• Tartalom

6/2005. (III. 11.) AB határozat

6/2005. (III. 11.) AB határozat1

2005.03.11.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabályi rendelkezés alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára és megsemmisítésére irányuló indítvány tárgyában – dr. Bihari Mihály, dr. Erdei Árpád és dr. Harmathy Attila alkotmánybírók különvéleményével – meghozta az alábbi
határozatot:
1. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a tulajdonviszonyok rendezése érdekében az állam által az állampolgárok tulajdonában igazságtalanul okozott károk részleges kárpótlásáról szóló 1991. évi XXV. törvény 23. § (3) bekezdése alkotmányellenes, ezért azt megsemmisíti.
2. Az Alkotmánybíróság határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi.
INDOKOLÁS
I.
Az indítványozó a tulajdonviszonyok rendezése érdekében, az állam által az állampolgárok tulajdonában igazságtalanul okozott károk részleges kárpótlásáról szóló 1991. évi XXV. törvény (a továbbiakban: Kptv.) 23. § (3) bekezdésének alkotmányellenessé nyilvánítását és megsemmisítését indítványozta.
Az indítványozó állítása szerint a támadott jogszabályhely és a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (a továbbiakban: Szja. tv.) 63. §-a között ellentét található. Ezáltal a Kptv.-ben meghatározott vételi jog gyakorlása során termőföldet szerzett eladók érdekeit sérti a törvény, mert az indítványozó értelmezése szerint elidegenítés esetén a bevételt az összjövedelemhez kell hozzászámítani a Kptv. 23. § (3) bekezdése szerint, és így az összjövedelem után, a sávosan progresszív adótábla szerint kell az adót megfizetni a kárpótlásra jogosultnak, nem pedig az egyes külön adózó jövedelmek után keletkezett adókötelezettségekre vonatkozó általános szabályok szerint.
Hivatkozott továbbá az indítványozó a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 579. §-ára is, amely szerint ajándékozási szerződés alapján az egyik fél saját vagyona rovására a másiknak ingyenes vagyoni előny juttatására köteles és ezzel összefüggésben arra mutatott rá, hogy a Kptv. 23. § (3) bekezdésében használt elidegenítésből származó bevétel fogalma olyan jogértelmezésre is lehetőséget ad, amely meg nem szerzett jövedelmet adóztatna, tekintettel arra, hogy bevételként fiktív adóalapot jelöl meg a kifogásolt rendelkezés. Az illetékkiszabás alapjául szolgáló forgalmi érték bevételként való megjelölése az indítványozó álláspontja szerint a vételi jog gyakorlása során szerzett termőföld elajándékozása esetén alkotmányellenesen keletkeztetne adókötelezettséget.
Indokainak alátámasztására becsatolta az indítványozó a személyi jövedelemadó-bevalláshoz kiadott adóhatósági útmutatót is.
Az indítványozó szerint a kifogásolt szabályozás értelmezése folytán sérti az Alkotmány 7. § (1) bekezdését, 8. § (1) és (2) bekezdéseit, 70/A. §-át és 70/I. §-át.
Az Alkotmánybíróság eljárása során megkereste a pénzügyminisztert.
II.
Az indítvánnyal érintett jogszabályhelyek a következők:
2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam.
(...)
7. § (1) A Magyar Köztársaság jogrendszere elfogadja a nemzetközi jog általánosan elismert szabályait, biztosítja továbbá a nemzetközi jogi kötelezettségek és a belső jog összhangját.
(...)
8. § (1) A Magyar Köztársaság elismeri az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait, ezek tiszteletben tartása és védelme az állam elsőrendű kötelessége.
(2) A Magyar Köztársaságban az alapvető jogokra és kötelességekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg, alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja.
(...)
70/A. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.
(...)
70/I. § Minden természetes személy, jogi személy és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet köteles jövedelmi és vagyoni viszonyainak megfelelően a közterhekhez hozzájárulni.”
Szja tv.:
63. § (1) Az ingatlan és vagyoni értékű jog átruházásából származó jövedelem után az adó mértéke 20 százalék. Az adót a magánszemélynek adóbevallásában kell megállapítania és az adóbevallás benyújtására előírt határidőig kell megfizetnie.
(...)
64. § (1) A kárpótlásról szóló törvényekben szabályozott vételi jog gyakorlása során vásárolt termőföld, erdő művelési ágú föld átruházása esetén – a (2) bekezdésben említett esetet kivéve – a tulajdonviszonyok rendezése érdekében, az állam által az állampolgárok tulajdonában igazságtalanul okozott károk részleges kárpótlásáról szóló 1991. évi XXV. törvény 23. §-ának (3) bekezdésében foglalt rendelkezések figyelembevételével kell az adókötelezettséget megállapítani.”
„Tv. 23. § (1) A 22. § (2) bekezdésében meghatározott vételi jogot az a jogosult gyakorolhatja, aki kötelezettséget vállal a termőföld mezőgazdasági hasznosítására és arra, hogy a termőföldet a mezőgazdasági termelésből öt éven belül nem vonja ki.
(2) Azt a vételi jog alapján szerzett termőföldet, amelynek tulajdonosa az (1) bekezdésben vállalt kötelezettségét a tulajdonszerzéstől számított öt éven belül megszegi, kártalanítás nélkül állami tulajdonba kell venni és árverés útján kell értékesíteni.
(3) A vételi jog alapján szerzett termőföldnek a tulajdonszerzéstől számított három éven belül történő elidegenítéséből származó bevételnek a termőföldre fordított értéknövelő beruházási kiadásokkal csökkentett részét teljes egészében az elidegenítés évében kell a tulajdonosnak a személyi jövedelemadó adóalapjául szolgáló összjövedelméhez hozzászámítani. Bevételnek az illetékkiszabás alapjául szolgáló forgalmi értéket kell tekinteni.”
III.
Az indítvány megalapozott.
1. A Kptv. 23. §-a egy sajátos vételi jogot biztosít a kárpótlásra jogosultnak. Ennek fejében kötelezettséget kell vállalnia a termőföld mezőgazdasági célú hasznosítására azzal, hogy azt a tulajdonszerzéstől számított öt éven belül nem vonja ki a mezőgazdasági művelésből.
A szakasz második bekezdése szerint, ha a tulajdonos e vállalt kötelezettségét megszegi, a mezőgazdasági művelésre szánt földet kártalanítás nélkül állami tulajdonba kell venni, és árverés útján kell értékesíteni.
Ezeket a rendelkezéseket az indítványozó nem kifogásolta.
Alkotmányellenesnek ítélte azonban a Kptv. 23. § (3) bekezdését. Ez a szakasz ugyanis kimondja: ha a termőföldet a tulajdonos a szerzéstől számított három éven belül elidegeníti, az elidegenítésből származó – a termőföldre fordított értéknövelő beruházás összegével csökkentett – bevétel az adóalany összjövedelméhez tartozó adóköteles bevételnek minősül. Az adó alapja az illetékkiszabás alapjaként elfogadott forgalmi érték.
2. Az Alkotmánybíróság jelen ügyben az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 1. § b) pontja alapján, utólagos normakontrollra irányuló hatáskörben jár el, az indítványt annak keretei között bírálja el. Ez azt jelenti, hogy elsősorban az ott megjelölt jogszabályhelyet az indítványban nevesített alkotmányi rendelkezésre vonatkoztatva vizsgálja. Nem tér el az Alkotmánybíróság azonban ettől a szabálytól akkor sem, ha az indítvány összefüggéseit figyelembe véve azt lényegi tartalma szerint bírálja el.
Az indítványozó lényegében a norma világosságát vitatta, ennek összefüggésében hívott fel egyéb alkotmányos összefüggéseket is. Ezért az Alkotmánybíróság elsődlegesen az Alkotmány 2. §-ában írt jogállamiságból levezethető jogbiztonság követelménye szempontjából vizsgálta meg a támadott rendelkezéseket.
Az Alkotmánybíróság már a 9/1992. (I. 30.) AB határozatában megállapította: „A jogállam nélkülözhetetlen eleme a jogbiztonság. A jogbiztonság az állam – s elsősorban a jogalkotó – kötelességévé teszi annak biztosítását, hogy a jog egésze, egyes részterületei és az egyes jogszabályok is világosak, egyértelműek, működésüket tekintve kiszámíthatóak és előreláthatóak legyenek a norma címzettjei számára.” (ABH 1992, 59, 65.)
A 26/1992. (IV. 30.) AB határozatában az Alkotmánybíróság elvi éllel mutatott rá arra, hogy a világos, érthető és megfelelően értelmezhető normatartalom a normaszöveggel szemben alkotmányos követelmény. A jogbiztonság – amely az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiság fontos eleme – megköveteli, hogy a jogszabály szövege értelmes és világos, a jogalkalmazás során felismerhető normatartalmat hordozzon. (ABH 1992, 135, 142.)
Az 1160/B/1992. AB határozatában az Alkotmánybíróság tovább pontosította a normatartalommal szemben fennálló alkotmányos követelményeket:
A jogszabályok rögzített nyelvi formában jelennek meg. A nyelvi megfogalmazás fogalmai, kifejezései mindig általánosak. Így adott esetben mindig kérdéses lehet, hogy a konkrét történeti tényállás a jogi normában szereplő fogalom körébe tartozik-e. (...)
Ha egy jogszabály tényállása túl részletező, túl szűk, túlságosan eseti, az megköti a jogalkalmazót és megakadályozza, megnehezíti, hogy a jogszabály az életviszonyok szabályozásában betöltse szerepét.
Ha pedig egy jogszabály törvényi tényállása túl elvont, túl általános, akkor a jogszabály rendelkezése a jogalkalmazó belátása szerint kiterjeszthető vagy leszűkíthető. Az ilyen szabály lehetőséget ad a szubjektív jogalkalmazói döntésre, a különböző jogalkalmazók eltérő gyakorlatára, a jogegység hiányára. Ez csorbítja a jogbiztonságot. (ABH 1993, 607, 608.)
A 42/1997. (VII. 1.) AB határozatában az Alkotmánybíróság megállapította: Alkotmányellenessé nyilvánítható az a szabály, amely értelmezhetetlen voltánál fogva teremt jogbizonytalanságot, mert hatását tekintve nem kiszámítható és címzettjei számára előre nem látható. (ABH 1997, 299, 301.)
A támadott rendelkezés szerint a vételi jog gyakorlása során szerzett termőföld elidegenítéséből származó bevételt a tulajdonosnak az összjövedelméhez kell hozzászámítani. A hatályos Szja tv. az „összjövedelem” fogalmát nem ismeri, az összevont adóalapba tartozó jövedelmek és az egyes külön adózó jövedelmek között pedig a jogalkotó nem tüntette fel a vételi jog gyakorlása során szerzett termőföld elidegenítéséből származó bevételt, mint külön adózó, vagy az összevont adóalapba tartozó jövedelmet. Ezek alapján nem dönthető el a norma címzettjei számára, hogy milyen adókulcs alá esik a vételi jog gyakorlása során szerzett termőföld elidegenítéséből származó bevétel.
A Kptv. 23. § (3) bekezdésének megfogalmazása szerint az elidegenítésből származó bevétel esik adókötelezettség alá. Ebből logikusan az következik, hogy az ingyenes elidegenítés (ajándékozás) esetében nem keletkezik bevétel, így adókötelezettség sem áll fenn. A kifogásolt szakasz utolsó fordulata azonban az elidegenítés bármely esetére értendően meghatározza, hogy a bevétel fogalma alatt az illetékkiszabás alapjául szolgáló forgalmi értéket kell tekinteni, ezáltal lerontva a fenti következtetést.
Az Alkotmánybíróság korábbi határozatában más összefüggések között, de elvi éllel állapította meg, hogy „az alkotmányosan is elfogadott rendszerképző jogértelmezésnek megvannak a határai: az nem kerülhet szembe a jogbiztonság követelményével. A jogalkalmazói jogértelmezés ezért csak olyan működőképes jogszabályra épülhet, amely világosan kijelöli az adott jogintézmény célját, alkalmazásának kereteit, szempontjait és rendjét, az alkalmazásával érintettek körét, azok jogait és kötelezettségeit (...).” [47/2003. (X. 27.) AB határozat, ABH 2003, 525, 549–550.]
Az Alkotmánybíróság fenti megállapításai a jelen ügyben is irányadónak tekinthetők, így mindezek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Kptv. 23. § (3) bekezdése nem felel meg a normavilágosság alkotmányos követelményének, mert a norma címzettjei számára a kifogásolt jogszabály nem tartalmaz kellően világos rendelkezéseket és önkényes jogalkalmazásra is lehetőséget ad, így az indítvánnyal támadott szabály sérti az Alkotmány 2. § (1) bekezdését, ezért a kifogásolt rendelkezést az Alkotmánybíróság megsemmisítette.
A megsemmisítés a határozat közzététele előtt keletkezett és lezárt jogviszonyokat az Abtv. 43. § (2) bekezdése értelmében nem érinti.
3. Tekintettel arra, hogy az Alkotmánybíróság az indítvánnyal érintett rendelkezést az Alkotmány 2. § (1) bekezdésének megsértése miatt megsemmisítette, eddigi gyakorlatát követve, annak az Alkotmány 7. § (1) bekezdésével, 8. § (1) és (2) bekezdésével, 70/A. § (1) bekezdésével és 70/I. §-ával való összefüggéseit már nem vizsgálta.
4. Az Alkotmánybíróság határozatának Magyar Közlönyben való közzététele az Abtv. 41. §-án alapul.
Alkotmánybírósági ügyszám: 305/B/1997.
Dr. Bihari Mihály alkotmánybíró különvéleménye
1. A többségi határozat rendelkező részében foglalt megsemmisítéssel, valamint az ehhez kapcsolódó indokolással nem értek egyet.
Az indítványozó indítványában nem jelölte meg az Alkotmány sérelmet szenvedett rendelkezéseként annak 2. § (1) bekezdését, és – álláspontom szerint – tartalmilag sem hivatkozott olyan alkotmányos összefüggésre, amely szerint a Kptv. 23. § (3) bekezdésében foglalt törvényi rendelkezések normavilágossági problémát vetnek fel.
Az Alkotmánybíróság a jelen ügyben az Abtv. 1. § b) pontjában foglalt utólagos, absztrakt normakontroll hatáskörben járt el, ennek következtében kizárólag az indítvány keretei között hozhatott döntést.
Az Abtv. 22. § (2) bekezdése értelmében az Alkotmánybíróság eljárására vonatkozó indítványnak határozott kérelmet kell tartalmaznia, az indítványozónak az indítványban meg kell jelölnie a kérelme alapjául szolgáló okot.
Az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló, módosított és egységes szerkezetbe foglalt 3/2001. (XII. 3.) Tü. határozat (a továbbiakban: Abü.) 21. § (2) bekezdése alapján az indítványnak a vizsgálandó jogszabály megjelölése mellett tartalmazni kell az Alkotmánynak azokat a rendelkezéseit, amelyeket – az indítványozó állítása szerint – az általa hivatkozott jogszabályok sértenek.
Álláspontom szerint az Abtv. és az Abü. idézett rendelkezései, valamint az Alkotmánybíróság absztrakt utólagos normakontroll hatáskörben eddig követett eljárási gyakorlata alapján a jelen ügyben is az indítványozó által az indítványában konkrétan, alkotmányi szakasz megjelölésével vagy legalább tartalmilag felhívott alkotmányi rendelkezések alapján kellett volna az indítványt elbírálni.
2. A többségi határozat indokolásában foglaltakkal tartalmilag sem értek egyet.
A Kptv. megsemmisített 23. § (3) bekezdése nem az adójog jogterületén szabályozó anyagi jogi szabály, hanem a kárpótlás jogintézményén belül, a kárpótolt által vételi jog alapján megszerzett termőföldnek (kárpótlási földnek) a tulajdonszerzéstől számított három éven belül történő elidegenítését szabályozó törvényi rendelkezés.
A Kptv. támadott rendelkezésével a jogalkotó azt a célt kívánta elérni, hogy a kárpótoltak tulajdonából a tulajdonszerzéstől számított három éven belül ne kerüljön ki a vételi jog gyakorlásával megszerzett termőföld, és e cél elérése érdekében időlegesen korlátozta a vételi jog gyakorlásával szerzett kárpótlási földek – bármely jogcímen történő – átruházását.
A törvényalkotó nem tiltotta meg a kárpótoltaknak a vételi jog alapján megszerzett termőföld tulajdonszerzéstől számított három éven belüli elidegenítését, csupán a fent jelzett cél elérése érdekében időlegesen korlátozta azt.
A törvényalkotó a Kptv. 23. § (3) bekezdésében egy technikai jellegű (az adóköteles jövedelem kiszámítására vonatkozó) szabályt építette be korlátként.
A Kptv. megsemmisített rendelkezése az Szja tv. alapján fennálló adókötelezettség megállapítására vonatkozó számítási szabályt rögzített a vételi jog alapján szerzett termőföld (kárpótlási föld) tulajdonszerzéstől számított három éven belül történő elidegenítése esetén – az elidegenítés évében – az elidegenítésből származó bevétel termőföldre fordított értéknövelő beruházási kiadásokkal csökkentett részének a tulajdonos személyi jövedelemadójának adóalapjául szolgáló összjövedelméhez való hozzászámításáról rendelkezett. (Bevételnek az illetékkiszabás alapjául szolgáló forgalmi értéket kell tekinteni.)
A Kptv. 23. § (3) bekezdése ezzel a technikai szabállyal „kimutat” a kárpótlási jog jogterületéről az adójog jogterületére, lényegében visszautal az Szja tv. adójogi szabályozásának a körébe tartozó (az adóköteles jövedelem megállapítására vonatkozó) törvényi rendelkezéseire.
[Ezt a tényt támasztja alá az is, hogy az Szja tv. 64. § (1) bekezdése nem azt írja elő, hogy az adókötelezettséget (ennek részeként az adófizetési kötelezettséget) a Kptv. 23. § (3) bekezdése alapján kell megállapítani, hanem azt, hogy annak figyelembevételével.]
Kiemelendő, hogy a Kptv. 23. § (1) bekezdése értelmében a Kptv. 22. § (2) bekezdésében meghatározott vételi jogot az a jogosult (kárpótolt) gyakorolhatja, aki kötelezettséget vállal a termőföld mezőgazdasági hasznosítására és arra, hogy a termőföldet a mezőgazdasági termelésből öt éven belül nem vonja ki. A fenti kötelezettség megszegését a törvényalkotó szigorúan szankcionálja, a vételi jog útján megszerzett termőföldet ez esetben kártalanítás nélkül állami tulajdonba kell venni, és árverés útján kell értékesíteni.
A Kptv. fenti rendelkezéseire is figyelemmel a kárpótolt szabad döntésén múlik az, hogy élni kíván-e a Kptv. 22. § (2) bekezdésében foglalt vételi jogával, s amennyiben igen, úgy már előre ismeri/megismerheti a Kptv. 23. § (3) bekezdésében szereplő, a vételi jog útján szerzett termőföld átruházására vonatkozó időleges átruházási korlátozást. Nem vitásan ez a korlátozás már a vételi jog gyakorlásáról való döntés meghozatala során – de utóbb a termőföld tulajdonszerzéstől számított három éven belül történő elidegenítésről történő döntés meghozatala során is – komoly megfontolásra készteti a kárpótoltat, hiszen előre számolnia kell az időleges átruházási korlátozással és annak a személyi jövedelemadóra kiható jogkövetkezményeivel.
Álláspontom szerint a Kptv. 23. § (3) bekezdésében szabályozott – a vételi jog útján megszerzett termőföld elidegenítését időlegesen korlátozó – törvényi rendelkezés kihatással van ugyan a kárpótolt Szja tv.-ben szabályozott adófizetési kötelezettségére, és ezen keresztül elősegíti a törvényalkotó által meghatározott cél elérését, azonban ez nem változtat azon a tényen, hogy a törvényalkotó – a megsemmisített törvényi rendelkezéssel – nem a személyi jövedelemadóztatást szabályozó anyagi jogi adószabályt alkotott meg.
A törvényalkotó egy, a kárpótlási jog körébe tartozó törvényi szabálynak egy más jogterületen, a személyi jövedelemadóztatás területén érvényesülő adójogi jogkövetkezményét használta fel korlátként a fent jelzett törvényalkotói cél elérése érdekében, ami véleményem szerint önmagában nem alkotmányellenes.
Mindezekre tekintettel álláspontom szerint a Kptv. megsemmisített rendelkezése sem az Alkotmány 70/I. §-ával, sem pedig az indítványozó által az indítványában megjelölt és fentebb már hivatkozott alkotmányi rendelkezésekkel nem áll alkotmányjogilag értékelhető kapcsolatban, és ebből következően nem is sérti azokat. Erre figyelemmel az Alkotmánybíróságnak az indítványozó által felhívott alkotmányi rendelkezések alapján el kellett volna utasítania az indítványt.
Dr. Erdei Árpád alkotmánybíró különvéleménye
1. Nem értek egyet a határozattal.
2. Az Abtv. 22. § (2) bekezdése értelmében az indítványnak a kérelem alapjául szolgáló ok megjelölése mellett határozott kérelmet kell tartalmaznia. A jelen ügyben az indítványozó a Kptv. 23. § (3) bekezdésének alkotmányellenességét állította és annak megsemmisítését az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésére, a 7. § (1) bekezdésére, valamint a 8. § (1) és (2) bekezdésére hivatkozással kérte. Nem hivatkozott az Alkotmány 2. § (1) bekezdésére és az indítványba foglalt fejtegetéseiben sem említette a jogállamiság, illetőleg a normavilágosság sérelmét.
Az Alkotmánybíróságnak az Abtv. 1. § b) pontjába foglalt utólagos normakontroll hatáskörében eljárva az indítványhoz kötöttség szigorú figyelembevételével kell alkotmányossági vizsgálatát lefolytatnia. Nem állapíthatja meg tehát valamely norma alkotmányellenességét akkor, ha a kérdéses norma az indítványozó által fel nem hívott alkotmányi rendelkezést sért.
A többségi határozat az indítvánnyal érintett normát az Alkotmány 2. § (1) bekezdésének megsértése miatt semmisítette meg, s az indítványozó által felhívott alkotmányi rendelkezések sérelmét e megsemmisítésre tekintettel nem is vizsgálta. A fentebb kifejtettekre tekintettel azonban e határozatot – álláspontom szerint – nem hozhatta volna meg.
Dr. Harmathy Attila alkotmánybíró különvéleménye
Nem értek egyet a határozattal. Véleményem szerint az indítványt el kellett volna utasítani. Indokaim a következők:
1. Az indítványozó a tulajdonviszonyok rendezése érdekében, az állam által az állampolgárok tulajdonában igazságtalanul okozott károk részleges kárpótlásáról szóló 1991. évi XXV. törvény (a továbbiakban: Kptv.) 23. §-a (3) bekezdésének alkotmányellenességét állította, és e rendelkezés megsemmisítését kérte az Alkotmány 70/A. §-ára hivatkozva. (Az indítványozó egyik beadványában megemlítette az Alkotmány 7–8. §-ait is, de ezeknek önállóan a támadott szabállyal nincs alkotmányjogilag értékelhető összefüggésük.)
A támadott rendelkezés alkotmányosságának vizsgálatánál először azt kell tisztázni, hogy a kérdéses szabálynak mi a tartalma és a célja.
2. A Kptv. 15. §-ának (1) bekezdése előírta, hogy a kárpótlás termőföldben történő biztosítása érdekében a szövetkezet köteles a tulajdonában vagy használatában álló meghatározott termőföldet árverés céljára kijelölni. Az árverésen a kárpótlási jeggyel rendelkezőknek a 21. § (1) bekezdésében megadott köre vehetett részt. Az árverés során az elfogadott ajánlatok tevőit vételi jog illette meg az árverésre kijelölt termőföldterület általuk kiválasztott részére. A 23. § (1) bekezdése szerint a vételi jog gyakorlásának feltétele volt, hogy a jogosult kötelezettséget vállaljon egyrészt a termőföld mezőgazdasági hasznosítására, másrészt e mezőgazdasági hasznosítás fenntartására öt éves időtartamig. A vállalt kötelezettséget megszegő tulajdonos földjét a 23. § (2) bekezdése szerint kártalanítás nélkül állami tulajdonba kell venni és árverés útján értékesíteni kell. A 23. § támadott (3) bekezdése kimondja, hogy a kárpótlási jeggyel megszerzett termőföldnek a tulajdonszerzéstől számított három éven belül történő elidegenítése esetén az elidegenítésből származó bevételt – az értéknövelő beruházási kiadásokat levonva – az elidegenítés évében a személyi jövedelemadó alapjául szolgáló összjövedelemhez hozzá kell számítani. A szabály azt is kimondja, hogy bevételnek az illetékkiszabás alapjául szolgáló forgalmi értéket kell tekinteni.
3. Az indítványozó a Kptv. szabályát azért támadja, mert álláspontja szerint a kárpótlásban részesülők olyan esetben is (föld tulajdonjogának ingyenes átruházásakor) jövedelemadót kötelesek fizetni, amikor másokat ilyen fizetési kötelezettség nem terhel.
A támadott szabályt annak az időszaknak a jogi normáival (a konkrét esetben jövedelemadóra vonatkozó rendelkezéseivel) összefüggésben kell vizsgálni, amikor a kérdéses szabály keletkezett. Ha a kapcsolódó szabályok megváltozása következtében keletkezik alkotmányellenesség, akkor vagy a későbbi szabály alkotmányellenessége állapítható meg, vagy mulasztás azért, mert összehangolás hiányában alkotmányellenes helyzet jött létre.
4. A Kptv. megalkotásakor a magánszemélyek jövedelemadójáról szóló 1989. évi XLV. törvény (a továbbiakban: Szja89.) volt hatályban. E törvény 32. §-ának (1) bekezdése szerint a magánszemély egy naptári évben megszerzett összes jövedelmét össze kellett vonni. A törvény 22–23. §-ai a következő rendelkezéseket tartalmazták:
22. § (1) Az ingatlan átruházásából, az ingó dolog nem üzletszerű értékesítéséből, valamint a vagyoni értékű jogról való lemondásból, ilyen jog alapításából vagy átruházásából, illetőleg gyakorlásának végleges átengedéséből származó bevételnek a (2) bekezdés szerint csökkentett részét kell jövedelemnek tekinteni. Ingatlan és vagyoni értékű jog esetében bevétel az illetékkiszabás alapjául szolgáló forgalmi érték.
(2) A bevételből le kell vonni az ingatlannak, az ingó dolognak és a vagyoni értékű jognak a megszerzése idején képviselt forgalmi értékét, a megszerzésével és értékesítésével kapcsolatban felmerült költségeket, valamint az értéknövelő beruházásra fordított kiadásokat, amennyiben azokat korábban költségként a magánszemély nem számolta el (31. §).
23. § (1) A forgalmi érték megállapításakor az illetékekről szóló 1986. évi I. törvény 52. §-ában és 66. §-a (1) bekezdésének d) pontjában foglaltakat kell megfelelően alkalmazni.”
5. A Kptv. 23. §-ának (3) bekezdése nem tartalmaz mást, mint a megalkotásakor hatályos Szja89. vonatkozó rendelkezéseinek megismétlését. Az Szja89. bevétel esetén ír elő jövedelemadó fizetési kötelezettséget és a bevétel mértékét az illetékekről szóló jogszabállyal összhangban határozza meg. Az ajándékozónak nincs bevétele, nincs tehát jövedelemadó fizetési kötelezettsége sem. Nem arról volt szó tehát, hogy a kárpótlási jegy felhasználásával termőföldet szerzők terhére másoknál kedvezőtlenebb feltételű személyi jövedelemadó fizetési kötelezettséget írtak volna elő.
6. A személyi jövedelemadóról szóló később keletkezett szabályok az Szja89.-től eltérő rendelkezéseket határoztak meg az ingatlan átruházásából keletkező jövedelem után fizetendő adóról. A személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (a továbbiakban: Szja95.) 64. §-ának (1) bekezdése ezért mondja ki, hogy „a kárpótlásról szóló törvényekben szabályozott vételi jog gyakorlása során vásárolt termőföld, erdő művelési ágú föld átruházása esetén – a (2) bekezdésben említett esetet kivéve – a tulajdonviszonyok rendezése érdekében, az állam által az állampolgárok tulajdonában igazságtalanul okozott károk részleges kárpótlásáról szóló 1991. évi XXV. törvény 23. §-ának (3) bekezdésében foglalt rendelkezések figyelembevételével kell az adókötelezettséget megállapítani”. A későbbi szabályozás tehát nem változtatta meg a Kptv. rendelkezését.
Az Alkotmánybíróság 35/1991. (VI. 20.) AB határozata egyébként a költségvetésbe történő befizetéssel kapcsolatban mondta ki, hogy meghatározott tényállásokra vonatkozó törvényi rendelkezések ellentétes – vagy értelmezéstől függően ellentétes – tartalma önmagában nem alkotmányellenes. Alkotmányellenesség csak akkor állapítható meg, ha az ellentét az Alkotmány valamelyik szabályának, például a diszkrimináció tilalmának sérelmét is jelenti (ABH 1991, 175, 176.).
7. A Kptv. 23. §-a az ingatlanok értékesítése esetére a személyi jövedelemadó jelenlegi szabályaitól eltérő rendelkezést tartalmaz. Az Szja95. 64. §-a (1) bekezdésének a szoros összefüggés alapján történő vizsgálata esetén tisztázandó, hogy ez az eltérés nem jelent-e diszkriminációt.
Az Alkotmány 70/A. §-ának (1) bekezdését értelmezve az Alkotmánybíróság azt az elvet követi, hogy a diszkrimináció tilalma mindenkinek egyenlőként (egyenlő méltóságú személyként) való kezelését jelenti [9/1990. (IV. 25.) AB határozat, ABH 1990, 46, 48.]. A megkülönböztetés tilalma nem csak az alapvető jogokra terjed ki, hanem az egész jogrendszerre, ha a különbségtétel az emberi méltóság sérelmével jár, egyébként azonban nem áll fenn alkotmányellenesség [61/1992. (XI. 20.) AB határozat, ABH 1992, 280, 281–282.]. Nem állapította meg az Alkotmánybíróság az alkotmányellenességet a 35/1994. (VI. 24.) AB határozatban vizsgált esetben, ahol nem volt szó alapjog sérelméről. Itt az Alkotmánybíróság azt – a gyakorlatban azóta is követett elvet – fejtette ki, hogy a gazdaságpolitika az Országgyűlésre és a Kormányra tartozik, alkotmányellenességhez csak az vezet, ha a jogi szabályozás ésszerű indok nélkül korlátoz jogokat [ABH 1994, 197, 201–202.; 30/1997. (IV. 29.) AB határozat, ABH 1997, 130, 138.].
A 137/B/1991. AB határozat rámutatott, hogy a gazdaságpolitika alakításáért felelős törvényhozó és végrehajtó hatalom mérlegelési körébe tartozik, milyen feltételek mellett kap egy induló vállalkozás kedvezményeket (ABH 1992, 456, 459.). Ugyanezt az elvet hangsúlyozta a 35/1994. (VI. 24.) AB határozat a földbirtok-politika körébe tartozó szabályozásnál, utalva azonban a határokra is: a rendelkezések ésszerű indok nélkül nem korlátozhatnak más jogokat (ABH 1994, 197, 201–202.). Az 54/1993. (X. 13.) AB határozat szerint külön elbírálást igényel az a helyzet, amelynél valaki vállalkozóként lép be valamilyen feltételrendszerbe; a feltételek kialakításánál a jogalkotónak nem kell – az Alkotmány 70/A. §-ára figyelemmel sem – minden gazdasági tevékenységet kifejtő személyt ugyanolyan módon kezelni, feltéve, hogy az azonos csoportba tartozó vállalkozókra azonos szabályok vonatkoznak (ABH 1993, 340, 342–343.).
A Kptv. 23. §-ához fűzött miniszteri indokolás kiemeli, hogy olyan megoldásról van szó, amelynél a termőföldet olyan személyek tulajdonába adják, akik azt rendeltetésének megfelelően hasznosítják, és szigorú következmények érvényesülnek azokkal szemben, akik a vételi jog alapján megszerzett termőföldet a mezőgazdasági termelésből kivonják vagy elidegenítik. A termőföld árverésén kárpótlási jeggyel résztvevőknek ismerniük kell a jogszabályban meghatározott feltételeket és azt a gazdaságpolitikai alapon meghatározott kötelezettséget, hogy a termőföldet ne vonják ki a mezőgazdasági termelésből, ne idegenítsék el, valamint e kötelezettség megsértése esetére előírt következményt.
A fentiek alapján az állapítható meg, hogy a gazdaságpolitika körébe tartozó szabályozás nem önkényes, nem sérti az Alkotmány 70/A. §-ának (1) bekezdését.
Az elmondottakra tekintettel az indítványt el kellett volna utasítani.
1

A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére