• Tartalom

8/2005. (MüK. 5.) FMM utasítás

8/2005. (MüK. 5.) FMM utasítás

az Állami Foglalkoztatási Szolgálat irányításával kapcsolatos feladatok ellátását elősegítő Szakmai Felügyelő Tanács létrehozásáról*

2005.04.20.

1. § A Kormány foglalkoztatáspolitikai céljainak az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (a továbbiakban ÁFSZ) tevékenységében való hatékony érvényesülésének, a foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter (a továbbiakban: miniszter) irányítási feladatai ellátásának elősegítése, a miniszter döntései szakmai hátterének növelése érdekében Szakmai Felügyelő Tanácsot (a továbbiakban: Tanács) hozok létre.

2. § (1) A Tanács a miniszter mellett működő javaslattevő, tanácsadó testület, amelynek feladata, hogy segítséget nyújtson a miniszter, valamint a minisztérium felső vezetése számára az ÁFSZ-t érintő döntések szakmai előkészítéséhez, e szervek tevékenységének továbbfejlesztéséhez.

(2) A Tanács;

a) áttekinti a Foglalkoztatási Hivatal, valamint a munkaügyi központok és a regionális képző központok (a továbbiakban: RKK-k) feladatait és hatáskörét, javasolja azok esetleges módosítását;

b) tájékoztatók, jelentések alapján vizsgálja a Foglalkoztatási Hivatal, valamint a munkaügyi központok és az RKK-k működésének hatékonyságát, szükség esetén javaslatot tesz a működés hatékonyságát javító intézkedésre;

c) figyelemmel kíséri a Foglalkoztatási Hivatalt, valamint a munkaügyi központokat és az RKK-kat érintő modernizációs program végrehajtását, az ennek érdekében hozott intézkedéseket;

d) véleményezi, hogy a Foglalkoztatási Hivatal, valamint a munkaügyi központok és az RKK-k feladatainak ellátásához kapcsolódó finanszírozási rendszer megfelelően biztosítja-e e szervek működését;

e) tájékozódik a pénzügyi forrásoknak a Foglakoztatási Hivatal, valamint a munkaügyi központok és az RKK-k közötti felosztásáról, e szervek vagyongazdálkodásáról, szükség esetén ajánlásokat fogalmaz meg a finanszírozási rendszer fejlesztésére, valamint a pénzügyi eszközök felhasználása hatékonyságának fokozására;

f) értékeli a Foglalkoztatási Hivatal, valamint a munkaügyi központok és az RKK-k kezelésében lévő informatikai rendszerek működését, véleményezi ezen informatikai rendszerek fejlesztési tervét, szükség esetén javaslatot tesz az adatbázisok, valamint az informatikai szolgáltatások fejlesztésére, valamint a rendszerek és a fejlesztések összehangolására;

g) informálódik az európai uniós támogatások felhasználásának helyzetéről; továbbá

h) véleményt nyilvánít minden olyan előterjesztésről, amelyet a miniszter, illetve a közigazgatási államtitkár véleményezés céljából megküld a részére.

3. § (1) A Tanács elnökből és 12 tagból áll. A Tanács elnöke az Állami Foglalkoztatási Szolgálat modernizációs feladatai ellátására kinevezett miniszteri biztos.

(2) A Tanács tagjai:

a) az Országos Érdekegyeztető Tanács munkavállalói és munkáltatói oldalának egy-egy képviselője,

b) a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium három képviselője,

c) egy, a munkaügy, a foglalkoztatáspolitika területén tevékenységet folytató tudományos kutató,

d) egy, önkormányzati területen munkát végző személy,

e) a Foglalkoztatási Hivatal főigazgatója,

f) egy, a miniszter által felkért munkaügyi központ igazgatója,

g) egy, a miniszter által felkért kirendeltség vezetője,

h) egy, foglalkoztatási célú civil szervezetek delegáltja,

i) egy, a miniszter által felkért regionális képző központ igazgatója.

(3) A Tanács tagjait a miniszter bízza meg, és vonja vissza a megbízásukat.

(4) A Tanács (2) bekezdésben meghatározott tagjai a feladataik ellátásához kapcsolódó igazolt költségeik megtérítését kérhetik. A Tanácsnak - a (2) bekezdésben meghatározott - azon tagjai, akik nem állnak közszolgálati jogviszonyban a minisztériummal, a Foglalkoztatási Hivatallal, vagy munkaügyi központtal, RKK-val, tevékenységükért a miniszter által jóváhagyott tiszteletdíjban részesülnek. A tiszteletdíj havi összege nem haladhatja meg a kötelező legkisebb munkabér kétszeresét.

4. § (1) A Tanács működéséhez szükséges feltételeket a Foglalkoztatási Hivatal biztosítja.

(2) A Tanács titkársági feladatait a Foglalkoztatási Hivatal látja el.

(3) A Tanács a Foglalkoztatási Hivataltól, valamint a Foglalkoztatási Hivatal főigazgatóján keresztül a munkaügyi központoktól és az RKK-któl írásbeli vagy szóbeli tájékoztatást, javaslatot kérhet.

(4) A Tanács

a) megalakulásakor dönt belső ügyrendjéről,

b) üléseit legalább havi rendszerességgel tartja.

5. § Ez az utasítás 2005. április 20. napján lép hatályba.

Csizmár Gábor s. k.,

foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter

*

Az utasítást utóbb a 4/2007. (MüK. 2.) SZMM utasítás, a 4/2008. (MüK. 3.) SZMM utasítás módosította. Az utasítást a 3/2010. (IX. 1.) NGM utasítás 1. §-a hatályon kívül helyezte 2010. szeptember 2. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére