• Tartalom

607/B/2005. AB határozat

607/B/2005. AB határozat*

2009.02.28.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő
határozatot:
Az Alkotmánybíróság Gödöllő Város Önkormányzata Képviselő-testületének a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos hulladékkezelési helyi közszolgáltatásról szóló 30/2001. (X. 20.) számú rendelete 3. számú melléklete 1. pontja alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.
Indokolás
I.
Az indítványozó Gödöllő Város Önkormányzata Képviselő-testületének a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos hulladékkezelési helyi közszolgáltatásról szóló 30/2001. (X. 20.) számú rendelete (a továbbiakban: Ör.) 3. számú melléklete 1. pontja alkotmányellenességének megállapítását és visszaható hatályú megsemmisítését kérte.
A kifogásolt rendelkezés a hulladékkezelési közszolgáltatási díj mértékét állapítja meg a következők szerint: 1325 Ft/hó/háztartás + ÁFA. Az indítványozó szerint az alacsony létszámú háztartásban is ugyanolyan összegű szemétszállítási díjat kell fizetni, mint a nagyobb létszámú, többgenerációs háztartásokban. Emiatt ez a rendelkezés diszkriminatív, az alacsony jövedelemmel rendelkező embereket méltóságukban is sérti az igazságtalanul megállapított összeg megfizettetése miatt, ezért ütközik az Alkotmány 8. § (1) bekezdésébe, az 54. § (1) bekezdésébe, valamint az Alkotmány 44/A. § (2) bekezdésének rendelkezésébe.
II.
1. Az Alkotmány indítvánnyal érintett rendelkezései:
8. § (1) A Magyar Köztársaság elismeri az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait, ezek tiszteletben tartása és védelme az állam elsőrendű kötelessége.”
„44/A. (2) A helyi képviselőtestület a feladatkörében rendeletet alkothat, amely nem lehet ellentétes a magasabb szintű jogszabállyal.”
54. § (1) A Magyar Köztársaságban minden embernek veleszületett joga van az élethez és az emberi méltósághoz, amelyektől senkit nem lehet önkényesen megfosztani.”
2. A kifogásolt rendelkezés az indítvány benyújtásakor:
„1. Háztartási (lakás, családi ház)QQ1325 Ft/hó/háztartás + ÁFA”
3. A kifogásolt rendelkezés az indítvány elbírálásakor:
„1. Háztartási (lakás, családi ház)QQ1458 Ft/hó/háztartás + ÁFA”
III.
Az indítvány nem megalapozott.
1. Az Alkotmánybíróság eljárása során megállapította, hogy Gödöllő Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Ör. sérelmezett rendelkezését az indítvány benyújtását követően az Ör. módosításáról szóló 2/2007. (II. 2.) számú rendeletével megváltoztatta. A módosított rendelkezés azonban csak a díjtétel mértékét érintette, az indítványozó által kifogásolt tartalom nem változott, ezért az Alkotmánybíróság az alkotmányossági vizsgálatot gyakorlatának megfelelően az Ör. 3. számú mellékletének hatályos 1. pontja tekintetében lefolytatta. [1425/B/1997. AB határozat, ABH 1998, 844, 845.; 14/1999. (VI. 3.) AB határozat, ABH 1999, 396, 399.]
2. Az Alkotmánybíróság korábbi indítvány alapján az Ör. 15. § (5) bekezdését vizsgálta, és az indítványt elutasította. Az Alkotmánybíróságnak ezért az indítvánnyal összefüggésben elsőként azt kellett megvizsgálnia, hogy az indítvány tárgya nem minősül-e „ítélt dolognak”.
Az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló, módosított és egységes szerkezetbe foglalt 3/2001. (XII. 3.) Tü. határozat (ABH 2003, 2065.) 31. § c) pontja értelmében „ítélt dolog” címén az eljárás megszüntetésének van helye, ha az indítvány az Alkotmánybíróság által érdemben már elbírált jogszabállyal azonos jogszabály (jogszabályi rendelkezés) felülvizsgálatára irányul és az indítványozó az Alkotmánynak ugyanarra a §-ára, illetőleg alkotmányos elvére (értékére) – ezen belül – azonos alkotmányos összefüggésre hivatkozva kéri az alkotmánysértés megállapítását. Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint az indítványban felvetett kérdés akkor „res iudicata”, ha az újabb indítványt ugyanazon jogszabályi rendelkezésre vonatkozóan azonos okból vagy összefüggésben terjesztik elő. (1620B/1991. AB határozat, ABH 1991, 972, 973.) Tekintettel arra, hogy jelen indítvány az Ör. más rendelkezését, a 3. számú melléklet 1. pontját támadja, az indítvány nem minősül ítélt dolognak, ezért az Alkotmánybíróság az indítványt érdemben elbírálta.
3. Az Ör. 3. számú mellékletének 1. pontja a háztartási szilárd hulladék elszállítási díja mértékét állapítja meg havonként és háztartásonként 1458 Ft összegben, amely az ÁFA-t is tartalmazza.
A kifogásolt rendelkezés tartalmának megállapításához az Alkotmánybíróság áttekintette az Ör. egészének normaszövegét. Az Ör. 6. § (2) bekezdése többek között arról rendelkezik, hogy a családi házas övezetben a szállítás 110 literes „kuka” típusú gyűjtőedényből hetente egyszeri alkalommal történik. A 6. § (4) bekezdése szerint a szolgáltató köteles a szállítóeszközéhez rendszeresített, és a keletkezett hulladék mennyiségének megfelelő méretű és számú gyűjtőedényt az ingatlantulajdonos kérelmére, térítés ellenében rendelkezésre bocsátani. A 6. § (5) bekezdése alapján, ha az ingatlantulajdonos a valóságnak meg nem felelő mennyiséget vagy adatot közöl, és ennek folytán az átadásra kerülő hulladék mennyisége rendszeresen meghaladja az átvett gyűjtőedények űrtartalmát, a szolgáltató az ingatlantulajdonos megkeresésével egyidejűleg jogosult a tényleges mennyiségű hulladéknak megfelelő űrtartalmú edényre cserélni az eredeti gyűjtőedényt, illetve jogosult megemelni az ürítési gyakoriságot vagy a gyűjtésre átadott gyűjtőedények számát. A 6. § (6) bekezdése arról rendelkezik, hogy az ingatlantulajdonos köteles írásban, három nappal korábban bejelenteni a szolgáltatónak, ha ingatlanán a korábbinál jelentősebb mennyiségű hulladék várható, és szolgáltató köteles nagyobb, illetve további gyűjtőedényt rendelkezésre bocsátani és a többletszolgáltatást a megfelelő térítési díj megfizetése ellenében teljesíteni. Az Ör. 15. § (1) bekezdése szerint a hulladékkezelési közszolgáltatás egységnyi díját a 3. számú melléklet állapítja meg. A 15. § (5) bekezdéséből kiderül, hogy a díj tartalmazza háztartásonként 110 liter települési szilárd hulladék legalább hetente egyszeri elszállítását és ártalmatlanítását.
Az Alkotmánybíróság a 939/B/2005. AB határozatában (ABH 2006, 2143, 2146.) az Ör. 15. § (5) bekezdésének alkotmányossági vizsgálata során megállapította, hogy a képviselő-testület a jogszabályi felhatalmazások, valamint a jogszabályi előírások figyelembevételével alkotta meg az Ör.-t. A közszolgáltatási díj megállapítása a magasabb jogszabályi rendelkezések alapján egységnyi díjtétel meghatározásával történt, nevezetesen a 110 literes gyűjtőedény egyszeri szállítási díjaként történő meghatározásával. E határozatában hivatkozott az Alkotmánybíróság hasonló indítvány elbírálása során hozott 506/B/2001. AB határozatára, amelyben arra mutatott rá, hogy a rendszeresített legkisebb méretű gyűjtőedény kötelező igénybevételének az előírása a szolgáltatás és ellenszolgáltatás egyenértékűsége elvének sérelmét nem idézi elő. (ABH 2002, 1541, 1545.) „Mindezzel nem ellentétes, ha a tulajdonos a rendelkezésre álló edény űrtartalmát nem teljes mértékig használja ki, míg mások azt teljes mértékig megtöltik”. (1213/B/2004. AB határozat, ABH 2005, 1525, 1532.) Az Ör. 15. § (5) bekezdésének alkotmányossági vizsgálata során azt is megállapította az Alkotmánybíróság, hogy az Ör. kifogásolt rendelkezése, amely a közszolgátatásért fizetendő díjat háztartásonként és nem az ott lakók számát figyelembevéve határozza meg, nem ellentétes a magasabb szintű jogszabályi rendelkezésekkel. A sérelmezett rendelkezés a közszolgáltatás igénybevételére kötelezettek teljes körére azonos módon, az egységnyidíjtételek figyelembevételével határozza meg a közszolgáltatás díját, ezért a rendelkezés az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésében meghatározott hátrányos megkülönböztetés tilalmába nem ütközik.
A jelen eljárásban az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az Ör. fentiekben ismertetett rendelkezései összevetéséből az következik, hogy az Ör. kifogásolt 3. számú melléklete 1. pontjában megállapított szolgáltatási díj egységnyi díjtétel, mégpedig a 110 literes gyűjtőedény heti egyszeri űrítésének háztartásonként fizetendő havi díja. Az Alkotmánybíróság a kifogásolt rendelkezés lényegi tartalmát jelentő Ör. 15. § (5) bekezdésének vizsgálata során hozott határozatában foglalt megállapításokat jelen ügyben is irányadónak tekinti. Ezeket figyelembevéve az Ör. 3. számú mellékletének egységnyi díjtételt meghatározó rendelkezése az Alkotmány 44/A. § (2) bekezdésének rendelkezését, valamint a hátrányos megkülönböztetés tilalmát kimondó 70/A. § (1) bekezdésének rendelkezését nem sérti, ezért az Alkotmánybíróság az indítványt elutasította.
4. Az indítványozó a kifogásolt rendelkezésnek az Alkotmány 8. § (1) bekezdésébe és 54. § (1) bekezdésébe ütközését is állította. Az Alkotmány 8. § (1) bekezdése arról rendelkezik, hogy a Magyar Köztársaság elismeri az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait, ezek tiszteletben tartása és védelme az állam elsőrendű kötelessége. Az Alkotmány 54. § (1) bekezdése alapján minden embernek veleszületett joga van az élethez és az emberi méltósághoz, amelyektől senkit nem lehet önkényesen megfosztani. Az Alkotmánybíróság azt állapította meg, hogy az Alkotmány e rendelkezései, valamint az Ör. 3. számú melléklete 1. pontjának a települési szilárd hulladék elszállítási díja egységnyi mértékét meghatározó rendelkezése között alkotmányjogilag értékelhető összefüggés nincs. Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint az érdemi alkotmányossági összefüggés hiánya az indítvány elutasítását erdményezi.[54/1992. X. 29.) AB határozat, ABH 1992, 266, 267.; 19/2004. (V. 26.) AB határozat, ABH 2004, 321, 343.] Ezért az Alkotmánybíróság az indítványt e tekintetben is elutasította.
Budapest, 2009. február 23.

 

Dr. Holló András s. k.,

Dr. Kiss László s. k.,

 

alkotmánybíró

alkotmánybíró

 

Dr. Kovács Péter s. k.,

előadó alkotmánybíró

*

A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére