• Tartalom

14/2006. (ÜK. 6.) LÜ utasítás

14/2006. (ÜK. 6.) LÜ utasítás

a Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központtal való együttműködésről szóló 16/2001. (ÜK. 12.) LÜ utasítás módosításáról*

2006.06.30.
A Magyar Köztársaság ügyészségéről szóló – többször módosított – 1972. évi V. törvény 19. §-ának (6) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján a következő utasítást adom ki:

1. § (1) A Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központtal való együttműködésről szóló 16/2001. (ÜK. 12.) LÜ utasítás (a továbbiakban: Ut.) 1. §-a (2) bekezdésének első mondata helyébe a következő rendelkezés lép:

„Jelentést kell tenni arról is, ha a bíróság az Szbetv. 4. §-ában felsorolt valamely bűncselekmény miatt a vádlottat elítélte, a büntetőeljárást megszüntette, a terheltet felmentette vagy a bűncselekmény minősítése a vádirati minősítéshez képest a bírósági szakban megváltozott.”

(2) Az Ut. 1. §-a a következő (3) bekezdéssel egészül ki:

„(3) A (2) bekezdésben foglalt jelentést annak az ügyészi szervnek kell megtennie, amelyik a jogerős bírósági határozatot meghozó bíróság mellett működik.”

2. § (1) Az Ut. 2. §-a (1) bekezdésének első mondata helyébe a következő rendelkezés lép:

„Az 1. § (1) és (2) bekezdésében foglalt jelentéseket a helyi ügyészségek szolgálati úton, a főügyészségek közvetlenül küldik meg a Legfőbb Ügyészség Számítástechnika-alkalmazási és Információs Főosztályának (a továbbiakban: főosztály).”

(2) Az Ut. 2. §-ának (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) Amennyiben az 1. § (1) bekezdésében felsorolt jelentéstételi kötelezettség alá eső ügyészi intézkedés megtételére alakszerű intézkedésben (jogorvoslatot elbíráló határozat, nyomozást megszüntető határozat, vádirat) kerül sor, a jelentéstételi kötelezettséget az intézkedés egy példányának megküldésével, egyébként az intézkedés külön jelentésbe foglalásával kell teljesíteni.”

(3) Az Ut. 2. §-ának (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) Az 1. § (2) bekezdésében meghatározott jelentéstételi kötelezettséget a jogerős bírósági határozat egy példányának felterjesztésével kell teljesíteni.”

3. § Az Ut. 4. §-ának (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A főosztály a 2–3. §-ban foglaltak szerint érkezett iratokat – a titkos ügykezelés alá tartozó ügyek kivételével – évenkénti gyűjtőszámon belül kezeli és az eljáró hatóság megnevezésének, ügyszámának közlésével továbbítja a Központnak.”

4. § Az Ut. 9. §-ának (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) Ahol az utasítás katonai ügyészségről szól, azon a Katonai Fellebbviteli Ügyészséget is érteni kell.”

5. § (1) Ez az utasítás a közzététele napján lép hatályba, rendelkezéseit a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

(2) Az utasítás hatálybalépésével egyidejűleg hatályát veszti az Ut. 4. §-ának (3) bekezdése.

A legfőbb ügyész jogkörében:
dr. Belovics Ervin s. k.,

legfőbb ügyész helyettes

*

Az utasítást a 4/2008. (ÜK 2.) LÜ utasítás 1. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte, 2008. március 1. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére