• Tartalom

161/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet

161/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet

az egészségügyi miniszter feladat- és hatásköréről1

2009.04.16.

A Kormány az Alkotmány 35. § (2) bekezdésében megállapított eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alkotmány 35. § (1) bekezdés c) pontjában megállapított feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. § Az egészségügyi miniszter (a továbbiakban: miniszter) a Kormány

a) egészségügyért,

b) egészségbiztosításért

felelős tagja.

2. § (1) A miniszter e rendeletben és más jogszabályokban, valamint a Kormány határozataiban meghatározott feladatkörében

a) javaslatot készít a Kormány közpolitikájára,

b) előkészíti a törvények és a kormányrendeletek tervezeteit, közreműködik az e rendeletben meghatározott hatásköröket érintő, más tárca főfelelősségébe tartozó kormányzati koncepciók, döntések kidolgozásában,

c) előkészíti a Kormány határozatait,

d) felhatalmazás alapján miniszteri rendeleteket ad ki,

e) kezdeményezi és előkészíti a nemzetközi szerződéseket, megköti a nemzetközi szerződésnek nem minősülő tárca-megállapodásokat,

f) felhatalmazás alapján képviseli a Kormányt a külkapcsolatokban és a nemzetközi szervezetekben,

g) a Kormány határozatában megállapított rend szerint gondoskodik az Európai Unió intézményeinek tagállami kormányzati részvétellel működő döntéshozó és döntés-előkészítő tevékenysége keretében képviselendő kormányzati álláspont előkészítéséről és annak az Európai Unió intézményeinek tagállami kormányzati részvétellel működő döntés-előkészítő fórumokon való képviseletéről.

(2) A miniszter közreműködik a nemzeti fejlesztési terv előkészítésében és megvalósulásának nyomon követésében.

(3) A miniszter gondoskodik – a statisztikáról szóló törvényben meghatározottak szerint – a feladat- és hatáskörével kapcsolatos statisztikai információrendszer kialakításáról, működtetéséről és fejlesztéséről.

3. § A miniszter az ágazatába tartozó szakképzési és felnőttképzési feladatai körében

a) ellátja az ágazatába tartozó szakképzés, felsőfokú szakirányú szakképzés, továbbá az Országos Képzési Jegyzék alapján hatáskörébe tartozó szakképesítések tekintetében a szakképzésért felelős miniszter jogkörét;

b) meghatározza

ba) az egészségügyi tevékenység gyakorlásához szükséges képesítési rendszert és követelményeket,

bb) az ágazati továbbképzés szabályait, valamint a szakmai képesítés követelményeit,

bc) az egészségügyi felsőfokú szakirányú szakképzés követelményeit;

c) kidolgozza az iskolai tananyag részét képező egészségvédelmi, kábítószerek, dohányzás és alkohol elleni küzdelem szakmai javaslatát;

d) külön jogszabály szerint szakmai irányítást gyakorol az egészségügyi szakoktatás felett, kidolgozza a szakemberek utánpótlásának programját, kezdeményezi új graduális képzések bevezetését, irányítja, összehangolja és működteti a felsőfokú szakirányú szakképzés keretében létrehozott központi gyakornoki rendszert, valamint az egészségügyi dolgozók folyamatos továbbképzésének rendszerét;

e) külön jogszabályban meghatározott feladatokat lát el a felsőoktatási intézmények egészségügyet érintő tevékenységét illetően;

f)2 ellátja az orvos- és egészségtudományi képzéssel kapcsolatos feladatokat.

4. § (1) A miniszter az egészségügyért való felelőssége körében előkészíti különösen

a) a pénzügyminiszterrel egyetértésben az egészségügyi ellátórendszer finanszírozási szabályairól,

b) az egészségpolitikáról,

c) az egészségügyi kutató tevékenységről,

d) az egészségügyi felsőfokú szakirányú szakképzés és továbbképzés követelményeiről

szóló jogszabályokat, továbbá e tárgykörökben felhatalmazás alapján miniszteri rendeleteket ad ki.

(2) A miniszter az egészségbiztosításért való felelőssége körében közreműködik az államháztartási törvényből fakadóan a központi költségvetéssel és az Egészségbiztosítási Alap költségvetésével összefüggő és egyéb pénzügyi feladatok ellátásában.

5. § (1) A miniszter az egészségügyért való felelőssége körében

a) irányítja az egészségügyi ellátás országos hatáskörű szerveit és országos intézeteit,

b) irányítja az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatot, az országos illetékességű, központi hivatalként működő Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatalt,

c)3

d) irányítja a felsőoktatási intézményekben folyó egészségügyi betegellátó tevékenységet,

e) működteti a Nemzeti Egészségügyi Tanácsot és az egészségügy területén működő szakmai kollégiumokat,

f) törvényességi felügyeletet gyakorol az ágazathoz tartozó szakmai kamarák felett.

(2) A miniszter az egészségbiztosításért való felelőssége körében irányítja az Országos Egészségbiztosítási Pénztárat.

6. § A miniszter az egészségügyért való felelőssége körében működteti az egészségügyi ellátórendszert, ennek keretében

a) irányítja, összehangolja és szervezi az állami egészségügyi ellátás országos rendszerét;

b) kidolgozza

ba) az egészségügyi ellátás rendszerének koncepcióját,

bb) az egészségügyi ellátás feladatait,

bc) az egészségügyi ellátás szakmai szabályait és minőségi követelményeit,

bd) az egészségügyi ellátás személyi, tárgyi és működési feltételeit;

c) meghatározza az ágazati irányítása vagy felügyelete alá tartozó szerveknek a katasztrófa-egészségügyi felkészüléssel és ellátással, továbbá a honvédelemmel kapcsolatos feladatait, az azokban részt vevő szervezeteket, a végrehajtás szakmai követelményeit, az irányítása alá tartozó szervek és a helyi igazgatási szervek együttműködésének rendjét;

d) az ágazatban foglalkoztatottak tekintetében meghatározza a közalkalmazotti jogviszonnyal összefüggő egyes speciális kérdéseket, az egyes közalkalmazotti osztályba tartozó munkaköröket, az azokhoz kapcsolódó elnevezéseket, a munkakörök betöltéséhez szükséges iskolai végzettség (képesítés) megszerzése alóli végleges mentesítés szabályait;

e) az ágazatban meghatározza a rendkívüli munkavégzés feltételeit;

f) ellátja a hatáskörébe tartozó minőségvédelmi, minőségszabályozási és hatósági minőség-ellenőrzési feladatokat.

7. § (1) A miniszter az egészségügyért való felelőssége körében meghatározza

a)4 a közegészségügyi, népegészségügyi feladatokat, továbbá a feladatkörébe tartozó szakterületek tekintetében – a környezetvédelmi és vízügyi miniszterrel, valamint törvényben adott felhatalmazás alapján a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterrel együttesen – az élelmiszer-biztonság területére vonatkozó határértékek kivételével az egészségre ható tényezők határértékeit,

b) az egészséget károsító környezeti hatások megelőzéséhez és csökkentéséhez szükséges egészségvédelmi feladatokat,

c) a várandós anyák és a gyermekek egészségmegőrzésével kapcsolatos feladatokat, a védőnői hálózat folyamatos működésének feltételeit,

d)5 az élelmiszerek kivételével az emberi szervezettel érintkezésbe kerülő anyagok előállításának és forgalomba hozatalának egészségügyi feltételeit,

e) az élelmiszer eredetű megbetegedések megelőzésének és leküzdésének élelmiszerbiztonsági feltételeit,

f) a külön jogszabályban meghatározott veszélyes anyagok és készítmények előállításának, szállításának, raktározásának és forgalomba hozatalának, továbbá az ezekkel végzett tevékenység egészségügyi feltételeit,

g)6 a szervezett közösségekben való részvétel egészségügyi és higiénés feltételeit,

h)7 a fertőző betegségek és járványok megelőzéséhez és leküzdéséhez szükséges feladatokat és intézkedéseket, az indokolt kötelező szűrővizsgálatok rendszerét,

i)8 a nem fertőző betegségek megelőzéséhez és leküzdéséhez szükséges feladatokat és intézkedéseket, az indokolt, a kötelező és az ajánlott szűrővizsgálatok rendszerét,

j)9 a kábítószer-prevencióval és a kábítószer-függő személyek egészségügyi ellátásával, rehabilitációjával kapcsolatos ágazati feladatokat,

k)10 a gyógyhelyekkel, gyógyfürdőintézményekkel, gyógyvizekkel és egyéb természetes gyógytényezőkkel kapcsolatos egészségügyi követelményeket és feladatokat,

l)11 az emberi felhasználásra kerülő gyógyszerek (a továbbiakban: gyógyszerek) előállításának, minőségének, minőség-ellenőrzésének, törzskönyvezésének, forgalomba hozatalának, rendelésének, kiszolgáltatásának, ismertetésének szabályait,

m)12 a nemzetközi kábítószer és pszichotrop egyezmény hatálya alá tartozó gyógyszerek forgalomba hozatalának, rendelésének és felhasználásának szabályait,

n)13 a pénzügyminiszterrel egyetértésben a gyógyszerek kereskedelmi árrését,

o)14 a kórház- és orvostechnikai termékek előállításának, forgalomba hozatalának és alkalmazásának feltételeit,

p)15 az egészségügyi ellátás szakmai szabályait,

q)16 a szakirányítás, a szakfelügyelet és a szakmai ellenőrzés rendszerét,

r)17 a minősített időszak esetén végrehajtandó honvédelmi célú intézkedéseket, elrendeli a feladatok végrehajtását szolgáló intézkedési tervek elkészítését,

s)18 az ágazat struktúrájának és működésének tervezéséhez, ellenőrzéséhez szükséges információs rendszer működési alapelveit, eszközrendszerét, cselekvési programjait, előírásait.

(2) A miniszter az egészségügyért való felelőssége keretében ellátja a Nemzeti Népegészségügyi Programmal kapcsolatos feladatokat, koordinálja a Program előkészítését, valamint biztosítja végrehajtását.

(3) A miniszter az egészségügyért való felelőssége keretében – a szociális és munkaügyi miniszterrel együttműködve – ellátja a szociális biztonsági koordináció kormányzati összehangolásából adódó feladatokat, ennek során gondoskodik a magyar álláspont kialakításáról és képviseletéről az Európai Unió, illetve a nemzetközi szervezetek intézményeiben, továbbá a kétoldalú szociális biztonsági egyezmények előkészítésekor és végrehajtásakor.

(4) A miniszter az egészségügyért való felelőssége körében közreműködik:

a) a sportegészségügyi rendszer működtetésében,

b) a tiltott teljesítményfokozó szerek használata elleni küzdelemben,

c) a sport területén jelentkező egészségügyi feladatok – megelőzés, gyógyítás, rehabilitáció – megoldásában.

7/A. §19 A minisztert a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2006. évi LVII. törvény 31. § (2) bekezdésében meghatározott esetben a társadalompolitika összehangolásáért felelős tárca nélküli miniszter helyettesíti.

7/B. §20 A miniszter megnevezésének rövidítéseként az „EüM” megjelölést kell alkalmazni.

8. § Ez a rendelet 2006. augusztus 1-jén lép hatályba.

1

A rendeletet a 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 121. § (2) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte 2010. július 1. napjával.

2

A 3. § f) pontja a 362/2008. (XII. 31.) Korm. rendelet 44. § (1) bekezdés 21. pontja szerint módosított szöveg, e módosító rendelet 45. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. március 1-jét követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

3

Az 5. § (1) bekezdésének c) pontját a 138/2007. (VI. 18.) Korm. rendelet 11. § (3) bekezdésének a) pontja hatályon kívül helyezte.

4

A 7. § (1) bekezdésének a) pontja a 138/2007. (VI. 18.) Korm. rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

5

A 7. § (1) bekezdésének d) pontját a 138/2007. (VI. 18.) Korm. rendelet 11. § (4) bekezdésének a) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 292/2007. (X. 31.) Korm. rendelet 2. §-a iktatta be.

6

A 7. § (1) bekezdésének eredeti g) pontját hatályon kívül helyezte a 368/2006. (XII. 29.) Korm. rendelet 5. § (2) bekezdése, egyidejűleg az eredeti h)–t) pont jelölését g)–s) pontra változtatva.

7

A 7. § (1) bekezdésének eredeti i) pontjának jelölését h) pontra változtatta a 368/2006. (XII. 29.) Korm. rendelet 5. § (2) bekezdése.

8

A 7. § (1) bekezdésének eredeti j) pontjának jelölését i) pontra változtatta a 368/2006. (XII. 29.) Korm. rendelet 5. § (2) bekezdése.

9

A 7. § (1) bekezdésének eredeti k) pontjának jelölését j) pontra változtatta a 368/2006. (XII. 29.) Korm. rendelet 5. § (2) bekezdése.

10

A 7. § (1) bekezdésének eredeti l) pontjának jelölését k) pontra változtatta a 368/2006. (XII. 29.) Korm. rendelet 5. § (2) bekezdése.

11

A 7. § (1) bekezdésének eredeti m) pontjának jelölését l) pontra változtatta a 368/2006. (XII. 29.) Korm. rendelet 5. § (2) bekezdése.

12

A 7. § (1) bekezdésének eredeti n) pontjának jelölését m) pontra változtatta a 368/2006. (XII. 29.) Korm. rendelet 5. § (2) bekezdése.

13

A 7. § (1) bekezdésének eredeti o) pontjának jelölését n) pontra változtatta a 368/2006. (XII. 29.) Korm. rendelet 5. § (2) bekezdése.

14

A 7. § (1) bekezdésének eredeti p) pontjának jelölését o) pontra változtatta a 368/2006. (XII. 29.) Korm. rendelet 5. § (2) bekezdése.

15

A 7. § (1) bekezdésének eredeti q) pontjának jelölését p) pontra változtatta a 368/2006. (XII. 29.) Korm. rendelet 5. § (2) bekezdése.

16

A 7. § (1) bekezdésének eredeti r) pontjának jelölését q) pontra változtatta a 368/2006. (XII. 29.) Korm. rendelet 5. § (2) bekezdése.

17

A 7. § (1) bekezdésének eredeti s) pontjának jelölését r) pontra változtatta a 368/2006. (XII. 29.) Korm. rendelet 5. § (2) bekezdése.

18

A 7. § (1) bekezdésének eredeti t) pontjának jelölését s) pontra változtatta a 368/2006. (XII. 29.) Korm. rendelet 5. § (2) bekezdése.

19

A 7/A. §-t a 189/2008. (VII. 28.) Korm. rendelet 8. §-a iktatta be, szövege a 88/2009. (IV. 13.) Korm. rendelet 12. § (9) bekezdése szerint módosított szöveg.

20

A 7/B. §-t a 284/2008. (XI. 28.) Korm. rendelet 2. §-a iktatta be.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére