnek megfelelően vitájukat szerződéssel rendezték, a felperes további igénye alaptalan, ezért a keresetet a fenti tényállásra és hivatkozott jogszabályhelyekre figyelemmel elutasította.
Az elsőfokú bíróság keresetet elutasító ítélete ellen a felperes élt fellebbezéssel, amelyben annak megváltoztatását és a kereset teljesítését kérte.
Az alperes fellebbezési ellenkérelme az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyására irányult.
A másodfokú bíróság az alábbi okok alapján találta alaposnak a fellebbezést.
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást a másodfokú bíróság K. és Sz. Községek Képviselő-testületének 2002. április 18-ai együttes üléséről készült, a fellebbezéshez csatolt jegyzőkönyv alapján az alábbiakkal egészíti ki:
A 2002. április 18-án megtartott tárgyalások során a felperes képviseletében dr. K. Gy. polgármester azt a javaslatot terjesztette elő, hogy a rendelkezésre álló idő rövidségére figyelemmel a nem vitatott ingatlanokat érintően az alperessel kössenek megállapodást, míg a további ingatlanok vonatkozásában az önkormányzat forduljon bírósághoz. A felperesi önkormányzat képviselő-testülete a javaslatot elfogadta, míg az alperes polgármestere, P. F. a felperes jogorvoslatra vonatkozó bejelentését tudomásul vette.
Kiemeli ugyanakkor a tényállásból a másodfokú bíróság, hogy az S. településrészen lakó választópolgárok 57%-a a felpereshez való csatlakozás mellett foglalt állást.
A fentiek szerint kiegészített és pontosított tényállásból az elsőfokú bíróság téves jogi következtetéseket vont le, amikor a felperes keresetét elutasította. Az elsőfokú bíróság által helyesen felhívott, a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény (a továbbiakban: Ötv.) 56. §-ának (2) bekezdése szerint lakott területrész átadása esetén az ott lakó választópolgárok – falugyűlésen vagy helyi népszavazáson kinyilvánított – többségi támogatása szükséges a megállapodáshoz. Lakott területrész átadása nem tagadható meg, ha azt az ott lakó választópolgárok többsége helyi népszavazáson kezdeményezi.
Az idézett jogszabály helyes értelme szerint lakott területrész esetén a helyi népszavazás eredménye kötelező az érintett képviselő-testületre. A helyi népszavazás az ügyet érdemben eldönti, ezért amennyiben érvényes és eredményes, a képviselő-testület a meghatározott terület átadását nem tagadhatja meg. Erre figyelemmel határoz meg egyébként az önkormányzati törvény lakott területrész átadásáról való szavazáskor lényegesen magasabb érvényességi feltételt, mint általában a helyi népszavazásoknál.
A helyi népszavazás eredményének fentiek szerint kötőereje – az elsőfokú bíróság álláspontjával szemben – nem teszi szükségtelenné az érintett önkormányzatoknak a területszervezési eljárásról szóló 1999. évi XLI. törvény 18. §-ának (1) bekezdésében részletezett megállapodását. A megállapodásnak kell ugyanis tartalmaznia a pontos területleírást, az átcsatolás időpontját, feltételeit és amennyiben szükséges a közszolgáltatások rendezésével kapcsolatos eljárást.
A másodfokú bíróság a 2002. április 18-án megkötött megállapodás értelmezése során is az elsőfokú bíróságtól eltérő álláspontot foglalt el.
A képviselő-testületek által 2002. április 18-án megkötött megállapodás ún. közjogi megállapodás, értelmezése során azonban alkalmazni kell a Polgári Törvénykönyvnek a szerződések értelmezésére vonatkozó rendelkezéseit. A Ptk. 207. §-ának (1) bekezdése szerint a szerződési nyilatkozatot vita esetén úgy kell értelmezni, ahogyan azt a másik félnek a nyilatkozó feltehető akaratára és az eset körülményeire tekintettel a szavak általánosan elfogadott jelentése szerint értenie kellett.
A szerződések értelmezésének ezt az elvi tételét a bírói gyakorlat további, konkrétabb szabályokkal egészítette ki. Ennek megfelelően a szerződés valóságos tartalmának megállapításánál figyelembe kell venni a szerződés megkötését megelőző tárgyalásokat, a megkötéskor vagy utóbb tett nyilatkozatokat, a felek ráutaló magatartását és általában az eset összes körülményét.
A 2002. április 18-án kelt megállapodás 4. pontjában az alperes egyértelművé tette, hogy kizárólag a megállapodásban tételesen felsorolt ingatlanok átadását ismeri el, mint a felperes jogos követelését. A felperes az 5. pontban eltérő álláspontját fenntartva tudomásul vette, hogy megállapodással csak ezeknek az ingatlanoknak a jogi sorsa rendezhető. Figyelemmel azonban arra, hogy a területek átcsatolása nem csak az érintett önkormányzatok megállapodásával történhet, hanem a területszervezési eljárásról szóló 1999. évi XLI. törvény 18. §-a (1) bekezdésének utolsó mondata biztosítja a bírósági út igénybevételének lehetőségét is, a felperesnek ez a nyilatkozata nem értelmezhető úgy, hogy a megállapodással nem érintett ingatlanok vonatkozásában a bírói úton történő jogérvényesítésről is lemondott volna.
A megállapodás megkötését megelőző tárgyalásokról készült jegyzőkönyv a megállapodás fentiek szerinti értelmezését nemcsak alátámasztja, hanem teljesen egyértelművé teszi, hogy a felperes a kereset tárgyát képező ingatlanok tekintetében jogfenntartással élt. A felperes polgármesterének, dr. K. Gy.-nak a nyilatkozatából az állapítható meg, hogy a megállapodással csak a nem vitatott területek átcsatolásának kérdését kívánták lezárni, a további ingatlanokat illetően pedig a bírósághoz fordulás jogát kifejezetten kikötötték.
A fentiekből következően a 2002. április 18-án megkötött megállapodás nem volt akadálya annak, hogy a bíróság a megállapodással nem érintett ingatlanok átcsatolása kérdésében érdemben határozzon. Az 1999. december 12-én megtartott népszavazáson az S. településrészen lakó választópolgárok többsége a felperesi községhez való csatlakozás mellett döntött, ezért a másodfokú bíróság az Ötv. 56. §-ának (1) bekezdésében foglaltakat szem előtt tartva az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján megváltoztatta, és megállapította, hogy a k.-i 117-124. helyrajzi szám alatt és a 144-163. helyrajzi szám alatt felvett ingatlanok a felperes közigazgatási területéhez tartoznak.
Kétségtelen tény, hogy a kereset tárgyát képező ingatlanok egy része nem tekinthető lakottnak, az ingatlan-nyilvántartás adatai szerint is beépítetlen terület. A lakottság kérdésében történő állásfoglalásnál azonban S. településrészt egységes egésznek kellett tekinteni, amely így nem vitatottan lakott területrésznek minősül.
A másodfokú bíróság döntésével a települések közigazgatási határában módosulás következett be, ezért a másodfokú bíróság az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény 27. §-ának (5) bekezdése alapján megkereste az S. Körzeti Földhivatalt a változások átvezetése érdekében.
(A Pécsi Ítélőtábla Pf. I. 20.010/2003. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás