• Tartalom

130/2006. (HK 24.) HM–KüM–GKM együttes utasítás

130/2006. (HK 24.) HM–KüM–GKM együttes utasítás

az Európai Védelmi Ügynökség működésében való magyar részvételről*

2006.11.27.
Az Európai Védelmi Ügynökség (European Defence Agency; a továbbiakban: EDA) működésében való eredményes magyar részvétel összehangolása, valamint az EDA döntéshozatali eljárásában képviselendő magyar hivatalos álláspont (a továbbiakban: tárgyalási álláspont) kialakítására irányuló eljárás meghatározása érdekében – figyelemmel az Európai Védelmi Ügynökség (EDA) tevékenységében történő részvételről 2205/2004. (VIII. 27.) Korm. határozatban foglaltakra, valamint igazodva az Európai Unió döntéshozatali tevékenységében való részvételről és az ehhez kapcsolódó kormányzati koordinációról szóló 1007/2004. (II. 12.) Korm. határozatban foglalt eljárási rendhez – az alábbi együttes utasítást adjuk ki:

I. Általános rendelkezések

1. § A Tanácsnak az Európai Védelmi Ügynökség létrehozásáról szóló, 2004. július 12-i 2004/551/KKBP együttes fellépés alapján az EDA védelmi miniszteri vagy azok képviselői szintjén ülésező döntéshozó szervében, az Irányítóbizottságban kormánya nevében való kötelezettségvállalásra felhatalmazott képviselő részvételét kell biztosítani. A tárgyalási álláspont kialakítása a kormányzati döntés előkészítés általános szabályai szerint, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (a továbbiakban: GKM), a Honvédelmi Minisztérium (a továbbiakban: HM), és a Külügyminisztérium (a továbbiakban: KüM) mint a három érintett minisztérium jelen utasításba foglalt együttműködése keretében valósul meg.

2. § Az együttműködés kiterjed az Irányítóbizottság különböző összetételű ülésein, ezen üléseket előkészítő bizottságokban, valamint a szakértői szintű üléseken képviselendő tárgyalási álláspont kialakítására és képviseletére irányuló együttműködésre.

II. A tárgyalási álláspont kialakítása

II.1. Irányítóbizottság

3. § Az Irányítóbizottság különböző összetételű ülésein képviselendő tárgyalási álláspont jóváhagyásáért az ülésezési rend alapján a Magyar Köztársaságot képviselő következő személyek felelősek:

a) miniszteri szintű ülés: honvédelmi miniszter;

b) nemzeti védelmi kutatási-fejlesztési igazgatói összetételű ülés: a HM védelmi tervezési és infrastrukturális szakállamtitkára;

c) nemzeti hadfelszerelési igazgatói összetételű ülés: a HM védelmi tervezési és infrastrukturális szakállamtitkára;

d) nemzeti védelmi tervezési vagy védelempolitikai igazgatói összetételű ülés: a HM védelempolitikai szakállamtitkára.

4. § Az EDA döntéshozatali eljárásában képviselendő tárgyalási álláspont tervezetét véleménynyilvánítás céljából, határidő megjelölésével annak kialakításáért felelős személy a társminisztériumok érintett szervezeteinek megküldi. Határidőn belüli válasz hiánya az egyetértés kifejezését jelenti. Az esetlegesen felmerülő kérdések tisztázása érdekében a kialakításért felelős személy szükség esetén bármely érintett fél kérelmére vagy saját kezdeményezésre egyeztető megbeszélést hívhat össze, amelyre levél, telefax vagy elektronikus üzenet formájában meghívja az érintett szervezeteket.

5. § Az EDA döntéshozatali eljárásában képviselendő tárgyalási álláspont kialakításért felelős személy a jóváhagyott tárgyalási álláspontot tájékoztatásul továbbítja az érintett szervezetek felé.

6. § Az EDA különböző összetételű ülésein a tárgyalási álláspont és a magyar érdekek képviseletében érintett további személyeket a 3. §-ban meghatározott személy kéri fel az ülésen történő részvételre.

7. § Bármilyen szintű ülésen részt vett képviselő – figyelemmel az Európai Unió döntéshozatali tevékenységében való részvételről és az ehhez kapcsolódó kormányzati koordinációról szóló 1007/2004. (II. 12.) Korm. határozat 35–37. pontjaira – egy munkanapon belül, miniszteri szintű ülés esetén két munkanapon belül gondoskodik az ülésről szóló jelentés elkészítéséről és az érintett szervezetek és a társminisztériumok felé történő továbbításáról.



II. 2. Előkészítő bizottságok

8. § Az Irányítóbizottság különböző összetételű üléseit – alapvetően az adminisztratív és költségvetési határozatok kidolgozásával – előkészítő bizottságokban képviselendő tárgyalási álláspont kialakításáért az ülésezési rend alapján a következő személyek felelősek:

a) miniszteri szintű ülés: a HM védelempolitikáért felelős szakállamtitkára;

b) nemzeti védelmi kutatási-fejlesztési igazgatói összetételű ülés: a HM védelmi tervezési és infrastrukturális szakállamtitkára, vagy az általa kijelölt szervezeti egység vezetője;

c) nemzeti hadfelszerelési igazgatói összetételű ülés: a HM védelmi tervezési és infrastrukturális szakállamtitkára, vagy az általa kijelölt szervezeti egység vezetője;

d) nemzeti védelmi tervezési vagy védelempolitikai igazgatói összetételű ülés: a HM védelempolitikáért felelős főosztályának vezetője;

e) az Irányítóbizottság üléseihez közvetlenül nem kapcsolódó eseti ülés vagy az egyedi ügyekben létrehozott speciális bizottságok ülései: a napirend szerint felelős minisztérium illetékes szervezeti egységének vezetője.

9. § Az előkészítő bizottságokban képviselendő tárgyalási álláspont kialakítása és a jelentéstétel során a 4–7. §-okba foglalt eljárási rend megfelelő alkalmazásával kell eljárni.

III. Záró rendelkezések

10. § A jelen utasítás az utolsó aláírás napján lép hatályba.* A jelen utasításban foglaltakat a honvédelmi miniszter, a külügyminiszter és a gazdasági és közlekedési miniszter szükség szerint felülvizsgálja.


    Dr. Szekeres Imre s. k.,    Dr. Göncz Kinga s. k.,

    honvédelmi miniszter    külügyminiszter

Dr. Kóka János s. k.,

gazdasági és közlekedési miniszter

*

Az utasítást az 1/2013. (I. 14.) HM–KüM–NGM együttes utasítás 11. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte 2013. január 15. napjával.

*

Az utolsó aláírás napja 2006. november 27.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére