GÜ BH 2005/65
GÜ BH 2005/65
2005.02.01.
Az állami alapjuttatási döntés nem hoz létre polgári jogi jogviszonyt az állam és a vállalat között – Az állami alapjuttatási döntésnél figyelembe vett körülményekben történt változás nem alapozza meg a szerződésnek a Ptk. 241. §-a szerinti módosítását [Ptk. 7. §, 241. §; Pp. 215. §].
A felperes jogelődje az F. Vállalat (a továbbiakban: a vállalat) az 1980-as években hadiipari tevékenységet folytatott. A Honvédelmi Bizottság 1982-ben utasította az ipari minisztert, hogy a vállalat fejlesztésére vonatkozó beruházási programot dolgoztassa ki, azt hagyja jóvá; a pénzügyminisztert és az Országos Tervhivatal elnökét pedig arra, hogy a beruházási program alapján határozzák meg a fejlesztés forrását. 1986 júliusában a Honvédelmi Bizottság a fejlesztés célját jóváhagyta, a vállalat pedig elkészítette a beruházási javaslatot, amelyben a beruházás forrásaként többek között 226 000 000 Ft állami alapjuttatást jelölt meg. Az állami alapjuttatás visszafizetésének fedezetét – tekintve, hogy a beruházás a tervek szerint többlet-árbevételt nem eredményezett – a meglévő technológiai bázis és kapacitás árbevétele kellett, hogy biztosítsa. A vállalat és az Á. Bank 1986. november 14-én szerződést kötöttek, amelyben a korábban – 1986. szeptember 17-én – már engedélyezett állami alapjuttatás feltételeit rögzítették. Eszerint a vállalat 226 000 000 Ft állami alapjuttatásban részesül, amelyet 1989. július 1-je – 2004. július 30-a között évi 23 000 000 Ft-os részletekben, összesen 345 000 000 Ft összegben volt köteles visszafizetni. A vállalat a fejlesztést 1989. évre végrehajtotta, a gyártott termékei kizárólag hadi célokra voltak alkalmasak. A felperes előadása szerint 1990. évre a szerződéskötéskor figyelembe vett körülmények megváltoztak, a Kormány a 3164/1990. számú határozatával a Honvédelmi Bizottság határozatait hatályon kívül helyezte. 1992-ben a vállalat ellen csődeljárás volt folyamatban, amely a hitelezőkkel történt egyezséggel végződött. 1993. június 1-jén a vállalat és az Á. Bank helyett akkor eljáró Á.F.I. Rt. szindikátusi szerződést kötöttek, amelyben rögzítették, hogy a Kormány a 3210/1993. számú határozatával engedélyezte a vállalatból a H. Rt. megalakulását, a megmaradó egységek pedig önálló részvénytársasággá alakultak át. Megállapodtak abban, hogy a Kormány döntése alapján a vállalatból átalakuló felperes vállalja át az állami alapjuttatási szerződésből eredő akkor fennálló 360 130 000 Ft-ot kitevő tartozást. A felperesnek a fennmaradt követelést két év moratórium után 1995. és 2004. között kellett volna törlesztenie. A szindikátusi szerződést 1995. október 1-jén módosították, időközben a felperesi részvénytársaság privatizációjára is sor került. A szerződés legutolsó módosítása a felperes és a II. r. alperes között 1998. május 5-én megtörtént. E szerződésmódosítás szerint folyt a részletek fizetése a felperes részéről egészen 2001. június 20-ával bezárólag. A 2001. június 31-ei állapot szerint a felperes még fennálló tartozása 224 470 556 Ft volt. A II. r. alperes 2001. szeptember 20-án és december 20-án a felperes által átadott óvadékból alkalmanként 16 034 000 Ft-ot, összességében 32 068 000 Ft-ot beszedett.
A felperes a módosított elsődleges keretében kérte, hogy a bíróság az 1986. november 14-én kelt és azóta többször módosított szerződést akként módosítsa, hogy a 2001. június 20-áig teljesített törlesztéssel a felperes kötelezettségét kiegyenlítettnek tekinti, kérte megállapítani, hogy a felperest további fizetési kötelezettség nem terheli, így a kereset benyújtásakor 2001. július 31-én fennálló 224 470 556 Ft hátralékot már nem kell megfizetnie. Kérte kötelezni az I., II. r. alpereseket, hogy egyetemlegesen fizessék vissza a II. r. alperes által 2001. szeptember 20-án és december 20-án az óvadékból kielégített összesen 32 068 000 Ft-ot és az egyes részletek után járó évi 11% kamatot.
Másodlagosan annak megállapítását kérte, hogy a felperest a ténylegesen folyósított állami alapjuttatásnál nagyobb összeg tekintetében fizetési kötelezettség nem terheli, így összességében 252 735 000 Ft alapjuttatást köteles visszafizetni. Ebből 141 422 444 Ft-ot törlesztett, a fennmaradó tartozása 111 312 556 Ft. Ez esetben is kérte kötelezni egyetemlegesen az alpereseket a 32 068 000 Ft és kamatai visszafizetésére.
A felperes a szerződés módosítására irányuló keresetét a Ptk. 241. §-ára alapította.
Az alperesek arra hivatkozással, hogy nem állnak fenn a szerződés bíróság által történő módosításának a Ptk. 241. §-ában írt feltételei, a kereset elutasítását kérték. A peres felek között nincs tartós jogviszony, továbbá nincs olyan, a szerződés módosítása szempontjából figyelembe vehető változás, ami a konkrét szerződés feltételeihez tapad. A felperes által felhozott, a gazdasági élet valamennyi szereplőjét ért változások a szerződés módosítása iránti igényt nem alapozzák meg; végül, hogy a szerződésmódosítás alapjául csak a szerződéskötést követően bekövetkezett változások szolgálhatnak. Mivel a szerződést a felek több alkalommal módosították, a per szempontjából csak az utolsó módosítást – 1998. május 5-ét – követő változások lennének relevánsak, ilyenekre azonban a felperes maga sem hivatkozott. Az I. r. alperes a perköltségei megítélését nem kérte.
Az elsőfokú bíróság ítéletében a keresetet elutasította, és a felperest az II. r. alperes javára 600 000 Ft perköltség megfizetésére kötelezte. Megállapította, hogy a per alperese az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 123/A. §-a és a X. fejezete szerint a II. r. alperes. Az elsőfokú bíróság az ügy érdemében elfoglalt jogi álláspontja szerint a per tárgyává tett állami alapjuttatási szerződés módosítására nincs törvényes lehetősége. Az állami alapjuttatás az állam és a felperes jogelődje között nem hozott létre polgári jogi jogviszonyt. A 42/1985. (X. 8.) MT rendelet 1. §-a és 2. §-ának (1) bekezdése szerint az alapjuttatás a vállalatok részére a pénzügyminiszter által az alapjuttatás kihelyezésével megbízott pénzintézet útján adható állami finanszírozási eszköz volt. A szerződés megkötését politikai döntések előzték meg, így gazdaságpolitikai döntés körébe tartozik a felperes mint jogutód alapjuttatásból eredő tartozásának elengedése, illetőleg mérséklése is, erre a Ptk. szabályai nem alkalmazhatóak.
Kifejtette, hogy a szerződés módosítására bírósági úton azért sem kerülhet sor, mert a II. r. alperes nem gazdálkodó szervezet, de egyébként sem állnak fenn a szerződés bíróság általi módosításának a Ptk. 241. §-ában írt feltételei. A szerződés módosításához a jogszabályban megkívánt három együttes feltétel közül a felek közötti tartós jogviszony nem áll fenn. Nem minősül tartós jogviszonynak az a szerződéses kapcsolat, amelyben az egyik fél teljesítése már lezárult, akkor sem, ha a másik fél időben elhúzódó teljesítése miatt a jogviszony még fennmaradt. Az ítélet ellen a felperes fellebbezett, amelyben annak megváltoztatását, a szerződés kereset szerinti módosítását, az alperesek egyetemleges marasztalását és a perköltségei megítélését kérte. Sérelmezte annak megállapítását, hogy a szerződés módosítása gazdaságpolitikai döntések körébe tartozik, ezzel a megállapítással a bíróság valójában ,,joghatóságának'' hiányát mondta ki. Álláspontja szerint a perbehozott szerződés szabályos, a bankhitelszerződésekkel azonosan kezelt polgári jogi jogügylet, az annak módosítására irányuló kereset elbírálása ezért a Ptk. 7. §-a szerint a bíróság hatáskörébe tartozik. Kifejtette, hogy a szerződő felek gazdálkodó szervezetek voltak, a szerződés megkötésekor és jelenleg a II. r. alperes maga is részvénytársaságként működik. E körben végezetül előadta, hogy a felek a szerződést gazdasági tevékenységként kötötték. Vitatta, hogy nem állnak fenn a szerződés bíróság általi módosításának a Ptk. 241. §-ában írt feltételei. Vitatta, hogy a felek között nincs tartós jogviszony. Hivatkozott a BH 1984. évi 6/231. sorszám alatt közzétett eseti döntésre, és a Gkt. 82/1993. számú határozatára.
Az alperesek fellebbezési ellenkérelme az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyására irányult.
A fellebbezés nem alapos.
Az iratokból megállapítható, hogy a perbeli vállalati beruházásról szóló döntés a Kormány gazdaságpolitikai irányító tevékenysége körében született meg. A beruházás nem vállalati forrásból, hanem állami (költségvetési) pénzből valósult meg. A beruházás elhatározásakor és az alapjuttatás nyújtásakor nem volt annak jogi jelentősége, hogy a beruházás milyen költségbe kerül és, hogy az milyen feltételek mellett valósul meg, továbbá, hogy a működése nyereséges avagy veszteséges-e. A beruházás sem kapacitásbővítést, sem pedig többletnyereséget nem eredményezett, ez a körülmény már a beruházás elhatározásakor tudott volt. A beruházás ilyen feltételek mellett történő megvalósítását állami, illetőleg katonapolitikai érdekek indokolták. A beruházás elhatározásakor már nyilvánvaló volt, hogy annak visszafizetését az állam részére a vállalatnak nem a beruházás által kitermelt nyereségből, hanem a tevékenység egyéb bevételeiből kell teljesítenie. A vállalatnak végre kellett hajtania a beruházást, a döntés ránézve kötelező volt, és köteles volt az állam által megszabott összegre a szerződést megkötni, mivel az állam tulajdonosi és közhatalmi tevékenysége körében folytatta a gazdaság irányítását és írta elő a vállalatnak szerződéskötési kötelezettséget. Helytállóan állapította meg ezért az elsőfokú bíróság, hogy az állami alapjuttatás nyújtása nem hozott létre az állam és a vállalat között polgári jogi jogviszonyt. Az állami alapjuttatás során figyelembe vett körülményekben történt változás nem alapozza meg a szerződésnek a Ptk. 241. §-a szerinti módosítását.
Polgári jogi jogviszony az állami alapjuttatási szerződés megkötésével a vállalat és az M. F. Bank között jött létre. Tekintve, hogy a juttatott összeg, továbbá a felhasználás célja már a juttatást megelőzően eldöntött kérdés volt, a megkötött szerződés lényeges feltételei csak a visszafizetési kötelezettség időtartamára, az M. F. Bank ellenőrzési jogosultságára, a visszatérítendő részletek nagyságára terjedt ki, csak e körben merülhet fel, hogy tartós jogviszony áll fenn a szerződést kötő felek között. Az említett körben a szerződés nyilvánvalóan tartós jogviszonyt hozott létre, tekintve, hogy az a feleknek az egymással szemben követendő magatartását egészen 2004-ig meghatározta. Ez alatt az országban gazdasági-társadalmi átalakulás következett be, megváltoztak a tulajdonviszonyok, a korábbi állami vállalat részvénytársasággá alakult át, a részvénytársaság privatizációjával pedig a korábbi állami tulajdon kikerült az állami vagyon köréből, ugyanakkor a perbeli alapjuttatásból elkészült beruházás értékét vesztette. Ezek a változások azonban nem alapozzák meg a szerződésnek a bíróság által történő módosítását. Az 1990-es években nem egy konkrét szerződéshez tapadó változás történt, a bekövetkezett változások az a társadalom minden egyes tagját érintették. Arra viszont nincs jogi lehetőség, hogy a más tulajdoni struktúrában született, a juttatás odaítéléséről szóló állami döntést a bíróság megváltoztassa, azt elengedje, vagy csökkentse. A fentebb felvázolt körülmények között a bíróságnak legfeljebb arra lett volna jogi lehetősége, hogy a nyújtott juttatás visszafizetésének az ütemezését módosítsa, erre nézve már többször történt megállapodás a felek között. A felperesnek ilyen tartalmú kereseti kérelme nem volt, a Pp. 215. §-a szerint pedig a bíróságnak a kereseten túlterjeszkedni nem lehet.
A Legfelsőbb Bíróság ezért az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése szerint helybenhagyta.
(Legf. Bír. Gf. I. 31.157/2002. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás