9/2005. (K. K. 13. ) NKÖM utasítás
9/2005. (K. K. 13.) NKÖM utasítás
a Magyar Állami Operaházzal kapcsolatos intézkedésekről*
1. § A Magyar Állami Operaház Alapító Okiratát (a továbbiakban: MÁO) jelen utasítás Melléklete tartalmazza.
2. § A nemzeti kulturális örökség minisztere (a továbbiakban: miniszter) – a MÁO Alapító Okiratának módosításával egyidejűleg – az intézmény Fejlesztési Programjában megfogalmazottak végrehajtása érdekében az átszervezést elrendeli.
3. § A Magyar Állami Operaház új Szervezeti és Működési Szabályzatát 2005. május 15-ig jóváhagyásra elő kell terjeszteni a miniszterhez.
4. § Ez az utasítás március 7-én lép hatályba, rendelkezéseit az érintettek közvetlenül kapják meg.
Dr. Bozóki András s. k.,
a nemzeti kulturális örökség minisztere
Melléklet a 9/2005. (K.K. 13.) NKÖM utasításhoz
Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 88. §-ának, valamint az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet 10. §-ának felhatalmazása alapján a Magyar Állami Operaház elnevezésű központi költségvetési szerv alapító okiratát 2005. március 7-i hatállyal módosítom, és egységes szerkezetbe foglalt szövegét az alábbiak szerint állapítom meg:
1. A költségvetési szerv neve: Magyar Állami Operaház
2. Jogállása: kincstári körbe tartozó, teljes jogkörrel rendelkező, önállóan gazdálkodó központi költségvetési szerv. Az intézmény éves költségvetési előirányzatait felügyeleti szerve évente hagyja jóvá
3. Székhelye: 1061 Budapest, Andrássy út 22.
4. Alapításának időpontja: 1884 év
5. Alapító szerve: Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma
6. Felügyeleti szerve: Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma
7. Az intézmény két tagozatú: külön opera és balett tagozattal működik
8. Előadások színhelye: az intézmény székhelyén és telephelyén, valamint a székhelyén kívül eső (belföldi és külföldi) helyszíneken is tart előadásokat, mindkét tagozat közreműködésével
9. A Magyar Állami Operaház az alábbi feladatokat látja el alaptevékenységeként:
• az egyetemes opera- és balettművészeti alkotások, nemzeti alapintézménynek megfelelő magas színvonalú bemutatása, repertoáron tartása, fokozott figyelemmel a magyar szerzők műveire;
• az opera- és balettelőadások mellett a zeneirodalom más színpadi műveinek bemutatása és zenekari koncertek rendezése;
• a műfaj nemzetközi jellegére tekintettel együttműködés kialakítása és fenntartása az opera- és balettművészet jelentősebb külföldi intézményeivel;
• tehetségkutatás és tehetséggondozás, utánpótlásképzés folytatása fiatal ének- és táncművészek körében;
• nemzetközi hírű operaénekesek és balettművészek vendégszerepeltetése;
• az „Operaház Mesterművésze” díj, valamint az operaházi „Örökös tagság” gondozása;
• új művek létrejöttének elősegítése és azok bemutatása;
• az Operaház épületének – amely a nemzeti kulturális örökség, valamint a világörökség része – a nagyközönség számára történő bemutatása;
• a Magyar Állami Operaház birtokában lévő kulturális emlékek megőrzése, a műemlék épület fenntartása és gondozása;
• az opera és balett műfaj közönségének kinevelése;
• a fiatalok, a vidéken élők, a határon túl élő magyarok valamint a szerény anyagi körülmények között élők számára kedvezményes jegykategóriák és egyedi bérletkategóriák kialakítása, valamint külön programok biztosítása;
• a Magyarország kulturális értékei iránt fogékony külföldi közönség helyben történő kiszolgálása: az előadások bemutatása, az Operaház épületének bemutatása, valamint az intézmény multikulturális eseményekbe történő bekapcsolódása révén;
• együttműködés a legelkötelezettebb nézők és az intézmény kapcsolatának erősítése érdekében a Budapesti Operabarát Alapítvánnyal, valamint a Budapesti Filharmóniai Társasággal;
• a nem mesterhangszer kategóriába tartozó hangszerek beszerzése, kezelése, karbantartása, leltári nyilvántartása és biztosítása;
• a magyar államkincstár által beszerzett, illetve annak tulajdonában álló mesterhangszerek kezelése és karbantartása, megőrzése, valamint a használathoz kötődő nyilvántartása,
• a Magyar Állami Operaház nemzetközi hírnevének erősítése érdekében külföldi vendégszereplések szervezése, amennyiben ezek nem gátolják a belföldön teljesítendő feladatok végrehajtását;
• az opera- és a balettművészet utánpótlásképzésének részeként azoknak a fiatal művészeknek, akiket saját produkciójában kíván felléptetni ösztöndíj biztosítása, mesterkurzusok szervezése, valamint a fiatal művészek színpadképességének fokozására képzés biztosítása a Magyar Állami Operaház énekstúdiójában, valamint balettkarában;
• az országimage fejlesztése érdekében bekapcsolódás a Magyarország kulturális értékei iránt fogékony külföldi közönség számára szervezett központi finanszírozású kulturális programsorozatokba, kiadványok terjesztésébe, Magyarország nemzetközi kulturális kapcsolatait támogató és élénkítő akciókba.
10. A Magyar Állami Operaház – külső forrás rendelkezésre állása esetén – az alapfeladatokon túlmenően teljesíti az alábbi feladatokat:
szervezi a környező országok operaházaival való együttműködést, a kölcsönös vendégszerepléseket és velük közös bérletsorozatot ad ki;
közös produkciók létrehozásával, valamint művészek vendégszerepeltetésével támogatja a vidéki és a határon túli magyar operajátszást – részben átvállalva a produkciós költségeket, valamint a művészek fellépti díját;
koordinálja, bonyolítja az Operaház műemlék épületének felújítását és rekonstrukcióját;
a kincstár megbízása alapján, annak költségére végzi mesterhangszerek beszerzését és biztosítását.
11. Felkérés szerint biztosítja a helyszínt, valamint a kapcsolódó szolgáltatásokat és műsort nemzeti ünnepeink méltó megünnepléséhez.
12. Külföldi és belföldi fellépések alkalmával – amennyiben az előadásban csak a balettegyüttes működik közre és a Magyar Állami Operaház nevében kötött szerződés alapján lép fel – a balettegyüttes használja a Magyar Nemzeti Balett elnevezést.
13. A Magyar Állami Operaház vállalkozási tevékenységet nem folytathat.
14. Az intézmény szervezeti felépítését és működésének rendjét a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma által jóváhagyott szervezeti és működési szabályzat határozza meg.
15. A Magyar Állami Operaház élén főigazgató áll. A főigazgatót a nemzeti kulturális örökség minisztere – közalkalmazotti kinevezése alapján, pályázat útján, határozott időre – bízza meg és menti fel, valamint gyakorolja felette a munkáltatói jogokat.
16. Az intézmény főzeneigazgatóját, főrendezőjét és balettigazgatóját a vonatkozó jogszabályoknak megfelelő módon a főigazgató bízza meg és menti fel, vezetői megbízásukhoz és annak visszavonásához a nemzeti kulturális örökség miniszterének egyetértése szükséges. Az egyéb munkáltatói jogokat a főigazgató gyakorolja felettük.
17. Az intézmény ügyvezető igazgatóját, aki egyben a főigazgató általános helyettese, a főigazgató bízza meg és menti fel, valamint gyakorolja felette a munkáltatói jogokat.
18. A intézmény gazdasági igazgatóját – a főigazgató javaslata alapján – a nemzeti kulturális örökség minisztere határozatlan időre bízza meg és menti fel, a további munkáltatói jogokat – a fegyelmi jogkör kivételével – a főigazgató gyakorolja felette.
Dr. Bozóki András s.k.,
a nemzeti kulturális örökség minisztere
Az utasítást utóbb a 17/2005. (K.K. 21.) NKÖM utasítás módosította.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
