• Tartalom

69/2005. (HK 14.) HM utasítás

69/2005. (HK 14.) HM utasítás

az ózonréteget károsító anyagokkal kapcsolatos egyes feladatok végrehajtásáról*

2005.08.12.
A honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló 2004. évi CV. törvény 52. § (1) f) pontjában kapott felhatalmazás alapján, figyelemmel az ózonréteget károsító anyagokról szóló 94/2003. (VII. 2.) Korm. rendeletben (a továbbiakban: R.), illetve az Európai Parlament és a Tanács 2037/2000/EK Rendeletben (a továbbiakban: EKR.) foglaltak végrehajtására a következő utasítást adom ki:

Általános rendelkezések

1. § (1) Az utasítás hatálya kiterjed a Magyar Honvédség (a Honvédelmi Minisztérium, a minisztériumnak közvetlenül alárendelt szervezetek, a Magyar Honvédség katonai szervezetei), valamint a honvédelmi miniszter közvetlen irányítása és felügyelete alá tartozó szervezeteknél (a továbbiakban együtt: a jelen utasítás hatálya alá tartozó szervezetek) az R. 2. § b) pontjában meghatározott szabályozott anyagok vagy az azokat tartalmazó termékek felhasználására, továbbá ezen anyagokra és a helyettesítésükre szolgáló részlegesen fluorozott szénhidrogénekre (továbbiakban: HFC-k) vonatkozó adatszolgáltatásra.

(2) Az R. 11. §-ban, 15. §-ban és a 20. §-ban meghatározott feladatok ellátására a Honvédelmi Minisztérium Központi Ellenőrzési és Hatósági Hivatalt (a továbbiakban: Hivatal) jelölöm ki.

(3) Az utasítás alkalmazásában:

a) honvédségi felhasználó: az a jelen utasítás hatálya alá tartozó szervezet, amely szabályozott anyagot, az azt tartalmazó berendezés üzemeltetésénél, karbantartásánál, javításánál, újratöltésénél, utántöltésénél (a továbbiakban: javítás) - az alapanyagként vagy reakcióközegként történő alkalmazás kivételével - alkalmaz.

b) beszerző: az a jelen utasítás hatálya alá tartozó szervezet, amely szabályozott anyagok és a helyettesítésükre szolgáló HFC-k, valamint ezekkel az anyagokkal üzemelő berendezések, készülékek beszerzésére jogosult.

c) tulajdonos: az a szakanyag felelős szolgálati ág (főnökség), amely szabályozott anyagot vagy HFC-t tartalmazó (hadi)technikai eszközt, készüléket, berendezést rendszeresített, technológiát alkalmaz vagy más a jelen utasítás hatálya alá tartozó szervezet részére ilyen anyagot vagy ilyen anyaggal működő berendezést rendeltetésszerű használatra biztosít.

d) üzemeltető: az a jelen utasítás hatálya alá tartozó szervezet, amely jelen utasítás 3. számú melléklete szerinti eszközzel, illetve berendezéssel rendelkezik.

Adatszolgáltatási kötelezettség

2. § (1) A klór-fluor-szénhidrogének (I. csoport), valamint az egyéb teljesen halogénezett klór-fluor-szénhidrogének (II. csoport) (a továbbiakban együtt: CFC-k) felhasználása tekintetében a tulajdonos az 1. számú mellékletben meghatározottak szerint - egyszeri adatszolgáltatás keretében - adatot szolgáltat a Hivatalnak.

(2) A szabályozott anyagok és a helyettesítésükre szolgáló HFC-k tekintetében a tulajdonos az R. 7. számú melléklete szerinti adatszolgáltatási kötelezettségét a Hivatal irányába a tárgyévet követő év március 1. napjáig teljesíti, függetlenül a felhasznált mennyiségtől.

(3) Amennyiben a tevékenység vagy a létesítmény, amelynek tűz elleni védelmét halonos eszköz biztosítja, megszűnt, funkciója megváltozott, illetve az MH hadrendjéből a haditechnikai eszköz kivonásra került, esetleg az adott célra új, az ózonréteget és általában a környezetet nem, vagy csak sokkal kisebb mértékben károsító anyag, eljárás vált ismeretessé és elfogadható költséggel hozzáférhető, azt az üzemeltető a tulajdonoson keresztül köteles jelezni a Hivatalnak.

Engedélyezés

3. § (1) A halonok (III. csoport) kritikus területen történő - további - alkalmazása iránti engedélyezési kérelmet a tulajdonos a tárgyévet megelőző év november 15-ig - a 2. számú melléklet szerint - a Hivatalhoz benyújtja.

(2) A 4. § (4) bekezdésben meghatározott engedély (4. számú melléklet) - kötelező érvényű alkalmazási hozzájárulás (a továbbiakban: engedély) - a 2. § (3) bekezdésben foglalt esetekben felülvizsgálatra, indokolt esetben visszavonásra kerül.

A Hivatal feladatai

4. § (1) A Hivatal a 2. § (2) bekezdésben meghatározott adatszolgáltatás alapján nyilvántartást vezet a honvédelmi ágazat szabályozott anyag- és a helyettesítésére szolgáló HFC-k készletének alakulásáról.

(2) A Hivatal a 2. § (1) bekezdésében meghatározott adatszolgáltatás alapján elkészíti az engedélyezési eljáráshoz szükséges, a honvédelmi miniszter indokolását is tartalmazó javaslatát, és továbbítja a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (a továbbiakban: KvVM) illetékes szervéhez.

(3) A Hivatal a 2. § (2) bekezdésében meghatározott adatszolgáltatás alapján, összesített formában, a tárgyévet követő év március 31-ig adatot szolgáltat a KvVM-nak.

(4) A 3. § szerinti engedélyezés keretében a határozott időre (maximum 1 év) szóló, illetve a visszavonásig érvényes engedélyeket határozat formájában a Hivatal adja ki.

(5) A kiadott engedélyekről a Hivatal nyilvántartást vezet, azokat a (3) bekezdésben meghatározott jelentések alapján évente felülvizsgálja.

(6) Az adatközlések helyességét a Hivatal a helyszínen jogosult ellenőrizni.

(7) Szabálytalanság (adatszolgáltatási kötelezettség teljesítésének elmulasztása; hiányos vagy késedelmes adatszolgáltatás; engedély hiánya; tiltott felhasználás, tevékenység vagy forgalomba hozatal; vizsgálatok, tanúsítványok és tanúsítások hiánya) esetén a Hivatal fegyelmi eljárást kezdeményezhet.

A beszerző feladatai

5. § (1) A beszerző köteles szabályozott anyagot vagy a helyettesítésére szolgáló HFC-k valamelyikét tartalmazó, azzal üzemelő eszköz beszerzésekor megvizsgálni és betartani a (2) bekezdésben foglaltakat.

(2) Tilos a kizárólag szabályozott anyaggal működő eszköz beszerzése.

(3) A beszerző köteles a 6. § (3)-(4) bekezdésében meghatározott tervekben foglaltakat figyelembe venni és a költségtervezésben szerepeltetni.

(4) A beszerző a jelenleg meglévő hűtő- és klímaberendezések működéséhez szükséges szabályozott anyagok és a helyettesítésükre szolgáló HFC-k beszerzését csak a Hivatal által megküldött állásfoglalás birtokában végezheti.

A tulajdonos feladatai

6. § (1) A tulajdonos köteles az üzemeltetők vonatkozásában adatkérés formájában felmérni a szabályozott anyagot és HFC-t tartalmazó eszközök számát.

(2) A tulajdonos az (1) bekezdés szerinti adatkérése alapján nyújtja be a 3. §-ban meghatározott engedély iránti kérelmet, illetve ez képezi a 2. § (2) bekezdésben foglalt adatszolgáltatás alapját.

(3) A tulajdonos köteles a lehetőségeket felmérni a szabályozott anyagok felhasználásának más, a környezetre kevésbé veszélyes anyaggal történő kiváltására. Amennyiben műszaki és gazdaságossági keretek között létezik alternatív megoldás, úgy a tulajdonos köteles az anyagváltás kivitelezésére ütemtervet készíteni.

(4) Az ütemterv készítésekor az EKR. II. fejezetében meghatározott határidőket kell figyelembe venni.

(5) Szabályozott anyagok a tulajdonos(ok) engedélyével a jelen utasítás hatálya alá tartozó szervezetek között átadhatók, illetve átvehetők.

(6) A 8. § szerint végrehajtott éves ellenőrzés, illetve javítás tényét a tulajdonos köteles ellenőrizni.

A honvédségi felhasználó feladatai

7. § (1) A honvédségi felhasználó a 2. § (2) bekezdés szerinti adatszolgáltatási kötelezettség vonatkozásában, a tulajdonos irányába adatot szolgáltat, a tárgyévet követő év február 1. napjáig.

(2) A honvédségi felhasználó javítást az R. 17-18. §-ban meghatározott végzettséggel rendelkező személlyel, az ott meghatározott technológiai előírások betartásával végeztethet.

Az üzemeltető feladatai

8. § (1) Az R. 19. § (1) bekezdésében előírt éves ellenőrzés végrehajtásáról köteles gondoskodni.

(2) Az üzemeltető az (1) bekezdésben meghatározott ellenőrzés során tapasztalt szivárgást, valamint az egyéb olyan meghibásodásokat, amelyek a szabályozott anyag légtérbe kerülését okozhatják, a berendezés karbantartásával, javításával 30 napon belül köteles megszüntetni.

(3) Az üzemeltető köteles gondoskodni arról, hogy az (1) és (2) bekezdésben foglalt tevékenységet kizárólag az R. 18. §-ban meghatározott vizsgával rendelkező szakember végezze.

(4) Az üzemeltető köteles gondoskodni a beépített tűzvédelmi berendezések felülvizsgálatának, javításának és karbantartásának végrehajtásáról.

(5) Az üzemeltető köteles gondoskodni arról, hogy a (4) bekezdésben foglalt tevékenységeket kizárólag az R. 17. § (2) bekezdésében meghatározott vizsgával rendelkező személy végezze.

(6) Az (1) bekezdés szerinti éves ellenőrzés megtörténtét és annak eredményét, illetve a (2), (4) bekezdésben meghatározott javítás végrehajtásának tényét az üzemeltető jegyzőkönyvvel köteles igazolni.

(7) Az (1), (2), (4) bekezdésben meghatározott ellenőrzés, javítás, illetve szakember képzés költségét az üzemeltető az éves költségvetésében szerepeltesse.

(8) Az üzemeltető a 2. § (2) bekezdés szerinti adatszolgáltatási kötelezettség vonatkozásában, a tulajdonos irányába adatot szolgáltat, a tárgyévet követő év február 1. napjáig.

(9) Az üzemeltető a 3. § (1) bekezdés szerinti engedélyezéshez adatot szolgáltat a tulajdonos részére, a tárgyévet megelőző év november 1. napjáig.

(10) A (2), (3), (4) bekezdésben meghatározott tevékenységet az üzemeltető mind a saját állományába tartozó és jogosult szakemberrel, mind külső szolgáltatóval elvégeztetheti.

Záró rendelkezések

9. § Jelen utasítás a kihirdetése napján lép hatályba.

Juhász Ferenc s.k.,

honvédelmi miniszter

1. számú melléklet a 69/2005. (HK 14.) HM utasításhoz

HONVÉDELMI SZERVEZET

Egyszeri adatszolgáltatás a CFC-k
honvédelmi szervezeteknél történő felhasználásának engedélyezéséhez

A tulajdonos megnevezése:     

postacíme:     

felelős vezetőjének neve, beosztása:     

anyagkezelő (nyilvántartó) neve:      tel.:     

beosztása, munkaköre:     

2. A meglévő, szabályozott anyag fajtája, mennyisége (kg):

CFC típusa

Eszköz,
berendezés
megnevezése

Eszköz
mennyisége
(db)

CFC
eszközönkénti
mennyisége
(kg)

CFC
összesen
(kg)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Mindösszesen

 

 

3. Felhasználás célja (eszközönként):

4. A szabályozott anyag kiváltásának terve (anyagonként, eszközönként, alternatívák vázolása, indokolás):



Kelt:

P. H.

Aláírás

2. számú melléklet a 69/2005. (HK 14.) HM utasításhoz

HONVÉDELMI SZERVEZET

Adatszolgáltatás halon – további – alkalmazásának engedélyezéséhez
20......... évre

1. A tulajdonos megnevezése:     

postacíme:     

felelős vezetőjének neve, beosztása:     

anyagkezelő (nyilvántartó) neve:      tel.:     

beosztása, munkaköre:     

2. A meglévő szabályozott anyag fajtája, mennyisége (kg):

Eszköz (berendezés)

Halon-1202

Halon-1211

Eszközönként

Összesen

Eszközönként

Összesen

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Mindösszesen

 

 

 

 

 

 

 

Eszköz (berendezés)

Halon-1301

Halon-2402

Eszközönként

Összesen

Eszközönként

Összesen

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Mindösszesen

 

 

3. Felhasználás célja:

4. A szabályozott anyag kiváltásának terve:



Kelt:

P. H.

Aláírás

3. számú melléklet a 69/2005. (HK 14.) HM utasításhoz

Szabályozott anyagot tartalmazó eszközök, berendezések

Fsz.

Haditechnikai eszköz megnevezése

Oltóberendezés

Hűtőközeg
töltetének típusa

1.

Mig-29B vadászrepülőgép

halon-2402

 

2.

L-39 kiképző repülőgép

 

3.

An-26 szállító repülőgép

 

4.

Mi-24 harci helikopter

 

5.

Mi-8/17 szállító helikopter

 

6.

BMP-1
gyalogsági
harcjármű

BMP-1

halon-1211
halon-2402

 

7.

BRM-Fk

 

8.

VPV

 

9.

T-72
közepes
harckocsi

T-72

halon-1211
halon-2402
halon-1301

 

10.

VT-72

 

11.

T 55
közepes
harckocsi

T55

halon-2402

 

12.

VT-55

 

13.

JVBT

 

14.

T55AM közepes harckocsi

halon-2402

 

15.

BTR 80
páncélozott
szállító
harcjármű

BTR 80

 

 

16.

BTR 80/A

halon-1211

 

17.

BTR 80 páncélozott műszaki felderítő és akadály elhárító

halon-2402

 

18.

MTLBU alapgépű páncélozott műszaki felderítő és akadály elhárító

halon-2402

 

19.

BLG-60M hídvető harckocsi

halon-2402

 

20.

BLG 67 hídvető harckocsi

 

 

21.

BAT-2 gyorsjáratú lánctalpas buldózer

udion-ZHUz

 

22.

Épületek beépített tűzoltó berendezései

halon-1301

 

23.

Hordozható és szállítható tűzoltó eszközök, és berendezések

halon-1211

 

24.

Központi légkondicionáló berendezések hűtőgépei (ipari folyadékhűtő berendezések)

 

CFC-k
HCFC-k

25.

Hűtőautók és hűtőutánfutók gáztöltete

 

CFC-k
HFC-k

Megjegyzés:
➢    A szabályozott anyagok:
I    csoport: klór-fluor-szénhidrogének- CFC-k (CFC-11, CFC-12, CFC-113, CFC-114, CFC-115)
III    csoport: halonok (halon-1202, halon-1211, halon-1301, halon-2402)
VIII    csoport: klórozott-fluorozott szénhidrogének - HCFC-k (a kereskedelemben a leggyakrabban előfordulók:    
HCFC-21, HCFC-22, HCFC-123, HCFC-124, HCFC-141b, HCFC-142b, HCFC-225ca, HCFC-225cb)
➢    Adatszolgáltatásba bevont nem szabályozott anyagok:
„HFC-k” részlegesen fluorozott szénhidrogének, amelyek szabályozott anyagok helyettesítésére alkalmasak. A leggyakrabban használatos HFC-vegyületek pl:
HFC-23, HFC-32, HFC-125, HCF-134a, HFC-143a, HFC-152a, HFC-227, HFC-236, HFC-245, HFC-365, és ezek keverékei.
Valamennyi szabályozott anyag megtalálható az R. 1-2. számú mellékletében.

4. számú melléklet a 69/2005. (HK 14.) HM utasításhoz

ENGEDÉLYEZŐ
HATÓSÁG

........ sz. példány

Nyt. szám:

Tárgy:

HATÁROZAT

Az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló, többször módosított, 1957. évi IV. törvény, valamint az ózonréteget károsító anyagokról szóló 94/2003. (VII. 2.) Korm. rendelet 11. §-ban biztosított jogkörömnél fogva ........................................ (ügyfél neve, székhelye) szerv kérelmére államigazgatási eljárást folytattam le.

Az engedélykérelemben meghatározott halonnal oltó tűzoltó eszközök alkalmazását ........…... év ..…….……….... hó ....…… napjáig

 

DÖNTÉS
(engedélyezem/elutasítom)

Jogorvoslat: A Határozatban foglaltak ellen a kézhezvételtől számított 15 napon belül a honvédelmi miniszternek címzett, de az engedélyező hatósághoz benyújtott fellebbezésnek van helye.

 

INDOKOLÁS

1. rész: Ténybeli indoklás: Nevezett által az engedélyező hatósághoz benyújtott ....................................... tűzvédelmi berendezésében alkalmazott .............................................. típusú oltóanyagra, engedélykérelmüket megvizsgálva megállapítottam, hogy ezen alkalmazás (megfelel/nem felel meg) a 2037/2000/EK Rendelet VII. számú mellékletben meghatározott kritikus alkalmazási területnek.

2. rész: Jogi indokolás: Jelen határozatomat a 94/2003. (VII. 2) Korm. rendelet 11. §. (1) bekezdése alapján adom ki. Illetékességem az 1957. évi IV. törvény 6. § (1) bekezdés a) pontján, a fellebbezési jog ugyanezen törvény 62. § (1) és (2) bekezdésén alapul.

Dátum:

 

(aláíró)hivatali beosztás

P. H.

Záradék

*

Az utasítást utóbb a 45/2007. (HK 10.) HM utasítás 100. §-a módosította, hatályon kívül helyezte az 51/2009. (VII. 1.) HM utasítás 4. § (1) bekezdése 2009. július 4. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére