630/B/2005. AB határozat
630/B/2005. AB határozat*
2008.02.28.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány, valamint alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
határozatot:
1. Az Alkotmánybíróság a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 235. § (1) bekezdése második mondatának „ha az új tény vagy az új bizonyíték az első fokú határozat meghozatalát követően jutott a fellebbező fél tudomására” fordulata alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.
2. Az Alkotmánybíróság a Legfelsőbb Bíróság Pfv.E.21.706/2004/2. sz. jogerős végzése vonatkozásában benyújtott, a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 235. § (1) bekezdése második mondatának „ha az új tény vagy az új bizonyíték az első fokú határozat meghozatalát követően jutott a fellebbező fél tudomására” fordulata alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére előterjesztett alkotmányjogi panaszt visszautasítja.
Indokolás
I.
1. Az indítványozó polgári peres eljárásban a fellebbezési szakban kívánt olyan bizonyítékot benyújtani, amely már az elsőfokú határozat meghozatala előtt is rendelkezésére állt. A másodfokú bíróság ezen bizonyítékot a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (továbbiakban: Pp.) 235. § (1) bekezdése alapján nem vette figyelembe, az indítványozó számára kedvezőtlen elsőfokú döntést helybenhagyta. Az indítványozó felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Legfelsőbb Bírósághoz, amely megállapította, hogy az alsóbbfokú bíróság a Pp. 235. § (1) bekezdését helyesen alkalmazta, így a döntés meghozatalakor hatályos és alkalmazandó Pp. 270. § (1) bekezdése értelmében a felülvizsgálat befogadásához szükséges érdemi jogszabálysértés nem állt fent. Ennek megfelelően a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet Pfv.E.21.706/2004/2. sz. végzésével elutasította.
2. Az indítványozó utólagos normakontroll iránti kérelmet és alkotmányjogi panaszt nyújtott be az Alkotmánybírósághoz, a Pp. 235. § (1) bekezdésének több alkotmányos rendelkezésbe ütközését állítva. Az indítványozó álláspontja szerint a Pp. 235. § (1) bekezdése második mondatában foglalt „ha az új tény vagy az új bizonyíték az elsőfokú határozat meghozatalát követően jutott a fellebbező fél tudomására” rendelkezés sérti az Alkotmány 57. § (1) bekezdésében nevesített, a bíróság előtti egyenlőséghez való jogot azzal, hogy egyes személyeket megakadályoz abban, hogy bizonyítékaikat a bíróság elé terjesszék a fellebbezési szakaszban.
Az indítványozó álláspontja szerint továbbá az, hogy a Pp. 235. § (1) bekezdés második mondata értelmében a fellebbezési szakaszban új bizonyíték előadására, illetve új tény állítására csak akkor kerülhet sor, ha az előterjesztő arról csak az elsőfokú határozat meghozatala után szerzett tudomást, sérti az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében foglalt jogorvoslathoz való jogot, mivel azt aránytalanul korlátozza. Kifejtette, tekintettel arra, hogy a támadott jogszabályhely a jogorvoslathoz való alapjogot korlátozza, az azt beiktató törvény elfogadására csak a jelenlévő országgyűlési képviselők 2/3-ának igenlő szavazatával kerülhetett volna sor, ennek hiányában sérül az Alkotmány 57. § (5) bekezdésének második mondatában foglalt alkotmányos rendelkezés.
Az indítványozó alkotmányjogi panaszát arra alapította, hogy a Pp. 235. § (1) bekezdése második mondatának „ha az új tény vagy az új bizonyíték az első fokú határozat meghozatalát követően jutott a fellebbező fél tudomására” fordulata sérti a fent említett két alkotmányos alapjogot, és ezen alkotmánysértő jogszabályhely alkalmazása folytán sérült az ő bíróság előtti egyenlőséghez, valamint jogorvoslathoz való joga, olyan szinten, „amely már az Alkotmány 2. § (1) bekezdését is sérti, mivel ez azt deklarálja, hogy a Magyar Köztársaság demokratikus jogállam, de ez azt a követelményt is magában foglalja, mint többen a kevesebbet, hogy van jogrend, igazságszolgáltatás, de ahol ilyen a jogi szabályozás és ez alapján ilyen jogerős ítéletek születhetnek, ott nem valósul meg a jogállamiság Alkotmányban deklarált volta.” Az indítványozó kérte alkotmányjogi panasza alapján a Pp. 235. § (1) bekezdésére vonatkozóan a konkrét ügyében való alkalmazási tilalom kimondását is.
II.
1. Az Alkotmány indítvánnyal érintett rendelkezései:
„2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam.”
„57. § (1) A Magyar Köztársaságban a bíróság előtt mindenki egyenlő, és mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat, vagy valamely perben a jogait és kötelességeit a törvény által felállított független és pártatlan bíróság igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el.
(...)
(5) A Magyar Köztársaságban a törvényben meghatározottak szerint mindenki jogorvoslattal élhet az olyan bírósági, közigazgatási és más hatósági döntés ellen, amely a jogát vagy jogos érdekét sérti. A jogorvoslati jogot – a jogviták ésszerű időn belüli elbírálásának érdekében, azzal arányosan – a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával elfogadott törvény korlátozhatja.”
2. A Pp. indítványban támadott rendelkezése:
„235. § (1) (...) A fellebbezésben új tény állítására, illetve új bizonyíték előadására akkor kerülhet sor, ha az új tény vagy az új bizonyíték az elsőfokú határozat meghozatalát követően jutott a fellebbező fél tudomására, feltéve, hogy az – elbírálása esetén – reá kedvezőbb határozatot eredményezett volna.”
III.
Az indítvány nem megalapozott.
1. Az indítványozó álláspontja szerint az, hogy „a Pp. 235. § (1) bekezdése „»időbeli«, illetve peren belüli” korlátozást alkalmaz a fellebbezési szakban előterjeszthető új tények és bizonyítékok körében, sérti az Alkotmány 57. § (1) bekezdésében foglalt, a bíróság előtti egyenlőséghez való jogot. Az Alkotmánybíróság 191/B/1996. AB határozatában rögzítette, hogy az Alkotmány 57. § (1) bekezdése „a törvény előtti egyenlőséget jogérvényesítési szempontból deklarálja, tehát valójában eljárásjogi garancia arra, hogy jogának érvényesítése tekintetében a bíróság (törvény) előtt mindenki egyenlő eséllyel rendelkezik.” (ABH 1997, 629, 631.) A Pp. mindenkire nézve kötelező érvényű norma, annak 235. § (1) bekezdése alapján senki nem terjeszthet elő olyan tényt, bizonyítékot a fellebbezési szakaszban, amelyről már az elsőfokú határozat előtt tudomása volt. A Pp. 235. § (1) bekezdése második mondatának „ha az új tény vagy az új bizonyíték az első fokú határozat meghozatalát követően jutott a fellebbező fél tudomására” fordulata a „fellebbező fél” tudomásáról szól, de a Pp. 244. § (1) bekezdése kifejezetten kiterjeszti a 235. § (1) bekezdésének alkalmazhatóságát a csatlakozó fellebbezésre is, így a „másik fél” sem kerülhet a fellebbező félnél előnyösebb helyzetbe, mivel rá ugyanúgy vonatkozik az új tények, bizonyítékok előterjesztését szabályozó norma. A Pp. 235. § (1) bekezdésének támadott fordulata tehát egyik felet sem helyezi a konkrét esetben a másik félnél, illetőleg absztrakt szinten nézve, azonos perbeni pozícióban lévő másik személynél (azaz a mindenkori másik félnél) előnyösebb jogérvényesítési helyzetbe. A fentiek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Pp. 235. § (1) bekezdése második mondatának „ha az új tény vagy az új bizonyíték az elsőfokú határozat meghozatalát követően jutott a fellebbező fél tudomására” fordulata nem sérti az Alkotmány 57. § (1) bekezdésében biztosított, a bíróság előtti egyenlőséghez való alapjogot, ezért az indítványt e vonatkozásban elutasította.
2. Az Alkotmánybíróság megvizsgálta saját korábbi gyakorlata alapján a jogorvoslathoz való jog tartalmát és ezzel kapcsolatban azt, hogy a Pp. 235. § (1) bekezdése második mondatának támadott fordulata az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében biztosított jogorvoslathoz való jog korlátozásának minősül-e.
Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint a jogorvoslathoz való jog „immanens tartalma az érdemi határozatok tekintetében a más szervhez (...) fordulás lehetősége.” [5/1992. (I. 30.) AB határozat, ABH 1992, 27, 31.] Az Alkotmánybíróság több határozatában is rögzítette, hogy „az Alkotmány 57. §-ának (5) bekezdése szerint a mindenkit megillető jogorvoslati jog az Alkotmánybíróság gyakorlatában a hatékony jogvédelem meglétének követelményét jelenti.” [21/1997. (III. 26.) AB határozat, ABH 1997, 103, 106.; 39/1997. (VII. 1.) AB határozat, ABH 1997, 236, 272.] A 498/D/2000. AB határozat szerint „az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében szabályozott jogorvoslathoz való jog a jogalkotóval szemben azt a követelményt támasztja, hogy jogszabály biztosítsa mindazok számára, akiknek jogát, jogos érdekét a bíróság, közigazgatási szerv vagy más hatóság határozata sérti a magasabb szintű fórumhoz, illetőleg más szervhez való fordulás lehetőségét a döntés felülvizsgálata érdekében.” (ABH 2003, 1202, 1208.) Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint a jogorvoslathoz való jog tényleges érvényesüléséhez szükséges a „jogorvoslás” lehetősége, vagyis az, hogy a jogorvoslat fogalmilag és szubsztanciálisan tartalmazza a jogsérelem orvosolhatóságát. [286/B/1995. AB határozat, ABH 2001, 795, 797.; 23/1998. (VI. 9.) AB határozat, ABH 1998, 182, 186.; 49/1998. (XI. 27.) AB határozat, ABH 1998, 372, 382.; 19/1999. (VI. 25.) AB határozat, ABH 1999, 150, 156.]
A Pp. 235. § (1) bekezdésének támadott fordulata a másodfokú eljárásban előterjeszthető bizonyítékok előadását köti feltételekhez. Ezzel a szabályozással azonban a jogalkotó nem érintette a jogorvoslathoz való jog tartalmát, a magasabb bírói fórumhoz való fordulás lehetősége érintetlenül fennáll.
Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy az indítványozó által felhívott Alkotmány 57. § (5) bekezdésében foglalt jogorvoslathoz való jog és a Pp. 235. § (1) bekezdésének második mondatában foglalt támadott rendelkezés között nincsen alkotmányos összefüggés. Az Alkotmánybíróság ezért az Alkotmány 57. § (5) bekezdése sérelmének megállapítására irányuló, és ennek alapján az érintett rendelkezés megsemmisítését kérő indítványt elutasította.
3. Az indítványozó álláspontja szerint, mivel a támadott rendelkezés a jogorvoslathoz való jog korlátozását jelenti, annak meghozatalára csak az Alkotmány 57. § (5) bekezdése szerint, a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával elfogadott törvénnyel kerülhetett volna sor. Tekintettel arra, hogy a Pp. 235. § (1) bekezdésének érintett fordulata a fentiek szerint nem képezi a jogorvoslathoz való jog korlátozását, az nem hozható kapcsolatba az Alkotmány 57. § (5) bekezdésének második mondatában foglalt jogszabály-alkotási szabállyal. Alkotmányos összefüggés hiányában az Alkotmánybíróság az indítványt ebben a részében is elutasította.
IV.
Az Alkotmánybíróság elsőként azt vizsgálta, hogy a Pfv.E.21.706/2004/2. számú legfelsőbb bírósági végzéssel szemben előterjesztett alkotmányjogi panasz megfelel-e az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (továbbiakban: Abtv.) 48. § (1) és (2) bekezdéseiben foglalt feltételeknek. Az Abtv. 48. § (1) bekezdése szerint az Alkotmányban biztosított jogainak megsértése miatt alkotmányjogi panasszal fordulhat az Alkotmánybírósághoz az, akinek jogsérelme az alkotmányellenes jogszabály alkalmazása folytán következett be, és egyéb jogorvoslati lehetőségeit már kimerítette, illetőleg más jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva. Az Abtv. 48. § (2) bekezdése értelmében az alkotmányjogi panaszt a jogerős határozat kézbesítésétől számított 60 napon belül lehet az Alkotmánybírósághoz írásban benyújtani. Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint az Abtv. 48. § (1) és (2) bekezdésében foglaltakat együttesen kell értelmezni és figyelembe venni [23/1991. (V. 18.) AB végzés, ABH 1991, 361–362.; 41/1998. (X. 2.) AB határozat, ABH 1998, 306, 309.].
A 23/1991. (V. 18.) AB végzésében az Alkotmánybíróság rámutatott arra, hogy „az alkotmányjogi panaszra megállapított határidő számítása szempontjából a „»egyéb jogorvoslati lehetőségek« alatt kizárólag a rendes jogorvoslatokat kell érteni.” (ABH 1991, 361, 362.) A 663/D/2000. AB határozatában (ABH 2003, 1223.) az Alkotmánybíróság kifejezetten rögzítette, hogy „»ha a felülvizsgálati bíróság határozata nem érdemi« (ABH 1998, 306, 310–311.), akkor az alkotmányjogi panasz benyújtásának nem állnak fenn az Abtv. 48. §-ában foglalt feltételei.” (ABH 2003, 1223, 1229.)
Az indítványozó beadványából kiderül, hogy ügyében a Fővárosi Bíróság, mint másodfokú bíróság 2004. május 19. napján 56.Pf.28.687/2003/3. számon jogerős határozatot hozott. Ez ellen az ítélet ellen nyújtotta be az indítványozó felülvizsgálati kérelmét, melyet a Legfelsőbb Bíróság a jelen alkotmányjogi panasszal támadott Pfv.E.21.709/2004/2. számú végzésével elutasított.
Az Alkotmánybíróság korábbi gyakorlatával egyezően (pl. 663/D/2000. AB határozat, ABH 2003, 1223, 1229.; 870/D/2004. AB végzés, ABH 2005, 1634, 1637–1638.) megállapította, hogy a felülvizsgálati kérelmet elutasító végzés nem minősül az ügy érdemében hozott döntésnek. A fentiek alapján így a támadott, Pfv.E.21.706/2004./2 számú végzés az Abtv. 48. § (1) és (2) bekezdéseiben foglalt feltételeknek nem felel meg, az ellen alkotmányjogi panasz előterjesztésének nincsen helye.
Mindezek alapján az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló, módosított és egységes szerkezetbe foglalt 3/2001. (XII. 3.) Tü. határozat 29. § e) pontja értelmében visszautasította és mellőzte a konkrét ügyben való alkalmazás tilalmának megállapítását.
Budapest, 2008. február 5.
Dr. Bihari Mihály s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Balogh Elemér s. k., Dr. Bragyova András s. k.,
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Holló András s. k., Dr. Kiss László s. k.,
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Kovács Péter s. k., Dr. Kukorelli István s. k.,
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Lenkovics Barnabás s. k., Dr. Lévay Miklós s. k.,
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Trócsányi László s. k.,
előadó alkotmánybíró
*
A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás