KÜ BH 2006/132
KÜ BH 2006/132
2006.04.01.
A felsőfokú képzés idejébe a szakmai alapozó tanfolyam időtartama nem számít bele (2001. évi C. tv. 14. §).
A felperes Angliában egyéves képzését követően hároméves felsőoktatási képzésben vett részt, melynek igazolásául szolgáló bizonyítványai bemutatásával kérte az alperestől végzettségének magyarországi egyetemi szinten megszerezhető képesítésként való elismerését. Az alperes az elsőfokú döntést helybenhagyó határozatával a felperes képesítését főiskolai végzettségnek ismerte el. Álláspontja szerint a felperes két intézményben végezte tanulmányait, melyeknek időtartama nem számítható össze. Ennélfogva a felperes esetében csak hároméves tanulmányi idő ismerhető el, mely az egyetemi szintű végzettséghez szükséges négyéves időtartamnál kevesebb. A felperes keresetében a határozat hatályon kívül helyezését és az alperes új eljárás lefolytatására kötelezését kérte. Előadása szerint ténylegesen hosszabb időtartamú képzésen vett részt, mint amelyet esetében a magyar jog megkívánna. Az alperes határozatában megjelölt címhasználat számára ennélfogva nem megfelelő. A Fővárosi Bíróság jogerős ítéletével a felperes keresetét elutasította. Indokolása szerint a felperes egyéves képzése nem tekinthető a hároméves képzés részének, ezért hiányzik a felperesi kérelemben megjelöltek elismeréséhez szükséges tanulmányi idő.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, mely az ítélet hatályon kívül helyezésére és a bíróság új eljárásra utasítására irányult. Előadta, hogy angliai képzéseinek idejét össze kellett volna számítani, valamint hogy emiatt képzését egyetemi szintűnek kellett volna elismerni.
A Legfelsőbb Bíróság a Pp. 273. §-a (6) bekezdése alkalmazásával elrendelte a felülvizsgálati eljárás lefolytatását.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A külföldi bizonyítványok és oklevelek elismeréséről szóló 2001. évi C. törvény 14. §-ának (2) bekezdése a) pontja egyebek mellett kimondja, hogy hazai felsőoktatási intézményben megszerezhető egyetemi végzettségi szintet tanúsító oklevélként a külföldi oklevél akkor ismerhető el, ha a külföldi oklevél, amennyiben a külföldi képzés többfokozatú, akkor az az első fokozatú egyetemi végzettség után a második fokozatú egyetemi végzettség megszerzését tanúsítja.
A perben Fővárosi Bíróság azt vizsgálta, hogy első fokozatú egyetemi végzettségnek megfelel-e a felperes egyéves kenti képzése. A kérdés vizsgálatánál a bíróság arra a következtetésre jutott, hogy jóllehet a felperes londoni, három éven át tartó képzéséhez felvételi követelmény volt az említett egyéves tanulmányok elvégzése is, emellett azonban felvételi vizsgán is meg kellett felelnie a felperesnek. A szakmai alapozó tanfolyam nem meghatározó jelentőségű a hároméves képzési idő szempontjából. A két iskola oktatási ideje tehát nem adható össze. A képzés többfokozatúnak nem tekinthető, mert annak első fokozata nem minősíthető egyetemi végzettségnek, hanem a hároméves iskolába való felvétel egyik feltételének. Mivel az egyéves képzést első fokozatú egyetemi végzettségnek nem lehet tekinteni és mert a művészeti felsőoktatási alapképzési szakjainak képesítési követelményeiről szóló 105/1998. (V. 23.) Kormányrendelet 3. számú melléklet 2. és 3. pontjának összevetéséből az a következtetés vonható 1e, hogy egyetemi szinten tíz félévben összesen 3600 tanóra képzési idővel kellene a felperesnek rendelkeznie, jogszerűen állapította meg a Fővárosi Bíróság, hogy az alperes határozata jogszabályt nem sértett.
Minthogy a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárás lefolytatása alapján azt állapította meg, hogy a felülvizsgálati kérelemben hivatkozott felülvizsgálati ok mégsem áll fenn, a jogerős határozatot a Pp. 275. §-a (3) kezdése alkalmazásával hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Kfv. III. 37.189/2005. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
