PÜ BH 2006/148
PÜ BH 2006/148
2006.05.01.
A bankfiók nem veszélyes üzem, ezért a kártérítési felelősségének elbírálásakor a fokozott veszéllyel járó tevékenység folytatójára irányadó felelősségi szabály nem alkalmazható (Ptk. 339. §, 345. §).
A felperesek fia – K. T. – az alperes bankfiókjában ügyfélként tartózkodva bűncselekmény következtében 34 éves korában életét vesztette.
A felperesek a keresetükben a gyermekük halála miatt őket ért kár megtérítésére kérték az alperes kötelezését arra hivatkozással, hogy mint a bankfiók üzemeltetője nem tett meg minden tőle elvárhatót az ott dolgozó alkalmazottak, illetőleg az oda betérő ügyfelek és egyéb jelenlévők életének és testi épségének megóvása érdekében, és mulasztása közrehatott abban, hogy az elkövetők éppen ezt a fiókot szemelték ki a bűncselekmény elkövetésére, azt meg is valósították és a gyermekük eközben halt meg.
Álláspontjuk szerint a bankfiók nem rendelkezett megfelelően működő zsilip-rendszerrel vagy az ügyfélteret és a munkateret elválasztó golyóálló üvegtáblákkal, folyamatosan működő biztonsági kamerákkal, megfelelő őrző-védő személyzettel és technikával. Nem felelt meg a pénzintézetekre kötelező bankbiztonsági előírásoknak, de a PSZÁF elnökének 10/2001. számú ajánlásában foglaltaknak sem. Megítélésük szerint a szolgálatot teljesítő biztonsági őr magatartása is az alperes terhére róható, mert ahelyett, hogy a pánikgombot megnyomta volna, a fegyveréhez nyúlt, és az elkövetők ennek a mozdulatnak a következtében ölték meg a gyermeküket.
Az alperes kártérítő felelősségét a fokozott veszéllyel járó tevékenység folytatójára irányadó szabályokra [Ptk. 345. § (1) bek.], de a kártérítés általános szabályaira [Ptk. 339. § (1) bek.] is alapították. Arra is hivatkoztak, hogy az alperes maga is károsult volt, ezért a Ptk. 340. §-a értelmében a kár elhárítása, illetőleg csökkentése érdekében az adott helyzetben általában elvárható módon kellett volna eljárnia, de a kármegelőző tevékenységének nem tett eleget.
Mindkét felperes vagyoni kártérítésként személyenként havi 50 000 forint járadékot, míg nem vagyoni kártérítésként személyenként 6 000 000 forintot követelt.
Az alperes a kártérítési felelősségét vitatva a kereset elutasítását kérte. Arra hivatkozott, hogy a bankfiókot ellátta a szükséges és elégséges, az ajánlásoknak megfelelő védelemmel, de az ilyen terror-jellegű támadásokra nem lehet felkészülni. A bank szolgáltató intézmény, az oda betérő ügyfelek nem vethetők alá olyan biztonsági vizsgálatoknak, mint a légi közlekedés esetén. Olyan biztonsági rendszer pedig nincs, amellyel kizárható lenne egy rablótámadás és ezzel együtt az emberi élet kioltása, anyagi javak tönkretétele.
A bíróság jogerős ítéletével elutasította a keresetet. A másodfokú bíróság ítéletének indokolása szerint a banki szolgáltatás nyújtása nem minősíthető fokozott veszéllyel járó tevékenységnek, mert a pénzügyi szolgáltatás sem személyek életére, testi épségére, vagyontárgyaira, sem pedig az emberi környezetre széles körben fenyegető veszélyt nem jelentenek, ezért a Ptk. 345. §-ának (1) bekezdésében foglalt felelősségi szabály nem alkalmazható. Az alperes kártérítési felelősségét az általános felelősségi szabályok alapján nem látta bizonyítottnak. Kifejtette, hogy a bank biztonsági követelményeit érintően nem voltak olyan konkrét jogszabályi előírások, amelyek kötelezően meghatározták volna, hogy egy bankfióknak milyen minimális biztonsági követelményeknek kell megfelelnie. A PSZÁF 10/2001. számú ajánlása nem volt kötelező, a riasztórendszerekre vonatkozó 1995. évi XXVIII. törvény mellékletében rögzített szabványokat pedig nem sértette meg az alperes, mert a törvény 6. §-ának (1) bekezdése értelmében a nemzeti szabvány alkalmazása önkéntes, az az alperesre ugyancsak nem volt kötelező. Az alperes bankfiókja rendelkezett a működés megkezdéséhez és folytatásához szükséges felügyeleti engedéllyel, amely azt erősíti, hogy az ehhez szükséges előfeltételeket igazolta, tehát a bank biztonságára vonatkozó előírásoknak és szakmai szokásoknak megfelelt. A biztonsági őr szerepét illetően kifejtette a másodfokú bíróság, hogy magatartására kellő bizonyíték nincs, de esetleges önkéntelen mozdulatának nem volt döntő szerepe abban, hogy az elkövetők valamennyi ott tartózkodó személy életét kioltsák.
A másodfokú bíróság – eltérően az elsőfokú bíróságtól – nem az okozati összefüggés hiánya, hanem az alperes kártérítési felelősségét megalapozó jogellenes magatartás, illetőleg mulasztás bizonyítása hiányában utasította el a keresetet, így a kártérítés további feltételeinek a vizsgálatát szükségtelennek tartotta.
A felpereseknek a Ptk. 340. §-ára történt hivatkozása körében kifejtette, hogy a bankrablás következtében az elkövetőkkel szemben az alperes maga is károsult volt, a felperesekkel szemben azonban károkozó, de vele szemben a Ptk. semmilyen magatartási követelményt nem támaszt. Kár-térítési felelősségének alátámasztása érdekében ezért nem hivatkozhatnak a felperesek a Ptk. 340. §-a szerinti kárenyhítési, illetőleg kármegelőzési kötelezettség meg-sértésére.
A jogerős ítélet ellen a felperesek nyújtottak be felülvizsgálati kérelmet. Fenntartották azt az álláspontjukat, miszerint a bankfiók működése veszélyes üzemi tevékenység, mert a bankok vonzzák a potenciális bűnelkövetőket és egy bankfiókban nem is csupán hitelintézeti tevékenység folyik. Sérelmezték, hogy a bíróságok nem vizsgálták: az adott bankfiók az adott időben fokozott veszéllyel járó tevékenységet folytatott-e. Megítélésük szerint az alperes kártérítési felelőssége a Ptk. 339. §-ának (1) bekezdése alapján is fennáll, annak ellenére, hogy a perbeli esemény bekövetkezésekor nem volt hatályban a bankfiókok biztonsági rendszerére vonatkozó konkrét és kötelező jogszabályi előírás. Az Alkotmány 54. §-ából következően ugyanis az élet védelméről az államnak intézményesen kell gondoskodnia, és nem szükséges törvényben meghatározni ennek minden kérdését. A jogszabályi előírások vizsgálata mellett ezért a hatósági rendelkezések és szakmai szokások elemzésével is foglalkoznia kellett volna a bíróságnak, de ez elmaradt. A jogerős ítélet tehát megalapozatlan és így jogszabálysértő. Kérték a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára való utasítását.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelem előzetes megvizsgálása során hozott végzésével a felülvizsgálati eljárás lefolytatását elrendelte.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte. Kifejtette, hogy a banki tevékenység nem sorolható a veszélyes üzem körébe annak ellenére, hogy ott jelentős értékek mozognak, tehát a Ptk. 345. §-ára alapított keresetet helyesen utasította el a bíróság, miként a Ptk. 339. §-ának (1) bekezdésére alapított keresetet is. A rendelkezésre álló bizonyítékokból ugyanis megállapítható, hogy a bankfiók rendelkezett a szükséges biztonsági berendezésekkel, sőt az átlagot meghaladó szintű technikai felszereltséggel.
Az alperes kártérítési felelősségének elbírálásához szükséges körben az eljárt bíróságok a bizonyítást lefolytatták, és helyesen vizsgálták azokat a körülményeket, amelyek alapján megítélhető, hogy a felperesek által megjelölt tárgyi, avagy a vétkességi alapon nyugvó kártérítési felelősségi szabály alkalmazható. A bíróságok helytállóan foglaltak állást abban a kérdésben, hogy a bankfiók nem veszélyes üzem, ezért a fokozott veszéllyel járó tevékenység folytatójára irányadó, a Ptk. 345. §-ának (1) bekezdésében meghatározott felelősségi szabály nem alkalmazható. A pénzintézet általában, de az adott bankfiók, az ott történt eseményeket vizsgálva sem tekinthető annak.
A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXIII. törvény (Hpt.) előírásai adják a bankfiókban végezhető tevékenységek tartalmát, amelyek az ügyfelek szempontjából különböző pénzügyi szolgáltatások. Nem helytálló a felpereseknek az az állítása, hogy ha ez a tevékenység önmagában nem is, de a hozzá kapcsolódó potenciális veszélyforrások már veszélyes üzemmé teszik a pénzintézetet. E jogszabály alkalmazása szempontjából az adott intézmény jellemző lényege alapján megállapítható tevékenységből kell kiindulni, ennek alapján pedig nem folyik ott veszélyes tevékenység, legfeljebb potenciális, különféle veszélynek kitett helynek tekinthető. Ettől azonban még nem válik veszélyes üzemmé akkor sem, ha egy adott pillanatban támadás éri, vagy érheti. Éppen ezzel – és nem a veszélyes üzemi tevékenységgel – függ össze, hogy egy bankfiók működtetéséhez különféle biztonsági, védelmi rendszerek és intézkedések kapcsolódnak, de az ettől sem válik veszélyes üzemmé.
Az nem vitatható, hogy a bankfiók adott esetben előre nem látható veszélynek kitett hely, de ez csak abban a körben értékelhető, hogy a bank a tőle elvárható gondosságot tanúsította-e az adott esetben akkor, amikor pénzintézeti szolgáltatást nyújt, és ennek során kár éri a dolgozóját vagy ügyfelét. Ez a kérdés azonban a kimentési felelősséghez, a kártérítés általános szabályaihoz [Ptk. 339. § (1) bek.] kapcsolódik, amelynek alapján kellett vizsgálni és megítélni a felperesek kárigényét.
A Ptk. 339. §-ának (1) bekezdése szerinti felelősségi szabály vizsgálatánál mindkét fokon eljárt bíróság helyesen határozta meg a bizonyítási kötelezettség szabályát, és jól alkalmazta a bizonyítatlanság következményét.
Az elsőfokú bíróság a kártérítés feltételei közül csak a felperesek kárát látta bizonyítottnak, azt azonban nem, hogy a károsodásuk és az alperes tevékenysége között okozati összefüggés lenne, a másodfokú bíróság viszont az alperes kártérítési felelősségét megalapozó jogellenes magatartás, illetőleg mulasztás hiányában utasította el a keresetet. Bár a kártérítési felelősség egyetlen feltételének hiánya is a kereset elutasításához vezet, a Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint azonban a jogellenesség és az okozati összefüggés sem bizonyított, vagyis az alperes terhére nem állapítható meg olyan jogellenes tevékenység vagy mulasztás, ami okozati összefüggésben állana a felperesek kárával.
Az okozati összefüggés meglétéhez azt kellett volna bizonyítaniuk a felpereseknek, hogy egyáltalán van, illetőleg lett volna olyan alperesi magatartás – az adott esetben tevékenység – amelynek tanúsítása esetén teljes bizonyossággal elmarad a gyermekük halála. A felperesek a perben olyan – e körben nem is bizonyítható – állítást tettek, hogy kötelező jogi előírások és szakmai szabályok megalkotása hiányában nem volt megfelelő a bankfiók biztonsága, és ez okozta a károsodásukat. A jogszabályok hiányát nem rótták ugyan az alperes terhére – ezt nem is tehették – de a kártérítési felelősség szempontjából ezeknek a kérdéseknek csak a kimentésnél, a vétkesség hiányának bizonyításánál lehetne jelentőségük azzal, hogy olyan követelményeknek is eleget kell tenni, amit semmi nem ír elő, ha az az adott helyzetben általában elvárható. Egyébként a jogszabályok léte, és előírásainak megszegése önmagában nem alkalmas a kártérítési felelősség megállapítására, mert e magatartás jogellenessége károsodás hiányában jogilag értékelhetetlen.
A felperesek által említett követelmények meglétét vagy hiányát a másodfokú bíróság részben tévesen, a jogellenesség körében vizsgálta. Az ügy lényegét érintően azonban megállapítható, hogy a felperesek nem tudták bizonyítani: az adott időben volt olyan biztonsági előírás, rendszer, amelynek betartása esetén nem hal meg a gyermekük. Ez jelenti az adott ügy egyedi vizsgálatát, ami az adott rablótámadás egyediségét is értékeli. E körben további bizonyításra nem volt szükség, a jogerős ítélet megalapozatlansága nem állapítható meg.
A jogellenesség kérdésében a másodfokú bíróság úgy foglalt állást, hogy a mulasztásban megnyilvánuló magatartás jogellenességét akkor lehet megállapítani, ha jogszabály, hatósági rendelkezés, vagy szakmai szokás az adott esetre valamilyen tevőleges magatartást ír elő, vagyis a biztonság terén tanúsított magatartás csak akkor jogellenes, ha az nem felel meg valamely erre vonatkozó előírásnak. Ez a megállapítás a kártérítési felelősség szempontjából nem helytálló. Ha ugyanis valamely magatartást jogszabály, hatósági rendelkezés ír elő, és azt megszegik, ennek a jogellenességnek a kártérítés szempontjából csak akkor van jelentősége, ha azzal összefüggően következik be a károsodás. A magatartás jogellenessége önmagában – a korábban is kifejtettek szerint – a kártérítési felelősség szempontjából jogilag értékelhetetlen.
A másodfokú bíróság azt állapította meg, hogy a bankfiók biztonsági rendszerére nem is volt olyan előírás, amelyet az alperes megszeghetett volna, egyébként pedig engedéllyel működött, vagyis mégis megfelelt a jogszabályi előírásoknak és szakmai követelményeknek, szokásoknak.
Az engedély megléte egyébként önmagában érdektelen és nem jelenti azt, hogy nem történhet károkozás.
Összességében megállapítható, hogy a felperesek nem bizonyították az alperes olyan jogellenes tevékenységét vagy mulasztását, amely a károsodásukkal okozati összefüggésben áltana, ezért a jogerős ítélet érdemben helyes.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Pfv. III. 20.443/2005. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás