GÜ BH 2006/159
GÜ BH 2006/159
2006.05.01.
I. Az ingatlan-nyilvántartásba be nem jegyzett elővásárlási jog jogosultja az ingatlanon jóhiszeműen tulajdonjogot szerzett vevővel szemben nem hivatkozhat elővásárlási jogának megsértésére [Ptk. 373. § (3) bek.; 1997. évi CXLI. tv. 5. § (1) és (3) bek.].
II. Az ingatlan adásvételi szerződés hatálytalansága miatt indított perben az elővásárlási jog jogosultját terheli annak bizonyítása, hogy a jogszerző rosszhiszemű volt. A rosszhiszeműség érzékileg nem észlelhető tudati állapot, annak felderítésére közvetlen bizonyíték általában nem áll rendelkezésre. Ezért a bíróságnak tájékoztatnia kell a bizonyításra köteles felet arról, melyek azok a tények, amelyek bizonyítását szükségesnek ítéli a rosszhiszeműségre való következtetés körében [Pp. 3. § (3) bek., 164. § (1) bek.].
III. A sérelmet szenvedett jogosult teljesítőképességét nem a hatálytalan adásvételi szerződés megkötésének időpontjára vetítve kell megállapítani, hanem amikor a vételi ajánlatot elfogadó nyilatkozatot – az ajánlat ismeretében – megtette [Ptk. 373. § (1) bek.; PK 9. sz.].
Az irányadó tényállás szerint a felperesek és az I. r. alperes társasháztulajdonná alakították át a közös tulajdonukban állt m.-i 10.388/1. hrsz. alatt nyilvántartott ipari ingatlant. Az alapító okirat szerint a társasházi különlapon nyilvántartott ingatlanokra a tulajdonostársakat megillette az előbérleti és az elővásárlási jog, ennek ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzésére azonban nem került sor. Az I. r. alperes mint kötelezett és a II. r. alperes mint jogosult 2003. január 21-én vételi jogot alapító szerződést kötöttek egymással azzal, hogy a II. r. alperes 35 millió forintos opciós vételár megfizetése mellett egyoldalú nyilatkozattal megvásárolhatja az I. r. alperesnek a m.-i 10.388/1/A/3. hrsz. alatti ingatlanát (a továbbiakban: ingatlan) abban az esetben, ha az I. r. alperes nem teljesíti határidőben a II. r. alperessel 2002. október 5-én megkötött kölcsönszerződésből eredő fizetési kötelezettségét. Az ingatlant ebben az időben a felperesek bérelték az I. r. alperestől, 2003. január 16-án újabb bérleti szerződést kötöttek. A II. r. alperes 2003. április 10-én élt vételi jogával, és tulajdonjogának bejegyzése az ingatlan-nyilvántartásba 2003. május 5-én megtörtént. A kölcsönkövetelésbe való beszámítás folytán a 35 millió forint opciós vételár megfizetésére nem került sor, ugyanakkor II. r. alperes a III. r. alperesnek – mint végrehajtási jog jogosultjának – 2 429 891 Ft-ot, a IV. r. alperesnek – mint jelzálogjog jogosultnak – pedig 6 326 820 Ft-ot megfizetett. A II. r. alperes május 12-én kelt – az I. r. alperes képviselője részéről személyesen átadott – feljegyzésben közölte a felperesekkel, hogy tulajdonosváltozás miatt a bérbeadó a II. r. alperes. Ezt a felperesek tudomásul vették, 2003. december végéig folyamatosan fizettek bérleti díjat a II. r. alperes részére, majd 2004. január 28-án kelt (február 3-án kézbesített) levelükben közölték a II. r. alperessel, hogy elővásárlási jogukkal élni kívánnak. Az I. r. alperesnek 2002. október 4-étől 2003. május 30-áig volt vezérigazgatója K. J., akinek fia a II. r. alperes beltagja, férje és leánya pedig a II. r. alperes kültagjai. Az I. r. alperes 2003. október 14-e óta felszámolás alatt áll.
A felperesek 2004. április 9-én előterjesztett keresetükben annak megállapítását kérték, hogy az I-II. r. alperesek közötti adásvételi szerződés velük szemben hatálytalan és mint elővásárlási jogukkal élő személyek egymás között 1/3 – 2/3 arányban megszerezték az ingatlan tulajdonjogát. A III-IV. r. alpereseket mindezek tűrésére kérték kötelezni.
A III. r. alperes a keresetet nem ellenezte, a többi alperes elutasítani kérte a felperesek keresetét.
Az elsőfokú bíróság 2004. szeptember 6-án meghozott ítéletében a felperesek keresetét elutasította és a felpereseket külön-külön kötelezte perköltségek megfizetésére az I., II. és IV. r. alperesek javára. Az elsőfokú ítélet szerint a II. r. alperest – rosszhiszeműség bizonyítása hiányában – jóhiszemű harmadik személynek kell tekinteni, melynek jogszerzését nem érinti az elővásárlási jog esetleges megsértése. A felperesek elővásárlási joguk bejelentésével elkéstek, illetve ráutaló magatartással – azzal, hogy a tulajdonosváltozásról való tudomásszerzés után a bérleti díjat a II. r. alperesnek mint új tulajdonosnak fizették meg – le is mondtak elővásárlási joguk gyakorlásáról.
A felperesek fellebbezése alapján eljáró másodfokú bíróság 2005. április 1-jén meghozott ítéletében az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta. Megállapította, hogy a perbeli ingatlanra az I-II. r. alperesek között 2003. április 10-én létrejött adásvételi szerződés a felperesekkel szemben hatálytalan és az adásvételi szerződés az ingatlan 1/3 tulajdoni hányada vonatkozásában az I. r. felperes és az I. r. alperes, 2/3 tulajdoni hányada vonatkozásában a II. r. felperes és az I. r. alperes között jött létre az opciós szerződésben írt tartalommal. Az ingatlan birtokbaadásával egyidejűleg kötelezte az I. r. felperest 11 667 000 Ft, a II. r. felperest pedig 23 333 000 Ft (összesen 35 millió forint) opciós vételár megfizetésére az I. r. alperes javára, továbbá az I. r. felperest 2 928 904 Ft, a II. r. felperest pedig 5 837 807 Ft – a II. r. alperes által az ingatlan részbeni tehermentesítéseként a III-IV. r. alpereseknek megfizetett összegek – megfizetésére a II. r. alperes javára. Felhívta az M.-i Körzeti Földhivatalt a 35 millió forint vételár kifizetésének igazolása esetén a tulajdonváltozás bejegyzésére. Mellőzte a felperesek perköltségekben marasztalását és az I., II. és IV. r. alpereseket kötelezte első- és másodfokú perköltségek megfizetésére a felperesek javára.
A másodfokú bíróság nem fogadta el az elsőfokú bíróság álláspontját a II. r. alperes jóhiszeműségét illetően és hivatkozott azokra a körülményekre, melyekre tekintettel arra a következtetésre jutott, hogy az I. r. alperes vezető tisztségviselőjének és a II. r. alperesnek is ismernie kellett a felperesek elővásárlási jogát rögzítő társasházi alapító okirat rendelkezéseit. Kifejtette, hogy az I-II. r. alperesek azonban mindezek ellenére nemcsak a vételi ajánlatot nem közölték a felperesekkel, de a tulajdonosváltozás jogcímét sem, így a felperesek 2003. december végéig – amíg a földhivatal a tulajdonosváltozás jogcíméről nem adott kérelmükre részletes tájékoztatást – nem voltak olyan helyzetben, hogy felismerjék, illetve gyakorolják elővásárlási jogukat. Eddig az időpontig igényérvényesítési joguk – a Ptk. 326. § (2) bekezdése értelmében – nyugodott. Figyelemmel arra is, hogy hónapokon át K. J. vette át tőlük a bérleti díjat – melyből a felperesek az elővásárlási jog gyakorlását kizáró tulajdonszerzési jogcímre is következtethettek – mérlegelés alapján azt állapította meg a másodfokú bíróság, hogy a felperesek nem mondtak le ráutaló magatartással elővásárlási jogukról, a tudomásszerzéstől számítottan elvárható határidőn belül terjesztették elő keresetüket, teljesítőképességüket, vételi szándékuk komolyságát pedig igazolták.
A jogerős ítélet ellen a II. r. alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, melyben annak hatályon kívül helyezését és az elsőfokú ítélet helyben hagyását kérte. Előadása szerint a jogerős ítélet iratellenes ténymegállapításokat tartalmaz. A jogerős ítélet indokolásában írtakkal szemben a felperesek a perbeli ingatlannak csak egy részét bérelték, a bérleti díj pedig a bérbeadó felé fizetett havi összegeknek csak töredéke volt. A II. r. felperes már a 2003. július 3-án kiállított tulajdoni lap alapján – tehát jóval 2003 decembere előtt – tisztában volt az átruházás jogcímével, amit az is alátámaszt, hogy a földhivatalhoz intézett 2003. december 16-ai kérelmében maga adta elő, hogy vételi jog alapján került sor a II. r. alperes tulajdonszerzésére. A jogerős ítéletben írtakkal szemben nem igazolták a felperesek teljesítőképességüket. A másodfokú bíróságnak a 35 millió forint feletti összeg tekintetében is vizsgálni kellett volna a teljesítőképességet és nem elégedhetett volna meg a 2004. június 4-ei banki információk tartalmával, hanem azt kellett volna megállapítania, hogy a vételár rendelkezésre állását a releváns 2003-as év tekintetében a rendelkezésre álló dokumentumok nem támasztják alá, sőt a felperesek 2003. évi mérlegbeszámolói a teljesítőképességének hiányát bizonyítják. Álláspontja szerint iratellenes ténymegállapítások, feltételezések alapján, a Pp. 163-164. §-ába és 206. §-ába ütközően állapította meg a másodfokú bíróság a II. r. alperes rosszhiszeműségét. A bérleti szerződés nem támasztja alá, hogy a perbeli bérleti jogviszony a felperesek előbérleti jogának gyakorlása útján jött volna létre, és ezt egyik fél sem állította. Ebből következően okszerűtlen és logikátlan az a következtetés is, hogy K. J.-nak nyilvánvalóan ismernie kellett a társasház alapító okiratát. Puszta feltételezés, vélekedés – konkrét ténymegállapítás helyett –, hogy a II. r. alperes a szoros családi kapcsolat révén értesülhetett a felpereseket megillető elővásárlási jogról. Az is csak feltételezés, hogy a II. r. alperesnek legkésőbb az opciós szerződés megkötésekor az ingatlan-nyilvántartásba be nem jegyzett elővásárlási jogról tudomást kellett volna szereznie. Törvényi vélelem áll fenn annak a félnek a jóhiszeműsége mellett, aki az ingatlan-nyilvántartásban bízva, ellenérték fejében jogot szerez. E vélelem megdöntésére a felperesek bizonyítást nem ajánlottak fel, K. J., valamint a II. r. alperes képviselője pedig tagadta, hogy tudomása lett volna a felperesek elővásárlási jogának fennállásáról. A másodfokú bíróság nem folytatott le bizonyítást annak tisztázására, hogy az opciós szerződést ellenjegyző ügyvéd ténylegesen ismerte-e a társasház alapító okiratát és annak tartalmáról tájékoztatta-e a II. r. alperes szervezeti képviselőjét, azt pedig sem jogszabály, sem a Magyar Ügyvédi Kamara szabályzata nem írja elő, hogy az okiratot készítő ügyvéd ilyen esetben köteles lenne beszerezni a társasházi alapító okiratot akkor, ha a tulajdoni lap adatai szerint a tulajdonostársaknak elővásárlási joga nincs.
A felülvizsgálati kérelem szerint iratellenes az a megállapítás, hogy a felperesek elvárható időn belül jelentették be vételi szándékukat. A felperesek már 2003. július hóban tudomást szereztek a tulajdonszerzés jogcíméről, de ha csak 2003. december 16-án jutott tudomásukra a tulajdonszerzés jogcíme, akkor is 113 nap telt el a keresetlevél benyújtásáig, azaz az eladóhoz címzett írásbeli elfogadó nyilatkozat megtételéig. A másodfokú bíróság azon következtetése, hogy a felperesek az elővásárlási jog gyakorlását kizáró jogcímre következtethettek abból, hogy a bérleti díjat K. J. vette át a II. r. alperes nevében, pedig okszerűtlen.
A II. r. alperes arra is hivatkozott, hogy megsértette a jogerős ítélet a Pp. 215. §-át azzal, hogy indokolása túlterjeszkedett a kereseti kérelmen, és a felperesek által nem hivatkozott jogsértő magatartás elkövetését állapította meg iratellenesen, feltételezések alapján. Mivel a jogerős ítélet rendelkező részéből mind a birtokbaadás, mind a vételár megfizetése vonatkozásában hiányzik a teljesítési határidő, a jogerős ítélet a Pp. 217. § (1) bekezdésébe és az 1994. évi LIII. törvény 13. §-ába ütközik és végrehajthatatlan. A szerződéskötést megelőző helyzet visszaállítása esetén egyébként a 35 millió forintos vételárra az I. r. alperes helyett a II. r. alperes lenne jogosult, mert a II. r. alperes az opciós vételárfizetési kötelezettséget – beszámítás útján – az I. r. alperes felé ténylegesen teljesítette. A jogerős ítélet anyagi jogszabályokba is ütközött, így megsértette a Ptk. 373. § (3) bek., 373. § (2), 207. § (3) bekezdésében írtakat, valamint az Inytv. 5. § (3) bekezdését is.
A felperesek a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérték.
A jogerős ítélet az alábbiak miatt jogszabálysértő.
Az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény (Inytv.) 5. § (1) bekezdése szerint az ingatlan-nyilvántartás – ha törvény kivételt nem tesz – a bejegyzett jogok és feljegyzett tények fennállását hitelesen tanúsítja. Az Inytv. 5. § (3) bekezdésében a jóhiszemű szerző javára szóló – az ingatlan-nyilvántartás teljessége melletti törvényi vélelem – azt jelenti, hogy ellenkező bizonyításáig az ingatlan-nyilvántartást az oda bejegyzett jogok és feljegyzett tények tekintetében akkor is helyesnek és teljesnek kell tekinteni, ha az a valóságos helyzettől eltér. E jogszabályhely szerint az a személy minősül az ingatlan-nyilvántartási eljárásban jóhiszemű jogszerzőnek, aki az ingatlan-nyilvántartásban bízva ellenérték fejében szerez jogot. Mivel az ingatlan-nyilvántartásba be nem jegyzett elővásárlási jog jogosultja a jóhiszemű jogszerzővel szemben az elővásárlási jog megsértésére – a Ptk. 373. §-ának (3) bekezdésére figyelemmel – nem hivatkozhat, az eljárt bíróságoknak a jogvita elbírálásánál mindenekelőtt abban a kérdésben kellett állást foglalniuk, hogy a felperesek által szolgáltatott bizonyítékok, vagy egyéb tények alapján megállapítható-e a II. r. alperes rosszhiszeműsége, vagy a bizonyítatlanság terhét a Pp. 3. §-ának (3) bekezdése alapján a felpereseknek kell viselniük.
A rosszhiszeműség fogalmát jogszabály nem határozza meg, a közfelfogáson alapuló bírósági gyakorlat szerint rosszhiszemű az, aki az ingatlan-nyilvántartásba be nem jegyzett jog létezéséről tudott vagy arról a kellő gondosság elmulasztása miatt nem szerzett tudomást. A másodfokú bíróság nem azt állapította meg, hogy a II. r. alperes a kellő gondosságot elmulasztotta, hanem bizonyos tényekből és körülményekből valószínűsítve látta, hogy a jogról a II. r. alperes tudott, mert tudnia kellett.
A Pp. 3. § (3) bekezdése szerint – főszabályként – a feleket terheli a jogvita eldöntéséhez szükséges bizonyítékok rendelkezésre bocsátása. A Pp. 164. § (1) bekezdése értelmében a per eldöntéséhez szükséges tényeket általában annak a félnek kell bizonyítania, akinek érdekében áll, hogy azokat a bíróság valónak fogadja el. A bizonyítás esetleges sikertelenségét – az ingatlan-nyilvántartási törvényben megfogalmazott – törvényi vélelemre tekintettel a felpereseknek kellene viselniük.
A felperesek azonban a vélelem megdöntését szolgáló bizonyítékot nem bocsátottak a bíróság rendelkezésére. Az elsőfokú bíróság – figyelemmel arra is, hogy az I-II. r. alperesek képviselői nem ismerték be, hogy tudtak volna az ingatlan-nyilvántartásba be nem jegyzett elővásárlási jog fennállásáról –, arra az álláspontra jutott, hogy a II. r. alperesi vevő rosszhiszeműsége nem nyert bizonyítást. A felperesek az elsőfokú ítélet elleni fellebbezésükben sem hivatkoztak bizonyítékokra, csupán állították, hogy az I. r. alperes és a II. r. alperes képviselői közötti szoros családi kapcsolat miatt az ingyenességet és a rosszhiszeműséget is vélelmezni kell. Ilyen előzmények után jutott a másodfokú bíróság arra a következtetésre, hogy mivel a felperesek bérleti joga a társasházi alapító okirat által biztosított előbérleti joguk alapján jött létre a perbeli ingatlanon, K. J.-nak ,,nyilvánvalóan ismernie kellett'' a társasházi alapító okirat rendelkezéseit, így ,,értesülhetett'' a II. r. alperes az I. és a II. r. alperes közötti szoros családi kapcsolat révén a felpereseket megillető elővásárlási jogról, illetve arról ,,tudomást kellett szereznie legkésőbb'' az opciós szerződés megkötésekor, mivel a szakszerű ismereteket kívánó szerződés nem készülhetett el a társasházi alapító okirat áttekintése nélkül.
Amikor érzékileg nem észlelhető, tudati állapotot kell felderíteni közvetlen bizonyítékok általában nem állnak rendelkezésre, ezért közvetett módon, más tényekből való következtetés útján lehet a tényállást megállapítani. Azoknak a tényeknek, amelyekből a bíróság következtetést von le, bizonyítottnak, vagy nem vitatottnak kell lenniük. A másodfokú bíróság következtetései azonban – mint arra a felülvizsgálati kérelem rámutatott – csak feltevésen alapuló következtetések voltak. Nem bizonyított tény, hogy a 2003. január 16-án létrejött bérleti szerződés megkötésére – melynek során K. J. egyébként nem járt el képviselőként – a társasházi alapító okiratban biztosított előbérleti jog alapján került volna sor, így az ezen alapuló feltételezés – hogy az előbérleti jog fennállása miatt kellett volna ismernie K. J.-nak az alapító okiratot – minden alapot nélkülöz. Miután nem bizonyított tény, hogy K. J. ismerte volna az alapító okirat rendelkezéseit, alaptalan az a következtetés is, hogy annak tartalmáról a II. r. alperes szervezeti képviselőjét tájékoztatta. Nem bizonyított tény, hogy az opciós szerződés elkészítésekor a jogi képviselő áttanulmányozta az alapító okiratot, mint ahogy az sem, hogy az áttanulmányozásra feltétlenül szükség lett volna az alapító okirat elkészítéséhez. Így elvesztette az alapját az a következetés is, hogy az így megismert alapító okirat tartalmáról a II. r. alperes tájékoztatást kapott.
A Pp. – a 3. § (5) bekezdéséből és a 206. § (1) bekezdéséből kitűnően – a szabad bizonyítás elvét követi, tehát a bíróság felhasználhatja a felek előadását és bármely bizonyítékot a tényállás felderítéséhez, azokat a maguk összességében értékeli és meggyőződése szerint bírálja el. A Pp. 163. § (2)–(3) bekezdésében írt esetekben bizonyítás nélkül is valónak fogadhat el tényeket a bíróság. A bírói döntés alapjául csak bizonyított tények vagy a Pp. szerint valónak elfogadható tények szolgálhatnak. Tehát olyan tények, amelyek fennállásáról vagy fenn nem állásáról a bíróság meggyőződött. Annak, hogy ez megtörtént, az ítélet indokolásából ki kell tűnnie. A bíróságnak tüzetesen meg kell indokolnia, hogy mely bizonyított, vagy bizonyítás nélkül elfogadható tények játszottak szerepet a bíróság meggyőződésének kialakulásában.
Jelen esetben a jogerős ítélet indokolásából az tűnt ki, hogy a másodfokú bíróság a Pp. 163. § (2)–(3) bekezdésében írt feltételek fennállása hiányában és a következtetés alapjául szolgáló tények bizonyítása nélkül jutott arra a meggyőződésre, hogy nagy valószínűséggel megállapítható, – úgymond elhihető –, hogy a II. r. alperesnek tudomása volt a felperesek elővásárlási jogáról. A II. r. alperes rosszhiszeműségét életszerűségi megfontolások, szubjektív feltevések alapján valószínűsítette, tehát nem bizonyított tényekből történő okszerűtlen következtetéssel állapította meg.
Tekintettel arra, hogy a rosszhiszeműség szellemi természetű, tehát nem a fizikai valóság része, ezért a Pp. 3. §-ának (3) bekezdésére figyelemmel a feleket arról is tájékoztatni kell, hogy a bíróság megítélése szerint melyek azok a tények, amelyekből következtetni lehet a rosszhiszeműségre, amelyek bizonyítását ezért a bíróság szükségesnek ítéli. A felperesek e tények ismeretének hiányában bizonyítási indítványt sem terjeszthettek elő.
A Pp. 206. §-ának (1) bekezdését sérti a másodfokú ítélet azért is, mert a bíróság annak mérlegelésénél, hogy a felperesek az elővásárlási joguk megsértéséről mikor értesültek, indokolás nélkül mellőzött olyan adatokat, amelyek a perben rendelkezésre álltak. A másodfokú bíróság kizárólag a felpereseknek a földhivatalhoz intézett levele alapján állapította meg, hogy nem szereztek tudomást a tulajdonváltozás jogcíméről. Nem értékelte a másodfokú bíróság azt a tényt, hogy a II. r. felperes a 2003. december 16-án kelt levelében már hivatkozott a II. r. alperes tulajdonjogának bejegyzéséről szóló 2003. május 5-én meghozott határozat pontos számára és arra is, hogy az ingatlan átruházására vételi jog gyakorlása útján került sor (1/F/7. sorszám alatti irat). Figyelmen kívül maradt a II. r. felperesnek a földhivatalhoz 2004. január 28-án intézett levelében írt az az állítása is, hogy már október 18-án megismerte a II. r. alperes bejegyzéséről szóló határozatot (1/F/7. sorszámú beadvány). Ezenkívül adat merült fel a per során arra, hogy a felpereseknek a 2003. július 3-ai keltezésű tulajdoni lap a birtokukba került. Logikátlan az a következtetés, hogy a tulajdonosváltozásról értesülő felperesek a körülmények alapján nem számolhattak azzal, hogy az átruházásra adásvétel útján került sor, ezért nem tudakozódtak hónapokig az átruházás jogcíme felől. Életszerűtlen ugyanis, hogy amennyiben maga az elővásárlási jog kötelezettje személyesen tájékoztatja a jogosultat az ingatlan tulajdonjogának az átruházásáról, ez utóbbi ne érdeklődne az átruházás jogcíme felől. A felperesek – a per adatai szerint – nem intéztek kérdést ez ügyben az alperesekhez. Nem nyert tisztázást, hogy a keresetlevélhez csatolt opciós szerződés ténylegesen mikor került a felperesek birtokába, ugyanis – állításukkal szemben – azt 2003. december 16-ai kérelmük alapján nem kapták meg a földhivataltól, az 1/F/6. sorszám alatt csatolt irat szerint a földhivatal részéről csak a bejegyző határozat megküldésre került sor. Ehhez képest viszont megalapozatlannak kell tekinteni a másodfokú bíróságnak azt az álláspontját is, hogy nem volt megállapítható indokolatlan igényérvényesítési késedelem, rendeltetésellenes joggyakorlás, illetve, hogy a késedelmet nem lehet joglemondásként értékelni.
A fenti jogszabálysértések a tényállást megalapozatlanná tették és kihatottak az ügy érdemi elbírálására. Ugyanakkor bizonyítás nélkül nem állapíthatóak meg az iratokból a megfelelő határozat meghozatalához szükséges tények. Ezért a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. § (4) bekezdés második mondata alapján a jogerős ítéletet az elsőfokú ítéletre is kiterjedően hatályon kívül helyezte és az ügyben eljárt elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. Az új eljárásban az elsőfokú bíróságnak a fentiek figyelembevételével tájékoztatni kell a feleket a bizonyításra szoruló tényekről a Pp. 3. § (3) bekezdése értelmében, majd a felek indítványai alapján le kell folytatnia – a fentebb írt releváns tényállási elemek megállapítása végett – a bizonyítást.
A bizonyítás anyagának teljes körű értékelésével kell a bíróságnak belső meggyőződése szerint megítélni, hogy a felperesek eleget tettek-e a rosszhiszeműség tekintetében őket terhelő bizonyítási kötelezettségüknek. A bizonyítottság mértékét, a bírói meggyőződés szintjét jogszabály nem határozza meg. Ezért, ha közvetlen bizonyítékok hiányában – a bizonyított tényekből – a bíró arra a meggyőződésre jut, hogy a józanul gondolkodó és az életkörülményeket megfelelően ismerő ember számára a bizonyítandó tény fennállása nagyobb fokú valószínűséggel állapítható meg, mint az ellenérdekű fél szintén nem bizonyított tagadása, akkor ennek tényként való megállapítása nem sértheti a Pp. 206. §-ának (1) bekezdését.
A II. r. alperes rosszhiszeműségének megállapítása esetén kerülhet sor annak vizsgálatára, hogy a felperesek a megfelelő határidőn belül és rendeltetésszerűen gyakorolták-e elővásárlási jogukat, vagy pedig – esetleg az elővásárlási joguk megsértéséről való tudomásszerzéskor – a teljesítőképesség hiánya miatt – időhúzó magatartást tanúsítottak.
Nem fogadta el a Legfelsőbb Bíróság a II. r. alperesnek azt a jogi álláspontját, hogy a teljesítőképességet a hatálytalan szerződés megkötésének az időpontjára vetítve kell vizsgálni. A teljesítőképesség vizsgálata az elővásárlási jogra vonatkozó szabályok megtartása esetén fel sem merülhet. Ezt a Legfelsőbb Bíróság PK 9. számú állásfoglalása szerint csak akkor kell vizsgálni, ha az elővásárlási jog sérelmével megkötött adásvételi szerződés hatálytalanságának a megállapítását kéri a jogosult, és egyben nyomban vagy a per alatt – ha ekkor értesült csak a szerződés tartalmáról – vételi nyilatkozatot tesz. E nyilatkozat komolyságát, a fél a teljesítőkészségét és képességét kell a bíróságnak vizsgálnia. A teljesítőképesség vizsgálata szempontjából nem lehet a felperesek terhére értékelni, hogy nem került sor az opciós vételár letétbe helyezésére, ugyanis a másodfokú bíróságtól erre vonatkozó felhívást a felperesek – miután azt a másodfokú bíróság a teljesítőképességre vonatkozó adatok mérlegelés alapján nem tartotta szükségesnek – nem kaptak. Abban a kérdésben, hogy a felperesek elővásárlási jogukról ráutaló magatartással lemondtak-e, vagy megállapítható-e olyan indokolatlan igényérvényesítési késedelem, amelyből rendeltetésellenes joggyakorlásra lehetne következtetni, az új eljárásban feltárt tényállás alapulvételével kell megállapítani.
Amennyiben az új határozatban a bíróság megállapítja a perbeli adásvételi szerződés felperesekkel szembeni hatálytalanságát, nem mellőzhető a birtokbaadási és vételár-fizetési kötelezettség teljesítési határidejének meghatározása a Pp. 217. § rendelkezései alapulvételével. A felülvizsgálati eljárás tárgyát képező jogerős ítélet rendelkező része ugyanis – mint arra a felülvizsgálati kérelem helyesen hivatkozott – nem felelt meg a Pp. 217. §-ában írtaknak és teljesítési határidő megjelölésének hiányában végrehajthatatlan is volt.
(Legf. Bír. Gfv. IX. 30.243/2005. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás