• Tartalom

1113/2006. (XI. 30.) Korm. határozat

1113/2006. (XI. 30.) Korm. határozat

a hágai Nemzetközi Bíróság bős–nagymarosi vízlépcsőrendszerrel kapcsolatos döntéséből adódó kormányzati feladatokról szóló 1122/2003. (XII. 21.) Korm. határozat módosításáról

2006.11.30.

1. A kormányzati struktúra átalakítása kapcsán a Kormány a hágai Nemzetközi Bíróság bős–nagymarosi vízlépcsőrendszerrel kapcsolatos döntéséből adódó kormányzati feladatokról szóló 1122/2003. (XII. 21.) Korm. határozat 1. a) pontját az alábbiak szerint módosítja:

„A Kormány
1. a) felhívja a környezetvédelmi és vízügyi minisztert, a külügyminisztert, a gazdasági és közlekedési minisztert, az önkormányzati és területfejlesztési minisztert, valamint a földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztert, hogy a bős–nagymarosi vízlépcsőrendszerhez kapcsolódó hazai feladatok koordinálására Tárcaközi Bizottságot hozzanak létre. A Bizottság vezetője a környezetvédelmi és vízügyi miniszter, titkársági feladatait a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium látja el. A Bizottság az ügyrendjét maga állapítja meg.”

2. Ez a határozat a közzétételének napján lép hatályba.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére