• Tartalom

10/2006. (III. 7.) IM rendelet

10/2006. (III. 7.) IM rendelet

az igazságügyi szakértői tevékenység folytatásához szükséges jogi oktatásról és vizsgáról

2025.08.01.

Az igazságügyi szakértői tevékenységről szóló 2005. évi XLVII. törvény (a továbbiakban: Szaktv.) 31. §-a (5) bekezdésének c) pontjában kapott felhatalmazás alapján az alábbiakat rendelem el:

A jogi oktatás és vizsga célja1

1. §2 (1)3 A jogi oktatás (a továbbiakban: tanfolyam) célja, hogy az igazságügyi szakértői névjegyzékbe (a továbbiakban: névjegyzék) való felvétel iránti kérelmet benyújtók (a továbbiakban: jelentkező), valamint a névjegyzékbe bejegyzett igazságügyi szakértők (a továbbiakban: szakértő) szervezett keretek között kapjanak tájékoztatást az igazságügyi szakértői tevékenység folytatásához szükséges jogi ismeretekről, és a megszerzett jogi tudásuk frissítése érdekében rendszeres továbbképzésben részesüljenek.

(2)4 A jogi vizsga (a továbbiakban: vizsga) célja, hogy a vizsgára jelentkező személy számot adjon az igazságügyi szakértői tevékenység ellátásához szükséges tételes jogi ismeretekről és az ahhoz kapcsolódó gyakorlati jogalkalmazási készségéről.

(3)5 Az (1) bekezdés szerinti tanfolyam lehet:

a)6 a névjegyzékbe való felvételt megelőző első képzés, mely – ha a jelentkező a vizsga alóli mentesülését nem igazolja – jogi vizsgával zárul (a továbbiakban: első képzés), valamint

b) az első képzést követően, vizsgakötelezettség nélküli rendszeres továbbképzés (a továbbiakban: rendszeres továbbképzés).

(4)7

Felkészülés a vizsgára

2. § (1)8 Az igazságügyért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) ellátja a jelentkezők első képzésével, a szakértők rendszeres továbbképzésével és a vizsgák szervezésével kapcsolatos feladatokat. A képzést, továbbképzést és a vizsgák megszervezését, lebonyolítását az Igazságügyi Minisztérium Igazságügyi Szolgálatok Jogakadémiája (a továbbiakban: Jogakadémia) végzi.

(2)9 Vizsgát az tehet, aki az első képzést elvégezte.

3. §10 (1)11 A Jogakadémia negyedévente – kivéve, ha a tanfolyamra jelentkezők száma a tíz főt nem éri el – indít jogi oktatást. A Jogakadémia – ha azt a jelentkezők nagyobb száma indokolja – a tanfolyam indítására további időpontokat is megjelölhet.

(2)12 A Jogakadémia a honlapján évente közzéteszi a tanfolyam időpontjait, helyét, a tananyagának alapját képező jogszabályok jegyzékét, a vizsga tervezett időpontját, valamint a tanfolyam és a vizsga díját, továbbá befizetésének módját.

4. §13 (1)14 Az első képzés időtartama 24 óra, a rendszeres továbbképzés időtartama 8 óra.

(2)15 Ha a jelentkező vagy a szakértő az első képzésről három, a rendszeres továbbképzésről egy óránál hosszabb időtartamban hiányzik, a vonatkozó tanfolyamot meg kell ismételnie és az első képzésről való hiányzás esetében vizsgára sem bocsátható. Erről a Jogakadémia a mulasztó jelentkezőt vagy a szakértőt a tanfolyam befejezésének időpontjától számított 8 napon belül elektronikus úton értesíti.

Jelentkezés a tanfolyamra és a vizsgára

5. §16 (1) Mentesül a vizsga alól az, aki

a) jogász szakképzettséggel, vagy

b) jogi szakokleveles közgazdász szakirányú szakképzettséggel, vagy

c) jogi szakokleveles mérnök szakirányú szakképzettséggel, vagy

d) jogi szakokleveles általános orvos, fogorvos, gyógyszerész szakirányú szakképzettséggel, vagy

e) jogi szakokleveles családvédelmi tanácsadó szakirányú szakképzettséggel, vagy

f)17 kriminalisztikai szakember szakirányú szakképzettséggel, vagy

g)18 egészségbiztosítás szakvizsgával

h)19 igazságügyi igazgatási szakirányú szakképzettséggel vagy

i)20 személyügyi, munkaügyi és szociális igazgatási szakirányú szakképzettséggel

rendelkezik.

(2)21 Az (1) bekezdés szerinti mentesülési feltétel meglétét igazoló okirat közjegyző által hitelesített másolatát a jelentkezőnek az első képzésre történő jelentkezési kérelme előterjesztésével egyidejűleg kell benyújtania a miniszterhez.

(3)22 A miniszter az (1) bekezdés szerinti mentesülési feltételek meglétéről a mentesülés iránti kérelem benyújtásától számított harminc napon belül dönt, és az (1) bekezdésben foglalt valamely feltétel fennállása esetén a jelentkezőt mentesíti a vizsga alól, ellenkező esetben kötelezi a vizsga letételére.

6. §23 A rendszeres továbbképzésre a szakértő – ha e rendelet eltérően nem rendelkezik – az első képzés elvégzésétől számított öt éven belül, majd ezt követően ötévente köteles jelentkezni.

7. §24

8. §25 (1) A jelentkező vagy a szakértő a tanfolyamra és a vizsgára történő jelentkezését a Jogakadémiához írásban

a) a Jogakadémia képzésszervezést támogató informatikai rendszere útján,

b)26

c)27 a digitális államról és a digitális szolgáltatások nyújtásának egyes szabályairól szóló törvényben szabályozott elektronikus úton

d)28

nyújthatja be.

(2)29

(3)30

(4)31 A jelentkező vagy a szakértő írásban nyilatkozik arról, hogy hozzájárul az igazságügyi szakértők jogi oktatásával és vizsgájával kapcsolatban személyes adatainak a Jogakadémia által történő kezeléséhez.

(5)32

(6)33

9. § (1)34 A Jogakadémia a jelentkezőt vagy a szakértőt jelentkezés alapján osztja be a tanfolyamra és a vizsgára.

(2)35 A Jogakadémia a jelentkezőt vagy a szakértőt a tanfolyam helyéről és időpontjáról a tanfolyamra történő jelentkezésnek a Jogakadémiához való érkezését követően a digitális államról és a digitális szolgáltatások nyújtásának egyes szabályairól szóló törvényben szabályozott elektronikus úton értesíti.

(3)36 Ha a tanfolyam, illetve a vizsga kitűzött időpontja a jelentkezőnek vagy a szakértőnek nem megfelelő, a tanfolyam, illetve a vizsga időpontjának módosítását a jelentkezési határidőn belül legfeljebb egy alkalommal halasztási díj megfizetése nélkül kérheti. A tanfolyam, illetve a vizsga kitűzött időpontjának a jelentkezési határidőn túli módosítása halasztási díj megfizetése mellett kérelmezhető. A jelentkezési határidő a tanfolyam, illetve a vizsga időpontját megelőző 15. nap.

(4)37 A Jogakadémia a tanfolyam befejezéséről és a vizsga eredményéről a tanfolyam és a vizsga időpontját követő öt munkanapon belül értesíti a névjegyzéket vezető hatóságot.

A vizsga lebonyolítása38

10. § (1)39 Az első képzés befejezését követően a vizsgát az Igazságügyi Szakértői Vizsgabizottság tagjaiból a miniszter által esetenként kijelölt vizsgabizottság (a továbbiakban: vizsgabizottság) előtt kell letenni.

(2)40 Az Igazságügyi Szakértői Vizsgabizottság tagjait – a megkeresett szervezetek ajánlásának figyelembevételével – a miniszter nevezi ki 5 évre az igazságügyi szakértői működéshez kapcsolódó jogterületek elméleti és gyakorlati szakemberei közül. A kinevezés – az érintett beleegyezésével – az eredeti kinevezés időtartamával meghosszabbítható.

(3)41 A vizsgabizottság 3 főből áll, amelynek elnökét és két tagját a Jogakadémia kéri fel. A vizsgabizottság elnöki tisztségét a miniszter képviselője látja el.

11. §42 (1)43 A Jogakadémia legkésőbb az első képzés befejezését követő öt napon belül kitűzi a vizsga helyét és időpontját, és erről a vizsgára köteles jelentkezőt (a továbbiakban: jelölt) írásban a digitális államról és a digitális szolgáltatások nyújtásának egyes szabályairól szóló törvényben szabályozott elektronikus úton értesíti.

(2)44 A Jogakadémia kéthavonta – kivéve, ha a vizsgára nem volt jelentkező – az első képzést követő három héten belül tűzi ki a vizsgát. Kivételes esetben, vagy ha a jelöltek nagyobb száma azt indokolja, a Jogakadémia további vizsgaidőpontokat is kitűzhet.

A vizsga tárgyai

12. § A vizsga tárgyai a következők:

a)45 az 1. számú melléklet A) rész szerinti, az igazságügyi szakértői tevékenység ellátásához szükséges tételes jogi ismeretek,

b) a tanfolyamon elsajátított joganyag gyakorlati alkalmazása.

A vizsga lefolytatása

13. § (1)46 A vizsga lebonyolításával összefüggő szervezési és adminisztrációs feladatokat a Jogakadémia látja el.

(2)47 A vizsga írásbeli és szóbeli vizsgából áll.

(3) A vizsga nyelve magyar.

(4) Ha a jelölt külföldi, a magyar nyelvű vizsga letételével bizonyítja, hogy rendelkezik az igazságügyi szakértői tevékenység gyakorlásához szükséges szintű magyar nyelvtudással.

(5) A jelölt a vizsgán jogszabályszöveget és egyéb segédanyagot nem használhat.

14. §48 (1) Az írásbeli vizsgán a jelölt a Jogakadémia zártrendszerű oktatási felületén az 1. számú melléklet A) részében megjelölt joganyagból összeállított írásbeli tesztet old meg.

(2) Az írásbeli vizsga kérdéssora negyven kérdésből áll.

(3) Az írásbeli teszt megoldására 40 perc áll a jelölt rendelkezésére.

(4) Az írásbeli vizsga eredményes, ha a jelölt az elérhető pontok legalább 60%-át megszerezte.

(5) Ha a jelölt az írásbeli vizsgán nem éri el az elérhető pontok 60%-át, az írásbeli vizsga nem felelt meg minősítéssel zárul, és a jelölt szóbeli vizsgára nem bocsátható.

15. §49

16. § (1) A szóbeli vizsgán a vizsgabizottság a tagjai által feltett kérdésekre adott válaszok alapján meggyőződik arról, hogy a jelölt rendelkezik-e azokkal az elméleti és gyakorlati jogi ismeretekkel, amelyeknek tudása az igazságügyi szakértői tevékenység végzéséhez szükséges.

(2) A szóbeli vizsga nyilvános.

(3)50 A szóbeli vizsga elektronikus kép és hang továbbítására alkalmas eszköz útján (videókonferencia) is megtartható.

17. §51 (1)52 A vizsgabizottság a vizsgát zárt tanácskozásban értékeli és a vizsga eredményét szóban, nyilvánosan hirdeti ki.

(2)53 A vizsgabizottság az értékelés során arról dönt, hogy a jelölt az igazságügyi szakértői tevékenység végzéséhez szükséges jogi ismereteket elsajátította és a gyakorlatban alkalmazni is tudja, így a vizsgabizottság a vizsgán megfelelt vagy sikertelen vizsga esetén nem felelt meg értékelést adhat.

A vizsga megismétlése

18. §54 Ha a jelölt a vizsgán nem felelt meg minősítést kapott, a vizsgát megismételheti.

19. §55 (1) A jelölt a vizsgát az első képzés elvégzését követő egy éven belül köteles letenni.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott határidőt követően az első képzést ismételten el kell végezni.

Jegyzőkönyv

20. § (1)56 A vizsgáról a vizsgabizottság jegyzőkönyvet készít, amelyben fel kell tüntetni

a) a jelölt természetes személyazonosító adatait és lakcímét,

b) a vizsga helyét és időpontját,

c) azt, hogy a jelölt a vizsgán megfelelt vagy nem felelt meg.

(2)57 A jegyzőkönyvet a vizsgabizottság elnöke és tagjai aláírják.

Tanúsítvány58

21. §59 (1) A Jogakadémia az eredményesen letett vizsgáról a (2) bekezdés szerinti adattartalommal, az e rendelet alapján jogi vizsga letételére nem köteles jelentkező vagy szakértő részére a tanfolyam elvégzéséről a (3) bekezdés szerinti adattartalommal tanúsítványt állít ki.

(2) Az eredményesen letett vizsgáról a Jogakadémia által kiállított elektronikus tanúsítvány tartalmazza

a) a vizsgára kötelezett személy

aa) nevét,

ab) születési helyét és idejét,

b) a vizsga teljesítésének tényét és időpontját,

c) a kiállítás időpontját és

d) a Jogakadémia elektronikus hitelesítését.

(3) A tanfolyam elvégzéséről a Jogakadémia által kiállított elektronikus tanúsítvány tartalmazza

a) a tanfolyamot elvégző személy

aa) nevét,

ab) születési helyét és idejét,

b) a tanfolyam teljesítésének tényét és időpontját,

c) a kiállítás időpontját és

d) a Jogakadémia elektronikus hitelesítését.

(4) A Jogakadémia a tanúsítványt a vizsga, illetve a tanfolyam teljesítéséhez szükséges határidő utolsó napjától számított 15 napon belül állítja ki és teszi letölthetővé a képzésszervezést támogató informatikai rendszerben a jelentkező, illetve a szakértő számára. A tanúsítvány a jelentkező vagy szakértő kifejezett kérelme esetén elektronikus úton, elektronikusan aláírt teljes bizonyító erejű magánokirat formájában is megküldhető.

(5) Ha az (1) bekezdés szerinti tanúsítvány elveszett, megsemmisült vagy megrongálódott, a 2016. január 1. napja után teljesített képzés vagy vizsga esetén a Jogakadémia, az ezt megelőzően teljesített képzés vagy vizsga esetén a miniszter pótolja a tanúsítványt.

Irattári őrzés

22. §60 A vizsga teljes iratanyagát a Jogakadémia őrzi.

Díj

23. § (1)61 Az első képzésen való részvétel díja 28 000 forint.

(2)62 A vizsga díja 28 000 forint, ideértve a megismételt vizsga díját is.

(3)63 A rendszeres továbbképzésen való részvétel díja 18 000 forint.

24. §64

Halasztás

25. §65 (1) A jelentkező vagy a szakértő – a 9. § (3) bekezdésében és a 25. § (2) bekezdésében foglalt eset kivételével – 7500 forint halasztási díj megfizetése mellett kérheti a tanfolyam, illetve a vizsga időpontjának jelentkezési határidőn túli módosítását.

(2) Ha a jelentkező a vizsgán nem jelent meg, és távolmaradását a kitűzött időponttól számított 8 napon belül megfelelően igazolja, és újabb vizsgaidőpontot kér, akkor egy alkalommal a jelentkezőt halasztási díj, illetve vizsgadíj ismételt megfizetése nélkül a soron következő vizsgára kell beosztani. Ha a jelentkező a távolmaradását nem mentette ki, a befizetett vizsgadíjat elveszíti.

26. § (1)66 A vizsgabizottság elnökét és tagjait jelöltenként 6000 forint vizsgáztatói díj illeti meg.

(2)67 Ha a vizsgán a jelölt – anélkül, hogy előzetesen jelezte volna távolmaradását – nem jelenik meg, a vizsgáztató részére 4000 forint vizsgáztatói díj jár.

(3)68 Az előadót a tanfolyamon teljesített óraszám alapján a Jogakadémia és az előadó között esetenként vagy keretszerződés alapján létrejött, az oktatási feladatok ellátására vonatkozó írásbeli megállapodás alapján illeti meg díjazás, amelynek díja nem lehet kevesebb, mint 30 000 forint.

(4)69

Hatálybalépés és átmeneti rendelkezések

27. § (1) E rendelet 2006. március 15-én lép hatályba, rendelkezéseit a rendelet hatálybalépése előtt benyújtott felvételi kérelmek intézése során is alkalmazni kell.

(2)70 A névjegyzékbe 2006. január 1-je előtt felvételt nyert igazságügyi szakértőkre e rendelet rendelkezéseit a (3)–(7) bekezdésben, valamint a 28. és 29. §-ban foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.

(3)71 Ha a (2) bekezdés szerinti szakértő az első képzéshez kapcsolódó vizsga alól mentesül, az első képzésre a névjegyzékbe vétele feltételei fennállásának az igazságügyi szakértői tevékenységről szóló törvény szerinti felülvizsgálata (a továbbiakban: felülvizsgálat) során hozott határozat meghozatalától számított két éven belül köteles jelentkezni. A vizsga alól nem mentesülő szakértő a felülvizsgálata alatt, de legkésőbb a Szaktv. 32. § (1) bekezdésében megjelölt időpontig köteles a vizsgát letenni.

(4)72 A (2) bekezdés szerinti szakértő mentesül az első képzéshez kapcsolódó vizsga alól, ha

a) egyetemi vagy főiskolai szintű felsőoktatásban az alapképzéshez kapcsolódó végzettség megszerzése vagy az azon túl előírt, a szakterületnek megfelelő szakirányú továbbképzés során legalább egy félévnek megfelelő oktatási időszak alatt jogi ismeretek oktatásában is részesült és eredményes vizsgát tett, vagy

b) az 5. § (1) bekezdésében felsorolt szakirányú szakképzettséggel rendelkezik, vagy

c) a végzettségének és szakképzettségének megfelelő területen tudományos fokozatot szerzett, vagy

d) 2006. január 1-jét megelőzően több mint 10 éve igazságügyi szakértőként működik.

(5)73 A (2) bekezdés szerinti szakértő a (4) bekezdés a)–c) pontja szerinti feltétel meglétét igazoló okiratot vagy annak közjegyző által hitelesített másolatát a szakértő felülvizsgálata során köteles a miniszterhez benyújtani, aki erről haladéktalanul értesíti a Jogakadémiát.

(6)74 A (2) bekezdés szerinti jelölt esetében az első képzéshez kapcsolódó vizsga írásbeli vizsgából áll. A vizsgabizottság a vizsgát zárt tanácskozásban értékeli és a jelöltet az írásbeli vizsga eredményéről – sikeres vizsga esetén az erről szóló tanúsítvány megküldésével – írásban postai, vagy külön törvényben szabályozott elektronikus úton értesíti.

(7)75 A (2) bekezdés szerinti szakértő a rendszeres továbbképzésre az első képzés elvégzésétől számított két éven belül, majd ezt követően kétévente köteles jelentkezni. Az a szakértő, aki az első képzési kötelezettségének a névjegyzékbe vétele feltételei fennállásának az igazságügyi szakértői tevékenységről szóló törvény szerinti felülvizsgálata során hozott határozat meghozatalát megelőzően tett eleget, az első képzés időpontjától számított két éven belül, majd ezt követően kétévente köteles a rendszeres továbbképzésre jelentkezni.

28. §76

29. §77

30. §78 E rendeletnek az egyes igazságügyi tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló 31/2012. (VI. 29.) KIM rendelettel (a továbbiakban: módosító rendelet) megállapított rendelkezéseit a módosító rendelet 14. §-a hatályba lépésének79 időpontjában már benyújtott jelentkezésekre és a módosító rendelet 14. §-ának hatálybalépését követően megtartandó megismételt vizsgákra is alkalmazni kell.

31. §80 (1) Az e rendelet 6. §-ában foglalt rendelkezéseket a névjegyzékben szereplő szakértők rendszeres továbbképzésére kell alkalmazni.

(2)81 Az első képzésen vagy rendszeres továbbképzésen részt vett szakértőnek az e rendelet egyes igazságügyi tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló 20/2014. (XII. 23.) IM rendelettel módosított 6. §-ában foglalt rendszeres továbbképzési kötelezettségének az első képzésen vagy a rendszeres továbbképzésen való részvételét követő naptári év január elsejétől számított két éven belül kell teljesítenie.

32. §82

33. §83 (1) E rendeletnek az igazságügyi szakértői tevékenység folytatásához szükséges jogi oktatásról és vizsgáról szóló 10/2006. (III. 7.) IM rendelet, valamint a bírósági végrehajtói és a bírósági végrehajtási ügyintézői szakvizsgáról szóló 13/2021. (XI. 16.) IM rendelet módosításáról szóló 14/2023. (X. 3.) IM rendelettel (a továbbiakban: Módr.) módosított rendelkezéseit a Módr. hatálybalépését84 követően

a) megtartásra kerülő tanfolyam,

b) benyújtott vizsgára jelentkezés és

c) benyújtott halasztási kérelem

esetén kell alkalmazni.

(2) Ha a Módr. hatálybalépését85 követően megtartásra kerülő tanfolyam részvételi díját a Módr. hatálybalépését megelőzően befizették, – az (1) bekezdéstől eltérően – a tanfolyam részvételi díja a befizetéskor hatályos rendelkezések szerinti részvételi díj összegével egyezik meg.

34. §86 (1) E rendeletnek az igazságügyi szakértői tevékenység folytatásához szükséges jogi oktatásról és vizsgáról szóló 10/2006. (III. 7.) IM rendelet módosításáról szóló 20/2024. (XII. 11.) IM rendelettel (a továbbiakban: Mód2r.) módosított 6. §-ában foglalt előírásait a Mód2r. hatálybalépését87 követően

a) megtartásra kerülő tanfolyam,

b) benyújtott halasztási kérelem,

c) benyújtott vizsgára jelentkezés

esetén kell alkalmazni.

(2) Ha a névjegyzékbe bejegyzett szakértő a Mód2r. hatálybalépését88 megelőző 2 éven belül a rendszeres továbbképzési kötelezettségének eleget tett, úgy a Mód2r. 6. §-ában foglalt előírásait a soron következő 2 éves továbbképzési kötelezettség teljesítését követően kell alkalmazni.

(3) Ha a névjegyzékben szereplő szakértő a Mód2r. kihirdetését követően, de a Mód2r. hatálybalépését89 megelőzően

a) a rendszeres továbbképzést megkezdte, vagy

b) legalább a rendszeres továbbképzésre – tanfolyamra és a vizsgára – már jelentkezett, vagy

c) halasztási kérelmet nyújtott be,

a Mód2r. 6. §-ában foglalt előírásait a Mód2r. hatálybalépése előtt megkezdett rendszeres továbbképzés elvégzésétől számított öt éven belül kell teljesítenie.

(4) Ha a névjegyzékben szereplő szakértőnek a Mód2r. kihirdetését követően, de a Mód2r. hatálybalépése90 előtt kell teljesíteni a rendszeres továbbképzési kötelezettségét – ideértve azt az esetet is, ha a jelentkező halasztás iránti kérelmet nyújtott be –, úgy a Mód2r. 6. §-ában foglalt előírásait a Mód2r. hatálybalépése előtt elvégzett rendszeres továbbképzéstől számított öt éven belül kell teljesítenie.

35. §91 (1) E rendeletnek az igazságügyi hivatásrendek képzéséről, szakmai továbbképzéséről és vizsgáiról szóló egyes igazságügyi miniszteri rendeletek módosításáról szóló 7/2025. (VI. 30.) IM rendelettel (a továbbiakban: Mód3r.) módosított rendelkezéseit a Mód3r. hatálybalépését92 követően

a) megtartásra kerülő tanfolyam,

b) benyújtott vizsgára jelentkezés és

c) benyújtott halasztási kérelem

esetén kell alkalmazni.

(2) Ha a Mód3r. hatálybalépését követően megtartásra kerülő tanfolyam, illetve vizsga részvételi díját a Mód3r. hatálybalépését93 megelőzően befizették, – az (1) bekezdéstől eltérően – a tanfolyam, illetve vizsga részvételi díja a befizetéskor hatályos rendelkezések szerinti részvételi díj összegével egyezik meg.

1. számú melléklet a 10/2006. (III. 7.) IM rendelethez94


A) rész

Az első képzés tananyaga

1. Az igazságügyi szakértői működésről szóló jogszabályok és a szakértőkre vonatkozó etikai normák.
2. Az igazságügyi szervezetre vonatkozó, az igazságügyi szakértői tevékenység ellátásához szükséges rendelkezések.
3. Az eljárási törvényeknek az igazságügyi szakértőket érintő rendelkezései.
4. Magyarország Alaptörvényének rendelkezései.
5. A személyes adatok védelméhez fűződő alapjogra, a személyiségi jogok védelme és az adatvédelem követelményeire vonatkozó alapvető rendelkezések.
6. A gazdasági társaságok és a jogi személyek alapítására, működésére vonatkozó jogszabályok alapvető rendelkezései.
7. Az Európai Uniónak különösen az intézmény- és jogforrási rendszerre, a letelepedés és a szolgáltatásnyújtás szabadságára vonatkozó alapvető szabályai.
8. Hivatásetika.
9.95 A szakvélemény formai és tartalmi követelményei, annak írásbeli elkészítése és szóbeli előadása, a szövegezés és fogalmazás.

B) rész

A rendszeres továbbképzés tananyaga

1. Az igazságügyi szakértői működésről szóló jogszabályok és a szakértőkre vonatkozó etikai normák.
2. Az igazságügyi szervezetre vonatkozó, az igazságügyi szakértői tevékenység ellátásához szükséges rendelkezések.
3. Az eljárásjogi törvényeknek az igazságügyi szakértőket érintő rendelkezései.
4. Hivatásetika.
5.96

2. számú melléklet a 10/2006. (III. 7.) IM rendelethez97

3. számú melléklet a 10/2006. (III. 7.) IM rendelethez98

1

Az 1. §-t megelőző cím a 46/2007. (IX. 29.) IRM rendelet 12. §-ával megállapított szöveg.

2

Az 1. § a 46/2007. (IX. 29.) IRM rendelet 12. §-ával megállapított szöveg. E módosító rendelet 25. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2007. október 1. napján folyamatban lévő ügyekre is alkalmazni kell.

3

Az 1. § (1) bekezdése a 7/2025. (VI. 30.) IM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

4

Az 1. § (2) bekezdése a 43/2009. (IX. 22.) IRM rendelet 37. § (1) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg. E módosító rendelet 34. § (3) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napjét követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

5

Az 1. § (3) bekezdését a 43/2009. (IX. 22.) IRM rendelet 1. § (2) bekezdése iktatta be. E módosító rendelet 34. § (3) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

6

Az 1. § (3) bekezdés a) pontja a 14/2016. (VI. 29.) IM rendelet 12. § b)–c) pontja szerint módosított szöveg.

7

Az 1. § (4) bekezdését a 43/2015. (XII. 30.) IM rendelet 5. § (1) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 26/2016. (XII. 27.) IM rendelet 11. § (2) bekezdése.

8

A 2. § (1) bekezdése a 7/2025. (VI. 30.) IM rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

9

A 2. § (2) bekezdése a 46/2007. (IX. 29.) IRM rendelet 25. § (5) bekezdésének a) pontja, a 43/2009. (IX. 22.) IRM rendelet 35. § (1) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg. Ez utóbbi módosító rendelet 34. § (3) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

11

A 3. § (1) bekezdése a 7/2025. (VI. 30.) IM rendelet 3. §-ával megállapított szöveg.

12

A 3. § (2) bekezdése a 7/2025. (VI. 30.) IM rendelet 17. § a) pontja szerint módosított szöveg.

13

A 4. § a 9/2011. (III. 8.) KIM rendelet 8. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 12. § (3) bekezdése alapján a folyamatban lévő közigazgatási hatósági eljárások során is alkalmazni kell.

14

A 4. § (1) bekezdése a 7/2025. (VI. 30.) IM rendelet 17. § b) pontja szerint módosított szöveg.

16

Az 5. § a 43/2009. (IX. 22.) IRM rendelet 4. §-ával megállapított szöveg. E módosító rendelet 34. § (3) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

17

Az 5. § (1) bekezdés f) pontja a 31/2012. (VI. 29.) KIM rendelet 14. § (5) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

18

Az 5. § (1) bekezdés g) pontját a 31/2012. (VI. 29.) KIM rendelet 14. § (1) bekezdése iktatta be.

19

Az 5. § (1) bekezdés h) pontját a 7/2025. (VI. 30.) IM rendelet 4. §-a iktatta be.

20

Az 5. § (1) bekezdés i) pontját a 7/2025. (VI. 30.) IM rendelet 4. §-a iktatta be.

22

Az 5. § (3) bekezdését a 43/2015. (XII. 30.) IM rendelet 5. § (3) bekezdése iktatta be, szövege a 14/2016. (VI. 29.) IM rendelet 12. § g) pontja szerint módosított szöveg.

23

A 6. § a 20/2024. (XII. 11.) IM rendelet 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

24

A 7. §-t a 43/2009. (IX. 22.) IRM rendelet 37. § (1) bekezdés b) pontja hatályon kívül helyezte. E módosító rendelet 34. § (3) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napjét követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

25

A 8. § a 14/2016. (VI. 29.) IM rendelet 11. §-ával megállapított szöveg.

26

A 8. § (1) bekezdés b) pontját a 20/2024. (XII. 11.) IM rendelet 2. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

27

A 8. § (1) bekezdés c) pontja a 34/2024. (XII. 30.) IM rendelet 1. §-a, a 7/2025. (VI. 30.) IM rendelet 18. § a) pontja szerint módosított szöveg.

28

A 8. § (1) bekezdés d) pontját a 20/2024. (XII. 11.) IM rendelet 2. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

29

A 8. § (2) bekezdését a 7/2025. (VI. 30.) IM rendelet 18. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

30

A 8. § (3) bekezdését a 7/2025. (VI. 30.) IM rendelet 18. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

31

A 8. § (4) bekezdése a 7/2025. (VI. 30.) IM rendelet 5. §-ával megállapított szöveg.

32

A 8. § (5) bekezdését a 7/2025. (VI. 30.) IM rendelet 18. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

33

A 8. § (6) bekezdését a 7/2025. (VI. 30.) IM rendelet 18. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

34

A 9. § (1) bekezdése a 43/2015. (XII. 30.) IM rendelet 5. § (7) bekezdésével megállapított, a 14/2016. (VI. 29.) IM rendelet 12. § e) pontja szerint módosított szöveg.

35

A 9. § (2) bekezdése a 20/2024. (XII. 11.) IM rendelet 1. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

36

A 9. § (3) bekezdése a 7/2025. (VI. 30.) IM rendelet 6. §-ával megállapított szöveg.

37

A 9. § (4) bekezdését a 43/2009. (IX. 22.) IRM rendelet 7. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 43/2015. (XII. 30.) IM rendelet 5. § (8) bekezdésével megállapított szöveg.

38

A 10. §-t megelőző alcím a 43/2009. (IX. 22.) IRM rendelet 8. §-ával megállapított szöveg.

39

A 10. § (1) bekezdése a 43/2009. (IX. 22.) IRM rendelet 8. §-ával megállapított szöveg. E módosító rendelet 34. § (3) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

40

A 10. § (2) bekezdése a 43/2009. (IX. 22.) IRM rendelet 35. § (1) bekezdés h) pontja szerint módosított szöveg. E módosító rendelet 34. § (3) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

41

A 10. § (3) bekezdése a 7/2025. (VI. 30.) IM rendelet 7. §-ával megállapított szöveg.

42

A 11. § a 43/2015. (XII. 30.) IM rendelet 5. § (9) bekezdésével megállapított szöveg.

43

A 11. § (1) bekezdése a 20/2024. (XII. 11.) IM rendelet 1. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

44

A 11. § (2) bekezdése a 7/2025. (VI. 30.) IM rendelet 17. § d) pontja szerint módosított szöveg.

45

A 12. § a) pontja a 9/2011. (III. 8.) KIM rendelet 10. § (5) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg. E módosító rendelet 12. § (3) bekezdése alapján a folyamatban lévő közigazgatási hatósági eljárások során is alkalmazni kell.

46

A 13. § (1) bekezdése a 43/2015. (XII. 30.) IM rendelet 5. § (19) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

47

A 13. § (2) bekezdése a 7/2025. (VI. 30.) IM rendelet 8. §-ával megállapított szöveg.

48

A 14–15. §-t a 39/2012. (VIII. 27.) KIM rendelet 7. §-a hatályon kívül helyezte, újonnan a 7/2025. (VI. 30.) IM rendelet 9. §-a iktatta be.

49

A 14–15. §-t a 39/2012. (VIII. 27.) KIM rendelet 7. §-a hatályon kívül helyezte.

50

A 16. § (3) bekezdését a 7/2025. (VI. 30.) IM rendelet 10. §-a iktatta be.

51

A 17. § a 43/2009. (IX. 22.) IRM rendelet 10. §-ával megállapított szöveg. E módosító rendelet 34. § (3) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

52

A 17. § (1) bekezdése a 31/2012. (VI. 29.) KIM rendelet 14. § (5) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.

53

A 17. § (2) bekezdése a 43/2015. (XII. 30.) IM rendelet 5. § (10) bekezdésével megállapított szöveg.

54

A 18. § a 7/2025. (VI. 30.) IM rendelet 11. §-ával megállapított szöveg.

55

A 19. § a 7/2025. (VI. 30.) IM rendelet 12. §-ával megállapított szöveg.

56

A 20. § (1) bekezdése a 43/2015. (XII. 30.) IM rendelet 5. § (12) bekezdésével megállapított szöveg.

57

[A 20. § (2) bekezdésében a 43/2015. (XII. 30.) IM rendelet 5. § (19) bekezdés e) pontjával elrendelt módosítás, amley szerint a „Vizsgabizottság” szövegrész helyébe a „vizsgabizottság” szöveg lép, nem vezethető át.]

58

A 21. §-t megelőző cím a 46/2007. (IX. 29.) IRM rendelet 21. §-ával megállapított szöveg.

59

A 21. § a 7/2025. (VI. 30.) IM rendelet 13. §-ával megállapított szöveg.

60

A 22. § a 43/2015. (XII. 30.) IM rendelet 5. § (19) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

62

A 23. § (2) bekezdése a 14/2023. (X. 3.) IM rendelet 2. § a) pontja, a 7/2025. (VI. 30.) IM rendelet 17. § f) pontja szerint módosított szöveg.

64

A 24. §-t a 7/2025. (VI. 30.) IM rendelet 18. § c) pontja hatályon kívül helyezte.

65

A 25. § a 7/2025. (VI. 30.) IM rendelet 14. §-ával megállapított szöveg.

68

A 26. § (3) bekezdése a 43/2015. (XII. 30.) IM rendelet 5. § (14) bekezdésével megállapított, a 7/2025. (VI. 30.) IM rendelet 17. § j) pontja szerint módosított szöveg.

69

A 26. § (4) bekezdését a 7/2025. (VI. 30.) IM rendelet 18. § d) pontja hatályon kívül helyezte.

70

A 27. § (2) bekezdése a 43/2009. (IX. 22.) IRM rendelet 14. §-ával megállapított, a 31/2012. (VI. 29.) KIM rendelet 14. § (5) bekezdés d) pontja szerint módosított szöveg.

71

A 27. § (3) bekezdését a 46/2007. (IX. 29.) IRM rendelet 25. § (5) bekezdésének g) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 43/2009. (IX. 22.) IRM rendelet 14. §-a iktatta be, szövege a 31/2012. (VI. 29.) KIM rendelet 14. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

72

A 27. § (4) bekezdése a 43/2009. (IX. 22.) IRM rendelet 14. §-ával megállapított szöveg. E módosító rendelet 34. § (3) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

73

A 27. § (5) bekezdését a 46/2007. (IX. 29.) IRM rendelet 23. §-a iktatta be, szövege a 43/2015. (XII. 30.) IM rendelet 5. § (15) bekezdésével megállapított szöveg.

74

A 27. § (6) bekezdését a 43/2009. (IX. 22.) IRM rendelet 14. §-a iktatta be. E módosító rendelet 34. § (3) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

75

A 27. § (7) bekezdését a 43/2009. (IX. 22.) IRM rendelet 14. §-a iktatta be, szövege a 43/2015. (XII. 30.) IM rendelet 5. § (16) bekezdésével megállapított szöveg.

79

A hatálybalépés időpontja 2012. augusztus 1.

81

A 31. § (2) bekezdése a 43/2015. (XII. 30.) IM rendelet 5. § (17) bekezdésével megállapított szöveg.

82

A 32. §-t a 3/2020. (IV. 21.) IM rendelet 4. §-a iktatta be, a 7/2025. (VI. 30.) IM rendelet 18. § g) pontja hatályon kívül helyezte.

83

A 33. §-t a 14/2023. (X. 3.) IM rendelet 1. §-a iktatta be.

84

A hatálybalépés időpontja 2023. november 3.

85

A hatálybalépés időpontja 2023. november 3.

87

A hatálybalépés időpontja 2025. január 1.

88

A hatálybalépés időpontja 2025. január 1.

89

A hatálybalépés időpontja 2025. január 1.

90

A hatálybalépés időpontja 2025. január 1.

91

A 35. §-t a 7/2025. (VI. 30.) IM rendelet 15. §-a iktatta be.

92

A hatálybalépés időpontja 2025. július 8.

93

A hatálybalépés időpontja 2025. július 8.

94

Az 1. számú melléklet a 43/2015. (XII. 30.) IM rendelet 5. § (18) bekezdés a) pontjával megállapított szöveg.

95

Az 1. melléklet A) rész 9. pontja a 7/2025. (VI. 30.) IM rendelet 16. §-ával megállapított szöveg.

96

Az 1. számú melléklet B) rész 5. pontját a 7/2025. (VI. 30.) IM rendelet 18. § h) pontja hatályon kívül helyezte.

97

A 2. számú mellékletet a 7/2025. (VI. 30.) IM rendelet 18. § i) pontja hatályon kívül helyezte.

98

A 3. számú mellékletet a 7/2025. (VI. 30.) IM rendelet 18. § i) pontja hatályon kívül helyezte.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére