BÜ BH 2006/142
BÜ BH 2006/142
2006.05.01.
Magánokirat-hamisítás valósul meg – tartalmilag részben valótlan – adásvételi szerződés tulajdonjog igazolására történő felhasználásával – A bűncselekmény megállapíthatósága nem függ attól, hogy a szerződés a polgári jogi érvényesség követelményeinek egyébként megfelel (Btk. 276. §).
Az elsőfokú bíróság a 2003. május 29-én meghozott ítéletével dr. S. P. II. r. terheltet a bűnsegédként elkövetett magánokirat-hamisítás vétségének a vádja alól felmentette.
Az ítéletben megállapított tényállás lényege a következő.
A terhelt ügyvéd. Az egyik ügyfele, O.-né F. M. 1997-ben teljes körű meghatalmazást adott neki arra, hogy a H. U. Rt. részvénycsomagját, ami a tulajdonában volt, értékesítse. A vevőként jelentkező H. A. ellenértékül Matáv részvényeket ajánlott fel; az ajánlatot a tulajdonos elfogadta.
H. A. O.-né előzetes hozzájárulásával, arra kérte a terheltet, hogy az adásvételi szerződésben vevőként helyette M. J.-et tüntesse fel. A terhelt a kérésnek eleget tett, s az okiratban a 4439 db részvény vevőjeként M. J.-et jelölte meg, majd a szerződést ellenjegyezte, s azt két ügyleti tanú is szabályosan aláírta.
O.-né az ellenértékül kapott Matáv részvényeket a brókerirodában be akarta váltani, amikor rendőrök léptek közbe, s felszólításukra O.-né a tulajdonjogának igazolására a hamis tartalmú adásvételi szerződést adta át.
Az elsőfokú bíróság ítélete szerint a magánokirat felhasználása nem volt tényállásszerű, mivel O.-né az okiratot nem a részvények beváltása során használta fel, hanem a rendőrök felszólítására a tulajdonjogának igazolására adta azt át, ezért a cselekménye nem volt bűncselekmény. Tartalmazza az indokolás azt is, hogy a szerződés tartalma a felek egyező akaratával jött létre.
A másodfokú bíróság a 2005. április 20-án meghozott ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta; a terheltet bűnösnek mondta ki magánokirat-hamisítás vétségében és megrovásban részesítette. Az ítélet indokolása szerint a hamis okirat felhasználását jelenti – jelen esetben a tulajdonjog bizonyítására szolgáló felhasználását – az elkövetőnek minden olyan magatartása, amikor a hamis okiratot felmutatja annak érdekében, hogy valamely vitás vagy kétséges jogi helyzetet tisztázzon.
Amikor tehát O.-né a hivatalos személy felhívására a tulajdonjogát a hamis okirat felmutatásával igazolta, az okirat felhasználását valósította meg.
A jogerős határozat ellen a terhelt a védője útján felmentésre irányuló felülvizsgálati indítványt nyújtott be, lényegében azzal az indokolással, hogy a szerződés tartalma nem volt valótlan, ennek folytán a cselekmény tényállási elem hiánya miatt nem volt bűncselekmény.
A felülvizsgálati indítvány indokolása szerint a szerződés teljes mértékben megfelelt az ügyletben részt vett személyek akaratának és nyilatkozatának, nem ütközött jogszabályba, s nem jogszabály megkerülésével kötötték meg, ezért a polgári jog szempontjából érvényes, hatályos és valós szerződés volt. A Ptk. 200. § (1) bekezdése szerint a szerződés tartalmát a felek szabadon állapítják meg, s a szerződésekre vonatkozó rendelkezésektől egyező akarattal eltérhetnek, ha az eltérést jogszabály nem tiltja. Mivel a felek által választott jogi megoldást jogszabály nem tiltja, s a Ptk. 207. § (3) bekezdése szerint a felek titkos fenntartása vagy rejtett indoka a szerződés érvényessége szempontjából közömbös, ezért M. J.-nek mint vevőnek a szerződésből eredő jogai és kötelezettségei szempontjából nincs jelentősége annak, hogy M. J. és H. A. között volt-e olyan megállapodás, mely eltért a szerződéstől.
A szerződés alapján mögöttes jogviszonytól és a felek rejtett szándékától függetlenül olyan joghelyzet keletkezett, amelyben a szerződés szerinti vevő, M. J. gyakorolta a vevőt megillető jogokat és őt terhelték a vevőre vonatkozó kötelezettségek. Mindez azt jelenti, hogy a szerződés tartalma nem volt valótlan, mindenben megfelelt a felek egybevágó akaratának és nyilatkozatának.
Az indítvány szerint téves az eljárt bíróságoknak az az álláspontja is, amely szerint a szerződés azért hamis, mivel a valóságos vevő H. A. és nem a szerződésben vevőként szereplő M. J. volt. A polgári jog szabályai szerint ugyanis azt kell vevőnek tekinteni, akit a szerződés vevőnek megnevez, s akit a vevő jogai és kötelezettségei megilletnek, illetve terhelnek. H. A. nem volt résztvevője az ügyletnek, így vevő nem lehetett; a vevő jogai és kötelezettségei M. J.-et illették meg, a bíróságok álláspontjával ellentétben M. J. valóságos vevő volt, vagyis a szerződés tartalma e körben sem volt valótlan.
Az a körülmény, hogy M. J. volt a vevő, de a részvények H. A. tulajdonába kerültek, az adásvétel érvényességét, így a valóságtartalmát nem érintette. A szerződés tartalma nem volt valótlan, ennek folytán ezen tényálláselem hiánya miatt terheltnek a tényállásban megállapított cselekménye nem volt bűncselekmény. Törvénysértést követett el a másodfokú bíróság amikor Dr. S. P. bűnösségét a bűnsegédként elkövetett magánokirat-hamisítás vétségében megállapította.
Az indítvány szerint a felülvizsgálatot az is indokolttá teszi, hogy a másodfokú bíróság tanácsülésen hozta meg a határozatát, s az elintézésnek ezt a módját az Alkotmánybíróság utóbb alkotmánysértőnek nyilvánította.
Az indítványozó a kifejtettek miatt a másodfokú ítélet hatályon kívül helyezését, és a terhelt vád alól történő felmentését indítványozta.
A Legfőbb Ügyészség átiratával a megtámadott határozat hatályban fenntartását indítványozta. Az álláspontja szerint H. A. szolgáltatta az ellenértéket, fizette ki a vételárat, a megvett dolgok az ő birtokába és rendelkezése alá kerültek, ezért a tényleges vevő ő volt, nem pedig M. J. Az ítéletben írt indokok miatt az okirat felhasználása tényállásszerűen megtörtént, a terhelt eshetőleges bűnelkövetési szándéka fennállott, ennek folytán a bűnösségének a megállapítása törvényes volt.
A felülvizsgálati indítvány alaptalan.
A Btk. 276. § szerint a magánokirat-hamisítást az követi el, aki jog vagy kötelezettség létezésének, megváltoztatásának vagy megszűnésének bizonyítására hamis, hamisított vagy valótlan tartalmú magánokiratot használ.
A jelen esetben a felhasznált magánokirat nem volt sem hamis sem hamisított; a vitatott kérdés az, hogy a tartalma valótlan volt-e, vagy nem.
Az okirat tartalma a benne rögzített tényállítások összessége. A közfelfogás és az ismeretelmélet szerint valamely kijelentés annyiban igaz, vagyis nem valótlan, amennyiben megfelel az általa tükrözött létező tényeknek; a jelen esetben a szerződés tartalma akkor nem valótlan, ha hűen tükrözi az ügylet tényeit.
A Ptk. 365. § (1) bekezdése szerint adásvételi szerződés alapján az eladó köteles a dolog tulajdonát a vevőre átruházni és a dolgot a vevő birtokába bocsátani, a vevő pedig köteles a vételárat megfizetni. Ez azt jelenti, hogy adásvételi szerződés során a vevő az, aki a szerződés alapján a dolog tulajdonát valamint birtokát megszerzi és a vételárat megfizeti.
A jelen esetben vizsgált szerződés a külvilág számára tényként azt közli, hogy a részvények tulajdonát és birtokát M. J szerezte meg, s ő fizette meg a vételárat.
Az irányadó tényálláshoz képest a szerződés tartalmának ez a része nyilvánvalóan valótlan volt.
Az indítvány álláspontjának téves volta arra vezethető vissza, hogy a szerződés érvényességének a tényéből azt a következtetést vonta le, hogy a szerződés tartalma is teljes egészében megfelel a valóságnak; holott a két fogalom között ilyen összefüggés nincs.
A szerződés érvényessége polgári jogi fogalom, azt jelenti, hogy a szerződés megfelel az érvényesség polgári jogban meghatározott feltételeinek. Mivel a szerződés érvényességének nem feltétele, hogy a tartalmának egésze megfeleljen a valóságnak, a szerződés érvényes lehet akkor is, ha a tartalmának az érvényesség szempontjából közömbös része, amely azonban más jogviszonyban bizonyító tény lehet, nem felel meg a valóságnak, vagyis valótlan.
Mindez azt jelenti, hogy az indítvány álláspontja hibás logikai következtetésen alapszik; a következtetés alaptétele – minden érvényes szerződés tartalma igaz – hamis állítás, ennek folytán hamis a levont következtetés is.
A kifejtettek miatt a tényállásban szereplő okirat tartalma részben valótlan volt, az nem vitatott hogy a törvényi tényállás többi eleme is megvalósult, következésképpen a törvénynek megfelelően járt el a másodfokú bíróság, amikor a terhelt bűnösségét megállapította.
Az Alkotmánybíróság 20/2005. (V. 26.) sz. határozata, amely a fellebbezés tanácsülésen való elbírálását alkotmánysértőnek nyilvánította 2005. május 26-án lépett hatályba, s visszaható hatálya nem volt. Mivel a Be. 420. § (2) bekezdés idevonatkozó rendelkezése szerint a felülvizsgálati indítványt a megtámadott határozat meghozatala idején hatályos jogszabályok alapján kell elbírálni, a másodfokú bíróság 2005. április 20-án, az akkor még hatályos jogszabály alapján törvénysértés nélkül hozta meg tanácsülésen a megtámadott határozatát, ezért ez a körülmény sem ad okot a felülvizsgálatra.
A felülvizsgálati indítvány teljes mértékben alaptalan, ezért annak a Legfelsőbb Bíróság nem adott helyt és a Be. 427. §-a alapján a megtámadott határozatot hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Bfv. I. 837/2005. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás