BÜ BH 2005/90
BÜ BH 2005/90
2005.03.01.
Ha a törvény életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabását is lehetővé teszi, a bíróság azonban határozott ideig tartó szabadságvesztést szab ki, bűnhalmazat esetén a határozott ideig tartó szabadságvesztés felső határa a felével emelkedik, de nem érheti el az egyes bűncselekményekre megállapított büntetési tételek felső határának együttes tartamát [Btk. 40. §, 85. § (3) bek., 166. § (2) bek.].
A megyei bíróság a 2002. május hó 14. napján kelt ítéletével a terheltet bűnösnek mondta ki nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettében és okirattal visszaélés vétségében, s ezért őt halmazati büntetésül életfogytig tartó fegyházbüntetésre és a közügyektől 10 évi eltiltásra ítélte. Kimondta, hogy a terhelt 30 év kitöltése után bocsátható feltételes szabadságra.
Az ítélőtábla a 2003. október hó 29. napján kelt ítéletével a megyei bíróság ítéletét annyiban változtatta meg, hogy az élet elleni cselekményt aljas indokból is elkövetettnek minősítette; megállapította, hogy az okirattal visszaélés vétségének megnevezése közokirattal visszaélés vétsége.
A fegyházbüntetés tartamát 20 évre enyhítette és a feltételes szabadságra vonatkozó rendelkezést mellőzte. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
Az ítélőtábla az ítélete indokolásában kifejtette, hogy az irányadó büntetéskiszabási tényezőkre tekintettel nincs szükség életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabására, a határozott tartamú szabadságvesztés is elegendő a büntetési célok eléréséhez.
A halmazati büntetés tartamának meghatározása során az alábbiakat szögezte le.
A Btk. 85. §-a (3) bekezdésének rendelkezése (az ún. aszperáció elve) csak akkor alkalmazható, ha a törvény a bűnhalmazatban levő bűncselekmények közül legalább kettőre határozott ideig tartó szabadságvesztést rendel, s kizárólag ebben az esetben érvényesül az a szabály, mely szerint a büntetési tétel nem érheti el az egyes bűncselekményekre megállapított büntetési tételek felső határának együttes tartamát. Ez a rendelkezés nem érvényesül abban az esetben, amikor a bűnhalmazatban levő cselekmények egyikére a törvény határozatlan tartamú (életfogytig tartó) szabadságvesztés kiszabását rendeli. Ilyen esetekben határozott tartamú szabadságvesztés kiszabása esetén kizárólag a Btk. 40. §-a (2) bekezdésében írt rendelkezés érvényesül, mely szerint a szabadságvesztés leghosszabb tartama halmazati büntetés esetén húsz év.
A halmazati büntetést ennek megfelelőn 20 év fegyházbüntetésben határozta meg.
A fellebbviteli főügyészség 2004. január hó 19. napján felülvizsgálati indítványt nyújtott be a terhelt ,,terhére'' az eljárt bíróságok ítéleteinek a büntetést kiszabó része ellen.
Álláspontja szerint a másodfokon eljárt ítélőtábla a büntető anyagi jogi rendelkezéseket megsértve határozta meg a halmazati büntetést húsz év fegyházbüntetésben.
Indokként az alábbiakra hivatkozott:
A Btk. 85. §-a (2) bekezdésének helyes értelme szerint amennyiben a bíróság a törvény által előírt lehetséges büntetések közül az életfogytig tartó szabadságvesztést választja, az e bűncselekménnyel halmazatban álló másik bűncselekmény (illetve további bűncselekmények) büntetési tételének már nincs jelentősége, mert az előbbi azt elnyeli (abszorbeálja). Ha viszont a bíróság – mint a jelen ügyben is – a határozott ideig tartó szabadságvesztést választja, a halmazati büntetés mértékének meghatározására a Btk. 85. §-a (2) és (3) bekezdése szerint e büntetési tétel (tehát tíz évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztés) figyelembevételével kerülhet sor.
Ez esetben pedig irányadó az a szabály, mely szerint a halmazati büntetés nem érheti el az egyes bűncselekményekre megállapított büntetési tételek felső határának együttes tartamát. Ez az együttes tartam az adott esetben tizenhét év.
Az indítvány az ismertetett érvek alapján a ítélőtábla ítéletének hatályon kívül helyezését és a Fővárosi Ítélőtábla új eljárásra utasítását indítványozta.
A Legfőbb Ügyészség a felülvizsgálati indítványt fenntartotta azzal a módosítással, hogy azt a terhelt javára benyújtottnak jelölte meg és azt indítványozta, hogy a Legfelsőbb Bíróság maga hozzon a törvénynek megfelelő határozatot.
A felülvizsgálati indítvány alapos.
Az ítélőtábla a halmazati büntetésről szóló büntető anyagi jogi rendelkezések téves értelmezésével jutott arra a következtetésre, hogy abban az esetben, amikor a bűnhalmazatban álló bűncselekmények egyikére a törvény életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabását is lehetővé teszi, a Btk. 85. §-a (3) bekezdése egyáltalán nem alkalmazható még akkor sem, amikor a bíróság a halmazati büntetést határozott ideig tartó szabadságvesztésként határozza meg.
Az nyilvánvaló, hogy amikor halmazati büntetésként életfogytig tartó szabadságvesztés a főbüntetés, az aszperáció elve nem érvényesülhet, s a bűnhalmazatban álló enyhébb megítélésű bűncselekmény büntetési tétele figyelmen kívül marad.
Más a helyzet azonban akkor, amikor halmazati büntetésként határozott ideig tartó szabadságvesztés kiszabása is elegendő.
A Btk. 85. §-a (3) bekezdése szerint, ha a törvény a bűnhalmazatban levő bűncselekmények közül legalább kettőre határozott ideig tartó szabadságvesztést rendel, a (2) bekezdés szerinti büntetési tétel felső határa (a legsúlyosabb bűncselekményre előírt büntetési tétel) a felével emelkedik, de nem érheti el az egyes büntetési tételek felső határának együttes tartamát.
Amikor a Büntető Törvény Különös Része az életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabását is lehetővé teszi, e mellé minden esetben – vagylagosan – határozott tartamú szabadságvesztést is ,,rendel''. Ebből levonható az a következtetés, mely szerint, ha a bíróság a határozott ideig tartó szabadságvesztést választja, ez tekinthető annak a büntetési tételnek, amely a halmazati büntetés tartama szempontjából irányadó. Ez pedig azt vonja maga után, hogy a Btk. 85. §-a (3) bekezdésének rendelkezései korlátlanul érvényesülnek, tehát a halmazati büntetés tartama nem érheti el az egyes bűncselekményekre megállapított büntetési tételek felső határának együttes tartamát.
A jelen ügyben a terhelt bűnösségét nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel és aljas indokból elkövetett emberölés bűntettében, és közokirattal visszaélés vétségében állapították meg. Az előbbi büntetési tétele – az életfogytig tartó szabadságvesztés mellett – 10 évtől 15 évig terjedő szabadságvesztés az utóbbi pedig két évig terjedő szabadságvesztés, közérdekű munka vagy pénzbüntetés.
A kifejtettek szerint kiszabható legsúlyosabb halmazati főbüntetés tartama tehát nem érheti el a tizenhét évet.
A Legfelsőbb Bíróság ezért a Be. 425. §-a (1) bekezdés a) pontja alapján a megtámadott határozatok főbüntetést kiszabó részét hatályon kívül helyezte és a Be. 426. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján maga hozott a törvénynek megfelelő határozatot, s a halmazati főbüntetést tizenhat év és tizenegy hó fegyházbüntetésben állapította meg.
A Be. 420. §-a (4) bekezdése értelmében a Legfelsőbb Bíróság a megtámadott határozatot – egyes kivételektől eltekintve – csak a felülvizsgálati indítvánnyal megtámadott részében bírálhatja felül.
Az érdemi felülvizsgálat ezért nem terjedhetett ki az élet elleni cselekmény jogi minősítésének esetleges hibáira.
A Legfelsőbb Bíróság ezért megjegyzi: az ítélőtábla az élet elleni bűncselekményt a büntető anyagi jogi rendelkezéseket megsértve minősítette ,,aljas indokból elkövetettnek'' is.
Az e körben irányadó tények rövid lényege a következő: A terhelt már nyereségvágyból elkövetett ölési cselekmény (a sértett megfojtása) elkövetése után a magatehetetlen sértett nemi szervébe nyúlt. Ezt azonban nem azért tette, hogy a nemi vágyát felkeltse vagy kielégítse, hanem azért, hogy ,,azt a látszatot keltse, a sértettet megerőszakolták''.
A Fővárosi Ítélőtábla indokai szerint a terhelt ,,fajtalanság látszatát keltő cselekménye'' mint indíték nem tapad a nyereségvágyhoz, sőt attól térben és időben is jól elkülöníthető. Ezért minősül a cselekménye aljas indokból elkövetettnek is.
Az indíték vagy motívum az a belső buzdítás, hajtóerő, amely a személyt a cselekménynél irányítja, az az érzelmi vagy értelmi mozzanat, amely a konkrét cselekmény elkövetésére készteti. Az indítóok valójában a bűnös szándékot kialakító ok.
Az élet elleni bűncselekmények esetén azok a tényezők értékelhetők a súlyosabb minősítés megállapíthatósága szempontjából lényegesnek, amelyek az ölési szándék kialakulásában játszottak szerepet. Ebből pedig okszerűen levonható, hogy az ölési magatartás kifejtése után tanúsított bármely magatartás, illetve annak indoka nem adhat alapot az emberölés aljas indokból elkövetettnek minősítéséhez.
(Legf. Bír. Bfv. III. 152/2004. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás