• Tartalom

16/2006. (XII. 28.) MeHVM–PM együttes rendelet

16/2006. (XII. 28.) MeHVM–PM együttes rendelet

a 2007–2013 időszakban az Európai Regionális Fejlesztési Alapból, az Európai Szociális Alapból és a Kohéziós Alapból származó támogatások felhasználásának általános eljárási szabályairól1

2010.12.08.

A 2007–2013 programozási időszakban az Európai Regionális Fejlesztési Alapból, az Európai Szociális Alapból és a Kohéziós Alapból származó támogatások felhasználásának alapvető szabályairól és felelős intézményeiről szóló 255/2006. (XII. 8.) Korm. rendelet [a továbbiakban: 255/2006. (XII. 8.) Korm. rendelet] 21. §-a (2) bekezdésének a) pontjában kapott felhatalmazás alapján a következőket rendeljük el.

A rendelet hatálya, értelmező rendelkezések

1. § E rendelet hatálya kiterjed a 2007–2013-as programozási időszakban az Európai Regionális Fejlesztési Alapból, az Európai Szociális Alapból és a Kohéziós Alapból a II. Nemzeti Fejlesztési Terv keretében társfinanszírozott támogatások hazai lebonyolításában részt vevő, valamint támogatást igénylő, illetve elnyerő természetes személyekre, jogi személyekre, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetekre.

1/A. §2 E rendeletet nem kell alkalmazni a pénzügyi eszköz formájában nyújtott támogatások hazai lebonyolításában részt vevő, valamint támogatást igénylő, illetve elnyerő természetes személyekre, jogi személyekre, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetekre, valamint a pénzügyi eszközök felhasználására.

1/B. §3 E rendelet eljárási cselekményeinek hatékony és szabályszerű végrehajtásához szükséges adatokat (melyek az alábbi adatcsoportokhoz tartoznak: pályáztatás, érkeztetés, döntés-előkészítés, döntés, szerződéskötés, finanszírozás, ellenőrzés, nyomon követés) az Európai Unió által nyújtott egyes pénzügyi támogatások felhasználásával megvalósuló, és egyes nemzetközi megállapodások alapján finanszírozott programok monitoring rendszerének kialakításáról és működéséről szóló kormányrendelet szerint meghatározott módon és határidőben az Egységes Monitoring Információs Rendszerben (a továbbiakban: EMIR) szükséges rögzíteni. E rendeletben szabályozott eljárásrendi cselekmények adatai egységes és zárt rendszert képezve az EMIR-ben rögzíthetőek és tarhatók nyilván.

2. § (1) E rendelet alkalmazásában

a)4 címzett: közvetett támogatásból, illetve támogatási alapból támogatásban részesülő személy vagy szervezet;

b) folyamatos elbírálás: olyan projekt kiválasztási eljárás, amely során a projekt javaslatok formai ellenőrzése és tartalmi értékelése a beérkezés sorrendjében történik, amíg a rendelkezésre álló forrás ki nem merül. Csak egy végső benyújtási határidő kerül meghatározásra, de a forrást meghaladó támogatási igényű pályázat benyújtása esetén a pályázatok benyújtásának lehetősége ezt megelőzően is lezárható;

c) regionális program: regionális operatív program, illetve az ágazati és regionális prioritásokat egyaránt tartalmazó Közép-Magyarország operatív program regionális prioritása, illetve támogatási konstrukciója;

d)5 közlekedésfejlesztési tárgyú, közcélú, kiemelt projektjavaslat: a Közlekedés Operatív Programban megvalósítandó olyan projektjavaslat, melynek támogathatóságáról a Kormány döntött;

e)6 pályázati felhívás: a pályázat benyújtásához szükséges valamennyi információ és informatikai eszköz;

f)7 indikátor: megvalósulást, teljesülést mérő fizikai vagy pénzügyi számszerűsített mutató;

g)8 Technikai Segítségnyújtás projektjei: azon projektek, melyek célja az Új Magyarország Fejlesztési Terv hatékony, eredményes, szabályszerű és átlátható megvalósításának biztosítása, valamint a végrehajtásáért felelős intézményrendszer magas színvonalú működése.

(2) Az e rendeletben szereplő fogalmak

a) a Tanács 1083/2006/EK rendeletében (2006. július 11.) az Európai Regionális Fejlesztési Alapra, az Európai Szociális Alapra és a Kohéziós Alapra vonatkozó általános rendelkezések megállapításáról és az 1260/1999/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről,

c) a 2007–2013 időszakban az Európai Regionális Fejlesztési Alapból, az Európai Szociális Alapból és a Kohéziós Alapból származó támogatások fogadásához kapcsolódó pénzügyi lebonyolítási és ellenőrzési rendszerek kialakításáról szóló 281/2006. (XII. 23.) Korm. rendeletben

foglaltak szerint értelmezendők.

(3) Ha támogatási konstrukció esetében közreműködő szervezet nem kerül kijelölésre, akkor ahol e rendelet közreműködő szervezetet említ, azon a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséget (a továbbiakban: NFÜ) kell érteni.

Eljárási alapelvek

2/A. §9 (1) Az NFÜ és a közreműködő szervezet az eljárása során köteles megtartani és másokkal is megtartatni a jogszabályok rendelkezéseit. Hatáskörét a jogszabályokban előírt célok megvalósítása érdekében, jogkörét a jogalkotó által meghatározott szempontok figyelembevételével és az adott ügy egyedi sajátosságaira tekintettel gyakorolja.

(2) Az NFÜ és a közreműködő szervezet a hatáskörének gyakorlásával nem élhet vissza, hatásköre gyakorlása során a szakszerűség, az egyszerűség és a projektgazdával való együttműködés követelményeinek megfelelően köteles eljárni.

(3) Az NFÜ és a közreműködő szervezet előtti eljárásokban az egyenlő bánásmód követelményét meg kell tartani.

(4) A projektgazdákat megilleti a tisztességes ügyintézéshez, a jogszabályokban meghatározott határidőben hozott döntéshez való jog.

(5) Az NFÜ és a közreműködő szervezet a projektgazda és az eljárás más résztvevője számára biztosítja, hogy jogaikról és kötelezettségeikről tudomást szerezzenek, valamint előmozdítja a projektgazdát megillető jogok gyakorlását.

(6) Az NFÜ és a közreműködő szervezet előtti eljárásokban a projektgazda köteles jóhiszeműen eljárni. A projektgazda magatartása nem irányulhat a döntéshozó megtévesztésére vagy a döntéshozatal, illetve a végrehajtás indokolatlan késleltetésére.

(7) Az NFÜ és a közreműködő szervezet a költségtakarékosság és a hatékonyság érdekében úgy szervezi meg a tevékenységét, hogy az a projektgazdának a legkevesebb költséget okozza, és az eljárás a lehető leggyorsabban lezárható legyen.

(8) Valamely adat igazolása – az adatváltozás kivételével – a projektgazdától csak egy alkalommal kérhető.

A projekt kiválasztás eljárásai

3. §10 (1) A projektkiválasztás, illetve -jóváhagyás határideje a támogatásról vagy elutasításról hozott döntésről történő értesítésig – ide nem számítva az esetleges hiánypótlás idejét –

a) kiemelt projekt esetében a projektjavaslat beérkezésétől számított 75 nap;

b) kétfordulós pályázat esetében a lehetséges projektjavaslatok kiválasztása során a benyújtási határidőtől, folyamatos elbírálásnál a projektjavaslat beérkezésétől számított 75 nap, a projektjavaslat részletes kidolgozását követően a projektek kiválasztása során a projektjavaslat beérkezésétől számított 75 nap;

c) egyfordulós pályázat esetében a benyújtási határidőtől, folyamatos elbírálásnál a projektjavaslat beérkezésétől számított 50 nap, bíráló bizottság felállítása esetén a benyújtási határidőtől, folyamatos elbírálásnál a projektjavaslat beérkezésétől számított 75 nap;

d)11 kistérségi programban meghatározott projektek esetében a projektjavaslat részletes kidolgozását követően, a projektek kiválasztása során a projektjavaslat beérkezésétől számított 75 nap.

(2) Nagyprojekt esetében az (1) bekezdésben meghatározott határidők a támogatásról vagy elutasításról hozott döntési javaslatról történő értesítés határidejét jelentik.

(3) Kétfordulós pályázat első fordulója és egyfordulós pályázat esetében, amennyiben a projektjavaslat támogatási igénye meghaladja az 1 milliárd forintot, a határidő 15 nappal meghaladja az (1) bekezdés b)–c) pontjában meghatározott határidőket.

(4) Kétfordulós pályázat első fordulója és egyfordulós pályázat esetében, amennyiben a projektjavaslat támogatási igénye meghaladja az 5 milliárd forintot, a határidő 45 nappal meghaladja az (1) bekezdés b)–c) pontjában meghatározott határidőket.

(5) Ha a támogatási konstrukció sajátosságai indokolják, vagy amennyiben a beérkező projektjavaslatok száma meghaladja a tervezettet, a határidőt az NFÜ egy alkalommal legfeljebb 60 nappal meghosszabbíthatja.

(6) Kétfordulós pályázat esetén az első fordulóban vázlatosan kidolgozott projektjavaslatok kerülnek benyújtásra és értékelésre a 4–10. §-nak megfelelően. Az előzetesen támogatásra javasolt projektjavaslatokat a projektgazdák részletesen kidolgozzák. A második fordulóban a részletesen kidolgozott projektjavaslatok kerülnek benyújtásra és értékelésre a 11–14. §-nak megfelelően.

(7)12 Ha e rendelet eltérően nem rendelkezik, kiemelt projekt, kistérségi programban meghatározott projekt és egyfordulós pályázat esetén a 4–10. §-t nem kell alkalmazni.

(8) Projekt-előkészítés is támogatható kiemelt projektként, amennyiben előzetes megvalósíthatósági tanulmány szerint indokolt a részletes projektjavaslat kidolgozása, és a projekt megvalósítása előreláthatóan kiemelt projektként támogatható.

(9) Amennyiben adott projekt előkészítésének támogatását e bekezdés hatálybalépése előtt a Kormány jóváhagyta, arra e rendelet szerint támogatási szerződés köthető. Amennyiben a támogatási szerződés megkötésére központi költségvetési forrásból e bekezdés hatálybalépése előtt sor került, az NFÜ kezdeményezésére a támogatási szerződés e rendeletben foglaltaknak megfelelő módosításával a projekt költségei részben vagy egészben európai uniós forrás terhére elszámolhatóak. Amennyiben ilyen projekt előkészítésének, illetve megvalósításának támogatásáról kétfordulós pályázat keretében születik döntés, csak részletes projektjavaslatok kerülnek benyújtásra a 11–14. §-nak megfelelően.

3/A. §13 (1) Amennyiben a felhívásban nem zárták ki, projektjavaslatot a projekt megvalósítására létrehozott konzorcium (a továbbiakban: konzorcium) is benyújthat.

(2) A konzorcium az erre irányuló, a felhívás részeként közzétett megállapodás-tervezetben foglalt rendelkezéseket is tartalmazó megállapodással (a továbbiakban: konzorciumi együttműködési megállapodás) jön létre.

(3) A konzorcium létrehozására irányuló konzorciumi együttműködési megállapodással projektjavaslat benyújtására jogosult lehetséges projektgazdák arra vállalnak kötelezettséget, hogy a projektet a projektadatlapban meghatározott módon közösen megvalósítják.

(4) Konzorcium tagja csak olyan szervezet lehet, amely a felhívásban meghatározott követelményeknek megfelel.

(5) A konzorciumot az NFÜ-vel és a közreműködő szervezettel szemben a konzorciumi együttműködési megállapodásban kijelölt tag képviseli.

Előzetes projekt javaslatok szelekciója – kétfordulós pályázat első fordulójában

4. § (1) Az NFÜ felhívásban (pályázat esetén pályázati felhívásban, a továbbiakban együtt: felhívás) tájékoztatja az akciótervben meghatározott lehetséges projekt gazdákat a támogatás igénylésének feltételeiről.

(2) A felhívás tartalmazza

a) a támogatási konstrukció akcióterv szerinti bemutatását;

b) a melléklet szerinti adatmezőket is tartalmazó projekt adatlapot;

c) a projekt javaslat elkészítéséhez összeállított útmutatót;

d) a támogatási szerződés tervezetét.

(3) A közreműködő szervezet az NFÜ koordinációja és felügyelete mellett elkészíti és a közzététel tervezett időpontja előtt legalább 30 nappal jóváhagyás céljából megküldi az NFÜ-nek a projekt adatlapot, az útmutatót és a támogatási szerződés tervezetét.

(4) Az útmutató tartalmazza különösen a következőket:

a) a projekt adatlaphoz csatolandó mellékletek listáját;

b) az elszámolható költségek ismertetését;

c) a projekt javaslat benyújtásának módját, helyét és határidejét;

d)14 a projektkiválasztás és -megvalósítás eljárásrendjét, különösen a közreműködő szervezetnek a projektjavaslat benyújtását követő tevékenységeit és ezek határidőit, a hiánypótlás szabályait, a részletes pontozásos szempontrendszert, a panasztétel lehetőségét, a támogatás folyósításának formáját, a kifizetési kérelmek benyújtásának gyakoriságát, valamint a biztosítékokra vonatkozó szabályokat;

e) további részletes információk elérhetőségét.

(5) 1 milliárd forintot meghaladó támogatással megvalósítandó beruházás esetén a projekt adatlaphoz csatolni kell az előzetes megvalósíthatósági tanulmányt.

(6) Az NFÜ a felhívásban az (5) bekezdésben felsoroltakon túl kizárólag a projekt gazda megfelelősége, alkalmassága, és a projekt javaslat megfelelősége megítéléséhez az adott támogatási konstrukció esetében szükséges mellékletek csatolását követelheti meg.

(7)15 Az NFÜ a pénzügyminiszterrel egyetértésben kidolgozza az elszámolható költségek nemzeti szabályait az 1083/2006/EK rendelet 56. cikke (4) bekezdésének megfelelően.

5. § (1)16 A felhívást az NFÜ haladéktalanul elhelyezi saját honlapján. Az NFÜ a kormányzati internetes portálon biztosítja a pályázatkereső működését. Az NFÜ a közzétételről tájékoztatja a 255/2006. (XII. 8.) Korm. rendelet 2. § (1) bekezdés k) pontja szerinti minisztert (a továbbiakban: miniszter) és a közreműködő szervezetet.

(2)17 Ha a lehetséges projektgazdák köre ismert, és számuk legfeljebb 100, a közreműködő szervezet közvetlenül megküldi a felhívást a lehetséges projektgazdáknak.

(3)18 A (2) bekezdésben meghatározott esetek kivételével az NFÜ vagy a feladat delegálása esetén a közreműködő szervezet a közzététel tényéről legalább két országos napilapban – regionális program esetén a régióhoz tartozó megyénként egy megyei napilapban – hirdetést jelentet meg, továbbá értesíti

a) a nemzeti hírügynökséget;

b) regionális program kivételével a területileg érintett regionális fejlesztési ügynökségeket.

(4) A közreműködő szervezet a projekt javaslatok benyújtásának határidejét megelőző 10. napig biztosítja, hogy a projekt gazdák kérdéseket tehessenek fel, és azokra ésszerű határidőn, de legkésőbb 8 napon belül tájékoztatást kapjanak.

(5) Projekt javaslat a felhívásnak az NFÜ honlapján való közzétételétől számított 10. nap előtt nem nyújtható be.

(6) A projekt javaslatok benyújtásának végső határideje nem lehet korábbi a felhívásnak az NFÜ honlapján való közzétételétől számított 30. napnál.

(7)19 Ha az operatív program, az akcióterv vagy jogszabály módosítása miatt, vagy egyéb okból szükségessé válik a felhívás módosítása, az NFÜ haladéktalanul módosítja a felhívást a honlapján, ahol erről – a módosítások kiemelésével – közleményt is megjelentet. A pályázat benyújtására nyitva álló határidő nem lehet korábbi a közlemény megjelenésétől számított 21. napnál.

(8)20 Folyamatos elbírálás esetében amennyiben a támogatásra rendelkezésre álló kötelezettségvállalási keret kimerül, vagy annak kimerülése előrejelezhető, az NFÜ a benyújtási határidő előtt a benyújtás lehetőségét felfüggeszti, és az erről szóló tájékoztatást az NFÜ honlapján közzéteszi. A felfüggesztés dátuma – a jogszabályok betartását, illetve a támogatási konstrukció céljait veszélyeztető esetektől eltekintve – legkorábban a közzétételt követő 3. nap lehet. A közreműködő szervezet értékeli a felfüggesztés dátuma előtt beérkezett projektjavaslatokat. A benyújtási lehetőség a felhívásnak az NFÜ honlapján való közzétételétől számított 30. nap előtt nem függeszthető fel.

6. § (1)21 A projektgazda a projektadatlapnak és a csatolandó mellékleteknek a közreműködő szervezethez történő benyújtásával igényli a támogatást. A projektgazda a támogatás igénylésével egyidejűleg hozzájárulását adja ahhoz, hogy a támogatás nyújtója a projektgazda nevét, a projekt tárgyát, a döntés időpontját (év, hónap), a projektjavaslat összpontszámát, továbbá a támogatás elnyerése esetén a projektjavaslatról készített összefoglalót nyilvánosságra hozza.

(2)22 A projektadatlapot a projektgazda elektronikus formában nyújtja be. Az NFÜ a felhívásban előírhatja, hogy a projektadatlapot a projektgazda papír alapon is benyújtsa. A kétféle módon benyújtott projektadatlapban mutatkozó eltérés esetén a papír alapú és aláírt projektadatlap tekintendő hitelesnek azzal, hogy a papír alapú és az elektronikus formájú projektadatlap egyezőségéről a projektgazda köteles gondoskodni.

(3) A közreműködő szervezet a projekt javaslattal, illetve a projekttel kapcsolatos minden iratot ugyanazon regisztrációs szám alatt, egy iratcsomagként kezel.

(4)23 A közreműködő szervezet – a tartalmi értékelési kritériumok vizsgálatát kivéve – megvizsgálja, hogy a projektjavaslat megfelel-e a felhívásban meghatározott alábbi befogadási kritériumoknak:

a) a pályázatot a pályázati útmutatóban meghatározott példányszámban nyújtották be,

b) a pályázati útmutató előírása esetén a hivatkozott kitöltő programmal készített projektadatlap az elektronikus formában benyújtásra került,

c) a pályázat a benyújtási határidőn belül került benyújtásra,

d) az igényelt támogatás összege nem haladja meg a maximálisan igényelhető támogatási összeget, és eléri a minimálisan igényelhető támogatást, és az igényelt támogatási arány nem haladja meg a kiírásban megjelölt maximális támogatási intenzitást,

e) a papír alapon benyújtott projektadatlap az arra jogosult által, a megfelelő módon aláírásra került,

f) a projektgazda a támogatásra való jogosultságát az útmutatóban előírt módon igazolta.

(5)24 Ha a projektjavaslat a (4) bekezdés a)–e) pontjában meghatározott kritériumoknak nem felel meg, a közreműködő szervezet a projektgazda egyidejű tájékoztatása mellett, az indokok megjelölésével, a projektjavaslat beérkezésétől számított 15 napon belül hiánypótlási felhívás nélkül elutasítja a projektjavaslatot.

(6)25 Ha a támogatásra való jogosultságot alátámasztó, a (4) bekezdés f) pontjában előírt dokumentumok nem, hiányosan vagy hibásan kerültek benyújtásra, a közreműködő szervezet a benyújtási határidőtől – folyamatos elbírálásnál a projektjavaslat beérkezésétől – számított 15 napon belül 15 napos határidő tűzésével, az összes hiány, illetve hiba egyidejű megjelölésével hiánypótlásra hívja fel a projektgazdát.

(7)26 Ha a hiánypótlást a megadott határidőn belül a projektgazda nem teljesíti teljeskörűen, az a projektjavaslat elutasítását eredményezi, ez esetben igazolásnak nincs helye.

(8)27 A közreműködő szervezet az (5) és a (7) bekezdés alapján hozott elutasító döntéséről az indokok részletes megjelölésével 2 munkanapon belül írásban tájékoztatja a projektgazdát. A tájékoztatásban ki kell térni a panasz benyújtásának lehetőségére és módjára is. Ha a projektjavaslat a (6) bekezdésben meghatározott hiányoknak, hibáknak az ott meghatározott módon és határidőben történő pótlását, illetve javítását követően – a tartalmi értékelési kritériumok vizsgálatát ide nem értve – megfelel a felhívásban meghatározott projektkiválasztási kritériumoknak, a közreműködő szervezet azt befogadja, és tartalmi értékelésre bocsátja. A befogadásról a közreműködő szervezet a benyújtási határidőtől – folyamatos elbírálásnál a projektjavaslat beérkezésétől, hiánypótlás esetén a hiánypótlás beérkezésétől – számított 15 napon belül írásban tájékoztatja a projektgazdát (befogadó nyilatkozat).

(9)28 Amennyiben a beérkező projektjavaslatok száma meghaladja a tervezettet, az (5)–(7) bekezdésben meghatározott határidőket az NFÜ egy alkalommal, legfeljebb 8 nappal meghosszabbíthatja.

(10)29 Minisztérium, valamint a Miniszterelnöki Hivatal képviseletére való jogosultság igazolásához közjegyző által hitelesített aláírási címpéldány nem követelhető meg.

6/A. §30

7. §31 (1) Az értékelés során a közreműködő szervezet biztosítja, hogy a támogatási konstrukció projekt-kiválasztási szempontjainak megfelelő projektjavaslatok részesüljenek támogatásban.

(2)32 Az NFÜ, illetve a közreműködő szervezet biztosítja, hogy az értékelést olyan személy végezze, aki:

a) a támogatási konstrukció tárgyának megfelelő szakértelemmel és pénzügyi ismerettel, valamint az adott területen minimum 3 – normatív támogatás esetén minimum 1 – év szakmai gyakorlattal rendelkezik;

b) ismeri az operatív program, az akcióterv és a támogatási konstrukció tartalmát, a vonatkozó jogszabályokat és az értékelés, pontozás módszerét.

(3) Adott támogatási konstrukció esetében a (2) bekezdés a) pontjában meghatározottnál hosszabb szakmai gyakorlat is előírható.

(4) Az értékelő személyére vonatkozó javaslatról a közreműködő szervezet haladéktalanul tájékoztatja az NFÜ-t. Az NFÜ a tájékoztatást követő 3 munkanapon belül kifogással élhet az értékelő személyével kapcsolatban.

(5) Amennyiben a támogatási konstrukció, illetve a projekt jellege indokolja, a közreműködő szervezet további, a (2) bekezdésben meghatározott feltételeknek megfelelő értékelő közreműködését veheti igénybe.

(6)33 Ha a projektjavaslat támogatási igénye meghaladja az 50 millió forintot és a projekt-kiválasztási szempontok mérlegelést igényelnek, a projektjavaslatot egymástól függetlenül legalább két értékelő értékeli. A projektjavaslat összpontszáma az értékelők által adott összpontszámok számtani átlaga. Ha az értékelők összpontszámai között 20 százalékpontnál nagyobb az eltérés, a közreműködő szervezet elrendeli a projektjavaslat soron kívüli újbóli értékelését. Egyéb esetekben, ha az irányító hatóság vezetője eltérően nem rendelkezik, a projektjavaslatot egy értékelő értékeli.

(7)34 Az értékelés során az értékelő minden előzetes projektjavaslatról – az adott támogatási konstrukcióra meghatározott – értékelő lapot tölt ki.

(8) Az értékelő lap tartalmazza

a) a projektgazda és a projektjavaslat legfontosabb adatait,

b) a projekt-kiválasztási szempontok szerinti szöveges értékelést, továbbá a pontozást,

c) az értékelő indoklással ellátott javaslatát a projektjavaslat változatlan tartalommal történő támogatására, csökkentett összköltséggel történő támogatására vagy elutasítására,

d) támogatási javaslat esetén a projektgazda által teljesítendő előfeltételek meghatározását.

(9) Az értékelő – illetve amennyiben nem ugyanaz az értékelő értékel minden projektjavaslatot, a közreműködő szervezet – a legmagasabb összpontszámot kapott projektjavaslatok támogatására – folyamatos elbírálás esetén amíg a támogatásra rendelkezésre álló forrás elegendő minden beérkezett és az előre meghatározott minimális pontszámot elérő projektjavaslat támogatásához, a minimális pontszámot elérő projektjavaslatok támogatására – tesz javaslatot.

(10)35 A projektjavaslat csökkentett elszámolható összköltséggel, illetve csökkentett támogatási összeggel történő támogatására kell javaslatot tenni, ha a projektjavaslat tervezett elszámolható költségei között olyan költségtétel szerepel, amely nem elszámolható, nem szükséges a projekt céljának teljesítéséhez, illetve aránytalanul magas. A csökkentés mértéke nem haladhatja meg a tervezett összköltség 25%-át. Ha ennél nagyobb mértékű csökkentés szükséges, a projektjavaslat elutasítására kell javaslatot tenni.

(11) Az értékelő a támogatási szerződés aláírásához vagy a támogatás kifizetéséhez olyan előfeltételek előírását javasolhatja, amelyek teljesítését a projektgazdának a támogatási szerződés aláírása, illetőleg a támogatás kifizetése előtt igazolnia kell.

(12)36 Amennyiben a pályázó pályázatában valótlan adatot közölt, illetve valótlan tartalmú nyilatkozatot tesz – a minden kétséget kizáró adminisztrációs hibák kivételével – a projektjavaslat nem támogatható.

8. §37 (1) Az NFÜ a projektjavaslatok elbírálására bíráló bizottságot hoz létre. A bíráló bizottság tagjainak a 7. § (2) bekezdésében meghatározott szakértelemmel kell rendelkeznie.

(2)38 A bíráló bizottság elnökét az NFÜ – vagy az NFÜ felkérése esetén a közreműködő szervezet –, titkárát a közreműködő szervezet jelöli. Az elnök felügyeli az eljárás átláthatóságát és pártatlanságát, az eljárási szabályok betartását. Tagot jelölhet a közreműködő szervezet, a miniszter és az NFÜ, regionális program esetében a regionális fejlesztési tanács (a továbbiakban: RFT); továbbá az NFÜ biztosítja nem-kormányzati szakmai szervezet által delegált egy tag részvételét. Az RFT által delegált tag az RFT álláspontját képviseli. A tagok száma – az elnökkel együtt – legfeljebb 7 fő. Megfigyelőt jelölhet a közreműködő szervezet, a miniszter és az NFÜ, regionális program esetében az RFT. A megfigyelők száma legfeljebb 6 fő, azzal, hogy az NFÜ minden esetben legalább 2 fő megfigyelőt jelölhet.

(3)39 A bíráló bizottság elnöke és tagjai legkésőbb a bíráló bizottság első ülésén benyújtják az egyes vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségekről szóló törvény szerint megtett vagyonnyilatkozatuk leadásáról szóló igazolást a bíráló bizottság titkára részére. A bíráló bizottság tagjaival és a megfigyelőkkel szemben az NFÜ írásban, indoklással ellátott kifogással élhet a (2) bekezdés szerinti jelölő szervezetnél. A jelölő szervezet köteles írásban megindokolni, ha a kifogás alapján nem jelöl másik személyt.

(4) A bíráló bizottság munkájában az elnök és a tagok szavazati joggal, a megfigyelők és a titkár szavazati jog nélkül vesznek részt.

(5) A közreműködő szervezet a bíráló bizottság ülése előtt legalább 8 nappal megküldi a tagoknak az értékelő lapokat. A bíráló bizottság ülésén részt vesz az értékelő vagy a közreműködő szervezet azon munkatársa, aki szükség esetén kiegészítő tájékoztatást ad az értékeléssel kapcsolatban, illetve részletezi az értékelő lapban foglaltak indokait.

(6)40 A bíráló bizottság az értékelő lapban foglalt javaslat alapján döntési javaslatot tesz

a) a projektjavaslat támogatására,

b)41 a projektjavaslat 7. § (10) bekezdése, illetve a 7. § (11) bekezdése szerint feltételekkel történő támogatására, vagy

c) a projektjavaslat elutasítására.

(7)42 A bíráló bizottság a legmagasabb összpontszámot kapott projektjavaslatok támogatására – folyamatos elbírálás esetén amíg a támogatásra rendelkezésre álló forrás elegendő, minden beérkezett és az előre meghatározott minimális pontszámot elérő projektjavaslat támogatására – tesz javaslatot. A forráshiány miatt nem támogatható, de a minimális pontszámot megkapott projektjavaslatokból tartaléklista képezhető, és forrás rendelkezésre állása esetén az NFÜ új bíráló bizottság összehívása nélkül a tartaléklistán szereplő projektgazdákat – sortartás mellett – támogatásban részesítheti.

(8)43 Ha a bíráló bizottság nem ért egyet az értékelő, illetve az értékelők javaslatával, a projektjavaslatot a pályázati felhívásban meghatározott projektkiválasztási szempontok szerint és részletes, írásban rögzített indoklás alapján

a) újraértékelheti és az értékelő javaslatától eltérő döntési javaslatot tehet, ha az új összpontszám az értékelő javaslatától eltérő döntési javaslatot indokol,

b) a jelenlévő értékelőkkel haladéktalanul újraértékeltetheti, és az újraértékelés eredményének megfelelő döntési javaslatot tehet,

c) legfeljebb 8 napos határidő tűzésével újraértékeltetheti, és az újraértékelés eredményének megfelelő döntési javaslatot tehet.

Az értékelő személyére a 7. § (2)–(3) , (7)–(8), valamint (10)–(12) bekezdését alkalmazni kell. A bíráló bizottság tisztázó kérdés feltételét, illetve helyszíni szemlét kérhet a közreműködő szervezettől.

(9)44 A bíráló bizottság szavazással, egyszerű többséggel határoz a döntési javaslatról.

(10)45 A bíráló bizottság üléséről a titkár emlékeztetőt, valamint az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII. 19.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ámr.) 135. § (3) bekezdésében meghatározott döntési listát készít. Az emlékeztető tartalmazza

a) az ülés helyét és időpontját,

b) a jelen lévő tagok és megfigyelők nevét és az őket delegáló szervezet megnevezését;

c) a pályázat elbírálásában részt vevő személyek által a benyújtott pályázattal kapcsolatban tett főbb hozzászólásokat, valamint a pályázat támogathatóságára vonatkozóan a bíráló bizottság döntési javaslatát (támogatás esetén a támogatás összegét és arányát, az összköltség csökkentése esetén a csökkentett összköltséget, a projektgazda által teljesítendő előfeltételeket) – a javaslatok indokaival együtt;

d) elutasítás esetén, valamint az értékelő javaslatától eltérő döntési javaslat esetén annak részletes indoklását;

e) a szavazatok arányát (támogatás, elutasítás és tartózkodás) és

f) bármely tag különvéleményét, ha azt a tag kéri.

(11)46 A közreműködő szervezet a bíráló bizottság ülésétől számított 8 napon belül elkészíti és az NFÜ-nek megküldi az emlékeztetőt.

(12)47 Az NFÜ az emlékeztető kézhezvételétől számított 8 napon belül jóváhagyja a bíráló bizottság döntési javaslatát, vagy részletes írásban rögzített indoklás alapján, a bíráló bizottság támogató javaslatát megváltoztatja. Jogszabálysértés vagy a pályázati kiírás szerinti tájékoztatásban foglaltak megsértésének gyanúja esetén részletes, írásban rögzített indoklás alapján elrendeli a pojektjavaslat soron kívüli újbóli értékelését.

(13)48 A bírálatban részt vett személyek listáját a döntéshozatal, illetve a panaszeljárás lezárását követő 10 napon belül az NFÜ a honlapján közzéteszi.

9. §49 (1) Ha a projektjavaslat javasolt támogatása meghaladja az 1 milliárd forintot, a közreműködő szervezet a befogadó nyilatkozat megküldésekor a teljes projektjavaslatot megküldi – ha a projektgazda nevében nem a miniszter nyújtotta be a projektjavaslatot – a miniszternek. A miniszter a projektjavaslatot – a közzétett értékelési szempontok alapján – 20 napos határidővel külön értékelővel értékeltetheti, értékelését a közreműködő szervezetnek megküldi. A miniszter által megbízott értékelőre ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint a közreműködő szervezet által megbízott értékelőre. A miniszter és az NFÜ egyetértésének hiányában az NFÜ kéri a Kormány jóváhagyását.

(2) Ha a projektjavaslat javasolt támogatása meghaladja az 5 milliárd forintot, az NFÜ előterjesztésére a Kormány hagyja jóvá a döntést.

9/A. §50 Ha az akcióterv vagy az NFÜ a felhívásban előírta, a közreműködő szervezet valamennyi befogadott projektjavaslatot megküldi az érintett RFT-nek. Az NFÜ az adott konstrukció kiválasztási kritériumrendszerének kialakítása során legfeljebb 5 pontot érő kritériumrendszert fogalmaz meg a regionális jelentőség érvényesítése érdekében. A projektjavaslatot az RFT az 5 pontot érő kritériumrendszer alapján 21 napos határidővel értékeltetheti, és az értékelés eredményét a közreműködő szervezetnek megküldi. A pályázatok nagy számára tekintettel az NFÜ elnökének egyedi engedélye alapján a határidő egy alkalommal legfeljebb 8 nappal meghosszabbítható. Ha az RFT a határidőt elmulasztja, az értékelés eredményeit figyelmen kívül kell hagyni. A közreműködő szervezet az értékelők átlagpontszáma, valamint az RFT által adott pontszám figyelembevételével állapítja meg a projektjavaslat végleges pontszámát.

10. § (1)51 A döntésről a közreműködő szervezet az Ámr. 112. § (5) bekezdésében foglaltak szerint tájékoztatja a projektgazdát. Csökkentett elszámolható összköltség, csökkentett támogatás vagy elutasítás esetén a közreműködő szervezet részletes indokolást ad. Feltételes támogatás esetén a közreműködő szervezet meghatározza a 7. § (8) bekezdés d) pontja szerinti feltételeket. A közreműködő szervezet döntésről szóló tájékoztatása tartalmazza a projekt javaslat elutasítása, csökkentett összköltséggel történő támogatása vagy feltételekkel történő támogatása esetén a panasz benyújtásának lehetőségét, módját.

(2) Az értékelésben, illetve a bírálatban résztvevőket a döntésről történő tájékoztatás időpontjáig titoktartási kötelezettség terheli az értékelés, a bírálat és a döntés tartalmával kapcsolatban, amely kötelezettség megszegése esetén az NFÜ a kijelölést visszavonhatja és az értékelést, illetve bírálatot soron kívül újból indíthatja.

(3) A titoktartási kötelezettség nem terjed ki a benyújtott projekt javaslatnak az eljárásban történő előrehaladásáról való tájékoztatásra.

(4)52 A döntésről szóló tájékoztatás tartalmazza a projektjavaslatra vonatkozóan az emlékeztetőben foglaltakat. A döntésről szóló tájékoztatást követően a projektgazda jogosult a projektjavaslatra vonatkozóan az értékelő lapban foglaltakat megismerni.

(5)53 Támogató döntés esetén a projektgazdának a közreműködő szervezet által meghatározott határidőn, de a döntéstől számított legfeljebb egy éven belül – amennyiben a támogatási konstrukció sajátosságai szükségessé teszik, az NFÜ elnöke az egyéves határidő helyett hosszabb határidőt határozhat meg – be kell nyújtania a részletesen kidolgozott projektjavaslatot. A részletesen kidolgozott projektjavaslat benyújtása hiányában a támogató döntés érvényét veszti.

(6) Tényleges támogatás csak részletesen kidolgozott projekt javaslat alapján ítélhető meg. A projekt javaslat támogatása nem jelent garanciát a projekt támogatására.

(7)54 A közreműködő szervezet a részletes kidolgozásra javasolt projektek listáját – a támogatási konstrukció címét, a projektgazda nevét, a projekt tárgyát, a projekt megvalósulásának helyszínét, a lehetséges támogatás összegét és arányát, a döntés időpontját (év, hónap), a projektjavaslat összpontszámát – a döntést követő 3 munkanapon belül rögzíti az egységes monitoring információs rendszerben (a továbbiakban: EMIR).

Kiemelt projektekre vonatkozó különös szabályok55

10/A. §56 (1) Az NFÜ a kiemelt projektek esetében a 255/2006. (XII. 8.) Korm. rendelet 17. § (2) bekezdésében meghatározott szempontok alapján előértékelést készít, melynek célja azon projektötletek kiválasztása, amelyek az akciótervben nevesítésre javasoltak.

(2) Az előértékelők száma legalább 2. Az előértékelőkkel szemben támasztott követelmények a 7. § (2) bekezdés a) és b) pontjában meghatározott követelményekkel egyeznek meg azzal, hogy az adott projektötlet által érintett területen minimum 5 éves szakmai tapasztalattal kell rendelkezniük. Amennyiben az előértékelők álláspontja egymásnak ellentmond, az NFÜ a projektötlet újraértékelését rendeli el.

10/B. §57 (1) Az NFÜ a Kormány 255/2006. (XII. 8.) Korm. rendelet 3. § c) pontja szerinti döntésének az előkészítése érdekében a kiemelt projektötletek elbírálására kiemelt projekt bíráló bizottságot hoz létre. A kiemelt projekt bíráló bizottság tagjainak minden esetben a 7. § (2) bekezdés a) és b) pontjában meghatározott szakértelemmel kell rendelkeznie.

(2)58 A kiemelt projekt bíráló bizottság elnökét és titkárát az NFÜ jelöli ki. Tagot jelölhet a miniszter – regionális program esetén a nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter is –, az RFT, az NFÜ, továbbá az NFÜ biztosítja nem-kormányzati szakmai szervezet által delegált egy tag részvételét. A bíráló bizottság tagjaival szemben az NFÜ írásban, indoklással ellátott kifogással élhet a jelölő szervezetnél. A jelölő szervezet köteles írásban megindokolni, amennyiben a kifogás alapján nem jelöl másik személyt. A kiemelt projekt bíráló bizottság szavazati joggal rendelkező tagjainak száma – az elnökkel együtt – legfeljebb 7 fő.

(3) A kiemelt projekt bíráló bizottság akkor határozatképes, ha ülésén tagjainak több mint 2/3-a jelen van. A kiemelt projekt bíráló bizottság ülései nem nyilvánosak. Az ülésekről emlékeztető készül, melyet az NFÜ 5 munkanapon belül megküld a bizottság tagjainak. A kiemelt projekt bíráló bizottság (4) bekezdés a), b) és c) pontjában meghatározott döntéséhez a jelen lévő tagok 2/3-ának egybehangzó szavazata szükséges. Ennél kisebb szavazati arány a projektötlet (4) bekezdés d) pontja szerinti döntést eredményezi. A kiemelt projekt bíráló bizottság elnökének feladata a bírálati folyamat koordinációja, az eljárásrend betartásának, a pártatlanságnak és az átláthatóságnak a biztosítása.

(4) A kiemelt projekt bíráló bizottság a következő döntéseket hozhatja:

a) a projektötlet akciótervben történő nevesítésére tesz javaslatot;

b) a projektötlet továbbfejlesztését javasolja, meghatározva a továbbfejlesztés irányait;

c) a projektötlet újraértékelését rendelheti el;

d) nem javasolja a projektötlet akciótervben történő nevesítését.

(5) A (4) bekezdés c) pontja esetében a kiemelt projekt bíráló bizottság két új szakértőt köteles bevonni.

(6) A (4) bekezdés d) pontja esetében a kiemelt projekt bíráló bizottság köteles döntését megindokolni.

(7) Amennyiben adott projektötlet egy, a Közép-Magyarországi régiót nem lefedő ágazati operatív programot, és a Közép-Magyarországi operatív program ágazati prioritását vagy támogatási konstrukcióját egyaránt érinti, a projektötlet egészét egy bíráló bizottság bírálja el.

(8) Olyan projektötletek esetében, amelyeket a miniszter nyújtott be, és amelyek célja, hogy valamely szolgáltatás az ország egész területén hozzáférhetővé váljon, a miniszter az NFÜ és a közreműködő szervezet részvételével projekt-előkészítő munkacsoportot hoz létre a kiemelt projektekről szóló előterjesztés Kormány részére tervezett benyújtását megelőző legalább 60 nappal.

(9) Az NFÜ a 11. § (1) bekezdése szerinti felhívást, ha az akcióterv eltérően nem rendelkezik, az akcióterv Kormány általi elfogadását követő 45 napon belül megküldi a projektgazdának.

10/C. §59 Olyan országos jelentőségű fejlesztések esetében, amelyek megvalósításáról a Kormány a kiemelt projektek jóváhagyását megelőzően döntött, az előértékelés és a bírálat során az előértékelő, illetve a bíráló bizottság kizárólag a projektötlet Európai Unióból származó forrásból való támogathatóságát, megfelelő előkészítettségét, illetve a többi kiemelt projektötlettel való összhangját vizsgálja. Az ilyen projektötletek esetében a 10/B. § (2) bekezdése szerinti bizottságba a miniszter két tagot delegálhat.

10/D. §60 (1) A Technikai Segítségnyújtás projektjeire – a 10/A–10/C. §-ok kivételével – a kiemelt projektekre vonatkozó rendelkezéseket kell megfelelően alkalmazni.

(2) A Technikai Segítségnyújtás projektjeit az akciótervek nevesítve nem tartalmazzák. E források az egyes operatív programok technikai segítségnyújtás fejezetében vagy a Végrehajtás Operatív Programban, valamint az egyes akciótervekben meghatározott támogatható tevékenységek alapján a Technikai Segítségnyújtás felhasználásáról szóló eljárásrendekben meghatározott szabályok szerint használhatók fel.

Részletes projektjavaslatok kiválasztása – kiemelt projekt, kistérségi programban meghatározott projekt, egyfordulós pályázat esetén, kétfordulós pályázat második fordulójában61

11. § (1)62 Az NFÜ felhívásban tájékoztatja az akciótervben, illetve a kistérségi programban meghatározott, illetve kétfordulós pályázat esetében a 4–10. §, valamint a 3. § (9) bekezdése szerint kiválasztott lehetséges projektgazdákat a támogatás igénylésének feltételeiről a 4. § (2)–(4) bekezdésében meghatározott módon.

(2)63 Az 1 milliárd forintot meghaladó támogatással megvalósítandó beruházás esetén a projekt adatlaphoz csatolni kell legalább:

a) a megalapozó tanulmányokat és terveket, nyomvonalváltozással nem járó közútfelújítási projektek kivételével megvalósíthatósági tanulmányt, jövedelemtermelő és nagyprojektek esetén külön költség-haszon elemzést, külön jogszabály előírása esetén környezeti hatástanulmányt, engedélyezési vagy annál részletesebb terveket,

b) a projektgazda nyilatkozatát arról, hogy a fejlesztéssel érintett területek a tulajdonában vannak, vagy a területek tulajdonjogát a projekt megvalósítási során megszerzi, vagy – ha az ingatlan nem tartozik és nem is kerül a projektgazda tulajdonába – a tulajdonosnak a beruházás megvalósításához történő hozzájárulását megszerzi,

c) közműberuházások esetén, ha a projekt kedvezményezettje egynél több önkormányzat, a projekt megvalósítására létrehozott, a helyi önkormányzatok társulásairól és együttműködéséről szóló 1997. évi CXXXV. törvény 16. §-a szerinti jogi személyiséggel rendelkező társulás, vagy a települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról szóló 2004. évi CVII. törvény szerint megalakult többcélú kistérségi társulás megállapodását,

d) nagyprojekt esetén a Bizottság 2006. december 8-i 1828/2006/EK rendeletének XXI. vagy XXII. számú melléklete szerinti támogatási kérelmet.

(3) Kétfordulós pályázat esetében az első fordulóban benyújtott dokumentumokat a második fordulóban nem kell benyújtani, kivéve, ha azok alapját képező jogviszonyokban változás állt be, vagy jogszabályban meghatározott érvényességi ideje lejárt.

(4) A közreműködő szervezet a (2) bekezdésben felsoroltakon túl kizárólag a projekt gazda megfelelősége és alkalmassága, és a projekt javaslat megfelelősége megítéléséhez az adott támogatási konstrukció esetében szükséges mellékletek csatolását követelheti meg.

(5) Az NFÜ, illetve a közreműködő szervezet gondoskodik a felhívás közzétételéről az 5. §-ban meghatározott módon.

(6)64 Kiemelt projekt, kistérségi programban meghatározott projekt, valamint kétfordulós pályázat második fordulója esetében a közreműködő szervezet biztosítja a projektgazdák számára a személyes konzultáció lehetőségét. Kiemelt projekt, kistérségi programban meghatározott projekt, valamint kétfordulós pályázat második fordulója esetében az 5. § (5) bekezdésében foglalt korlátozást nem kell alkalmazni.

12. § (1) A projekt gazda a projekt adatlapnak és a csatolandó mellékleteknek a közreműködő szervezethez történő benyújtásával igényli a támogatást, a 6. § (1)–(2) bekezdésében meghatározott módon.

(2)65 A közreműködő szervezet elvégzi a projektjavaslat befogadási kritériumok szerinti ellenőrzését a 6. § (3)–(9) bekezdésében meghatározott módon. Kiemelt projekt, kistérségi programban meghatározott projekt, valamint kétfordulós pályázat második fordulója esetében a közreműködő szervezet a hiánypótlásra 15 napnál hosszabb határidőt is megállapíthat. Ha a hiánypótlásra a határidő leteltétől számított 15 napon belül sem kerül sor, ez a projektjavaslat elutasítását eredményezi.

13. § (1)66 A közreműködő szervezet elvégzi a projektjavaslat tartalmi értékelését a 7. § (1)–(11) bekezdésében meghatározott módon. Kiemelt projekt, kistérségi programban meghatározott projekt esetén, valamint kétfordulós pályázat második fordulójában – a felhívás eltérő rendelkezése hiányában – a projektjavaslatot nem kell pontozni; az értékelő javaslatot tehet – a 7. § (8) bekezdés c) pontjában meghatározottakon túl – a projektjavaslat meghatározott szempontok szerinti és meghatározott határidőn belüli átdolgozására is. Ha a projektkiválasztási szempontok nem igényelnek mérlegelést (normatív jellegű támogatás), a projektjavaslatokat nem kell pontozni, a 7. § (8) bekezdése szerinti értékelőlap csak a projektkiválasztási szempontoknak való megfelelőséget tartalmazza. Az értékelő a támogatási keret kimerülésének az 5. § (8) bekezdése szerint megállapított időpontját követően benyújtott projektjavaslat elutasítására tesz javaslatot.

(2)67 A (3)–(4) bekezdésben meghatározottak, kistérségi programban meghatározott projekt, valamint a technikai segítségnyújtási projektek kivételével az NFÜ bíráló bizottságot állít fel és működtet a 8. §-ban meghatározott módon. Ha az adott ülésen elbírált projektjavaslatok száma meghaladja az 50-et, a 8. § (11)–(12) bekezdésében foglalt határidőt az NFÜ 8 nappal meghosszabbíthatja.

(3)68 Egyfordulós pályázat esetén, ha az egyes projektek támogatási igénye nem haladja meg az 50 millió forintot – vagy az NFÜ által ennél alacsonyabban meghatározott értéket –, és a projekt-kiválasztási szempontok mérlegelést igényelnek (nem normatív jellegű támogatás), az NFÜ egyszerűsített bíráló bizottságot állít fel és működtet a 8. § (1) és (3)–(13) bekezdésében meghatározott módon. Az egyszerűsített bíráló bizottság elnökét az NFÜ – vagy az NFÜ felkérése esetén a közreműködő szervezet –, titkárát a közreműködő szervezet jelöli. Az elnök felügyeli az eljárás átláthatóságát és pártatlanságát, az eljárási szabályok betartását. Tagot jelölhet a közreműködő szervezet és az NFÜ, továbbá az NFÜ biztosítja nem-kormányzati szakmai szervezet által delegált egy tag részvételét. A tagok száma 3 fő. Megfigyelőt jelölhet az NFÜ, és ha a közreműködő szervezet felett a tulajdonosi és irányítási jogokat nem a miniszter gyakorolja, megfigyelőt jelölhet az ágazatért felelős miniszter. Ha az adott ülésen elbírált projektjavaslatok száma meghaladja az 50-et, a 8. § (11)–(12) bekezdésében foglalt határidőt az NFÜ 8 nappal meghosszabbíthatja.

(4)69 Egyfordulós pályázat esetén, ha a projekt-kiválasztási szempontok nem igényelnek mérlegelést (normatív jellegű támogatás), a közreműködő szervezet vezetője vagy az általa felhatalmazott személy jóváhagyja az értékelő javaslatát, vagy részletes, írásban rögzített indoklás alapján elrendeli a projektjavaslat soron kívüli újbóli értékelését.

(5) Forráshiány miatt korábban elutasított projekt javaslatok esetében, amennyiben a rendelkezésre álló forrás mégis elegendőnek bizonyul, az NFÜ jogosult a legmagasabb összpontszámot kapott, korábban forráshiány miatt elutasított projekteket támogatásban részesíteni.

(6)70 Egyfordulós pályázat esetén, ha az akcióterv vagy az NFÜ a felhívásban előírta, a közreműködő szervezet kikéri a miniszter, illetve az érintett RFT véleményét a 9. § (1) bekezdésében és a 9/A. §-ban meghatározott módon.

(7)71 Egyfordulós pályázat esetén, ha a projekt javasolt támogatása meghaladja az 5 milliárd forintot, az NFÜ előterjesztésére a Kormány hagyja jóvá a döntést.

(8) Támogatásra javasolt nagyprojektről az NFÜ a miniszterrel közös előterjesztést készít a Kormány számára. A Kormány dönt arról, hogy kérelmezi-e a nagyprojekt támogatását az Európai Bizottságnál.

(9) A döntésről a közreműködő szervezet írásban tájékoztatja a projekt gazdát a 10. § (1)–(4) bekezdésében meghatározott módon.

13/A. §72 A közlekedésfejlesztési tárgyú, közcélú, kiemelt projektjavaslatok esetében nem kell alkalmazni e rendelet részletes projektjavaslatok kiválasztására vonatkozó rendelkezéseit. A részletes projektjavaslatok kiválasztására vonatkozó eljárásrendi szabályokat a Közlekedés Operatív Program Monitoring Bizottsága hagyja jóvá.

14. §73 (1)74 Támogatás megítélése esetén, ha a szerződés megkötésére a 15. § (4)–(5) bekezdésében meghatározott határidőn belül a kedvezményezettnek fel nem róható okból nem került sor, a közreműködő szervezet a határidőt egy alkalommal, hivatalból vagy a kedvezményezett kérelmére legfeljebb 45 nappal, különös méltánylást érdemlő esetben a kedvezményezett kérelmére legfeljebb 90 nappal meghosszabbíthatja. Ha a kedvezményezett különös méltánylást érdemlő esetre hivatkozik, a kérelmében be kell mutatni az azt alátámasztó körülményeket. Ha a szerződéskötésre a meghosszabbított határidőn belül a kedvezményezett érdekkörében felmerült okból nem kerül sor, akkor a támogatási döntés érvényét veszíti. Erről a közreműködő szervezet a kedvezményezettet írásban tájékoztatja.

(2) A közreműködő szervezet a támogatásban részesített projektek listáját – a támogatási konstrukció címét, a projektgazda nevét, a projekt tárgyát, a projekt megvalósulásának helyszínét, a támogatás összegét és arányát, a döntés időpontját (év, hónap), a projektjavaslat összpontszámát – a döntést követő 3 munkanapon belül rögzíti az EMIR-ben.

A támogatási szerződések megkötése,
illetve módosítása

15. § (1)75 Nagyprojekt és közvetett támogatás esetén a támogatási szerződést az NFÜ ellenjegyzi.

(2)76 Támogatási szerződés akkor köthető, ha a projekt megvalósítása megkezdhető, illetve legalább a megvalósítás megkezdéséhez szükséges közbeszerzési eljárás haladéktalanul elindítható. A közreműködő szervezet vezetője a támogatási szerződés megkötése előtt helyszíni szemlét rendelhet el. A támogatási szerződés megkötéséhez, de legkésőbb a támogatás kifizetéséhez a kedvezményezettől legalább az alábbi dokumentumokat kell bekérni:

a) a kedvezményezett nevében aláírásra jogosult aláíró személy vagy személyek – a költségvetési szerv, önkormányzat, egyház, felsőoktatási intézmény, közalapítvány, 100%-os állami tulajdonban lévő gazdasági társaság kivételével – bank által igazolt, ügyvéd által ellenjegyzett vagy közjegyző által hitelesített aláírásmintája,

b) a kedvezményezett – a költségvetési szerv, önkormányzat, egyház, felsőoktatási intézmény, közalapítvány, 100%-os állami tulajdonban lévő gazdasági társaság kivételével – alapító (létesítő) okirata, illetve a külön jogszabály szerinti nyilvántartást igazoló okirata,

c) a saját forrás rendelkezésre állását igazoló dokumentumok vagy nyilatkozatok,

d) ha a projektgazda lefolytatott feltételes közbeszerzési eljárást, a megjelent hirdetmény, az ajánlatok elbírálásának befejezésekor készített összegezés, jogorvoslati eljárás esetén a Közbeszerzési Döntőbizottság (a továbbiakban: KDB) határozata, valamint a vállalkozói szerződés,

e) ha a projektgazda a projektadatlapot a 6. § (2) bekezdésének megfelelően kizárólag elektronikusan, hitelesítés nélkül nyújtotta be, a kedvezményezett nevében aláírásra jogosult aláírásával ellátott projektadatlap,

f) a projekt megvalósításának elindításához szükséges összes jogerős hatósági engedély, vagy az azok megadására vonatkozó kérelmek benyújtását igazoló dokumentumok,

g) a projektgazda beruházással érintett ingatlanán fennálló tulajdonjogát igazoló, 60 napnál nem régebbi tulajdoni lap, vagy ha az ingatlan nem tartozik és nem is kerül a projektgazda tulajdonába, a tulajdonosnak a beruházás megvalósításához történő hozzájárulását igazoló dokumentum, amely megjelöli a projektgazdának az ingatlannal kapcsolatos jogát.

(3)77 A támogatási szerződés megkötéséhez szükséges feltételeket a pályázati felhívás tartalmazza.

(4) A közreműködő szervezet a támogatási szerződés megkötéséhez szükséges dokumentumok és az aláírt támogatási szerződés benyújtására a 13. § (9) bekezdése szerinti tájékoztatásban annak kézhezvételétől számított legfeljebb 60 napos határidőt tűz ki.

(5) A közreműködő szervezet feltételes közbeszerzési eljárás lefolytatását is előírhatja a kedvezményezett részére a támogatási szerződés megkötésének feltételeként. Ebben az esetben a közreműködő szervezet a támogatási szerződés megkötéséhez szükséges dokumentumok és az aláírt támogatási szerződés benyújtására a 13. § (9) bekezdése szerinti tájékoztatásban annak kézhezvételétől számított legfeljebb 150 napos határidőt tűz ki.

(6)78 A közreműködő szervezet a támogatási szerződés megkötéséhez szükséges dokumentumok kézhezvételét követő 10 napon belül az általa aláírt támogatási szerződést a kedvezményezettnek megküldi. Amennyiben a megküldött dokumentumok hiányosak vagy hibásak, a közreműködő szervezet a kézhezvételt követő 10 napon belül, az összes hiány, illetve hiba egyidejű megjelölésével, hiánypótlásra hívja fel a kedvezményezettet.

16. § (1)79 Nagyprojekt esetében a támogatási szerződés megkötését követően az NFÜ jóváhagyás céljából megküldi az Európai Bizottságnak a támogatási kérelmet. Kivételes esetben az NFÜ a támogatási szerződés megkötését megelőzően is megküldheti az Európai Bizottságnak a támogatási kérelmet; ez esetben amennyiben a támogatási szerződés megkötésére a támogatási kérelem megküldését követő 60 napon belül nem kerül sor, az NFÜ kezdeményezi az Európai Bizottságnál a jóváhagyás folyamatának felfüggesztését.

(2) A támogatási kérelemben a maximális elérhető EU támogatási arányt kell kérni az Európai Bizottságtól, amitől indokolt esetben a Kormány döntésével lehet eltérni.

(3)80 Az NFÜ tájékoztatja a közreműködő szervezetet, az ágazati irányításért felelős minisztert, a kedvezményezettet és az igazoló hatóságot a támogatási kérelem Európai Bizottság által történő befogadásáról, valamint jóváhagyásáról vagy elutasításáról.

(4) A támogatási szerződés hatályát veszti, ha az arra vonatkozó támogatási kérelmet az Európai Bizottság elutasítja.

17. § (1)81 A kedvezményezett legkésőbb a tudomásra jutástól számított 8 napon belül írásban tájékoztatja a közreműködő szervezetet, ha a szerződés hatályának időtartama alatt az Ámr. 121. § (1) bekezdésében meghatározott körülmények bármelyike bekövetkezik, valamint a szerződésben foglalt azonosító adatai, illetve a projekt jellemzői a (2) bekezdés a)–d) pontjában meghatározott mértéket el nem érő mértékben megváltoznak. A bejelentést követően a támogató a támogatói okiratban, támogatási szerződésben rögzített határidőn belül megteszi az általa nyilvántartott adatok megváltoztatására, a költségvetésből nyújtott támogatás feltételeinek módosítására, a támogatói okiratban vagy a támogatási szerződésben meghatározott esetekben annak visszavonására, az attól történő elállásra, annak módosítására, felmondására, továbbá a jogosulatlanul igénybe vett támogatás visszakövetelésére, továbbá más szükséges eljárás lefolytatására irányuló intézkedéseket.

(2)82 A kezdeményezett a támogatási szerződés módosítását köteles kezdeményezni, ha

a) a projekt megvalósításának befejezése az eredeti támogatási szerződésben meghatározott időponthoz képest előre láthatóan 3 hónapot meghaladóan késik,

b) a projekt összköltségének összesen húsz százalékát meghaladó mértékben változik a költségek költségkategóriák szerinti bontása az eredeti támogatási szerződésben rögzített bontáshoz képest,

c) a projekt megvalósításának tervezett időtartama meghaladja a 2 évet vagy támogatása meghaladja a 250 millió forintot, és a teljes támogatás értékének összesen húsz százalékát meghaladó mértékben változik a költségek évek szerinti bontása az eredeti támogatási szerződésben rögzített bontáshoz képest,

d) az eredeti támogatási szerződésben rögzített bármely indikátor értékének várható teljesülése nem éri el a célérték 90%-át,

e) változik a projekt bármely egyéb, a célkitűzéseket befolyásoló lényeges jellemzője.

(3)83 Amennyiben a kedvezményezett kezdeményezi a támogatási szerződés módosítását, a közreműködő szervezet – ide nem számítva az esetleges hiánypótlás idejét – a módosításra irányuló kérelem benyújtását követő 30 napon belül megküldi a kedvezményezettnek a módosítás tervezetét, vagy – a kérelem elutasítása esetén – az elutasítást és annak indoklását. A kedvezményezett köteles a kézhezvételtől számított 15 napon belül a támogatási szerződés módosítását cégszerűen aláírva a közreműködő szervezet részére megküldeni.

(4) A támogatási szerződés módosítását a közreműködő szervezet is jogosult kezdeményezni.

(5) Amennyiben a támogatási szerződést a 15. § (1) bekezdésének megfelelően az NFÜ ellenjegyezte, a támogatási szerződés módosítását is ellenjegyzi, továbbá a támogatási szerződés módosítását is jogosult kezdeményezni.

18. § (1) Nagyprojekt esetében – a 17. §-ban foglaltak mellett – a kedvezményezett haladéktalanul tájékoztatja a közreműködő szervezetet, ha a projekt megvalósítása során olyan tény vagy körülmény merül fel, amely a Bizottsági Határozatban megállapított rendelkezéseket, illetve feltételeket érinti.

(2) Ha a Bizottsági Határozat módosításának kezdeményezése indokolt, a közreműködő szervezet egyetértése esetén 30 napon belül elkészíti a módosítási kérelmet, és megküldi az NFÜ-nek.

(3) Az NFÜ egyetértése esetén 30 napon belül jóváhagyás céljából megküldi az Európai Bizottságnak a módosítási kérelmet.

19. § (1) A közreműködő szervezet támogatási szerződéstől elállhat, ha a támogatási szerződés aláírását – nagyprojekt esetében az Európai Bizottság általi jóváhagyást – követő 12 hónapon belül a kedvezményezett

a)84 a megvalósítás érdekében harmadik féltől megvásárolandó szolgáltatásokat, árukat, építési munkákat legalább azok tervezett összértékének 50%-át elérő mértékben – esetleges közbeszerzési kötelezettségének teljesítése mellett – nem rendeli meg, illetve az erre irányuló szerződést harmadik féllel nem köti meg; vagy

b) időközi kifizetési kérelem benyújtásával a megítélt támogatás legalább 10%-ának felhasználását nem igazolja.

(2)85 Közvetett támogatás esetén az (1) bekezdés a) pontját nem kell alkalmazni.

(3) Ha a támogatott projekt sajátosságai szükségessé teszik, az (1) bekezdésben foglaltaktól az NFÜ jóváhagyásával a támogatási szerződésben el lehet térni.

19/A. §86 Támogatási szerződés helyett az NFÜ vagy a közreműködő szervezet támogatás odaítéléséről szóló döntés alapján a 13. § (4) bekezdésben meghatározott esetben támogatást nyújt, egyéb esetekben támogatást nyújthat a kedvezményezett részére. Támogatás odaítéléséről szóló döntés esetén a 15. § (2) bekezdésében a támogatási szerződés megkötésén a támogatói okirat keltét, a 17. § (2) és (3) bekezdésében a támogatási szerződés módosításán a projekt módosítását, a 19. § (1) bekezdésében a támogatási szerződéstől történő elálláson a támogatás odaítéléséről szóló döntés visszavonását, támogatási szerződés aláírásán a támogatói okirat keltét, a 23. § (1) bekezdésében a támogatási szerződés megkötésén a támogatás odaítéléséről szóló döntés keltét kell érteni. Ahol e rendelet támogatási szerződés megkötéséhez feltételt szab meg, azon a támogatás kifizetéséhez szabott feltételt kell érteni.

Közbeszerzési eljárások lefolytatása87

20. §88 (1) Ha a kedvezményezett és a projektgazda vagy a kedvezményezett és közbeszerzésekről szóló törvény (a továbbiakban: Kbt.) szerinti ajánlatkérő szervezet személye elválik egymástól, a projektgazdára, illetve az ajánlatkérőre jelen alcímben a kedvezményezett tekintetében meghatározott rendelkezéseket megfelelően alkalmazni kell.

(2) A kedvezményezett a támogatási döntésről szóló értesítés kézhezvételét – kiemelt, kétfordulós és kistérségi programban meghatározott projektek esetében a részletes projektjavaslat benyújtását – követően jelen alcím rendelkezései szerint köteles eljárni. Ha a kedvezményezett a támogatási döntésről szóló értesítés kézhezvételét – kiemelt, kétfordulós és kistérségi programban meghatározott projektek esetében a részletes projektjavaslat benyújtását – megelőzően közbeszerzési eljárást folytat le, abban az esetben is jelen alcím rendelkezései szerint köteles eljárni.

(3) A jelen alcím szerinti közbeszerzési eljárások lefolytatásáért és Kbt. szerinti dokumentálásáért – a központosított közbeszerzés kivételével – a kedvezményezett felelős. Ha a támogatás felhasználására központosított közbeszerzési eljárás alapján kerül sor, a kedvezményezett felelős az eljárás során a pályázat, illetve a támogatási szerződés és a központosított közbeszerzési rendszerről, valamint a központi beszerző szervezet feladat- és hatásköréről szóló kormányrendelet szerinti keretmegállapodáson alapuló egyedi szerződés összhangjának megteremtéséért, továbbá a támogatás felhasználásának ellenőrzése során az eljárás dokumentumai rendelkezésre bocsátásáért.

(4) Ha a kedvezményezett jelen alcímben foglalt kötelezettségeit nem, vagy nem megfelelően teljesíti a felelőssége a 2007–2013. programozási időszakban az Európai Regionális Fejlesztési Alapból, az Európai Szociális Alapból és a Kohéziós Alapból származó támogatások fogadásához kapcsolódó pénzügyi lebonyolítási és ellenőrzési rendszerek kialakításáról szóló kormányrendeletben (a továbbiakban: KR.) meghatározott szabálytalansági eljárás keretében kerül megállapításra, amely alapján a támogatási szerződés szerinti támogatás egy része vagy egésze visszavonható, illetve kiemelt, kétfordulós és kistérségi programban meghatározott projektek esetében az igényelthez képest csökkentett támogatás ítélhető meg.

21. §89 (1) A közösségi értékhatárokat el nem érő értékű, továbbá építési beruházás, építési koncesszió esetén a 300 millió forintot el nem érő értékű közbeszerzési eljárás során a (2)–(4) bekezdésben foglaltak alkalmazandók.

(2) A kedvezményezett a közbeszerzési eljárás eredményhirdetésének időpontjáról – legalább 2 munkanappal megelőzően – értesíti a közreműködő szervezetet. A kedvezményezett az eredményhirdetést követő 2 munkanapon belül megküldi a közbeszerzési eljárás során keletkezett összes dokumentumot – jogorvoslati eljárás esetén a KDB döntését tartalmazó dokumentumot is – a közreműködő szervezet részére. Az eredményhirdetés kifejezés alatt az eljárás eredményéről szóló összegzés megküldésének napját is érteni kell.

(3) A közreműködő szervezet a (2) bekezdés szerinti dokumentumokat – figyelemmel az NFÜ által kiadott egységes működési kézikönyvben foglaltakra is – utóellenőrzésnek veti alá. A közreműködő szervezet a dokumentumok beérkezését követő 5 munkanapon belül az ellenőrzés eredményéről a kedvezményezettet értesíti. A közreműködő szervezet az ellenőrzés eredményétől függően lefolytatja a KR-ben meghatározott szabálytalansági eljárást, illetve a jogorvoslati eljárás kezdeményez.

(4) Az NFÜ a közbeszerzési eljárások utóellenőrzését magához vonhatja, a döntéséről a közreműködő szervezetet értesíti. Ebben az esetben az ellenőrzést a Közbeszerzési Felügyeleti Főosztály (a továbbiakban: KFF) végzi.

22. §90 A közösségi értékhatárokat elérő vagy meghaladó értékű közbeszerzési eljárás, továbbá építési beruházás, építési koncesszió esetén a 300 millió forintot elérő vagy meghaladó értékű közbeszerzési eljárás esetében a 22/A.–22/E. §-ban foglaltak alkalmazandók.

22/A. §91 (1) A kedvezményezett – a műszaki-szakmai tartalom közreműködő szervezettel történt egyeztetését követően – a közbeszerzési eljárás megindítását megelőzően legalább 15 munkanappal a közbeszerzési dokumentumokat közbeszerzési-jogi minőség-ellenőrzés céljából a KFF részére megküldi.

(2) A KFF legfeljebb 5 munkanapon belül elvégzi a közbeszerzési dokumentumok közbeszerzési-jogi minőségellenőrzését, és az erről készített közbeszerzési minőségellenőrzési jelentését a kedvezményezett részére megküldi. A KFF a határidőt – az indokok megjelölésével egyidejűleg – legfeljebb 5 munkanappal meghosszabbíthatja.

(3) A kedvezményezett a közbeszerzési minőségellenőrzési jelentés alapján módosított közbeszerzési dokumentumokat – a jelentésben foglaltakkal egyet nem értése esetén a részletes írásbeli indokolásával együtt – a KFF részére legfeljebb 3 munkanapon belül megküldi.

(4) A KFF további észrevételeiről 2 munkanapon belül tájékoztatja a kedvezményezettet.

(5) A kedvezményezett a közbeszerzési dokumentumokat az észrevételek figyelembevételével véglegesíti. A kedvezményezett figyelemmel a 20. § (3) bekezdésében foglaltakra is, a közbeszerzési eljárását abban az esetben indíthatja meg, ha KFF a közbeszerzési dokumentumokat ellenőrizte és erről tanúsítványt állított ki. A kedvezményezett az eljárás megindításával egyidejűleg az eljárást megindító végleges dokumentumot a KFF részére megküldi. A KFF egyet nem értése esetén jelzi a KR-ben meghatározott szabálytalansági eljárás lefolytatásának, illetve jogorvoslati eljárás kezdeményezésének szükségességét.

22/B. §92 (1) A kedvezményezett a Kbt. szerinti bontási eljárás időpontjáról legalább 10 munkanappal korábban tájékoztatja a KFF-et. A KFF a közbeszerzési eljárásba – a kedvezményezett tájékoztatása alapján – megfigyelőt jelölhet, erről a kedvezményezettet egyidejűleg értesíti.

(2) A KFF a közbeszerzési eljárásba megfigyelőt jelöl, a megfigyelő az eljárásban a bíráló bizottsági üléseken való személyes részvétellel, illetve a közbeszerzési eljárás iratainak vizsgálatával jogosult részt venni.

(3) A kedvezményezett a megfigyelőt a közbeszerzési eljárás lefolytatása során valamennyi eljárási cselekményről megfelelő időben írásban tájékoztatja, illetve az eljárás során keletkezett dokumentumokat (különösen a felvett jegyzőkönyveket, az egyes eljárási cselekményekhez kapcsolódó dokumentumokat, jogorvoslat esetén az azzal összefüggésben keletkezett dokumentumokat, valamint az ajánlatkérői döntéseket, döntési javaslatokat tartalmazó dokumentumokat) a megfigyelő részére – figyelemmel a 22/C. § (1) bekezdésében foglaltakra – megfelelő időben megküldi.

22/C. §93 (1) A KFF az eljárás eredményhirdetését megelőzően – a 22/B. § (3) bekezdés szerinti dokumentumok kézhez vételét követő 10 munkanapon belül – közbeszerzési szabályossági jelentést készít, amelyet megküld a kedvezményezett részére.

(2) A közbeszerzési eljárást lezáró döntést meghozó személy vagy testület – figyelemmel a 20. § (3) bekezdésében foglaltakra is – a Kbt. szerinti írásbeli szakvélemény és döntési javaslat, valamint a közbeszerzési szabályossági jelentésében foglaltak figyelembevételével hozza meg az eljárást lezáró döntését. A kedvezményezett figyelemmel a 20. § (3) bekezdésében foglaltakra is, a közbeszerzési eljárást lezáró döntését akkor hozhatja meg, ha a KFF az eljárás lefolytatását ellenőrizte és erről tanúsítványt állított ki. A kedvezményezett az eljárás eredményének kihirdetésével egyidejűleg az írásbeli összegezést, valamint – eltérő vélemény esetén – a szabályossági jelentésben foglaltakkal kapcsolatos álláspontját a KFF részére megküldi. A KFF egyet nem értése esetén jelzi a KR-ben meghatározott szabálytalansági eljárás lefolytatásának, illetve jogorvoslati eljárás kezdeményezésének szükségességét.

22/D. §94 (1) Támogatás csak a közreműködő szervezet által ellenjegyzett szerződés alapján felmerülő költségekre folyósítható.

(2) A szerződést a közreműködő szervezet ellenjegyzi, ha

a) a szerződés ellenjegyzését megalapozó feltételeket a KFF a közbeszerzési eljárás előkészítése, illetve lefolytatása során közbeszerzési-jogi megfelelőségi szempontból ellenőrizte és erről támogató tanúsítványt állított ki és

b) a szerződés tartalma a pályázatban vagy a támogatási szerződésben meghatározott projektcéllal összhangban áll, illetve annak tartalmával szemben támogathatósági kifogás nem merül fel.

(3) Ha a közreműködő szervezet a szerződés ellenjegyzését megtagadja, annak okáról részletes írásbeli indokolást ad, amelyet egyidejűleg az NFÜ-nek is megküld.

22/E. §95 (1) A kedvezményezett a közösségi értékhatárokat elérő vagy meghaladó értékű közbeszerzési eljárás, továbbá építési beruházás, építési koncesszió esetén a 300 millió forintot elérő vagy meghaladó értékű közbeszerzési eljárás alapján megkötött szerződés módosításával kapcsolatban, a módosítást 20 munkanappal megelőzően a KFF írásbeli véleményét kéri. A kedvezményezett a szerződést, a módosítás tervezetét, a módosítás indokolását, az indokolást alátámasztó valamennyi dokumentumot, valamint a közreműködő szervezetnek a módosítással kapcsolatos előzetes jogi álláspontját tartalmazó dokumentumot a KFF részére egyidejűleg megküldi. A KFF a szerződés módosításával összefüggésben további dokumentumokat is bekérhet.

(2) A KFF a szerződés módosítását közbeszerzési-jogi szempontból véleményezi.

(3) A KFF a szerződés módosításával kapcsolatos véleményét 10 munkanapon belül megküldi a kedvezményezett részére.

(4) A kedvezményezett a vélemény alapján módosított dokumentumokat – egyet nem értése esetén a részletes írásbeli indokolásával együtt – a KFF részére 5 munkanapon belül megküldi.

(5) A KFF a további észrevételeiről 5 munkanapon belül tájékoztatja a kedvezményezettet.

(6) A kedvezményezett a módosított szerződést a KFF részére 2 munkanapon belül megküldi. A KFF egyet nem értése esetén jelzi a KR-ben meghatározott szabálytalansági eljárás lefolytatásának, illetve jogorvoslati eljárás kezdeményezésének szükségességét.

(7) Jelen szakasz rendelkezéseinek alkalmazása során a 22/D. § is megfelelően alkalmazandó.

22/F. §96 (1) A jelen alcím rendelkezéseinek alkalmazása során

a) a kedvezményezett a projektek megvalósítását és a kapcsolódó eljárások időbeli ütemezését a jelen alcímben meghatározott határidők figyelembevételével köteles tervezni és megvalósítani;

b) a kedvezményezett a dokumentumok megküldésével egyidejűleg köteles feltüntetni a beszerzés Kbt. szerinti becsült értékékét, a szerződéshez rendelt elnevezést és a projekt azonosítószámát;

c) a kedvezményezett a dokumentumokat elektronikus formában küldi meg.

(2) Amennyiben a KFF a 22/A–22/E. §-ban foglalt határidőket elmulasztja, akkor az ellenőrzést megtörténtnek kell tekinteni. A KFF számára előírt határidőbe nem számít bele a hiánypótlásra, illetve a tényállás tisztázásához szükséges adatok közlésére irányuló felhívástól az annak teljesítéséig terjedő idő, jogorvoslati, illetve szabálytalansági eljárás esetén az eljárás felfüggesztésének időtartama.

22/G. §97 (1) Abban az esetben, ha a 22–22/C. §-ban foglalt eljárásokban utóellenőrzés szükséges, az utóellenőrzést a KFF végzi.

A megvalósítás nyomon követése

23. § (1)98 A kedvezményezett a támogatási szerződés megkötésétől kezdve hathavonta legalább egy alkalommal előrehaladási jelentést nyújt be a közreműködő szervezethez. Az előrehaladási jelentést az NFÜ által meghatározott formátumban, elektronikusan kell benyújtani. A támogatási szerződésben az NFÜ előírhatja, hogy az előrehaladási jelentést a kedvezményezett papír alapon is köteles benyújtani. A kétféle módon benyújtott előrehaladási jelentésben mutatkozó eltérés esetén a papír alapú és aláírt előrehaladási jelentés tekintendő hitelesnek azzal, hogy a papír alapú és az elektronikus formájú előrehaladási jelentés egyezőségéről a kedvezményezett köteles gondoskodni.

(2) Amennyiben a támogatás nem éri el a 10 millió forintot, vagy a projekt megvalósításának időtartama nem éri el az 1 évet, a kedvezményezett egyetlen előrehaladási jelentést (záró jelentést) nyújt be a közreműködő szervezethez.

(3)99 Az előrehaladási jelentés információkat tartalmaz a projekt eredményességéről és hatékonyságáról, így különösen:

a) a célokhoz mért előrehaladás, beleértve a számszerűsített célok mutatóit,

b) a céloktól való jelentős eltérések, megfelelő indoklással (például a projekt környezetében bekövetkezett változások ismertetése) és a célok aktualizálásával,

c) a közbeszerzéssel kapcsolatos kötelezettségek teljesítése, különös tekintettel az ajánlati, részvételi, illetve ajánlattételi felhívás közzétételének helyére, az esetleges jogorvoslati eljárás tényére és eredményére,

d) a tájékoztatással és a nyilvánossággal kapcsolatos kötelezettségek teljesítése, a támogatási szerződésben foglalt rendelkezések szerint,

e) a környezeti fenntarthatóság és az esélyegyenlőség érvényesítése a támogatási szerződésben foglalt rendelkezések szerint,

f) helyszíni szemlék, ellenőrzések megállapításai alapján a kedvezményezett által készített intézkedési tervek és megtett intézkedések.

(4)100 A jelentéshez az alábbi, az előrehaladást igazoló dokumentumokat kell csatolni:

a)101

b)102 a (szükség esetén) lefolytatott közbeszerzési eljárás ajánlati, részvételi, illetve ajánlattételi felhívása, az ajánlatok elbírálásának befejezésekor készített összegezés, jogorvoslat esetén a KDB határozata, valamint a Kbt. által előírt esetekben hivatalos közbeszerzési tanácsadó igénybevételének igazolása;

c) a tájékoztatással és nyilvánossággal kapcsolatos kötelezettségek teljesítését igazoló dokumentumok.

(5) Amennyiben a kedvezményezett az előírt formában és tartalommal készített előrehaladási jelentést határidőre nem nyújtja be, az előrehaladási jelentés alapján az elvégzett tevékenységek nem állnak összhangban a támogatási szerződésben foglaltakkal, a közbeszerzéssel, vagy a tájékoztatással és nyilvánossággal kapcsolatos kötelezettségek teljesítése nem történt meg a támogatási szerződésben foglalt rendelkezések szerint, illetve a célokhoz mért előrehaladás nem kielégítő, a közreműködő szervezet

a) tájékoztatja a kedvezményezettet arról, hogy a támogatás kifizetéséhez milyen korrekciókat kell tennie, vagy

b) kezdeményezi a támogatási szerződés módosítását, vagy

c) kezdeményezi a támogatás felfüggesztését, a már kifizetett támogatás visszafizetésének elrendelését, vagy a támogatási szerződés megszüntetését.

A projekt fenntartása, dokumentumainak nyilvántartása és megőrzése

24. § (1)103 A kedvezményezett a projekt befejezésétől számított 5 évig, kis- és középvállalkozások esetében 3 évig a támogatás visszafizetésének terhe mellett vállalja, hogy a projekt megfelel az 1083/2006/EK rendelet 57. cikk (1) bekezdésében foglaltaknak.

(2) Amennyiben a kedvezményezett (1) bekezdésben foglalt kötelezettsége nem teljesül, haladéktalanul értesíti a közreműködő szervezetet.

(3)104 A kedvezményezett, valamint a támogatások lebonyolításában részt vevő szervezetek projekt szintű elkülönített számviteli nyilvántartást vezetnek, a projekttel kapcsolatos minden dokumentumot elkülönítetten nyilvántartanak, és legalább 2020. december 31-ig megőriznek.

(4) A közreműködő szervezet a beruházás megvalósításának zárásától számított 5 évig előírhatja a kedvezményezett számára éves fenntartási jelentések benyújtását.

(5) A közreműködő szervezet a helyszínen vizsgálja a beruházás fenntartását, illetve a dokumentumok nyilvántartását és megőrzését, kockázatelemzés alapján, mintavétellel kiválasztva a vizsgálandó projekteket.

A közmű beruházások támogatására vonatkozó speciális szabályok

25. § (1) Közmű beruházások támogatásának feltétele, hogy a támogatással megvalósuló létesítmények, eszközök működtetését olyan gazdálkodó szervezet végezze, amelyet a támogatás kedvezményezettje a vonatkozó EK irányelveknek megfelelő eljárás lefolytatásával választ ki. A támogatással megvalósuló hulladékkezelő létesítmények, eszközök, illetve víziközmű vagyon működtetésére a (2)–(7) bekezdésben meghatározott speciális szabályok vonatkoznak.

(2) A támogatás feltétele, hogy – az (5) bekezdés kivételével – a támogatással megvalósuló hulladékkezelő létesítmények, eszközök működtetésével (a továbbiakban: működtetés) történő, a hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény (a továbbiakban: Hgt.) szerinti hulladékkezelési közszolgáltatást olyan gazdálkodó szervezet végezze, amelyet a támogatás kedvezményezettje közbeszerzési eljárás lefolytatásával választ ki, vagy amellyel a közszolgáltatási szerződés megkötésére a Kbt. 2/A. §-a alapján kerül sor.

(3) A támogatás feltétele, hogy – a (4) és az (5) bekezdés kivételével – a helyi önkormányzati államháztartási alrendszert érintő, támogatással megvalósuló víziközmű vagyon koncesszióköteles tevékenységnek minősülő működtetésére irányuló tevékenység gyakorlásának időleges jogát a koncesszióról szóló 1991. évi XVI. törvény (a továbbiakban: Koncessziós törvény) és a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény (a továbbiakban: Vgtv.) alapján kiírt, koncessziós pályázati – építési koncesszió esetében, a Kbt. alapján közbeszerzési – eljárás lefolytatásával, koncessziós szerződésben engedjék át.

(4)105 A (3) bekezdésben foglaltaktól eltérően a víziközmű vagyon működtetésével – ide nem értve az építési koncessziót – a Koncessziós törvény és a Vgtv. keretei között a kedvezményezett, vagy a kedvezményezett és más önkormányzatok által, vagy ezen önkormányzatok és az állam által közösen alapított gazdálkodó szervezet koncessziós pályázat lefolytatása nélkül is megbízható mindaddig, amíg a gazdálkodó szervezetben kizárólag az állam vagy önkormányzat rendelkezik tulajdoni részesedéssel.

(5) Ha a támogatott projekt részben vagy egészben a támogatási kérelem benyújtásának időpontjában már üzemelő hulladékkezelő létesítmények, eszközök, víziközművek (a továbbiakban együtt: közszolgáltatási célú eszközrendszer) értéknövelő felújítását, rekonstrukcióját és bővítését, valamint a meglévő eszközrendszerrel nyújtott közszolgáltatás minőségének javítását (a továbbiakban együtt: korszerűsítés) célozza meg, vagy ha a támogatásból megvalósuló, műszakilag önállóan működtethető közszolgáltatási célú eszközrendszer kizárólagos működtetésére a kedvezményezett és a közszolgáltató között jelen rendelet hatálybalépéséig létrejött közszolgáltatási, üzemeltetési szerződés kiterjed, az adott közszolgáltatási célú eszközrendszer működtetésével – a jelen rendelet hatálybalépésekor hatályban lévő közszolgáltatási, üzemeltetői szerződés lejártáig, de legfeljebb a beruházások aktiválásától számított 15 évre –, a (2)–(3) bekezdésben előírtaknak meg nem felelő közszolgáltató is megbízható, feltéve, hogy a közszolgáltatási, üzemeltetési szerződés az alábbi követelményeknek megfelel:

a) az eszközök működtetésével általa megbízott, vagy megbízni kívánt közszolgáltató kiválasztása, továbbá a vele kötött, a nyilatkozat benyújtásának időpontjában hatályban lévő, közszolgáltatási, üzemeltetési szerződés tartalma, a kiválasztás, illetve a benyújtott szerződés létrejöttének és legutolsó módosításának időpontjában hatályos jogszabályokkal összhangban áll,

b) az így létrejött közszolgáltatási, üzemeltetési szerződés tartalmazza a kedvezményezett saját vagy állami, illetve EU forrásokból megvalósítani tervezett beruházásainak működtetésével összefüggő szerződéses feltételeket is (ideértve a működtetni kívánt és a kedvezményezett tulajdonába kerülő eszközök használatáért a közszolgáltatót terhelő vagyonbérleti, eszközhasználati díjra vonatkozó, a közszolgáltatási célú eszközrendszer fenntartható fejlődését biztosító rendelkezéseket), és

c) hulladékkezelési közszolgáltatás esetén, a támogatási kérelem benyújtásakor meglévő, vagy azt követően alapított, a kedvezményezett, vagy a kedvezményezett és más önkormányzatok kizárólagos tulajdonában lévő közszolgáltató gazdálkodó szervezetben, a hulladékkezelési közszolgáltató kiválasztásáról és a hulladékkezelési közszolgáltatási szerződésről szóló 224/2004. (VII. 22.) Korm. rendelet hatálybalépését követően természetes személy, államháztartáson kívüli jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet tulajdonosi részesedést nem szerzett.

(6) Az (5) bekezdésben foglaltak ellenőrzése érdekében a kedvezményezett a közszolgáltató kiválasztásával kapcsolatos dokumentumokat és az arra vonatkozó nyilatkozatot, hogy az abban foglalt adatok teljesek és a valóságnak megfelelnek, a közreműködő szervezet részére megküldi.

(7) Az (5) bekezdés alkalmazása esetén a kedvezményezett a közszolgáltatást végző gazdálkodó szervezetben esetlegesen fennálló tulajdonosi részesedését a támogatással megvalósuló közszolgáltatási célú eszközrendszer üzembe helyezésétől számított 10 évig nem idegenítheti el.

26. § (1) Ha a kedvezményezett döntése alapján a támogatással megvalósuló (ideértve a korszerűsítést is) közszolgáltatási célú eszközrendszer működtetésére irányuló önkormányzati közfeladat átadására a hozzá kapcsolódó vagyonkezelői jog egyidejű átengedésével (a továbbiakban együtt: vagyonkezelés) kerül sor, a támogatás feltétele, hogy a vagyonkezelő kiválasztására

a) a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény (a továbbiakban Ötv.) 80/A. §-ának (4) bekezdése szerint, nyílt pályázati eljárás lefolytatásával,

b) más helyi önkormányzat vagy helyi önkormányzatok társulása (ideértve a többcélú kistérségi társulást is) kijelölésével, vagy

c) a kedvezményezett önkormányzat (önkormányzatok) kizárólagos tulajdonában álló gazdasági társaság, közhasznú társaság kijelölésével, a kizárólagos önkormányzati tulajdon fennállásáig

kerüljön sor.

(2) Az (1) bekezdés szerinti vagyonkezelői jog átengedésére egyebekben, az Ötv. 80/A–80/B. §-a, az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: Áht.) 105/A–105/D. §-a és az Áht. 108. §-a az irányadók.

(3) A közreműködő szervezet jogosult a koncessziós és vagyonkezelési pályázatokat értékelő testületbe, valamint az üzemeltető kiválasztására irányuló közbeszerzési eljárás bíráló bizottságába megfigyelőt delegálni.

(4) A támogatással megvalósuló közszolgáltatási célú eszközrendszer működtetésére, vagyonkezelésére irányuló közszolgáltatási, üzemeltetési, vagyonkezelési szerződések, illetőleg – a mindenkor hatályos jogszabályoknak megfelelő – módosításuk érvényességéhez a támogatással megvalósuló eszközrendszer üzembe helyezésétől számított 10 évig a közreműködő szervezet hozzájárulása szükséges.

A közvetett támogatásra vonatkozó speciális szabályok106

27. § (1)107 Közvetett támogatás esetében a címzettek kiválasztása és a támogatás felhasználása során alkalmazandó eljárást, valamint a projektgazda és a címzettek között kötendő szerződés fő pontjait az NFÜ a miniszterrel egyetértésben a felhívásban, vagy ennek hiányában a projektgazda a projektjavaslatban határozza meg.

(2)108 A projekt gazda tájékoztatja a közreműködő szervezetet a támogatás igénylésének feltételeiről. A közreműködő szervezet a tájékoztatást közzététel céljából továbbítja az NFÜ-nek és a kormányzati internetes portál fenntartójának.

(3) Az NFÜ és a közreműködő szervezet jogosult a projekt gazdánál és a címzetteknél is helyszíni szemlét tartani a támogatás szabályszerű felhasználásának ellenőrzése céljából.

(4) A projekt gazda a megvalósítás során az előrehaladási jelentéshez adatot szolgáltat a címzettekről a közreműködő szervezet részére. Az adatszolgáltatás tartalmát a támogatási szerződés határozza meg.

(5) Az NFÜ kezdeményezése esetén a megvalósítás rendszeres nyomon követésére projekt irányító bizottság kerül felállításra. A projekt irányító bizottságba tagot delegál a projekt gazda, az NFÜ, a közreműködő szervezet és a miniszter.

Átmeneti és záró rendelkezések

28. § (1) E rendelet 2007. január 1-jén lép hatályba.

(2) E rendelet hatálybalépésekor még folyamatban lévő, a 2004–2006 programozási időszak támogatásaival kapcsolatos ügyekben a strukturális alapok és a Kohéziós Alap felhasználásának általános eljárási szabályairól szóló 14/2004. (VIII. 13.) TNM–GKM–FMM–FVM–PM együttes rendeletben foglaltakat kell alkalmazni.

(3) Ez a rendelet a következő közösségi rendeletek végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapítja meg:

a) a Tanács 1083/2006/EK rendelete (2006. július 11.) az Európai Regionális Fejlesztési Alapra, az Európai Szociális Alapra és a Kohéziós Alapra vonatkozó általános rendelkezések megállapításáról és az 1260/1999/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről;

b) az Európai Parlament és a Tanács 1080/2006/EK rendelete (2006. július 5.) az Európai Regionális Fejlesztési Alapról és az 1783/1999/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről;

c) az Európai Parlament és a Tanács 1081/2006/EK rendelete (2006. július 5.) az Európai Szociális Alapról és az 1784/1999/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről;

d) a Tanács 1084/2006/EK rendelete (2006. július 11.) a Kohéziós Alap létrehozásáról és az 1164/94/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről.

(4)109 Ahol e rendelet napot említ, azon naptári napot kell érteni.

29. §110 (1) A 2007–2013 időszakban az Európai Regionális Fejlesztési Alapból, az Európai Szociális Alapból és a Kohéziós Alapból származó támogatások felhasználásának általános eljárási szabályairól szóló együttes rendelet módosításáról szóló 20/2010. (V. 13.) NFGM–PM rendelettel (a továbbiakban: Módr.) megállapított 1/B. §-t, 6. § (10) bekezdését, 8. § (10) bekezdését, 10. § (1) bekezdését és 17. § (1) bekezdését a Módr. hatálybalépésekor111 folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazni kell.

(2)112 Az R. – a 2007–2013 időszakban az Európai Regionális Fejlesztési Alapból, az Európai Szociális Alapból és a Kohéziós Alapból származó támogatások felhasználásának általános eljárási szabályairól szóló 16/2006. (XII. 28.) MeHVM–PM együttes rendelet módosításáról szóló 16/2010. (XI. 18.) NFM–NGM együttes rendelettel (a továbbiakban: R2.) megállapított – 21. §–22/A. §-ának, valamint 22/F. §-ának rendelkezéseit az R2. hatálybalépését követően a KFF részére megküldött közbeszerzési dokumentumok tekintetében kell alkalmazni.

(3)113 Az R. – R2.-vel megállapított – 22/B. §–22/C. §-ának rendelkezéseit az R2. hatálybalépését követően megkezdett közbeszerzési eljárásokra kell alkalmazni.

(4)114 Az R. – R2.-vel megállapított – 22/D. §-ának rendelkezéseit az R2. hatálybalépését követően benyújtott pályázattal, illetve megkötött támogatási szerződéssel összefüggésben megkezdett közbeszerzési eljárásokra kell alkalmazni.

Melléklet a 16/2006. (XII. 28.) MeHVM–PM
együttes rendelethez

PROJEKT ADATLAP
(egységes adatmezők)
1.Támogatási konstrukció megjelölése

 

2.A projekt, illetve a projekt gazda összegző adatai

2.1. A projekt gazda teljes neve:

 

2.2. A projekt gazda azonosítására használt betűszó vagy rövidítés:

 

2.3. A projekt címe:

 

2.4. A projekt megvalósulásának helyszíne

 

Megye:

 

Település:

 

Utca, házszám:

 

Helyrajzi szám:

 

2.5. A projekt megvalósítás kezdetének időpontja:

____ év __ hó

2.6. A projekt megvalósítás befejezésének időpontja:

____ év __ hó

2.7. Elszámolható költségek összesen (Ft):

 

2.8. Igényelt támogatás (Ft):

 

2.9. Kérjük, adjon rövid, közzétehető összefoglalást a projektről

 

3.A projekt gazda adatai

3.1. Jogi forma:

 

3.2. Adószám, illetve adóazonosító jel:

___________

3.3. Bankszámlaszám:

________-________-________

3.4. Statisztikai szám:

_________________

3.5. Cégjegyzékszám vagy egyenértékű hivatalos nyilvántartási szám:

_________________

3.6. Alapítás éve:

____

3.7. Minősítési kód:

 

3.8. Szakágazati kód (TEÁOR):

 

3.9. Saját tőke (Ft):

 

3.10. Teljes munkaidős létszám (fő):

 

3.11. Székhely

 

Irányítószám:

____

Település:

 

Utca, házszám:

 

Honlap:

 

3.12. Postacím (ha nem azonos a székhellyel)

 

Irányítószám:

____

Település:

 

Utca, házszám:

 

Postafiók irányítószám:

____

Postafiók:

 

3.13. Projekt gazda hivatalos képviselője
(vezetője, aláírója)

 

Név:

 

Beosztás:

 

Telefon 1:

 

Telefon 2:

 

Fax:

 

E-mail:

 

3.14. Kapcsolattartó, projekt menedzser (ha nem azonos
a hivatalos képviselővel)

 

Név:

 

Beosztás:

 

Telefon 1:

 

Telefon 2:

 

Fax:

 

E-mail:

 

4.A projekt költségvetése:
4.1. Elszámolható költségek (Ft)

Év

Költség

...

...

...

...

...

Összes

2007

 

 

 

 

 

 

2008

 

 

 

 

 

 

2009

 

 

 

 

 

 

...

 

 

 

 

 

 

...

 

 

 

 

 

 

Összesen:

 

 

 

 

 

 

4.2. Források (Ft, illetve %)

Forrás

Ft

%

I. saját forrás

 

 

I/1. a támogatást igénylő hozzájárulása

 

 

I/2. partnerek hozzájárulása

 

 

I/3. bankhitel

 

 

II. egyéb támogatás: ...

 

 

III. a támogatási konstrukció keretében igényelt támogatás

 

 

Összesen

 

100%

Megjegyzés: Az összes költségnek és az összes forrásnak meg kell egyeznie!
5.A projekt megvalósításának számszerűsíthető céljai:
Kérjük, mutassa be, hogy miként fognak alakulni a projekt eredményeit számszerűsítő mutatók értékei a projekt megvalósítása során.

Mutató

Kiinduló érték

2007

2008

2009

...

...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

A rendeletet a 4/2011. (I. 28.) Korm. rendelet 126. § (2) bekezdés 3. pontja hatályon kívül helyezte 2011. február 9. napjával. Alkalmazására lásd e hatályon kívül helyező rendelet 127. §-át.

2

Az 1/A. §-t a 2/2008. (I. 11.) ÖTM–PM együttes rendelet 1. §-a iktatta be. E módosító rendelet 29. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

4

A 2. § (1) bekezdésének a) pontja a 2/2008. (I. 11.) ÖTM–PM együttes rendelet 2. §-ával megállapított szöveg. E módosító rendelet 29. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

5

A 2. § (1) bekezdés d) pontját a 29/2008. (XII. 31.) NFGM–PM együttes rendelet 1. §-a iktatta be, e módosító rendelet 18. § (3) bekezdése alapján a rendelkezést a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

6

A 2. § (1) bekezdés e) pontját a 29/2008. (XII. 31.) NFGM–PM együttes rendelet 1. §-a iktatta be, e módosító rendelet 18. § (3) bekezdése alapján a rendelkezést a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

7

A 2. § (1) bekezdés f) pontját a 29/2008. (XII. 31.) NFGM–PM együttes rendelet 1. §-a iktatta be, e módosító rendelet 18. § (3) bekezdése alapján a rendelkezést a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

8

A 2. § (1) bekezdés g) pontját a 29/2008. (XII. 31.) NFGM–PM együttes rendelet 1. §-a iktatta be, e módosító rendelet 18. § (3) bekezdése alapján a rendelkezést a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

9

A 2/A. §-t és az azt megelőző alcímet a 29/2008. (XII. 31.) NFGM–PM együttes rendelet 2. §-a iktatta be, e módosító rendelet 18. § (3) bekezdése alapján rendelkezéseit a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

10

A 3. § a 2/2008. (I. 11.) ÖTM–PM együttes rendelet 3. §-ával megállapított szöveg. E módosító rendelet 29. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

11

A 3. § (1) bekezdésének d) pontját a 14/2008. (VIII. 19.) NFGM–PM együttes rendelet 1. § (1) bekezdése iktatta be. E módosító rendelet 23. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

12

A 3. § (7) bekezdése a 14/2008. (VIII. 19.) NFGM–PM együttes rendelet 1. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 23. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

13

A 3/A. §-t a 14/2008. (VIII. 19.) NFGM–PM együttes rendelet 2. §-a iktatta be. E módosító rendelet 23. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

14

A 4. § (4) bekezdésének d) pontja a 2/2008. (I. 11.) ÖTM–PM együttes rendelet 4. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 29. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

15

A 4. § (7) bekezdését a 2/2008. (I. 11.) ÖTM–PM együttes rendelet 4. § (2) bekezdése iktatta be. E módosító rendelet 29. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

16

Az 5. § (1) bekezdése a 14/2008. (VIII. 19.) NFGM–PM együttes rendelet 3. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 23. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

17

Az 5. § (2) bekezdése a 14/2008. (VIII. 19.) NFGM–PM együttes rendelet 3. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 23. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

18

Az 5. § (3) bekezdése a 2/2008. (I. 11.) ÖTM–PM együttes rendelet 5. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 29. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

19

Az 5. § (7) bekezdése a 29/2008. (XII. 31.) NFGM–PM együttes rendelet 3. §-ával megállapított szöveg, e módosító rendelet 18. § (3) bekezdése alapján a rendelkezést a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

20

Az 5. § (8) bekezdése a 14/2008. (VIII. 19.) NFGM–PM együttes rendelet 3. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 23. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

21

A 6. § (1) bekezdése a 2/2008. (I. 11.) ÖTM–PM együttes rendelet 6. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 29. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

22

A 6. § (2) bekezdése a 2/2008. (I. 11.) ÖTM–PM együttes rendelet 6. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 29. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

23

A 6. § (4) bekezdése a 14/2008. (VIII. 19.) NFGM–PM együttes rendelet 4. §-ával megállapított szöveg. E módosító rendelet 23. § (3) bekezdése alapján a rendelkezést a 2008. augusztus 22. napja előtt már közzétett pályázati felhívásokra az ezt követően benyújtott pályázatok vonatkozásában kell alkalmazni.

24

A 6. § (5) bekezdése a 14/2008. (VIII. 19.) NFGM–PM együttes rendelet 4. §-ával megállapított szöveg. E módosító rendelet 23. § (3) bekezdése alapján a rendelkezést a 2008. augusztus 22. napja előtt már közzétett pályázati felhívásokra az ezt követően benyújtott pályázatok vonatkozásában kell alkalmazni.

25

A 6. § (6) bekezdése a 14/2008. (VIII. 19.) NFGM–PM együttes rendelet 4. §-ával megállapított szöveg. E módosító rendelet 23. § (3) bekezdése alapján a rendelkezést a 2008. augusztus 22. napja előtt már közzétett pályázati felhívásokra az ezt követően benyújtott pályázatok vonatkozásában kell alkalmazni.

26

A 6. § (7) bekezdése a 14/2008. (VIII. 19.) NFGM–PM együttes rendelet 4. §-ával megállapított szöveg. E módosító rendelet 23. § (3) bekezdése alapján a rendelkezést a 2008. augusztus 22. napja előtt már közzétett pályázati felhívásokra az ezt követően benyújtott pályázatok vonatkozásában kell alkalmazni.

27

A 6. § újabb (8) bekezdését a 14/2008. (VIII. 19.) NFGM–PM együttes rendelet 4. §-a iktatta be. E módosító rendelet 23. § (3) bekezdése alapján a rendelkezést a 2008. augusztus 22. napja előtt már közzétett pályázati felhívásokra az ezt követően benyújtott pályázatok vonatkozásában kell alkalmazni.

28

A 6. § (8) bekezdését a 2/2008. (I. 11.) ÖTM–PM együttes rendelet 6. § (2) bekezdése iktatta be, e módosító rendelet 29. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell. A (8) bekezdés számozását (9) bekezdésre változtatta a 29/2008. (XII. 31.) NFGM–PM együttes rendelet 18. § (5) bekezdése.

29

A 6. § (10) bekezdését a 20/2010. (V. 13.) NFGM–PM együttes rendelet 2. §-a iktatta be.

31

A 7. § a 2/2008. (I. 11.) ÖTM–PM együttes rendelet 8. §-ával megállapított szöveg. E módosító rendelet 29. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

32

A 7. § (2) bekezdésének bevezető szövegrésze a 14/2008. (VIII. 19.) NFGM–PM együttes rendelet 5. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 23. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

33

A 7. § (6) bekezdése a 29/2008. (XII. 31.) NFGM–PM együttes rendelet 4. § (1) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító rendelet 18. § (3) bekezdése alapján a rendelkezést a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

34

A 7. § (7) bekezdése a 14/2008. (VIII. 19.) NFGM–PM együttes rendelet 5. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 23. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

35

A 7. § (10) bekezdése a 29/2008. (XII. 31.) NFGM–PM együttes rendelet 4. § (2) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító rendelet 18. § (3) bekezdése alapján a rendelkezést a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

36

A 7. § (12) bekezdését a 14/2008. (VIII. 19.) NFGM–PM együttes rendelet 5. § (3) bekezdése iktatta be. E módosító rendelet 23. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

37

A 8. § a 2/2008. (I. 11.) ÖTM–PM együttes rendelet 9. §-ával megállapított szöveg. E módosító rendelet 29. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

38

A 8. § (2) bekezdése a 14/2008. (VIII. 19.) NFGM–PM együttes rendelet 6. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 23. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

39

A 8. § (3) bekezdése a 29/2008. (XII. 31.) NFGM–PM együttes rendelet 5. § (1) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító rendelet 18. § (3) bekezdése alapján a rendelkezést a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

40

A 8. § (6) bekezdése a 14/2008. (VIII. 19.) NFGM–PM együttes rendelet 6. § (3) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 23. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

41

A 8. § (6) bekezdés b) pontja a 29/2008. (XII. 31.) NFGM–PM együttes rendelet 5. § (2) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító rendelet 18. § (3) bekezdése alapján a rendelkezést a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

42

A 8. § új (7) bekezdését a 14/2008. (VIII. 19.) NFGM–PM együttes rendelet 6. § (4) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti (7) bekezdés számozását (9) bekezdésre változtatva. E módosító rendelet 23. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

43

A 8. § új (8) bekezdését a 14/2008. (VIII. 19.) NFGM–PM együttes rendelet 6. § (4) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti (8) bekezdés számozását (10) bekezdésre változtatva. A (8) bekezdés a 29/2008. (XII. 31.) NFGM–PM együttes rendelet 5. § (3) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító rendelet 18. § (3) bekezdése alapján a rendelkezést a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

44

A 8. § eredeti (7) bekezdésének számozását a 14/2008. (VIII. 19.) NFGM–PM együttes rendelet 6. § (4) bekezdése (9) bekezdésre változtatta.

45

A 8. § eredeti (8) bekezdésének számozását a 14/2008. (VIII. 19.) NFGM–PM együttes rendelet 6. § (4) bekezdése (10) bekezdésre változtatta, szövege a 20/2010. (V. 13.) NFGM–PM együttes rendelet 3. §-ával megállapított szöveg.

46

A 8. § eredeti (9) bekezdésének számozását a 14/2008. (VIII. 19.) NFGM–PM együttes rendelet 6. § (4) bekezdése (11) bekezdésre változtatta.

47

A 8. § eredeti (10) bekezdésének számozását a 14/2008. (VIII. 19.) NFGM–PM együttes rendelet 6. § (4) bekezdése (12) bekezdésre változtatta, szövege a 29/2008. (XII. 31.) NFGM–PM együttes rendelet 5. § (4) bekezdésével megállapított szöveg. Ez utóbbi módosító rendelet 18. § (3) bekezdése alapján a rendelkezést a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

48

A 8. § eredeti (11) bekezdésének számozását a 14/2008. (VIII. 19.) NFGM–PM együttes rendelet 6. § (4) bekezdése (13) bekezdésre változtatta.

49

A 9. § a 29/2008. (XII. 31.) NFGM–PM együttes rendelet 6. §-ával megállapított szöveg, e módosító rendelet 18. § (4) bekezdése alapján rendelkezéseit a 2009. január 1-jét követően meghirdetett pályázatok esetében kell alkalmazni.

50

A 9/A. §-t a 2/2008. (I. 11.) ÖTM–PM együttes rendelet 11. §-a iktatta be, szövege a 29/2008. (XII. 31.) NFGM–PM együttes rendelet 6. §-ával megállapított szöveg. Ez utóbbi módosító rendelet 18. § (4) bekezdése alapján rendelkezéseit a 2009. január 1-jét követően meghirdetett pályázatok esetében kell alkalmazni.

51

A 10. § (1) bekezdése a 20/2010. (V. 13.) NFGM–PM együttes rendelet 4. §-ával megállapított szöveg.

52

A 10. § (4) bekezdése a 14/2008. NFGM–PM együttes rendelet 9. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 23. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

53

A 10. § (5) bekezdése a 2/2008. (I. 11.) ÖTM–PM együttes rendelet 12. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 29. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

54

A 10. § (7) bekezdése a 29/2008. (XII. 31.) NFGM–PM együttes rendelet 7. § (2) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító rendelet 18. § (3) bekezdése alapján a rendelkezést a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

55

A 10/A. §-t megelőző alcímet a 2/2008. (I. 11.) ÖTM–PM együttes rendelet 13. §-a iktatta be.

56

A 10/A. §-t a 2/2008. (I. 11.) ÖTM–PM együttes rendelet 13. §-a iktatta be. E módosító rendelet 29. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

57

A 10/B. §-t a 2/2008. (I. 11.) ÖTM–PM együttes rendelet 13. §-a iktatta be. E módosító rendelet 29. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

58

A 10/B. § (2) bekezdése a 14/2008. NFGM–PM együttes rendelet 10. §-ával megállapított szöveg. E módosító rendelet 23. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

59

A 10/C. §-t a 2/2008. (I. 11.) ÖTM–PM együttes rendelet 13. §-a iktatta be. E módosító rendelet 29. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

60

A 10/D. §-t a 29/2008. (XII. 31.) NFGM–PM együttes rendelet 8. §-a iktatta be, e módosító rendelet 18. § (3) bekezdése alapján a rendelkezést a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

61

A 11. §-t megelőző alcím a 14/2008. NFGM–PM együttes rendelet 11. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

62

A 11. § (1) bekezdése a 14/2008. NFGM–PM együttes rendelet 11. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 23. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

63

A 11. § (2) bekezdése a 29/2008. (XII. 31.) NFGM–PM együttes rendelet 9. §-ával megállapított szöveg, e módosító rendelet 18. § (4) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. január 1-jét követően meghirdetett pályázatok esetében kell alkalmazni.

64

A 11. § (6) bekezdése a 14/2008. NFGM–PM együttes rendelet 11. § (3) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 23. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

65

A 12. § (2) bekezdése a 14/2008. NFGM–PM együttes rendelet 12. §-ával megállapított szöveg, e módosító rendelet 23. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell. A (2) bekezdés a 29/2008. (XII. 31.) NFGM–PM együttes rendelet 18. § (6) bekezdése szerint módosított szöveg.

66

A 13. § (1) bekezdése a 14/2008. (VIII. 19.) NFGM–PM együttes rendelet 13. §-ával megállapított szöveg. E módosító rendelet 23. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

67

A 13. § (2) bekezdése a 14/2008. (VIII. 19.) NFGM–PM együttes rendelet 13. §-ával megállapított szöveg. E módosító rendelet 23. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

68

A 13. § (3) bekezdése a 14/2008. (VIII. 19.) NFGM–PM együttes rendelet 13. §-ával megállapított szöveg. E módosító rendelet 23. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

69

A 13. § (4) bekezdése a 29/2008. (XII. 31.) NFGM–PM együttes rendelet 10. § (1) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító rendelet 18. § (4) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. január 1-jét követően meghirdetett pályázatok esetében kell alkalmazni.

70

A 13. § (6) bekezdése a 29/2008. (XII. 31.) NFGM–PM együttes rendelet 10. § (2) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító rendelet 18. § (4) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. január 1-jét követően meghirdetett pályázatok esetében kell alkalmazni.

71

A 13. § (7) bekezdése a 29/2008. (XII. 31.) NFGM–PM együttes rendelet 10. § (2) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító rendelet 18. § (4) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. január 1-jét követően meghirdetett pályázatok esetében kell alkalmazni.

72

A 13/A. §-t a 29/2008. (XII. 31.) NFGM–PM együttes rendelet 11. §-a iktatta be, e módosító rendelet 18. § (3) bekezdése alapján a rendelkezést a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

73

A 14. § a 14/2008. (VIII. 19.) NFGM–PM együttes rendelet 14. §-ával megállapított szöveg. E módosító rendelet 23. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

74

A 14. § (1) bekezdése a 29/2008. (XII. 31.) NFGM–PM együttes rendelet 12. §-ával megállapított szöveg, e módosító rendelet 18. § (3) bekezdése alapján a rendelkezést a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

75

A 15. § (1) bekezdése a 14/2008. (VIII. 19.) NFGM–PM együttes rendelet 15. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 23. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

76

A 15. § (2) bekezdése a 29/2008. (XII. 31.) NFGM–PM együttes rendelet 13. §-ával megállapított szöveg, e módosító rendelet 18. § (3) bekezdése alapján a rendelkezést a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

77

A 15. § (3) bekezdése a 29/2008. (XII. 31.) NFGM–PM együttes rendelet 13. §-ával megállapított szöveg, e módosító rendelet 18. § (3) bekezdése alapján a rendelkezést a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

78

A 15. § (6) bekezdése a 2/2008. (I. 11.) ÖTM–PM együttes rendelet 18. § (3) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 29. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

79

A 16. § (1) bekezdése a 14/2008. (VIII. 19.) NFGM–PM együttes rendelet 16. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 23. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

80

A 16. § (3) bekezdése a 14/2008. (VIII. 19.) NFGM–PM együttes rendelet 16. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 23. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

81

A 17. § (1) bekezdése a 20/2010. (V. 13.) NFGM–PM együttes rendelet 6. §-ával megállapított szöveg.

82

A 17. § (2) bekezdése a 29/2008. (XII. 31.) NFGM–PM együttes rendelet 14. §-ával megállapított szöveg, e módosító rendelet 18. § (3) bekezdése alapján a rendelkezést a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

83

A 17. § (3) bekezdése a 2/2008. (I. 11.) ÖTM–PM együttes rendelet 19. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 29. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

84

A 19. § (1) bekezdésének a) pontja a 2/2008. (I. 11.) ÖTM–PM együttes rendelet 20. §-ával megállapított szöveg. E módosító rendelet 29. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

85

A 19. § (2) bekezdése a 2/2008. (I. 11.) ÖTM–PM együttes rendelet 29. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg. E módosító rendelet 29. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

86

A 19/A. §-t a 2/2008. (I. 11.) ÖTM–PM együttes rendelet 21. §-a iktatta be, szövege a 29/2008. (XII. 31.) NFGM–PM együttes rendelet 15. §-ával megállapított szöveg. Ez utóbbi módosító rendelet 18. § (4) bekezdése alapján rendelkezéseit a 2009. január 1-jét követően meghirdetett pályázatok esetében kell alkalmazni.

87

A 20. §-t megelőző alcím a 16/2010. (XI. 18.) NFM–NGM együttes rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

98

A 23. § (1) bekezdése a 2/2008. (I. 11.) ÖTM–PM együttes rendelet 26. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. E rendelet 29. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

99

A 23. § (3) bekezdése a 29/2008. (XII. 31.) NFGM–PM együttes rendelet 16. §-ával megállapított szöveg, e módosító rendelet 18. § (3) bekezdése alapján a rendelkezést a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

100

A 23. § (4) bekezdésének bevezető szövegrésze a 2/2008. (I. 11.) ÖTM–PM együttes rendelet 26. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. E rendelet 29. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

101

A 23. § (4) bekezdésének a) pontját a 2/2008. (I. 11.) ÖTM–PM együttes rendelet 29. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

102

A 23. § (4) bekezdés b) pontját a 20/2010. (V. 13.) NFGM–PM együttes rendelet 14. §-a hatályon kívül helyezte, újonnan a 2/2010. (VI. 29.) NFM–NGM együttes rendelet 1. §-a iktatta be.

103

A 24. § (1) bekezdése a 29/2008. (XII. 31.) NFGM–PM együttes rendelet 17. §-ával megállapított szöveg, e módosító rendelet 18. § (3) bekezdése alapján a rendelkezést a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

104

A 24. § (3) bekezdése a 14/2008. (VIII. 19.) NFGM–PM együttes rendelet 22. §-ával megállapított szöveg. E módosító rendelet 23. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

105

A 25. § (4) bekezdése a 2/2008. (I. 11.) ÖTM–PM együttes rendelet 29. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg. E módosító rendelet 29. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

106

A 27. §-t megelőző alcím a 2/2008. (I. 11.) ÖTM–PM együttes rendelet 27. §-ával megállapított szöveg.

107

A 27. § (1) bekezdése a 2/2008. (I. 11.) ÖTM–PM együttes rendelet 27. §-ával megállapított szöveg. E rendelet 29. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

108

A 27. § (2) bekezdése a 2/2008. (I. 11.) ÖTM–PM együttes rendelet 29. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg. E módosító rendelet 29. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

109

A 28. § (4) bekezdését a 2/2008. (I. 11.) ÖTM–PM együttes rendelet 28. §-a iktatta be. E rendelet 29. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

111

A hatálybalépés időpontja: 2010. május 15.

112

A 29. § (2) bekezdését a 2/2010. (VI. 29.) NFM–NGM együttes rendelet 2. §-a hatályon kívül helyezte, újonnan a 16/2010. (XI. 18.) NFM–NGM együttes rendelet 2. §-a iktatta be.

113

A 29. § (3) bekezdését a 16/2010. (XI. 18.) NFM–NGM együttes rendelet 2. §-a iktatta be.

114

A 29. § (4) bekezdését a 16/2010. (XI. 18.) NFM–NGM együttes rendelet 2. §-a iktatta be.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére