• Tartalom

BÜ BH 2005/93

BÜ BH 2005/93

2005.03.01.
Aki a rábízott idegen gépkocsit a tulajdonos hozzájárulása nélkül másoknak kölcsönadja, sikkasztást követ el akkor is, ha a kölcsönvevő előtt nem állítja azt, hogy a gépkocsi az ő tulajdonában áll [Btk. 317. §].
A kerületi bíróság a 2003. május 20-án meghozott ítéletével K. Gy. terheltet sikkasztás bűntette és magánokirat-hamisítás vétsége miatt 1 év 2 hónapi börtönre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte, s ítéletét a másodfokú bíróság a 2003. december 17-én meghozott végzésével helybenhagyta.
A jogerős határozatban megállapított tényállás szerint V. K. sértett a másfélmillió forint értékű személygépkocsiját 2001. június 14-én a terheltre bízta azzal, hogy az a gépkocsit a műszaki vizsgára felkészítse és levizsgáztassa. Írtak egy szerződést, mely szerint a sértett meghatározatlan időre, közúti használatra kölcsönadja a gépkocsit a terheltnek, emellett azonban szóban úgy állapodtak meg, hogy a terhelt a gépkocsit két hét időtartamra kapja meg.
A terhelt a gépkocsit nem adta vissza, a vállalt megbízást nem teljesítette, a tulajdonos számára a gépkocsi elérhetetlenné vált, a terhelt több alkalommal másoknak használatra kölcsönadta, egyébként pedig maga használta.
2001. szeptember 4-én a gépkocsit és a forgalmi engedélyét átadta Sz. L.-nak, s átadott neki egy V. K. nevében írt hamis meghatalmazást is, amely szerint a gépkocsit jogosan használhatja. Sz. L. a gépkocsival balesetet okozott, s a rendőri intézkedés során a hamis meghatalmazást is átadta a rendőröknek.
Az ítélet szerint a terhelt a rábízott gépkocsival a tulajdonos engedélye nélkül a sajátjaként rendelkezett, s ezzel, a gépkocsi értékére tekintettel, sikkasztás bűntettét követte el.
A jogerős határozatok ellen a terhelt védője a sikkasztás vádja alól való felmentés végett felülvizsgálati indítványt nyújtott be. Ennek indokolása szerint a terhelt a rendelkezési jogot gyakorolta ugyan, amikor a gépkocsit ideiglenes használatra másnak kölcsönadta, de ez nem volt sajátkénti rendelkezés. Ez csak akkor valósul meg, ha az elkövető azt állítja, vagy azt a látszatot kelti a kölcsönvevő előtt, hogy a dolog az ő tulajdona. A cselekmény akkor sikkasztás, ha az elkövető a rábízott idegen dologgal a sajátjaként rendelkezik, itt nem ez történt, ezért a cselekmény nem bűncselekmény.
A legfőbb ügyész a megtámadott határozatok hatályban fenntartását indítványozta, mivel álláspontja szerint a terhelt sikkasztásban való bűnösségének a megállapítása törvényes volt.
A felülvizsgálati indítvány alaptalan.
Az indítvány jogi álláspontjának elfogadása azt is jelentené, hogy az elkövető a rábízott idegen dolgot büntetlenül eladhatja, csak közölnie kell a vevővel, hogy a dolog nem az övé, ami nyilvánvalóan képtelenség.
A sikkasztás a vagyoni viszonyok rendjét sértő bűncselekmény. A rábízott idegen dologgal való engedély nélküli rendelkezéssel a sérelem beáll, függetlenül attól, hogy az elkövető tulajdonosnak adja-e ki magát, vagy sem, ezért az esetleges megtévesztésnek a cselekmény társadalomra veszélyessége, így a bűncselekmény megvalósulása szempontjából nincs jelentősége.
A sajátjaként rendelkezés a sikkasztás törvényi tényállásában a cselekmény objektív ismérve; azt jelenti, hogy az elkövető a rábízott idegen dologra a tulajdonjog körébe tartozó olyan rendelkezési jogot gyakorol, amelyet a tulajdonoson kívül, annak engedélye nélkül, senki más nem gyakorolhatna.
A jelen esetben a terhelt a rábízott gépkocsit a tulajdonos engedélye nélkül másoknak kölcsönadta. A kölcsönadás a tulajdonost megillető jogosítvány, következésképpen a terhelt a kölcsönadáskor a rábízott idegen dologgal sajátjaként rendelkezett, vagyis sikkasztást követett el.
A kifejtettek miatt a terhelt sikkasztásban való bűnösségének a megállapítása törvényes, megfelel a büntető anyagi jog szabályainak, ezért a Legfelsőbb Bíróság a terhelt védője felülvizsgálati indítványának nem adott helyt, s a megtámadott határozatokat a Be. 427. § alapján hatályukban fenntartotta.
(Legf. Bír. Bfv. III. 173/2004. sz.)
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére