BÜ BH 2005/91
BÜ BH 2005/91
2005.03.01.
A bűncselekmény elkövetésén tetten ért személy, – aki a hatóság tagjai előtt a testvére személyi adatainak bemondásával igazolja magát – a testvér sérelmére hamis vád bűntettét követi el, annak ellenére, hogy a személyazonosságát utóbb megállapítják és a testvére ellen a büntetőeljárás nem indul meg [Btk. 233. §].
A kerületi bíróság a 2000. szeptember 29. napján meghozott ítéletével – melyet a másodfokú bíróság a 2002. március 1. napján kelt ítéletével csak az egyik cselekmény megnevezését illetően érintett – M. G. I. r. terheltet 1 rendbeli bűnszövetségben, üzletszerűen, nagyobb értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntettében mint társtettest, 4 rendbeli lopás bűntettében, melyből 3 rendbeli kísérlet, 2 esetben mint társtettest, 2 esetben mint bűnsegédet, 1 rendbeli lopás vétségének kísérletében mint társtettest, 1 rendbeli hamis vád bűntettében és 1 rendbeli közokirat-hamisítás bűntettében mondta ki bűnösnek. Ezért őt mint többszörös visszaesőt – halmazati büntetésül – 4 év 3 hónap fegyházbüntetésre és a közügyektől 5 évi eltiltásra ítélte annak megállapításával, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható.
Az ítéleti tényállás lényege szerint az I. r. terhelt – és az ügyben még felelősségre vont három társa – 1999. év elején több alkalommal, előzetes megbeszélés alapján abból a célból, hogy bűncselekmények elkövetése révén rendszeres haszonra tegyenek szert, a város különböző kerületeiben, a III. r. terhelt által vezetett gépkocsival, az I. r. terhelt által megjelölt helyeken betöréses lopásokat követtek el, illetve kíséreltek meg.
Az egyik alkalommal az I. r. terhelt és a IV. r. terhelt az utcán figyeléssel biztosította a II. és III. r. terhelteket, akik először a második emelet 1. szám alatti lakásba igyekeztek behatolni, de eredménytelenül. Ezt követően a VI. emelet 1. szám alatti lakásba próbáltak bejutni, hogy onnan tulajdonítsanak el ingóságokat, de az egyik ajtószárny megfeszítése ellenére a bejutás itt is eredménytelen maradt.
Az időközben értesített rendőrkapitányság járőre a terhelteket elfogta oly módon, hogy a bejárati kapu előtt az I. r. terheltet és a IV. r. terheltet, a ház második emeletén a II. r. terheltet, míg harmadik emeletén a III. r. terheltet érték tetten. A II. r. terhelt zsebében a ruházat átvizsgálása során egy speciális módon meghajlított telefonkártyát, egy csavarhúzót, egy bicskát és egy ollós-fogós csipeszt foglaltak le.
Az ítéleti tényállás szerint a terheltekkel szemben 1999. március 1-jén 13 óra 30 perckor került sor a fenti intézkedésre. Az igazoltatás során az I. r. terhelt testvérének, M. I.-nek a pontos személyi adatait és nevét adta meg, mivel ellene az összbüntetési ítéletének végrehajtása érdekében a büntetés-végrehajtási intézet elfogatóparancsot bocsátott ki. Emiatt valótlan adatok kerültek a személyi szabadságot korlátozó intézkedésről készült közokiratba. Eszerint őt M. I.-nek hívják és Budapesten 1954. február 19-én született.
Az I. r. terhelt tényleges személyazonosságának megállapítására a kerületi kapitányságra történt előállítását követően került sor.
Az eljárt bíróságok jogi indokolása szerint az I. r. terhelt azzal, hogy az ellene folytatott rendőri intézkedés során testvére nevét diktálta be, a hatóság előtt testvérét bűncselekmény elkövetésével hamisan vádolta, mivel ezt a nyilatkozatát bűncselekmény kapcsán történő tettenéréskor tette. Előző nyilatkozatával ugyanakkor közreműködött abban, hogy a hatóság képviselője valótlan adatot foglaljon közokiratba; ami alkalmas annak közhitelű bizonyítására, hogy milyen jellegű bűncselekmény gyanúja kapcsán kivel szemben folytatott intézkedést a rendőrhatóság. Ekként megvalósította a Btk. 274. § (1) bekezdés c) pontja szerint minősülő közokirat-hamisítás bűntettét is.
A jogerős határozatoknak a hamis vád bűntettében és a közokirat-hamisítás bűntettében bűnösséget megállapító része ellen, téves minősítést panaszolva, az I. r. terhelt nyújtott be felülvizsgálati indítványt.
Érvelése szerint testvére személyi adatainak közlésével közokirat-hamisítást nem valósított meg, hiszen a rendőrségen már a valós személyi adatait adta elő. A hamis vádat pedig azért nem követte el, mert öccse ellen vádemelésre nem került sor; így mindkét esetben legfeljebb a hatóság félrevezetésének vétsége lett volna a terhére róható.
A Legfőbb Ügyészség írásbeli nyilatkozatában a felülvizsgálati indítványt nem tartotta alaposnak.
A nyilvános ülésen a védő és a terhelt mindkét bűncselekmény alól felmentést kérve, míg az ügyész az írásbeli nyilatkozatának megfelelő tartalommal szólalt fel. A felülvizsgálati indítvány alaptalan.
A Btk. 233. § (1) bekezdésének a) pontja értelmében, aki hatóság előtt mást bűncselekmény elkövetésével hamisan vádol, a hamis vád bűntettét követi el. A (2) bekezdés értelmében súlyosabban büntetendő, ha a hamis vád alapján büntetőeljárás indult.
A bűncselekmény megvalósulásához célzat nem szükséges, eshetőleges szándékkal is elkövethető. A ,,vádolás'' formája is közömbös, az elkövethető szóban, írásban, de tettel is. Nem tényállási elem az sem, hogy a megvádolt ellen büntetőeljárás induljon; a cselekmény az idézett magatartás tanúsításával befejezetté válik. Megvalósítható a hamis vád ún. védekezési hazugsággal is, amikor a terhelt a maga által elkövetett bűncselekményt másnak tulajdonítja, illetve a tetten ért terhelt más személynek adja ki magát.
Márpedig az alapul szolgáló tényállás szerint az I. r. terheltet – és társait – betöréses lopás helyszínén érték tetten; s ekkor az I. r. terhelt egy létező, konkrétan azonosítható személynek, – a testvérének – a valós személyi adatait közölte a hatóság tagjaival. Ezzel a terhelt – aki tisztában volt azzal, hogy őt vagyon elleni bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják, – a gyanút ártatlan személyre hárította át. Feltétlenül felismerte, hogy emiatt a testvére ellen indulhat meg a büntetőeljárás, s ennek lehetőségébe – minthogy büntetésének végrehajtása elől szökésben volt – belenyugodott.
A hamis vád bűntettét tehát már a büntetőeljárás megindulása előtt elkövette, miután a törvényi tényállást egészében kimerítette. Más kérdés, hogy előállítását követően az I. r. terhelt személyét azonosították, s így eljárás a testvére ellen ténylegesen nem indult; ez utóbbi esetben már a súlyosabban büntetendő hamis vád bűntettét kellett volna a terhére megállapítani.
Mindezekre figyelemmel a felülvizsgálati indítványának a hamis vádra vonatkozó érvelése téves, a terhelt bűnösségének a megállapítása e bűncselekményben törvényes.
(Legf. Bír. Bfv. I. 2085/2003. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
