• Tartalom

89/2005. (X. 11.) FVM–EüM–ICSSZEM–PM együttes rendelet

89/2005. (X. 11.) FVM–EüM–ICSSZEM–PM együttes rendelet

az élelmiszer-ellenőrzési igazgatási szolgáltatási díjakról1

2010.05.15.

Az élelmiszerekről szóló 2003. évi LXXXII. törvény 20. §-a (3) bekezdésének e) pontjában, valamint az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 67. §-ának (2) bekezdésében kapott felhatalmazások alapján a következőket rendeljük el:

1. § (1) Ez a rendelet határozza meg a megyei (fővárosi) állategészségügyi és élelmiszer-ellenőrző állomások, az Országos Borminősítő Intézet, a Zöldség-Gyümölcs Minőségellenőrzési Szolgálat, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat illetékes intézetei, valamint a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség és megyei (fővárosi) felügyelőségei (a továbbiakban együtt: élelmiszer-ellenőrző hatóságok) által lefolytatott élelmiszer-ellenőrzési eljárások igazgatási szolgáltatási díjait, valamint azok megfizetésének szabályait.

(2) A rendelet nem vonatkozik az élelmiszer-ellenőrző hatóság vállalkozási tevékenysége keretében végzett vizsgálatokra.

(3) Az igazgatási szolgáltatási díjak vonatkozásában az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény

a) 3. §-ának (4) bekezdését, valamint 28. §-ának (2) és (3) bekezdéseit a díjfizetési kötelezettség keletkezése és fennállása,

b) 31. §-a (1) bekezdésének első mondatát, illetve a 31. §-ának (2) és (4)–(7) bekezdését a díjfizetésre kötelezettek körének megállapítása,

c) 32. §-ának (2) bekezdését a díj visszatérítése,

d) 82. §-át a mulasztási bírság,

e) 86. §-át az elévülés,

valamint az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 111–114. §-ai tekintetében azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy illetékhivatalon az eljáró élelmiszer-ellenőrző hatóságot, illetéken az igazgatási szolgáltatási díjat, leleten pedig a jegyzőkönyvet kell érteni.

2. § (1) Az élelmiszer-ellenőrzési igazgatási szolgáltatási díjakat a rendelet melléklete tartalmazza.

(2) Az igazgatási szolgáltatási díjtételek nem áfa-kötelesek.

3. § (1) Kérelemre indult eljárásban az igazgatási szolgáltatási díjat az eljárás megindításakor az ügyfél köteles megfizetni a szolgáltatást teljesítő élelmiszer-ellenőrző hatóságnak a Magyar Államkincstárnál vezetett előirányzatfelhasználási keretszámlájára.

(2) Hibásnak bizonyult termék esetében a vizsgálat és mintavétel díját a számla átvételétől számított 8 napon belül az ügyfél köteles megfizetni a szolgáltatást teljesítő élelmiszer-ellenőrző hatóságnak a Magyar Államkincstárnál vezetett előirányzat-felhasználási keretszámlájára.

(3) Kérelemre indult eljárásban a megfizetett díj 50 százaléka a laboratóriumi vizsgálatok megkezdéséig visszaigényelhető, ha a kérelmet visszavonják.

(4) A díjak nyilvántartására és elszámolására az államháztartás szervezetei beszámolási és könyvvezetési kötelezettségéről szóló jogszabály előírásait kell alkalmazni.

4. § Ha a másodfokon eljáró hatóság az első fokú határozatot a tényállás kiegészítéséhez szükséges vizsgálatok eredménye alapján megsemmisíti vagy megváltoztatja, a vizsgálatok díját – a másodfokú határozattól függően részben vagy egészben – az első fokú hatóság viseli. Ha a másodfokon eljárt hatóság az első fokú határozatot helybenhagyja, a tényállás kiegészítéséhez szükséges vizsgálatok díját a fellebbező ügyfél viseli.

5. § (1) Ez a rendelet a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba, egyidejűleg az egyes élelmiszer-ellenőrzési igazgatási szolgáltatásokért fizetendő díjakról, valamint a díjak és a minőségvédelmi bírság megfizetésének és felhasználásának módjáról szóló 55/1997. (VIII. 14.) FM–IKIM– NM–PM együttes rendelet, valamint az ennek módosításáról szóló 4/2001. (I. 15.) FVM–GM–EüM–PM együttes rendelet hatályát veszti.

(2) A nem állati eredetű élelmiszert előállító üzem nyilvántartásba vételéért (melléklet 1.1.3. pont), valamint az elsődleges élelmiszert termelők és alapterméket forgalmazók nyilvántartásba vételéért (melléklet 1.1.4. pont) igazgatási szolgáltatási díjat 2006. január 1-jétől kell fizetni.

Melléklet a 89/2005. (X. 11.) FVM–EüM–ICSSZEM–PM
együttes rendelethez2

Az élelmiszer-ellenőrzési igazgatási szolgáltatás díjai

1.

Engedélykérelmek és kérelemre indult eljárások

Eljárás díja (forint)

1.1.1.

Állati eredetű élelmiszert előállító – az élelmiszerek előállításának és forgalmazásának élelmiszer-higiéniai feltételeiről szóló 90/2003. (VII. 30.) FVM–ESZCSM–GKM együttes rendelet szerint – jóváhagyott üzem vagy élelmiszeripari vállalkozás működési engedélye vagy nyilvántartásba vétele

40 000

1.1.2.

Állati eredetű élelmiszert előállító – az élelmiszerek előállításának és forgalmazásának élelmiszer-higiéniai feltételeiről szóló 90/2003. (VII. 30.) FVM–ESZCSM–GKM együttes rendelet szerint – engedélyezett üzem vagy élelmiszeripari vállalkozás működési engedélye vagy nyilvántartásba vétele

300 000

1.1.3.

Nem állati eredetű élelmiszert előállító üzem vagy élelmiszeripari vállalkozás nyilvántartásba vétele

15 000

1.1.4.

Engedélyköteles élelmiszerek kiskereskedelmi forgalomba hozatalának engedélyezése, valamint kistermelők alkalmi rendezvények nyilvántartásba vétele

15 000

1.2.1.

Állati eredetű élelmiszert előállító – az élelmiszerek előállításának és forgalmazásának élelmiszer-higiéniai feltételeiről szóló 90/2003. (VII. 30.) FVM–ESZCSM–GKM együttes rendelet szerint – jóváhagyott üzem vagy élelmiszeripari vállalkozás tervbírálata

50 000

1.2.2.

Állati eredetű élelmiszert előállító – az élelmiszerek előállításának és forgalmazásának élelmiszer-higiéniai feltételeiről szóló 90/2003. (VII. 30.) FVM–ESZCSM–GKM együttes rendelet szerint – engedélyezett üzem vagy élelmiszeripari vállalkozás tervbírálata

350 000

1.2.3.

Nem állati eredetű élelmiszer-előállító üzem vagy élelmiszeripari vállalkozás tervbírálata, amennyiben a telephelyen beépített terület kisebb, mint 1000 m2

30 000

1.2.4.

Nem állati eredetű élelmiszer-előállító üzem vagy élelmiszeripari vállalkozás tervbírálata, amennyiben a telephelyen beépített terület nagyobb, mint 1000 m2

150 000

1.3.1.

Új élelmiszer kérelem elsődleges értékeléséhez szakvélemény

300 000

1.3.2.

Új élelmiszer kérelem elsődleges értékelése (szakvélemény alapján)

50 000

1.4.

Új technológiai segédanyag felhasználásának engedélye

20 000

1.5.

Korábban kiadott engedélyek kiegészítése, módosítása

az aktuális díj
50%-a

1.6.

Engedélyt nem igénylő tényt, adatot igazoló irat, valamint vizsgálatot nem igénylő bizonyítvány kiadása, bizonyítványonként

4 000

1.7.

Szakértői óradíj (pl. szakvélemény adása esetén)

8 800

1.8.

Borászati termékek előállításának engedélyezése

 

1.8.1.

– 80 hl/év alatti előállítás esetén

15 000

1.8.2.

– 80 hl/év feletti előállítás esetén

40 000

1.9.

Palackozó üzem, palackozás engedélyezése

40 000

1.10.

Nem palackos kiszerelés (pl. kannába töltés) engedélyezése

 

1.10.1.

– 80 hl/év alatti előállítás esetén

20 000

1.10.2.

– 80 hl/év feletti előállítás esetén

40 000

1.11.

Borászati üzem építési engedélyezési eljárásához szakhatósági engedély kiadása

 

1.11.1.

– 80 hl/év alatti előállítás esetén

20 000

1.11.2.

– 80 hl/év feletti előállítás esetén

80 000

1.12.

Borok hatósági forgalomba hozatali engedélyének kiadása

3 000

1.13.

Élelmiszer kereskedelmi és vendéglátóhely engedélyezéséhez szakhatósági hozzájárulás adása – 1000 m2 alapterület alatt

20 000

1.14.

Élelmiszer kereskedelmi és vendéglátóhely engedélyezéséhez szakhatósági hozzájárulás adása – 1000 m2 alapterület felett

150 000

1.15.

Közegészségügyi, élelmiszer-higiéniai, minőségügyi és környezetvédelmi minimum oktatás engedélyezése hatóságonként

30 000

1.16.

Üzlethálózatok oktatási anyagának jóváhagyása hatóságonként

100 000

1.17.

Vendéglátóipari új technológia engedélyezése

20 000

1.18.

Vendéglátó termék egyedi kiszállításának engedélyezése

15 000

1.19.

Lefoglalt élelmiszer elszállításának és ártalmatlanításának költsége

minden megkezdett
kg-onként 500 Ft

1.20.

Felkérésre történő mintavétel

3 500

1.21.

Másodfokú eljárás díja

az aktuális díj
30%-a

2.

Az engedélykérelemhez, valamint az élelmiszer-ellenőrzéshez kapcsolódó
laboratóriumi vizsgálatok

Vizsgálat díja (forint)

2.1.

Általános vizsgálatok

 

2.1.1.

Alkoholtartalom, illetve sűrűség meghatározása piknométerrel

 

2.1.1.1.

– desztillációt követően

3 300

2.1.1.2.

– közvetlenül

2 500

2.1.2.

Alkoholtartalom, illetve sűrűség meghatározása fokolóval

 

2.1.2.1.

– desztillációt követően

1 900

2.1.2.2.

– közvetlenül

1 200

2.1.3.

Antioxidáns meghatározása HPLC-vel, illetve GC-vel hatóanyagonként

12 500

2.1.4.

Béta karotin meghatározása HPLC-vel

19 300

2.1.5.

Aszkorbinsav meghatározása (oszazon-kromatográfia)

24 600

2.1.6.

C-vitamin meghatározása fotometriásan

5 000

2.1.7.

C-vitamin meghatározása titrálással

2 500

2.1.8.

C-vitamin meghatározása VRK-val

10 100

2.1.9.

Csomagolás, jelölés vizsgálata, elemenként

1 000

2.1.10.

Cukortartalom meghatározása enzimesen

7 100

2.1.11.

Cukortartalom meghatározása HPLC-vel, komponensenként

17 700

2.1.12.

Cukrok meghatározása (VRK)

15 100

2.1.13.

Összes cukortartalom meghatározása polarimetriásan

3 000

2.1.14.

Összes cukortartalom meghatározása titrálással

5 000

2.1.15.

Dextrintartalom meghatározása

3 900

2.1.16.

Érzékszervi vizsgálat:

 

2.1.16.1.

– részleges

1 300

2.1.16.2.

– teljes

3 000

2.1.17.

Étkezési só ásványolaj-tartalom meghatározása döntő módszerrel

8 200

2.1.18

Étkezési só ásványolaj-tartalom meghatározása gyors módszerrel

5 900

2.1.19.

Étkezési só kalciumtartalom meghatározása

2 500

2.1.20.

Étkezési só KI-tartalom meghatározása:

 

2.1.20.1.

– döntő módszerrel

2 500

2.1.20.2.

– gyors módszerrel

1 900

2.1.21.

Étkezési só magnéziumtartalom meghatározása

2 500

2.1.22.

Étkezési só NaCl-tartalom meghatározása

1 600

2.1.23.

Étkezési só szulfáttartalom meghatározása

3 300

2.1.24.

Étkezési só vízben oldhatatlan rész meghatározása

1 900

2.1.25.

Fehérjetartalom meghatározása Kjeldahl-módszerrel

10 500

2.1.26.

Fehérjetartalom meghatározása Dumas-módszerrel

10 500

2.1.27.

Fémtartalom meghatározás AAS-láng gerjesztéssel (fémenként)

 

2.1.27.1.

– száraz hamvasztással

10 100

2.1.27.2.

– nedves feltárás után

11 400

2.1.27.3.

– hidridtechnika alkalmazásával

14 000

2.1.27.4.

– Hg analizátorral

14 000

2.1.28.

Fémtartalom meghatározás AAS-grafitkályhás gerjesztéssel (fémenként)

13 200

2.1.29.

Foszfáttartalom meghatározás

5 500

2.1.30.

Formaldehid meghatározása HPLC-vel

17 600

2.1.31.

Formaldehid meghatározása (fotometriás módszerrel)

11 000

2.1.32.

Gliadin (gluten) meghatározása ELISA-val

14 100

2.1.33.

Hamulúgosság meghatározása

3 900

2.1.34.

Hamutartalom meghatározása

3 000

2.1.35.

Karotin meghatározása (fotometriás módszerrel)

15 900

2.1.36.

Kazein meghatározása ELISA-val

14 100

2.1.37.

Keményítőtartalom meghatározása polarimetriásan

3 300

2.1.38.

Keményítőtartalom meghatározása titrálással

3 900

2.1.39.

Keményítőtartalom meghatározása enzimesen

7 100

2.1.40.

Kénessav meghatározása HPLC-vel

16 800

2.1.41.

Kinin meghatározása HPLC-vel

17 600

2.1.42.

Koffein meghatározása HPLC-vel

16 800

2.1.43.

Konyhasótartalom meghatározása Mohr-módszerrel

2 000

2.1.44.

Konyhasótartalom meghatározása potenciometriás végpontjelzéssel

2 200

2.1.45.

Konyhasótartalom meghatározása Volhard-módszerrel

2 200

2.1.46.

Metanol tartalom meghatározása GC-vel

18 000

2.1.47.

Édesítőszer (aspartám, aceszulfám, szacharin) együttes meghatározása HPLC-vel

23 500

2.1.48.

Nyersrosttartalom meghatározása

4 600

2.1.49.

Összes szénhidrát meghatározás, Schoorl szerint

14 700

2.1.50.

Összes sav meghatározása

1 600

2.1.51.

pH-meghatározás műszeresen

1 200

2.1.52.

Redukáló cukortartalom meghatározása polarimetriásan

3 100

2.1.53.

Redukáló cukortartalom meghatározása titrálással

3 400

2.1.54.

Savfok meghatározása

1 600

2.1.55.

Savófehérje meghatározása ELISA-val

14 100

2.1.56.

Sósavban oldhatatlan hamu meghatározása

3 900

2.1.57.

Szárazanyag-, víztartalom meghatározása atmoszférás szárítással

1 900

2.1.58.

Szárazanyag-, víztartalom meghatározása oldószeres desztillálással

3 900

2.1.59.

Szárazanyag-, víztartalom meghatározása piknométerrel

2 800

2.1.60.

Szárazanyag-, víztartalom meghatározása refraktometriásan

1 200

2.1.61.

Szárazanyag-, víztartalom meghatározása vákuumszárítással

2 500

2.1.62.

Szerves sav meghatározása HPLC-vel

18 300

2.1.63.

Szerves savak meghatározása VRK-val

25 800

2.1.64.

Fajfehérje (baromfi, juh, sertés, szarvasmarha és szója) meghatározása ELISA-val fajtánként

11 600

2.1.65.

Szorbinsav-tartalom meghatározása

6 400

2.1.66.

Sztirol meghatározása HPLC-vel

18 600

2.1.67.

Tartósítószer meghatározása HPLC-vel vagy GC-vel

21 100

2.1.68.

Tartóssági próba

1 100

2.1.69.

Tömeg, térfogat ellenőrzése elemenként

1 000

2.1.70.

Tripszin inhibitor meghatározás, Kakade szerint

19 600

2.1.71.

Tripszininhibitor-aktivitás meghatározása

12 800

2.1.72.

Vitaminok (B1, B2, B6, niacin, niacinamid, A, D, E, C stb.) meghatározása HPLC-vel, fajtánként

21 500

2.1.73.

Folsav, pantoténsav, B12 vitaminok meghatározása HPLC-vel

31 500

2.1.74.

Zsiradék meghatározása Weibul szerint

11 300

2.1.75.

Zsírtartalom meghatározása Gerber-módszerrel

1 900

2.1.76.

Zsírtartalom meghatározása hideg extrakcióval

2 500

2.1.77.

Zsírtartalom meghatározása Röse–Gottlieb-módszerrel

3 300

2.1.78.

Zsírtartalom meghatározása savas feltárás után meleg vagy hideg extrakcióval

5 000

2.1.79.

Zsírtartalom meghatározása Soxhlet-módszerrel, hagyományos módon

6 400

2.1.80.

Zsírtartalom meghatározása Soxhlet-módszerrel, analizátorral

5 400

2.1.81.

Zsírtartalom meghatározása Van Gulik-módszerrel

1 800

2.1.82.

Zsírtartalom meghatározása többszörös Soxhlet-extrakcióval

8 300

2.1.83.

Szterinek meghatározása GC-vel fajtánként

17 000

2.1.84.

Összes szénhidrát meghatározása HPLC-vel

20 000

2.1.85.

Teljes konzervek tartóssági próbája

3 000

2.2.

Adalékanyag-vizsgálat

 

2.2.1.

Adalékanyag szorbittartalom meghatározása

 

2.2.1.1.

– döntő módszerrel

10 800

2.2.1.2.

– papírkromatográfiával

8 200

2.2.2.

Arzéntartalom kimutatás Gutzeit-próbával

6 500

2.2.3.

Ciklamát-tartalom meghatározása

9 900

2.2.4.

Ciklamát-tartalom meghatározása HPLC-vel

19 300

2.2.5.

Éteres maradék meghatározása

3 300

2.2.6.

Foszfatidtartalom meghatározása

5 200

2.2.7.

Hatóanyag-tartalom meghatározása (Na-benzoát)

3 400

2.2.8.

Hatóanyag-tartalom meghatározása (szabad benzoesav)

1 800

2.2.9.

Kumarintartalom meghatározása GC-vel

14 100

2.2.10.

Mesterséges édesítőszer kimutatása

8 200

2.2.11.

Na-benzoát benzoesav összetevőjének olvadáspontja

1 600

2.2.12.

Na-benzoát nehézfémtartalom kimutatása

1 100

2.2.13.

Növényi foszfatidok olajtartalmának meghatározása

2 500

2.2.14.

Növényi foszfatidok szerves szennyeződés meghatározása

1 500

2.2.15.

Színezék azonosítása gyapjúfestéssel

3 300

2.2.16.

Színezék azonosítása VRK-val

8 200

2.2.17.

Színezék-tartalom meghatározása, komponensenként

10 700

2.2.18.

Szorbittartalom meghatározása VRK-val

14 500

2.3.

Baromfi, tojás vizsgálata

 

2.3.1.

Baromfi idegenvíz-tartalom meghatározása

1 100

2.3.2.

Csonttartalom meghatározása

1 200

2.3.3.

Fagyasztott tojáslé-készítmény habtartó képességének meghatározása

1 300

2.3.4.

Fagyasztott tojáslé-készítmény habfelverő képességének meghatározása

1 200

2.3.5.

Fagyasztott tojáslé-készítmény maghőmérséklet mérése

1 100

2.3.6.

Hidroxi-prolin tartalom meghatározása

7 100

2.3.7.

Kalciumtartalom meghatározása titrálással

3 400

2.3.8.

Tisztítottság meghatározása

1 000

2.3.9.

Tojás lámpázása 75 darabonként

1 500

2.3.10.

Tojás légkamra-állapot meghatározása

1 000

2.3.11.

Tojás légkamra-magasság mérése

1 000

2.3.12.

Tojásfehérje állapotának meghatározása

1 000

2.3.13.

Tojáspor formaldehid-tartalom meghatározása

6 400

2.3.14.

Tojáspor lipidek savfok meghatározása

2 500

2.3.15.

Tojáspor összes savfok meghatározása titrálással

2 200

2.3.16.

Tojáspor pH-meghatározása

1 200

2.3.17.

Tojáspor vizes savfok meghatározása

1 900

2.3.18.

Tojáspor-oldhatóság meghatározása centrifugálással

1 900

2.3.19.

Tojáspor-oldhatóság meghatározása refraktométerrel

1 200

2.3.20.

Tojáspor-szemcsézettség meghatározása ülepítéssel

1 200

2.3.21.

Tojássárgája állapotának meghatározása

1 000

2.3.22.

Vágott és darabolt baromfi maghőmérséklet mérése

1 000

2.4.

Bor vizsgálata

 

2.4.1.

Aldehidtartalom meghatározása

2 200

2.4.2.

Antocianin-tartalom meghatározása

4 200

2.4.3.

Aszkorbinsav-tartalom meghatározása

1 900

2.4.4.

Atomabszorpciós vizsgálatok

8 000

2.4.5.

Benzoesav-tartalom kimutatása VRK-val

3 300

2.4.6.

Borkezelő, derítőanyagok igényének megállapítása

3 300

2.4.7.

Ciánhidrogén-tartalom kimutatása

1 600

2.4.8.

Ciánhidrogén-tartalom meghatározása

6 500

2.4.9.

Csersav-polifenol-tartalom meghatározása

4 200

2.4.10.

Dietilén-glikol-tartalom meghatározása

6 500

2.4.11.

Diglükozid kimutatása

1 000

2.4.12.

Enzimatikus meghatározások

5 500

2.4.13.

Észtertartalom meghatározása

1 900

2.4.14.

Extrakttartalom meghatározása

2 100

2.4.15.

Folyadékkromatográfiás vizsgálatok

9 100

2.4.16.

Foszfáttartalom meghatározása

4 200

2.4.17.

Furfuroltartalom meghatározása

2 200

2.4.18.

Gázkromatográfiás vizsgálatok

9 100

2.4.19.

Glicerintartalom meghatározása

6 500

2.4.20.

Glükóz-fruktóz arány polarimetriás meghatározása

2 200

2.4.21.

Hamulúgosság meghatározása

3 100

2.4.22.

Hamutartalom meghatározása

1 600

2.4.23.

Hidegpróba

1 000

2.4.24.

Idegen színező anyag tartalom azonosítása

6 400

2.4.25.

Idegen színező anyag tartalom kimutatása

1 600

2.4.26.

Illósavtartalom meghatározása

1 500

2.4.27.

Invertcukor-tartalom meghatározása

3 100

2.4.28.

Karamell kimutatása

6 500

2.4.29.

Kékderítés

6 500

2.4.30.

Kloridtartalom meghatározása

1 300

2.4.31.

Kozmaolaj-tartalom meghatározása

4 200

2.4.32.

Lángfotometriás fém vizsgálatok

3 000

2.4.33.

Fémtartalom meghatározása grafitkályhás atomabszorpciós módszerrel (ETA-AAS) (pl. Pb, Cd)

12 300

2.4.34.

Leuko-antocianidin-tartalom meghatározása

4 200

2.4.35.

Levegő próba

1 000

2.4.36.

Malligand-készülék hitelesítése

8 200

2.4.37.

Melegpróba

1 000

2.4.38.

Metilalkohol-tartalom meghatározása

6 500

2.4.39.

Mikroszkópos vizsgálat

3 000

2.4.40.

Mustfokolás

1 000

2.4.41.

Nitráttartalom meghatározása

5 500

2.4.42.

Oximetil-furfurol kimutatása

1 000

2.4.43.

Oximetil-furfurol meghatározása

4 200

2.4.44.

Összes kénessavtartalom meghatározása

1 300

2.4.45.

Összes titrálhatósav-tartalom meghatározása

1 000

2.4.46.

Palackállósági vizsgálat

4 000

2.4.47.

pH meghatározása

1 000

2.4.48.

Rázópróba

1 000

2.4.49.

Refrakció mérése

1 000

2.4.50.

Sűrűség meghatározása areométerrel

1 000

2.4.51.

Sűrűség meghatározása piknométerrel

2 100

2.4.52.

Sűrűség meghatározása egyéb módszerrel

2 100

2.4.53.

Szabad kénessavtartalom meghatározása

1 000

2.4.54.

Szaharóztartalom meghatározása

3 100

2.4.55.

Szalicilsav-tartalom kimutatása VRK-val

3 300

2.4.56.

Szénsavtartalom meghatározása

1 900

2.4.57.

Szénsavtartalom meghatározása afrométerrel

1 000

2.4.58.

Szerves savak egyenkénti meghatározása

5 800

2.4.59.

Szesztartalom meghatározása aerométerrel

1 000

2.4.60.

Szesztartalom meghatározása sűrűségméréssel

2 100

2.4.61.

Szín meghatározása sósav próbával

1 000

2.4.62.

Színintenzitás meghatározása

1 600

2.4.63.

Szorbinsav-tartalom meghatározása

4 200

2.4.64.

Szulfáttartalom meghatározása

1 900

2.4.65.

Tömegspektrometriás vizsgálatok

16 600

2.4.66.

Üledék kémiai vizsgálata

3 300

2.4.67.

Üledék, seprő meghatározása

1 000

2.4.68

Cukoreredet meghatározása mágneses magrezonancia módszerrel (SNIF-NMR)

113 000

2.4.69.

Folin-Ciocalteu-index meghatározása

4 000

2.5.

Cukoripari termék vizsgálata

 

2.5.1.

Cukorliszt keményítő-tartalom meghatározása

3 100

2.5.2.

Hamutartalom meghatározása konduktometriásan

2 200

2.5.3.

Kenőanyag-tartalom meghatározása

3 900

2.5.4.

Kockacukor mállási idő meghatározása

1 100

2.5.5.

Kristály- és porcukor szemcsenagyság meghatározása

1 200

2.5.6.

Színmeghatározás etalonhoz viszonyítva

1 200

2.5.7.

Színmeghatározás oldatban

4 300

2.5.8.

Talkumtartalom meghatározása

2 200

2.5.9.

Vanillintartalom meghatározása

3 400

2.5.10.

Vízben oldhatatlan anyagtartalom meghatározása

2 000

2.6.

Dohányipari termék vizsgálata

 

2.6.1.

Cigaretta, szivarka és szivar méretének meghatározása

1 600

2.6.2.

Fogyasztói csomagolásban lévő darabszám meghatározása

1 000

2.6.3.

Fogyasztási dohányok vágatszélesség meghatározása

1 600

2.6.4.

Főfüst kátrány- és nikotintartalom együttes meghatározása GC-vel

31 000

2.6.5.

Főfüst kátrány- és nikotintartalom együttes meghatározása GC-vel és Karl-Fischer módszerrel

25 500

2.6.6.

Főfüst kátrány-, nikotin- és szén-monoxid tartalom együttes meghatározása

35 000

2.6.7.

Főfüst szén-monoxid tartalmának meghatározása

21 000

2.7.

Édesipari termék vizsgálata

 

2.7.1.

Avasodás kimutatása (Kreis-reakció)

1 100

2.7.2.

Bevonatarány meghatározása mechanikai szétválasztással

1 200

2.7.3.

Bevonatarány meghatározása nedvességtartalom alapján

3 900

2.7.4.

Bevonatarány meghatározása összes cukortartalom alapján

7 600

2.7.5.

Bevonatarány meghatározása petroléteres gyors módszerrel

2 500

2.7.6.

Bevonatarány meghatározása zsírtartalom alapján

11 100

2.7.7.

Casson-viszkozitás meghatározása

2 200

2.7.8.

Ciánhidrogén-tartalom meghatározása

8 900

2.7.9.

D-szám meghatározása

3 300

2.7.10.

Dilatáció vizsgálat

1 900

2.7.11.

Dúsítóanyag-tartalom meghatározása

2 200

2.7.12.

Gumibázis mennyiségének meghatározása

2 700

2.7.13.

Kakaóbab-sűrűség meghatározása

1 100

2.7.14.

Kakaóital szuszpenziótartalom meghatározása centrifugálással

1 900

2.7.15.

Kakaóital szuszpenziótartalom meghatározása ülepítéssel

1 900

2.7.16.

Kávéital szolgáltatási érték meghatározása

7 600

2.7.17.

Klorid kimutatása

1 100

2.7.18.

Kocsonyásító képesség meghatározása Bloom-módszerrel

1 100

2.7.19.

Kocsonyásító képesség meghatározása gyors módszerrel

1 000

2.7.20.

Kocsonyásító képesség meghatározása Serger-módszerrel

3 100

2.7.21.

Laktóz- és szacharóztartalom meghatározása tej szárazanyag-tartalomra

7 600

2.7.22.

Mesterséges színezék kimutatása

3 300

2.7.23.

Monoglicerid-tartalom meghatározása

3 100

2.7.24.

Nátrium-hidrogénkarbonát-tartalom meghatározása

1 900

2.7.25.

Olajmagarány meghatározása

2 200

2.7.26.

Oldékonyság meghatározása

1 000

2.7.27.

Őrlési fok mikroszkópos vizsgálata

3 300

2.7.28.

Összesszám (félmikro) meghatározása

8 800

2.7.29.

Pasztőrözöttség kimutatása

1 200

2.7.30.

Préselhetőségi vizsgálat

1 000

2.7.31.

Propilgallát kimutatása

1 000

2.7.32.

Savtűrés meghatározása

1 900

2.7.33.

Szaloncukor állagának meghatározása Höppler-konzisztométerrel

1 300

2.7.34.

Szaloncukor szemszám meghatározása

1 000

2.7.35.

Színezőképesség meghatározása

1 000

2.7.36.

Tejszínhab-tartalom meghatározása

4 300

2.7.37.

Tisztaság, hibás szem, törmelék mennyiségi meghatározása

1 200

2.7.38.

Topanol kimutatása

1 100

2.7.39.

Töltelékhányad meghatározása

1 200

2.7.40.

Tömegmérés laborban szemszám-meghatározással

1 000

2.7.41.

Vaj savszám (félmikro) meghatározása

5 200

2.7.42.

Választék meghatározása

1 000

2.7.43.

Zselatintartalom kimutatása

1 300

2.7.44.

Zsírtartalom meghatározása refraktometriás módszerrel

2 500

2.8.

Fűszerek vizsgálata

 

2.8.1.

Allil-izotiocianát-tartalom meghatározása

5 200

2.8.2.

Ciánhidrogén-tartalom meghatározása

6 500

2.8.3.

Éteres kivonat meghatározása

2 500

2.8.4.

Etil-alkoholos kivonat meghatározása

2 500

2.8.5.

Etilén-klórhidrin meghatározása GC-vel

15 800

2.8.6.

Hidroxibenzil-izotiocianát-tartalom meghatározása

6 500

2.8.7.

Fűszerpaprika állati szennyeződés meghatározása

7 600

2.8.8.

Fűszerpaprika kapszaicintartalom meghatározása VRK-val

10 900

2.8.9.

Fűszerpaprika összes színezéktartalom meghatározása

6 500

2.8.10.

Fűszerpaprika vasszennyeződés meghatározása

1 200

2.8.11.

Fűszerpaprika-kivonat kapszaicintartalom meghatározása

6 800

2.8.12.

Fűszerpaprika-kivonat oldószermaradvány meghatározása GC-vel

9 900

2.8.13.

Fűszerpaprika-kivonat színérték meghatározása

6 500

2.8.14.

Idegenanyag-tartalom meghatározása

1 600

2.8.15.

Illóolaj eredetazonosítás GC-vel

15 900

2.8.16.

Illóolajtartalom meghatározása

3 300

2.8.17.

Kurkuma színérték meghatározása

6 500

2.8.18.

Mikroszkópos vizsgálat

4 300

2.8.19.

Őrlési finomság meghatározása

1 300

2.8.20.

Piperintartalom meghatározása

6 500

2.8.21.

Sáfrány színezőképesség meghatározása

5 200

2.8.22.

Vanília vanillintartalom meghatározása

6 500

2.8.23.

Vizes kivonat meghatározása

2 200

2.8.24.

Szudánvörös meghatározása

13 800

2.8.25.

Szudánvörös és egyéb színezékek meghatározása LC/MSn módszerrel

29 500

2.9.

Gabona- és sütőipari termék vizsgálata

 

2.9.1.

Alaki hányados meghatározása

1 000

2.9.2.

Bélzetporozitás meghatározása

1 600

2.9.3.

Fajlagos térfogat meghatározása

1 200

2.9.4.

Főzési tulajdonság meghatározása

1 900

2.9.5.

Idegen magőrlemény állati kártevők kimutatása

1 200

2.9.6.

Kenyérbélzet rugalmasság meghatározása elasztigráffal

1 500

2.9.7.

Kenyérbélzet rugalmasság meghatározása elasztiméterrel

1 200

2.9.8.

Kétszersült duzzadási szám meghatározása

1 000

2.9.9.

Kétszersült szeletvastagság meghatározása

1 000

2.9.10.

Konyhasómentes hamutartalom meghatározása

3 900

2.9.11.

Liszt amilolites állapot meghatározása amilográffal

4 300

2.9.12.

Liszt amilolites állapot meghatározása esésszámmérővel

3 100

2.9.13.

Liszt avasság meghatározása

1 900

2.9.14.

Liszt gáztermelő képesség meghatározása

3 100

2.9.15.

Liszt gázvisszatartó képesség meghatározása

5 500

2.9.16.

Liszt laboratóriumi előállítása

2 500

2.9.17.

Liszt őrlési finomság meghatározása

1 300

2.9.18.1.

Liszt sikértartalom/sikérterülékenység meghatározása

3 200

2.9.18.2.

Liszt sikértartalom meghatározása

2 500

2.9.19.

Liszt sütési próba

2 500

2.9.20.

Liszt színmeghatározása leukométerrel

1 900

2.9.21.

Liszt színmeghatározása Pekár-próbával

1 200

2.9.22.

Liszt vízfelvevő-képesség sütőipari érték meghatározása

4 300

2.9.23.

Mesterséges színezék kimutatása

2 500

2.9.24.

Morzsa szemcseméret meghatározása

1 300

2.9.25.

Proteolites aktivitás meghatározása

6 000

2.9.26.

Réteslap fajlagos felületének meghatározása

1 000

2.9.27.

Réteslap lapméretének meghatározása

1 000

2.9.28.

Tisztaság és kevertség meghatározása

1 900

2.9.29.

Sajtolt sütőélesztő kelesztőképesség meghatározása termosztátban

1 600

2.9.30.

Sárga pigmenttartalom meghatározása

5 200

2.9.31.

Sóspálcika törési szilárdság meghatározása

1 000

2.9.32.

Sütőélesztő kelesztőképesség meghatározása erjedésíróval

5 300

2.9.33.

Színindex meghatározása

1 900

2.9.34.

Tojástartalom meghatározása szterintartalom alapján (fotometria)

5 900

2.9.35.

Tojástartalom meghatározása zsírtartalom alapján

3 300

2.9.36.

Törmeléktartalom meghatározása

1 300

2.9.37.

Töltelékhányad meghatározása

1 100

2.9.38.

Víztartalom meghatározása előszárítással

1 900

2.10.

Hús, húsipari termék vizsgálata

 

2.10.1.

Ammónia meghatározása enzimesen

7 100

2.10.2.

Átfőzöttség meghatározása foszfatáz aktivitással

4 300

2.10.3.

Átfőzöttségi próba

1 200

2.10.4.

Átsózottsági próba

1 300

2.10.5.

Éber-próba

1 200

2.10.6.

Elektroforézises vizsgálat (fajfehérje)

8 300

2.10.7.

Fajfehérje meghatározása ELISA módszerrel

16 500

2.10.8.

Fajfehérje kimutatása ELISA módszerrel

4 300

2.10.9.

Foszfáttartalom meghatározás döntő módszerrel

5 500

2.10.10.

Főzőpróba

1 300

2.10.11.

Haemoglobin meghatározása

4 300

2.10.12.

Hidroxiprolintartalom meghatározása (kötőszövet)

7 100

2.10.13.

Kötési próba

1 200

2.10.14.

Kreiss-próba

1 200

2.10.15.

Maghőmérséklet mérése, meghatározása

1 200

2.10.16.

Nitráttartalom meghatározása

5 500

2.10.17.

Nitrittartalom meghatározása

5 200

2.10.18.

Polifoszfát-tartalom kimutatása VRK-val

8 200

2.10.19.

Redoxpotenciál meghatározása

1 200

2.10.20.

Sütőpróba

1 300

2.10.21.

Szilárd és folyékony alkotórészek, a kiolvasztott zsírmennyiség meghatározása

1 300

2.10.22.

Vízaktivitás műszeres mérése

1 300

2.10.23.

Fülledési próba

1 100

2.11.

Kávé, tea vizsgálata

 

2.11.1.

Bevonatanyag, fénymáz vizsgálata

3 400

2.11.2.

Bevonatanyag, sellak vizsgálata

1 900

2.11.3.

Kiolajosodás mértékének meghatározása döntő módszerrel

1 900

2.11.4.

Klorogénsav meghatározása

7 600

2.11.5.

Koffein meghatározása döntő módszerrel

6 800

2.11.6.

Koffein meghatározása gyors módszerrel

3 400

2.11.7.

Szerves és szervetlen idegen anyagok meghatározása

1 100

2.11.8.

Tea csersavtartalom meghatározása

4 500

2.11.9.

Törmeléktartalom meghatározása

1 100

2.11.10.

Vízben oldódó anyagtartalom meghatározása

1 900

2.11.11.

Vizes kivonat meghatározása

2 200

2.12.

Méz, méztermék vizsgálata

 

2.12.1.

Atkaölő szerek maradékának meghatározása GC-vel

26 700

2.12.2.

Diasztáz aktivitás meghatározása Gothe-féle módszerrel

6 400

2.12.3.

Fluoreszcencia-vizsgálat

1 100

2.12.4.

HMF-tartalom meghatározása

5 000

2.12.5.

Invertáz aktivitás meghatározása Duisberg szerint

4 300

2.12.6.

Méhszurok viasztartalom meghatározása

4 500

2.12.7.

Méhviasz cerezin/paraffintartalom meghatározása

3 900

2.12.8.

Méhviasz olvadáspont meghatározása

3 100

2.12.9.

Méhviasz szappan és észterszám meghatározása

3 300

2.12.10.

Méhviasz törésmutató meghatározása

1 200

2.12.11.

Mézfajta meghatározása pollenanalízissel

6 400

2.12.12.

Propoliszgyanta-tartalom meghatározása

3 300

2.12.13.

Szennyeződés, idegenanyag-tartalom meghatározása

4 500

2.12.14.

Elektromos vezetőképesség meghatározása

1 100

2.13.

Mikrobiológiai és parazitológiai vizsgálatok

 

2.13.1.

Lenyomati, tamponos törlési vagy kaparékvételi eljárással vett minta vizsgálata higiéniai ellenőrzés céljából, táptalajonként

1 800

2.13.2.

Antibakteriális hatású anyagok jelenlétének kimutatása

 

2.13.2.1.

Antibakteriális gátló hatás kimutatása agargél-diffúziós mikrobiológiai eljárással, mintánként

4 300

2.13.2.2.

Antibakteriális gátló hatás kimutatása tejből agargél-diffúziós mikrobiológiai eljárással

3 300

2.13.2.3.

Antibakteriális gátló hatás kimutatása tejből Delvotest-tel, illetve egyéb, ezen az elven működő eljárással

1 300

2.13.3.

Élő mikrobák kimutatása, illetve számának meghatározása

 

2.13.3.1.

– Bacillus cereus

3 000

2.13.3.2.

– Termotoleráns Campylobacter fajok

4 500

2.13.3.3.

– Clostridium perfringens

3 500

2.13.3.4.

– Clostridium (szulfitredukáló)

3 500

2.13.3.5.

– Enterobaktérium

3 000

2.13.3.6.

– Enterococcus

4 500

2.13.3.7.

– Escherichia coli

4 500

2.13.3.8.

– Lactobacillus

4 500

2.13.3.9.

– Laktóz-fermentáló enterobaktérium (coliform)

3 000

2 13.3.10.

– Listeria monocytogenes jelenlétének kimutatása

4 500

2.13.3.11.

– Listeria monocytogenes számának meghatározása telepszámlálással

5 000

2.13.3.12.

– Listeria monocytogenes számának meghatározása MPN módszerrel

5 000

2.13.3.13.

– Mezofil aerob és fakultatív anaerob mikróbák

2 500

2 13.3.14.

– Mezofil aerob és fakultatív anaerob mikróbák spóraszáma

3 000

2.13.3.15.

– Ozmofil élesztők

3 000

2.13.3.16.

– Penész- és élesztőgombák

3 500

2.13.3.17.

– Pseudomonas aeruginosa

4 500

2.13.3.18.

– Salmonella kimutatása

4 500

2.13.3.19.

– Salmonella szerotípus meghatározása

5 500

2.13.3.20.

– Salmonella fágtípus meghatározása

4 000

2.13.3.21.

– Salmonella vakcinatörzsek meghatározása

4 000

2.13.3.22.

– Koaguláz pozitív staphylococcusok, illetve Staphylococcus aureus

4 500

2.13.3.23.

– Shigella

10 500

2.13.3.24.

– Vibrio parahaemolyticus

6 000

2.13.3.25.

– Yersinia enterocolitica

4 800

2.13.4.

Nyers, füstölt kolbász, „lángolt” kolbász, szalámifélék, starterkulturás termékek kötelező Salmonella- és Staphylococcus tételminősítő vizsgálata

12 500

2.13.5.

Starterkultúrák vizsgálata

 

2.13.5.1.

Starterkultúrák tisztasági vizsgálata (Salmonella, Staphylococcus. aureus, E. coli, szulfitredukáló Clostridium, penészgomba vizsgálat, identifikálás és mikróbaszám-meghatározás)

16 600

2.13.5.2.

Starterkultúra azonossági vizsgálata (10 telep izolálása és azonosítása)

16 600

2.13.5.3.

Starterkultúra törzsek identifikálása, számának meghatározása – egy törzs esetén

19 600

2.13.5.4.

Starterkultúra törzsek identifikálása, számának meghatározása – két törzs esetén

29 400

2.13.5.5.

Starterkultúra törzsek identifikálása, számának meghatározása – három vagy több törzs esetén

39 200

2.13.6.

Egyéb mikrorganizmusok izolálása és azonosítása

9 800

2.13.7.

Ivóvíz mikrobiológiai vizsgálata

 

2.13.7.1.

Ivóvíz bakteriológiai vizsgálata 201/2001. (X. 25.) Korm. rendelet 2. Melléklet
A/1. I. oszlop szerint:

10 500

2.13.7.2.

Ivóvíz bakteriológiai vizsgálata 201/2001. (X. 25.) Korm. rendelet 2. Melléklet
A/1. II. oszlop szerint:

17 000

2.13.7.3.

Ivóvíz teljes körű bakteriológiai vizsgálata

27 500

2.13.8.

Kiegészítő bakteriológiai húsvizsgálat

10 500

2 13.9.

Műszeres mikrobiológiai vizsgálatok

 

2.13.9.1.

Listeria monocytogenes kimutatása impedancia mérésen alapuló módszerrel

5 200

2.13.9.2.

Salmonella kimutatása impedancia mérésen alapuló módszerrel

5 200

2.13.9.3.

Mezofil aerob és fakultatív anaerob mikrobák kimutatása impedancia mérésen alapuló módszerrel

3 100

2.13.9.4.

Coliform baktériumok kimutatása impedancia mérésen alapuló módszerrel

5 200

2.13.9.5.

Nyers, füstölt kolbász, „lángolt” kolbász, szalámifélék, starterkulturás termékek kötelező Salmonella tételminősítő vizsgálata impedancia mérésen alapuló módszerrel

5 200

2.13.9.6.

Mikroorganizmusok kimutatása PCR módszerrel mikrobánként

10 200

2.13.10.1.

Baktérium toxinok kimutatása

11 000

2.13.10.2.

Staphylococcus enterotoxin kimutatása

11 000

2.13.10.3.

Verotoxin kimutatása

8 500

2.13.11.

Parazitológiai vizsgálatok

 

2.13.11.1.

Trichinella vizsgálat emésztéses eljárással (maximum 50 sertésenként)

5 000

2.13.11.2.

Trichinella vizsgálat mikroszkóppal, mintánként

1 200

2.13.11.3.

Entomológiai vizsgálat fertőzöttség vagy szennyezettség gyanúja esetén

4 300

2 13.12.

Egyéb vizsgálatok

 

2.13.12.1.

Natív készítmények mikroszkópos vizsgálata

1 500

2.13.12.2.

Festett készítmények mikroszkópos vizsgálata

2 500

2.13.12.3.

Kísérleti állat oltása

3 000

2.14.

Radiológiai vizsgálat

 

2.14.1.

Összes alfa-aktivitáskoncentráció meghatározása

13 200

2.14.2.

Pu-izotópok aktivitáskoncentrációjának meghatározása alfa-spektrometriával

45 000

2.14.3.

Am–241 aktivitáskoncentráció meghatározása alfa-spektrometriával

45 000

2.14.4.

U-izotópok aktivitáskoncentrációjának meghatározása alfa-spektrometriával

35 000

2.14.5.

Cs–137 aktivitáskoncentráció meghatározása szcintillációs gamma-spektrometriával

15 300

2.14.6.

Félvezető detektoros gamma-spektrometria (3 óránál rövidebb időtartamú vizsgálat)

17 000

2.14.7.

Félvezető detektoros gamma-spektrometria (3 óránál hosszabb időtartamú vizsgálat)

22 400

2.14.8.

Összes béta-aktivitáskoncentráció meghatározása

6 000

2.14.9.

Sr 90+Y 90 aktivitáskoncentráció meghatározása

20 000

2.14.10.

Tricium aktivitáskoncentráció meghatározása (vízből)

24 000

2.14.11.

Félvezető detektoros in-situ gamma-spektrometria

előzetes egyeztetés
szerint

2.15.

Söripari termék vizsgálata

 

2.15.1.

Alfasavtartalom meghatározása

10 800

2.15.2.

Eredeti extrakttartalom meghatározása

3 400

2.15.3.

Értéktelen hányad és pelyvásság mértékének meghatározása

1 600

2.15.4.

Habtartósság meghatározása

1 200

2.15.5.

Látszólagos extrakttartalom meghatározása

2 700

2.15.6.

Látszólagos végerjedésfok meghatározása

4 300

2.15.7.

Összes szénhidráttartalom meghatározása

3 400

2.15.8.

Pasztőrözöttség meghatározása

1 200

2.15.9.

Sörszín meghatározása

5 200

2.15.10.

Sűrűség meghatározás

2 700

2.15.11.

Szén-dioxid meghatározása nyomásméréssel (gyors módszer)

1 100

2.15.12.

Szén-dioxid meghatározása titrálással (döntő módszer)

2 500

2.16.

Szesz-, likőripari termék vizsgálata

 

2.16.1.

Acetontartalom meghatározása

1 900

2.16.2.

Aceton meghatározása GC-vel

11 700

2.16.3.

Akroleintartalom kimutatása

3 100

2.16.4.

Aldehidtartalom meghatározása

2 500

2.16.5.

Denaturált szesz fenolftalein próba

1 100

2.16.6.

Denaturált szesz lepárlási próba

1 900

2.16.7.

Denaturált szesz sűrűség meghatározása

2 700

2.16.8.

Észtertartalom meghatározása

2 500

2.16.9.

Étkezési ecet acetaldehid-tartalom meghatározása

2 500

2.16.10.

Étkezési ecet acetontartalom kimutatása

1 600

2.16.11.

Étkezési ecet bepárlási maradék meghatározása

1 900

2.16.12.

Étkezési ecet ecetsavtartalom meghatározása

1 600

2.16.13.

Étkezési ecet fluoreszcencia próba

1 600

2.16.14.

Étkezési ecet formaldehid-tartalom meghatározása

4 500

2.16.15.

Étkezési ecet hangyasavtartalom kimutatása

1 600

2.16.16.

Étkezési ecet metil-alkohol tartalom meghatározása

5 200

2.16.17.

Étkezési ecet oxidációs próba

1 900

2.16.18.

Étkezési ecet szulfát-ion kimutatása

1 200

2.16.19.

Finomszesz aldehid-tartalom meghatározása

5 200

2.16.20.

Finomszesz bepárlási maradék meghatározása

1 900

2.16.21.

Finomszesz észter-tartalom meghatározása

2 500

2.16.22.

Finomszesz fluoreszcencia meghatározása

1 600

2.16.23.

Finomszesz furfurol-tartalom meghatározása

5 200

2.16.24.

Finomszesz kozmaolaj-tartalom meghatározása

5 200

2.16.25.

Finomszesz nehézfém-tartalom kimutatása

1 100

2.16.26.

Finomszesz oxidációs próba

1 900

2.16.27.

Finomszesz savtartalom meghatározása

1 900

2.16.28.

Furfurol-tartalom meghatározása

3 100

2.16.29.

Hangyasavtartalom meghatározása direkt módszerrel

1 900

2.16.30.

Hangyasav meghatározása GC-vel

11 700

2.16.31.

Kénessav kimutatása

1 100

2.16.32.

Kénessavtartalom meghatározása

1 900

2.16.33.

Kozmaolaj-tartalom meghatározása

5 200

2.16.34.

Metanol-tartalom meghatározása

5 200

2.16.35.

Ólomtartalom meghatározása

1 900

2.16.36.

Összes ciántartalom meghatározása

2 500

2.16.37.

Réztartalom meghatározása határérték módszerrel

1 900

2.16.38.

Réztartalom meghatározása spektrofotometriás módszerrel

5 200

2.16.39.

Sósborszesz észter-tartalom meghatározása

2 500

2.16.40.

Sósborszesz mentoltartalom meghatározása

5 200

2.16.41.

Szintetikus színező anyag kimutatása

1 900

2.16.42.

Szintetikus színező anyag meghatározása

10 800

2.16.43.

Tartóssági próba

1 100

2.16.44.

Tojáslikőr tojástartalom meghatározása zsír alapján

5 500

2.16.45.

Vastartalom kimutatása

1 600

2.16.46.

Vastartalom meghatározása

5 200

2.17.

Tartósított élelmiszer vizsgálata

 

2.17.1.

Alkotórészek arányának meghatározása

1 000

2.17.2.

Benzoesav-tartalom meghatározása spektrofotometriával

5 200

2.17.3.

Bulk-index szárítmányoknál

5 000

2.17.4.

Ecetsavtartalom meghatározása kén-dioxid mellett

3 900

2.17.5.

Ecetsavtartalom meghatározása

1 900

2.17.6.

Ecetsavtartalom meghatározása kén-dioxid, hangyasav mellett

5 900

2.17.7.

Főzési idő meghatározása

1 200

2.17.8.

Gesztenyekészítmény héjtartalom meghatározása

1 200

2.17.9.

Gesztenyekészítmény vízoldható szárazanyag-tartalom meghatározása

1 900

2.17.10.

Glutaminsav meghatározása enzimesen

7 100

2.17.11.

Gyorsfagyasztott termékek előfőzöttségének meghatározása

1 200

2.17.12.

Gyorsfagyasztott termékek főzési próbája

1 200

2.17.13.

Gyorsfagyasztott termékek hőmérséklet mérése

1 100

2.17.14.

Gyorsfagyasztott zöldborsó szemkeveredés meghatározása

1 100

2.17.15.

Gyorsfagyasztott zöldség alkoholban oldhatatlan rész meghatározása

3 300

2.17.16.

Hangyasavtartalom meghatározása direkt módszerrel

3 900

2.17.17.

Hangyasavtartalom meghatározása ecetsav mellett

5 500

2.17.18.

Kénessavtartalom meghatározása desztillálással

6 400

2.17.19.

Kénessav tartalom meghatározása jodometriásan

5 200

2.17.20.

Méret meghatározása

1 200

2.17.21.

Mustár konzisztencia meghatározása

1 100

2.17.22.

Mustárolaj-tartalom meghatározása

1 900

2.17.23.

Nátriumglutamát-tartalom meghatározása VRK-val

10 800

2.17.24.

Nitráttartalom meghatározása enzimesen

7 100

2.17.25.

Nitráttartalom meghatározása fotometriás módszerrel

5 500

2.17.26.

Nitráttartalom meghatározása ionszelektív elektróddal

1 900

2.17.27.

Nitrittartalom meghatározása fotometriás módszerrel

5 200

2.17.28.

Nitrittartalom meghatározása ionszelektív elektróddal

1 900

2.17.29.

Növényi élelmiszerek mikroszkópos vizsgálata

4 300

2.17.30.

Összes karotintartalom meghatározása spektrofotometriával

5 200

2.17.31.

Paradicsompor vízoldható színezéktartalom meghatározása spektrofotometriával

5 200

2.17.32.

Paradicsompor zsíroldható színezéktartalom meghatározása spektrofotometriával

5 200

2.17.33.

Paradicsomsűrítmény feketepont vizsgálata

1 900

2.17.34.

Paradicsomsűrítmény Howard-szám vizsgálat

3 300

2.17.35.

Pektintartalom meghatározása

4 300

2.17.36.

Pektintartalom meghatározása (AOAC)

23 900

2.17.37.

Szalicilsav-tartalom meghatározása

5 200

2.17.38.

Szulfittartalom meghatározása enzimesen

7 100

2.17.39.

Tömített zárás vizsgálata

1 000

2.17.40.

Vízaktivitás (aw) meghatározása tenziometriásan

4 300

2.17.41.

Vízfelvevő-képesség meghatározása

1 000

2.17.42.

Zöldborsó zsengeség meghatározása finométerrel

1 200

2.17.43.

Konzisztencia meghatározása Bostwick-készülékkel

1 000

2.18.

Tej, tejipari termékek vizsgálata

 

2.18.1.

Állományvizsgálat penetrométerrel

1 200

2.18.2.

Foszfatáz enzim kimutatása

1 200

2.18.3.

Foszfatáz enzim meghatározása döntő módszerrel

5 500

2.18.4.

Habtejszín keménység meghatározása

1 100

2.18.5.

Habtejszín térfogatnövekedés meghatározása

1 100

2.18.6.

Ízesített tejesitalok üledéktartalom meghatározása

1 100

2.18.7.

Laktáttartalom meghatározása

5 500

2.18.8.

Mastitest-próba

1 100

2.18.9.

Metilénkék próba

1 100

2.18.10.

Presszó tejpor oldódási idő meghatározása

1 100

2.18.11.

Rezazurin próba

1 100

2.18.12.

Savanyú tejkészítmények sűrűség meghatározása piknométerrel

2 700

2.18.13.

Savópor sűrűség meghatározása

1 100

2.18.14.

Stroch-próba

1 200

2.18.15.

Tartóssági próba

1 100

2.18.16.

Tej fagyáspontcsökkenés meghatározása

4 500

2.18.17.

Tej kalciumtartalmának meghatározása komplexometriával

3 300

2.18.18.

Tej kalciumtartalmának meghatározása permanganometriával

3 900

2.18.19.

Tej refrakciószám meghatározása

1 900

2.18.20.

Tej tisztasági próba

1 100

2.18.21.

Tej tompítottság vizsgálata titrálással

1 900

2.18.22.

Tej Whiteside-próba

1 000

2.18.23.

Tejipari alapanyag termék homogénezett vizsgálata

1 600

2.18.24.

Tejpor/savkazein oldhatósági index meghatározása

1 200

2.18.25.

Tejsűrűség meghatározása Mohr-Westphal-mérleggel

1 300

2.18.26.

Tejsűrűség meghatározása piknométerrel

2 700

2.18.27.

Tejsűrűség meghatározása tejfokmérővel

1 200

2.18.28.

Tejszínhab keménység meghatározása

1 100

2.18.29.

Tejszínhab léeresztés vizsgálat

1 100

2.18.30.

Vaj vízeloszlás vizsgálat

1 100

2.18.31.

Vaj vízmentes szárazanyag-tartalmának meghatározása:

 

2.18.31.1.

– tájékoztató módszerrel

3 300

2.18.31.2.

– döntő módszerrel

4 500

2.18.32.

Vajszérum pH-meghatározása

1 900

2.19.

Toxikológiai és szermaradvány-vizsgálat

 

2.19.1.

Anabolikus hormon(ok) meghatározása GC-vel, hormononként

16 600

2.19.2.

Anabolikus hormonok meghatározása ELISA-val, hormononként

14 100

2.19.3.

Carbadox és egyéb szerek műszeres vizsgálata

18 000

2.19.4.

Diquat- és paraquat-tartalom meghatározása spektrofotometriával

10 800

2.19.5.

Ditiokarbamát meghatározása

9 200

2.19.6.

Ditiokarbamátok meghatározása GC-vel

14 100

2.19.7.

Karbamátok meghatározása HPLC-vel

22 000

2.19.8.

Egyéb peszticid maradékok meghatározása egyéb analitikai eljárással (pl. screening módszerrel)

15 000

2.19.9.

Egyéb peszticid maradékok meghatározása HPLC eljárással

29 400

2.19.10.

Egyéb peszticidmaradék meghatározása GC-vel

27 900

2.19.11.

Elővizsgálat növényvédőszer-maradék megállapítására

15 000

2.19.12.

Fenoxiecetsav-származékok meghatározása GC-vel

14 700

2.19.13.

Formaldehid meghatározása GC-vel

11 400

2.19.14.

Foszforhidrogén-tartalom meghatározása GC-vel

14 100

2.19.15.

Foszforhidrogén-tartalom meghatározása spektrofotometriával

5 200

2.19.16.

Foszforhidrogén-tartalom meghatározása színreakcióval

5 200

2.19.17.

Gyógyszer hatóanyagtartalom vizsgálata HPLC-vel és GC-vel

17 200

2.19.18.

Hormonhatású gyomirtószer-maradék meghatározása GC-vel

21 800

2.19.19.

Hormonvizsgálat DES-RIA és ELISA módszerrel

11 900

2.19.20.

Kloramfenikol és gátlóanyagok műszeres vizsgálata

13 900

2.19.21.

Klórozott szénhidrogének, savra érzékeny (kapillár GC)

24 500

2.19.22.

Klórozott szénhidrogének, savra nem érzékeny (kapillár GC)

19 600

2.19.23.

Kozmaolaj-tartalom meghatározása GC-vel

15 000

2.19.24.

Metilbromid-tartalom meghatározása

8 200

2.19.25.

Mikotoxinok meghatározása ELISA-val, toxinonként

14 100

2.19.26.

Mikotoxinok meghatározása GC-vel, toxinonként

19 600

2.19.27.

Mikotoxinok meghatározása HPLC-vel, toxinonként

29 400

2.19.28.

Mikotoxinok meghatározása HPTLC-vel:

 

2.19.29.1.

– Aflatoxin (B1, B2, G1, G2)

8 200

2.19.29.2.

– egyéb mikotoxinok

6 200

2.19.30.

Szerves foszforsav-észter származékok meghatározása GC-vel

21 500

2.19.31.

Piretroidok meghatározása GC-vel

18 800

2.19.32.

Poliklórozott bifenilek meghatározása GC-vel

25 700

2.19.33.

Szulfonamidok meghatározása HPTLC-vel

10 800

2.19.34.

Triazin-származékok meghatározása GC-vel

21 500

2.19.35.

Tetracyclinek meghatározása HPLC módszerrel

14 150

2.19.36

Penicillin és szárm. meghatározása HPLC-s módszerrel

14 150

2.19.37.

Mebendazol és szárm. meghatározása HPLC-s módszerrel

14 150

2.19.38.

Dimetridazol meghatározása HPLC-vel

14 150

2.19.39.

Ivermectin meghatározása HPLC-vel

14 150

2.19.40.

Szulfonamidok meghatározása HPLC-vel

14 150

2.19.41.

Malachitzöld meghatározása HPLC-vel

14 150

2.19.42.

Oxytetracyclin meghatározása ELISA módszerrel

11 580

2.19.43.

Streptomycin meghatározása ELISA módszerrel

11 580

2.19.44.

Thireosztatikumok meghatározása HPTLC módszerrel

8 900

2.19.45.

PCDD/PCDF származékok meghatározása HRGC/HRMS módszerrel

220 000

2.19.46.

Dioxinszerű PCB származékok meghatározása HRGC/HRMS módszerrel

220 000

2.19.46.

Gátlóanyag megerősítő vizsgálata CHARM II. műszerrel

23 500

2.19.47.

Nitrofurán metabolitok meghatározása LC/MSn

29 500

2.19.48.

Áo.gyógyszermaradék megerősítő vizsgálata LC/MSn

32 500

2.19.49.

Poliaromás (PAH) szénhidrogének meghatározása GC/MS-sel

23 000

2.19.50.

Malachitzöld meghatározása LC/MSn módszerrel

29 500

2.19.51.

Quinolon származékok meghatározása HPLC módszerrel

14 200

2.19.52.

Coccidiostaticumok meghatározása LC/MSn módszerrel

29 500

2.19.53.

Kortikoszteroidok meghatározása LC/MSn módszerrel

29 500

2.19.54.

Nem szteroid gyulladáscsökkentők (Phenylbutazon) meghatározása LC/MSn módszerrel

29 500

2.19.55.

Elemek meghatározása ICP-MS módszerrel

15 000

2.19.55.1.

– minta-előkészítés mikrohullámú feltárással

13 400

2.19.57.

Biogén aminok vizsgálata HPLC-vel, oszlop utáni származékképzéssel

13 000

2.19.58.

Biogén aminok toxicitási vizsgálata egéren

25 700

2.19.59.

Ózonnal kezelt ásványvizek ózontartalma

6 000

2.19.60.

Ózonnal kezelt ásványvizek jodát-, bromát- és szulfáttartalmának meghatározása ionkromatográfiás (HPLC) módszerrel

20 000

2.19.61.

Ózonnal kezelt ásványvizek illékony halogénezett szénhidrogén-tartalmának meghatározása GC módszerrel

15 000

2.19.62.

N-nitrózó-származékok (nitrózaminok) meghatározása GC-MS módszerrel

30 000

2.20.

Üdítőital vizsgálata

 

2.20.1.

Aflatoxin-B1 meghatározása RIA-val

10 100

2.20.2.

Átlátszósági meghatározása

1 200

2.20.3.

Bepárlási maradék meghatározása

1 900

2.20.4.

Kinintartalom meghatározása

10 700

2.20.5.

Koffeintartalom meghatározása

10 700

2.20.6.

Összes keménység meghatározása

1 900

2.20.7.

Szabad klórtartalom meghatározása

2 500

2.20.8.

Széndioxid-tartalom meghatározása

1 100

2.20.9.

Szikvíz fröccsentési próba

1 000

2.21.

Vendéglátó-ipari termék vizsgálata

 

2.21.1.

Fagylalt, parfé sűrűségének meghatározása

2 800

2.21.2.

Gesztenyekészítmények héjtartalmának meghatározása

1 100

2.21.3.

Kávéital vízoldható szárazanyag-tartalom meghatározása

1 900

2.21.4.

Tejpor oldhatóság meghatározása fagylaltporban

1 900

2.22.

A víz kémiai vizsgálata

 

2.22.1.

Alumíniumtartalom meghatározása

2 500

2.22.2.

Ammónium-ion meghatározása

2 500

2.22.3.

Bepárlási maradék meghatározása

1 900

2.22.4.

Ivóvízvizsgálat egyszerű kémiai (rutin)

15 800

2.22.5.

Fluoridtartalom meghatározása

5 200

2.22.6.

Foszfáttartalom meghatározása

5 200

2.22.7.

Jodidtartalom meghatározása

3 400

2.22.8.

Klorid-ion meghatározása

1 600

2.22.9.

Mangán-ion meghatározása

5 200

2.22.10.

Nitráttartalom meghatározása

5 500

2.22.11.

Nitrittartalom meghatározása

5 200

2.22.12.

Ólomtartalom meghatározása spektrofotométerrel

5 200

2.22.13.

Összes keménység meghatározása

1 600

2.22.14.

Réztartalom meghatározása

2 500

2.22.15.

Szabad klórtartalom meghatározása

2 500

2.22.16.

Vas-ion meghatározása

5 200

2.22.17.

Víz mikroszkópos biológiai vizsgálata, egyszerű

7 700

2.22.18.

Víz mikroszkópos biológiai vizsgálata, részletes

13 300

2.22.19.

Víztoxikológiai vizsgálat (4 akut teszt)

 

2.22.19.1.

– szennyvízből

71 100

2.22.19.2.

– egyéb vízből

36 800

2.23.

Zöldség, gyümölcs vizsgálata

 

2.23.1.

Egészségi állapot vizsgálata

1 300

2.23.2.

Érettségi fok vizsgálata

1 100

2.23.3.

Friss fogyasztásra szánt gyümölcs és zöldség vizsgálata

 

2.23.3.1.

– a tétel azonossági és megfelelési vizsgálata megkezdett 10 tonnánként

6 300

2.23.3.2.

– a tétel munkaszüneti napon elvégzett azonossági és megfelelési vizsgálata megkezdett 10 tonnánként

10 600

2.23.3.3.

– az áru alkalmassá tételét követő ismételt vizsgálat megkezdett 10 tonnánként

6 300

2.23.3.4.

– a meghiúsult szállítás esetén, a rakományok számától függetlenül, esetenként

5 500

2.23.3.5.

– ha az ellenőrnek 1 óránál többet kell várakoznia a vizsgálat elvégzésére, a megkezdett óránkénti díj

1 500

2.23.3.6.

– ipari feldolgozásra szánt zöldség és gyümölcs vizsgálata és igazolása, bizonyítványonként

4 500

2.23.4.

Kénessavtartalom meghatározása desztillációs módszerrel

5 000

2.23.5.

Mikroszkópos vizsgálat

4 300

2.23.6.

Osztályozottság vizsgálata

1 300

2.23.7.

Zsengeség vizsgálata

1 200

2.24.

Zsír, olajipari termék vizsgálata

 

2.24.1.

A-vitamin-tartalom meghatározása

12 800

2.24.2.

Anizidin szám meghatározása

5 200

2.24.3.

Antioxidáns-tartalom kimutatása GC-vel

14 300

2.24.4.

Antioxidáns-tartalom kimutatása VRK-val

8 200

2.24.5.

Antioxidáns-tartalom meghatározása VRK-val

10 700

2.24.6.

Benzoesav-tartalom meghatározása margarinban, vizesfázisból

18 300

2.24.7.

Cisz, cisz 1–4 pentadién szerkezetű zsírsav meghatározása

7 600

2.24.8.

Csúszáspont meghatározása

3 100

2.24.9.

Dermedéspont meghatározása Zsukov-módszerrel

1 900

2.24.10.

El nem szappanosított rész meghatározása hexános módszerrel

3 300

2.24.11.

Elszappanosítási szám meghatározása

2 500

2.24.12.

Erukasav-tartalom meghatározása

15 900

2.24.13.

Étolaj átlátszóság meghatározása

1 200

2.24.14.

Hidroxil szám, acetil szám meghatározása

3 900

2.24.15.

Izolált transz telítetlen komponens meghatározása

14 300

2.24.16.

Jódszám meghatározása Wijs-módszerrel

3 300

2.24.17.

Jódszínszám meghatározása

1 900

2.24.18.

Napraforgóolaj viasztartalom meghatározása

3 900

2.24.19.

Nikkeltartalom meghatározása margarinból, fotometriásan

5 200

2.24.20.

Oldószertartalom meghatározása GC-vel

14 400

2.24.21.

Oldószertartalom meghatározása szárításos módszerrel

1 900

2.24.22.

Oxidált zsírsavtartalom meghatározása

3 900

2.24.23.

Peroxidszám meghatározása

11 000

2.24.24.

Savszám meghatározása

12 900

2.24.25.

Sűrűség meghatározása areométerrel

1 200

2.24.26.

Sűrűség meghatározása Mohr-Westphal-mérleggel

1 300

2.24.27.

Sűrűség meghatározása piknométerrel

2 700

2.24.28.

Szerves szennyeződés meghatározása

3 900

2.24.29.

Tokoferol-tartalom meghatározása

9 900

2.24.30.

Tokoferol-tartalom meghatározása (AOAC)

17 300

2.24.31.

Törésmutató meghatározása

1 200

2.24.32.

Zsiradékok A- és B-szám meghatározása

3 900

2.24.33.

Zsiradékok dermedéspont meghatározása

3 900

2.24.34.

Zsiradékok füstpontjának meghatározása

5 200

2.24.35.

Zsiradékok poláros komponensének meghatározása

6 100

2.24.36.

Zsiradékok szappantartalom meghatározása

3 900

2.24.37.

Zsiradékok UV-fényelnyelésének meghatározása

6 100

2.24.38.

Zsíroldószerben oldhatatlan rész meghatározása

3 400

2.24.39.

Zsírsavösszetétel meghatározása GC-vel

15 900

2.25.

Egyéb vizsgálatok

 

2.25.1.

Alfa-galaktozid oligoszacharidok meghatározás (VRK)

35 200

2.25.2.

Alkaloidok (morfin) meghatározás mákban (VRK)

12 300

2.25.3.

Aminoplasztok (EXTR)

16 300

2.25.4.

Aminosav összetétel meghatározás, analizátorral

38 400

2.25.5.

Aromaanyagok GC-s vizsgálata

16 300

2.25.6.

Az élelmiszer-adalékanyagok tisztasági specifikációinak való megfelelőség vizsgálata

16 200

2.25.7.

Azonosítás

1 600

2.25.8.

Benzo/a/piren és egyéb detektálható PAH-ok meghatározása (VRK) élelmiszerekben

20 000

2.25.9.

Benzo/a/piren és egyéb detektálható PAH-ok meghatározása (VRK) fehérolajban

36 800

2.25.10.

Benzo/a/piren és egyéb detektálható PAH-ok meghatározása (VRK) gyurmában, csomagolóanyagban

18 100

2.25.11.

Benzo/a/piren és egyéb detektálható PAH-ok meghatározása (VRK) makro-
paraffinban

44 100

2.25.12.

Benzo/a/piren és egyéb detektálható PAH-ok meghatározása (VRK) mikro-
paraffinban

15 700

2.25.13.

BGA (EU) szerint (EXTR)

19 600

2.25.14.

Biotin, meghatározás mikrobiológiai módszerrel

27 300

2.25.15.

Cellofán (EXTR)

16 300

2.25.16.

EDTA meghatározása, spektrofotometriásan

23 300

2.25.17.

Élelmi rost frakciók (vízben oldhatatlan) meghatározása (AOAC)

24 500

2.25.18.

Élelmi rost frakciók (vízben oldható) meghatározása (AOAC)

24 500

2.25.19.

Élelmi rost meghatározása (AOAC)

31 300

2.25.20.

Emészthető fehérje, meghatározás Ackerman szerint

21 500

2.25.21.

Etilbromid meghatározás (TITR)

8 300

2.25.22.

Etilénoxid meghatározás (GC)

18 300

2.25.23.

Fehérje frakciók meghatározás (PAGE)

25 700

2.25.24.

Festék leoldódás

4 900

2.25.25.

Festék, ragasztó, egyéb készítmény

16 300

2.25.26.

Fitinsav meghatározás (fotometria)

22 500

2.25.27.

Fluor meghatározás élelmiszerben (POT)

13 200

2.25.28.

Fluor meghatározás ömlesztett sóban, konyhasóban (SPF)

6 500

2.25.29.

Folsav meghatározás, mikrobiológiai módszerek

28 800

2.25.30.

Ftálimidek meghatározás (UV spektrofotometria)

11 400

2.25.31.

Gumi, szilikongumi meghatározás (EXTR)

20 200

2.25.32.

Hisztamin meghatározás (SPF)

15 000

2.25.33.

Jód meghatározás élelmiszerben (GC)

29 400

2.25.34.

Jód meghatározás jódozott sóban (titrimetria)

8 300

2.25.35.

Kerámiaedényekből kioldódó fémek meghatározása AAS-sel (pl. Pb, Cd, Cu, Zn)

11 400

2.25.36.

Kobalamin mikrobiológiai meghatározása

31 500

2.25.37.

Koleszterin meghatározás (GLC)

48 200

2.25.38.

Kombinált fólia vizsgálata (EXTR)

22 700

2.25.39.

Konjugált dién vizsgálata (UV spektrofotometria)

15 300

2.25.40.

Lágyító meghatározás élelmiszerből (GC)

32 800

2.25.41.

Lágyító meghatározás műanyagból (GC)

24 200

2.25.42.

Malondialdehid meghatározás (TBA spektrofotometria)

14 100

2.25.43.

Metilhigany meghatározás (GC)

18 300

2.25.44.

Monomer meghatározás (VC, sztirol) (GC)

22 700

2.25.45.

Műanyag adalékanyag

13 100

2.25.46.

Műbél vizsgálata (EXTR)

14 800

2.25.47.

Niacin meghatározása, mikrobiológiai módszerrel

26 600

2.25.48.

O-fenil-fenol, bifenil-tartalom meghatározása

13 400

2.25.49.

Pantotensav meghatározása, mikrobiológiai módszerrel

27 900

2.25.50.

PET vizsgálata (EXTR)

16 300

2.25.51.

Poliamid (EXTR)

16 300

2.25.52.

Polietilén, polipropilén PVC vizsgálata (EXTR)

16 300

2.25.53.

Polietilén, polipropilén tartály

58 800

2.25.54.

Polisztirol vizsgálata [illóanyag, alkoholos (EXTR)]

13 200

2.25.55.

Színkioldás meghatározása (EXTR)

1 200

2.25.56.

Tapadólakk vizsgálata (EXTR)

16 300

2.25.57.

Tartósítószerek VRK meghatározása

10 700

2.25.58.

Teflon (EXTR)

18 800

2.25.59.

Tisztító-, fertőtlenítőszerek vizsgálata

 

2.25.59.1.

Tisztító-, fertőtlenítőszerek vizsgálata – a szer teljes körű vizsgálata a használati utasításában megadott körülmények között in vitro

68 600

2.25.59.2.

Tisztító-, fertőtlenítőszerek vizsgálata – minősítő vizsgálat paraméterenként (mikroba, hőmérséklet, koncentráció, időtartam, szervesanyag-tartalom)

3 900

2.25.60.

Tubus belsőlakk vizsgálata (EXTR)

48 500

2.25.61.

GC/MS vizsgálatok

30 000

2.25.62.

HPLC/MS vizsgálatok

35 000

2.25.63.

Illó-bázikus nitrogéntartalom meghatározása

2 000

2.25.64.

Karbamid meghatározása

4 500

2.25.65.

GMO minőségi meghatározása

30 000

2.25.66.

GMO minőségi és mennyiségi meghatározása

60 000

2.25.67.

Vizsgálati eredményekből kért további számítások

1 500

Rövidítések jegyzéke

AAS

– atomabszorpciós spektrometria

AOAC

– Hivatalosan Bejegyzett Analitikai Kémikusok (Nemzetközi) Szövetsége

BGA (EU)

– az Európai Unió Közösségi Referencia Laboratóriumából származó mikroorganizmus és kimutatási módszere

CHARM-II.

– antibakteriális és egyéb élelmiszer-szennyezők kimutatását lehetővé tevő RIA-kit rendszerek

DES-RIA

– dietil-stilbösztrolnak radioimmuno-assay módszerrel történő kimutatása

EDIA

– etilén-diamin-tetraacetát

ELISA

– enzim jelzésű immunológiai vizsgáló módszer/ek

ETA-AAS

– elektrotermikus atomizációs üzemmódú atomabszorpciós spektrometria

EXTR

– kivonás (extrahálás)

GC

– gázkromatográfia

GC/MS

– gázkromatográf-tömegspektrométer rendszer

GLC

– gáz-folyadék-kromatográfia

HMF

– hidroxi-metil-furfurol

HPLC

– nagyteljesítményű folyadékkromatográfia

HPLC-MS

– nagyteljesítményű folyadékkromatográffal kapcsolt tömegspektrométer

HPTLC

– nagyteljesítményű vékonyréteg-kromatográfia

HRLC-HRMS

– nagyteljesítményű folyadékkromatográffal kapcsolt nagy feloldóképességű tömegspektrométer

ICP-MS

– induktíve csatolt plazma-tömegspektrométer

KI

– kálium-jodid

LC-MSn

– folyadékkromatográffal kapcsolt tandem tömegspektrométer

MPN

– hígítási eljárással lehetségesen kimutatható mikróbaszám

NaCl

– nátrium-klorid

PAGE

– poliakrilamidgél elekrtoforézis

PAH

– poliaromás szénhidrogén/ek

PCDD/PCDF

– dioxinok és dibenzofuránok

PCR

– polimeráz láncreakció

PET

– polietilén terftalát

POT

– potenciometria

PVC

– polivinil-klorid

RIA

– radioimmuno-assay

SNIF-NMR

– ,,fejgáz” vizsgálatával foglalkozó magmágneses rezonancia spektrometria

SPF

– spektrofotometria

TBA

– tiobarbitursav

TITR

– titrálás

UV

– ultraibolya frekvencia-tartomány

VRK

– vékonyréteg-kromatográfia

1

A rendeletet a 63/2012. (VII. 2.) VM rendelet 13. § (1) bekezdés c) pontja hatályon kívül helyezte 2012. augusztus 1. napjával.

2

A melléklet az 52/2010. (IV. 30.) FVM rendelet 9. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére