• Tartalom

1054/2006. (V. 26.) Korm. határozat

1054/2006. (V. 26.) Korm. határozat

a közigazgatás átalakításának előkészítésével kapcsolatos egyes feladatokról1

2006.12.20.

A közigazgatás hatékonyabb rendszerének kialakítását szolgáló intézkedések további megalapozása érdekében – szervezetfejlesztési szakértők bevonásával – javaslatot kell tenni a Kormány részére:

a)2

b) a kisebb, hatékonyabban működő kormányzati apparátus költséghatékony új elhelyezésére, a jelenleg használt épületállomány hasznosítására, továbbá az egységes kormányzati létesítménygazdálkodás és -fenntartás kialakítására;

c) a Központi Szolgáltatási Főigazgatóság feladat- és hatáskörének bővítésére, az Elektronikus Közszolgáltatások Központja, valamint a Kormányzati Személyügyi Központ kialakítására.

Felelős: Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter, pénzügyminiszter, érintett miniszterek

Határidő: 2006. augusztus 31.

1

A határozatot az 1117/2010. (V. 12.) Korm. határozat 1. pont 1.78. alpontja hatályon kívül helyezte 2010. május 13. napjával.

2

Az a) pontot a 2229/2006. (XII. 20.) Korm. határozat 6. pontja hatályon kívül helyezte.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére