• Tartalom

164/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet

164/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet

az igazságügyi és rendészeti miniszter feladat- és hatásköréről1

2009.10.01.

A Kormány az Alkotmány 35. § (2) bekezdésében megállapított eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alkotmány 35. § (1) bekezdés c) pontjában megállapított feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. § Az igazságügyi és rendészeti miniszter (a továbbiakban: miniszter) a Kormány

a) áldozatsegítésért,

b) állampolgársági ügyekért,

c) anyakönyvi ügyekért,

d) bűncselekmények megelőzéséért,

e) büntetés-végrehajtásért,

f) határrendészetért,

g) idegenrendészetért és menekültügyért,

h) igazságügyért,

i) kárpótlásért,

j) közlekedésrendészetért,

k) közterület-felügyelet szabályozásáért,

l) külföldiek társadalmi beilleszkedésének elősegítéséért,

m) külföldre utazás szabályozásáért,

n) rendészetért,

o) szabálysértési szabályozásért, valamint

p)2 személyiadat- és lakcímnyilvántartásért,

q)3 közigazgatás-fejlesztésért

felelős tagja.

2. § A miniszter e rendeletben és más jogszabályokban, valamint a Kormány határozataiban meghatározott feladatkörében

a) javaslatot készít a Kormány közpolitikájára,

b) előkészíti a törvények és a kormányrendeletek tervezeteit,

c) előkészíti a Kormány és a köztársasági elnök határozatait,

d) felhatalmazás alapján miniszteri rendeleteket ad ki,

e) kezdeményezi és előkészíti a nemzetközi szerződéseket, megköti a nemzetközi szerződésnek nem minősülő tárcamegállapodásokat,

f) felhatalmazás alapján képviseli a Kormányt a külkapcsolatokban és a nemzetközi szervezetekben,

g) a Kormány határozatában megállapított rend szerint gondoskodik az Európai Unió intézményeinek tagállami kormányzati részvétellel működő döntéshozó és döntés-előkészítő tevékenysége keretében képviselendő kormányzati álláspont előkészítéséről és annak az Európai Unió intézményeinek tagállami kormányzati részvétellel működő döntés-előkészítő fórumokon való képviseletéről,

h) a Kormány határozatában megállapított rend szerint képviseli a Kormányt az Európai Unió Tanácsában,

i) gondoskodik – a statisztikáról szóló törvényben meghatározottak szerint – a feladat- és hatáskörével kapcsolatos statisztikai információrendszer kialakításáról, működtetéséről és fejlesztéséről,

j) közreműködik a strukturális alapok és Kohéziós Alap hazai felhasználásához kapcsolódó Nemzeti Fejlesztési Terv előkészítésében és nyomon követésében,

k) meghatározza a hatáskörébe tartozó honvédelmi feladatok végrehajtásának szakmai követelményeit és a honvédelmi felkészítés ágazati feladatainak végrehajtását,

l)4 közreműködik a 2011-es európai uniós elnökségre való kormányzati felkészülésben.

3. § (1) A miniszter az igazságügyért való felelőssége körében felel

a) az alkotmány-előkészítésért,

b)5 az alapvető jogok érvényesülését biztosító, a központi államszervezetre, a büntetőpolitikai és büntetőjogi, a polgári jogi, a családjogi, az igazságszolgáltatást érintő, a társasági jogi, a szellemi tulajdon és a versenyjog területét szabályozó törvények előkészítéséért és az ezzel kapcsolatos szabályozásért, valamint

c)6 az adminisztratív terhek csökkentésére irányuló, valamint más deregulációs jogszabályok és az állami irányítás egyéb jogi eszközei előkészítéséért vagy annak összehangolásáért,

d)7 a jogosultságok és kötelezettségek egyensúlyának biztosítására, valamint azok kikényszeríthetőségére irányuló kormányzati tevékenység összehangolásáért és szervezéséért,

e)8 a Kormány eseti döntése alapján a több miniszter feladatait érintő törvények előkészítésének koordinálásáért.

(2) A miniszter az igazságügyi tárgyú jogszabályok előkészítéséért való felelőssége körében előkészíti különösen

a) az egyesülési jogról, a pártok működéséről és gazdálkodásáról, a gyülekezési jogról, a személyes adatok védelméről, a közérdekű adatok nyilvánosságáról, az egyenlő bánásmódról, a sajtóról, a kérelmezési és panaszjogról,

b) az Alkotmánybíróságról, az állampolgári jogok országgyűlési biztosáról, az Állami Számvevőszékről, a kormányzati szervezetrendszerről, a bíróságokról, az ügyészségről, a közjogi tisztségviselők jogállásáról és juttatásairól, a nemzeti hírügynökségről,

c) a külügyminiszterrel együttműködve a nemzetközi szerződésekkel kapcsolatos eljárásról,

d) a bűncselekményekről, a büntetésekről, a büntetőeljárásról, a büntetések és az intézkedések végrehajtásról, a bűnügyi jogsegélyről, a társadalmi bűnmegelőzésről, a pártfogó felügyelői tevékenységről,

e) a személyek jogáról, a dologi jogról, a kötelmi jogról, az öröklésről, a polgári peres és nemperes eljárásokról, a bírósági végrehajtásról, a polgári jogi jogsegélyről, a nemzetközi magánjogról,

f) a családjogról, a családjogi jogsegélyről,

g) a bírák jogállásáról, a választottbíráskodásról, az ügyészek jogállásáról, az ügyvédekről, a közjegyzőkről, a jogtanácsosokról, a bírósági végrehajtókról, az igazságügyi szakértőkről, a jogi segítségnyújtásról,

h) a gazdasági társaságokról, a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról, a végelszámolásról, a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról, az egyéni vállalkozásról,

i) a szerzői jogról, az iparjogvédelemről,

j) a versenyjogról, és

k) a közbeszerzésről

szóló jogszabályokat, továbbá e tárgykörökben törvény vagy kormányrendelet felhatalmazása alapján miniszteri rendeleteket ad ki.

(3) A miniszter az igazságügyért való felelőssége körében közreműködik az önkormányzati és területfejlesztési miniszterrel az országgyűlési képviselők választásáról, a helyi önkormányzati képviselők választásáról, a polgármesterek választásáról, az európai parlamenti képviselők választásáról, a választási eljárásról, az országos népszavazásról, az országos népi kezdeményezésről, a helyi népszavazásról és a helyi népi kezdeményezésről szóló jogszabályok előkészítésében, illetve megalkotásában.

(4)9 A miniszter az igazságügyért való felelőssége körében együttműködik a külügyminiszterrel a külkapcsolatokról szóló jogszabályok előkészítésében, illetve megalkotásában.

(5) A miniszter előkészíti

a) az állampolgársági ügyekért való felelőssége körében a magyar állampolgársággal kapcsolatos,

b) a büntetés-végrehajtásért való felelőssége körében a büntetés-végrehajtási szervezet jogállásáról és működéséről szóló,

c) a külföldre utazás szabályozásáért való felelőssége körében a magyar állampolgárok külföldre utazásával és útlevéllel való ellátásával kapcsolatos,

d) a szabálysértési szabályozásért való felelőssége keretében a szabálysértési eljárásról és a szabálysértésekről szóló,

e) a rendészetért való felelőssége körében a rendőrség jogállásáról, szervezetéről és működéséről szóló, a személy- és vagyonvédelemről, a magánnyomozásról, valamint a rendvédelmi szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló,

f)10 a határrendészetért való felelőssége körében az államhatár őrizetéről, a határforgalom ellenőrzéséről szóló,

g) az idegenrendészetért és menekültügyért való felelőssége körében előkészíti

ga) a külföldiek beutazásáról és tartózkodásáról,

gb) a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek magyarországi tartózkodásáról,

gc) a menekültek jogállásáról és a menekültügyi eljárásról,

gd) az idegenrendészeti hatóság jogállásáról, szervezetéről és működéséről,

ge) a menekültügyi hatóság jogállásáról, szervezetéről és működéséről,

h) a közlekedésrendészetért való felelőssége körében a közlekedésrendészeti szabályokról szóló,

i) a közterület-felügyeletért való felelőssége körében a közterület-felügyeletről szóló,

j) az anyakönyvi ügyekért való felelőssége körében az anyakönyvvezetésről, a házasságkötési eljárásról, a névviselésről, a névváltoztatásról szóló,

k) a személyiadat-nyilvántartásért való felelőssége körében a személyi adatok és a lakcím nyilvántartásáról, a személyazonosító igazolványról szóló,

l) az áldozatvédelemért való felelőssége körében a bűncselekmények áldozatainak segítéséről szóló,

m) a kárpótlásért való felelőssége körében a személyi és vagyoni kárpótlásról szóló,

n)11 a közigazgatás-fejlesztésért való felelőssége körében az önkormányzati és területfejlesztési miniszter közreműködésével a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló,

o)12 a közigazgatás-fejlesztésért való felelőssége körében a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszterrel együttesen a közigazgatási informatikával összefüggő, így különösen a közigazgatási elektronikus azonosítási, fizetési és közbeszerzési rendszerre vonatkozó,

p)13 az iparjogvédelemért való felelőssége körében a magyar formatervezési díjról és az iparjogvédelmi támogatásokról szóló

jogszabályokat, továbbá e tárgykörökben törvény vagy kormányrendelet felhatalmazása alapján miniszteri rendeleteket ad ki.

4. § (1) A miniszter az igazságügyért való felelőssége körében

a) irányítja a pártfogó felügyeletet ellátó szervet,

b) irányítja a jogi segítségnyújtásért felelős állami szervet,

c) irányítja az igazságügyi és a bűnügyi szakértői feladatokat ellátó állami szerveket, továbbá

d) törvényességi felügyeletet gyakorol a közjegyzők, az ügyvédek, a jogtanácsosok, a bírósági végrehajtók és az igazságügyi szakértők kamarái felett.

(2) A miniszter az állampolgársági ügyekért való felelőssége körében irányítja az állampolgárság megszerzésével, igazolásával, megszűnésével kapcsolatos igazgatási tevékenységet.

(3) A miniszter a külföldre utazás szabályozásáért való felelőssége körében irányítja a magyar állampolgárok külföldre utazásával és útlevéllel való ellátásával kapcsolatos igazgatási tevékenységet.

(4) A miniszter a büntetés-végrehajtásért való felelőssége keretében irányítja a büntetés-végrehajtás szervezetének működését.

(5) A miniszter a rendészetért való felelőssége körében irányítja a rendőrséget, és gyakorolja a rendészeti felsőoktatási intézmények tekintetében a fenntartót megillető jogosítványokat.

(6)14 A miniszter a határrendészetért való felelőssége körében irányítja a Rendőrséget.

(7) A miniszter az idegenrendészetért és menekültügyért való felelőssége körében irányítja az idegenrendészeti hatóságot és a menekültügyi hatóságot.

(8)15 A miniszter a személyiadat- és lakcímnyilvántartásért való felelőssége körében ellátja a személyiadat- és lakcímnyilvántartás vezetéséért felelős hatóság, valamint – az önkormányzati és területfejlesztési miniszternek a választások és népszavazások lebonyolításával összefüggő hatásköreinek érintése nélkül – az 1. §-ban meghatározott felelőssége körében a körzetközponti feladatokat ellátó települési, fővárosi kerületi önkormányzat jegyzőjének szakmai irányítását.

(9) A miniszter az anyakönyvi ügyekért való felelősség körében ellátja az anyakönyvi ügyek ellátásáért felelős hatóság szakmai irányítását.

(10) A miniszter az áldozatsegítésért való felelőssége körében irányítja a bűncselekmények áldozatainak segítéséért felelős hatóságot.

(11) A miniszter a kárpótlásért való felelőssége körében irányítja a kárpótlási feladatok ellátásáért felelős hatóságot.

5. § (1) A miniszter az igazságügyért való felelőssége körében felel

a) a jogszabályok alkotmányosságáért,

b) azért, hogy a jogszabályok megfeleljenek az Európai Unió jogának és a vállalt nemzetközi jogi kötelezettségeknek,

c) a nemzetközi szerződések előzetes alkotmányossági vizsgálatáért,

d) a jogszabály-előkészítés és a jogrendszer folyamatos felülvizsgálata szakmai színvonaláért,

e) a jogrendszer folyamatos felülvizsgálata összehangolásáért,

f)16 a jogalkotásban a deregulációs szempontok érvényesítéséért,

g)17 a jogszabályok nyilvántartásáért és – a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszterrel együttműködve – nyilvánosságáért.

(2)18 A miniszter – törvényben meghatározott kivételekkel, valamint az önkormányzati rendeletek tervezetei kivételével – valamennyi jogszabálytervezetet véleményezi abból a szempontból, hogy az megfelel-e az Alkotmánynak, az Európai Unió jogának, a Magyar Köztársaság nemzetközi jogi kötelezettségeinek és a jogszabályszerkesztés szabályainak, valamint, hogy a jogrendszer egyszerűsítését szolgálja-e, illetve illeszkedik-e a jogrendszer egészébe.

(3) A miniszter összehangolja az Európai Unió jogának való megfelelés céljából folytatott jogharmonizációs tevékenységet, ennek keretében

a) kidolgozza a jogharmonizáció programozásának rendjét,

b) jogharmonizációs adatbázist vezet,

c) figyelemmel kíséri és előmozdítja a jogharmonizációs feladatok teljesítését,

d) gondoskodik a jogharmonizációs tevékenység elvi, módszertani és terminológiai egységességéről,

e) jogszabály megalkotására irányuló előterjesztéshez kapcsolódóan nyilatkozik arról, hogy a tervezet összeegyeztethető-e az Európai Unió jogával.

(4) A miniszter

a) együttműködik a miniszterekkel a nemzetközi szerződések előkészítésével, kötelező hatályának elismerésére adott felhatalmazással, kihirdetésével és értelmezésével kapcsolatban,

b) kötelező hatály elismerésére adott felhatalmazás előtt véleményezi a nemzetközi szerződést annak érdekében, hogy az megfeleljen az Alkotmánynak, összeegyeztethető legyen az Európai Unió jogával, és illeszkedjen a jogrendszerbe.

(5)19 A miniszter a jogalkotás minőségének fejlesztése körében

a) meghatározza, és a kormányzati döntés-előkészítés során érvényesíti a jogszabályszerkesztés követelményeit,

b) összehangolja a jogi szabályozás előzetes és utólagos hatásvizsgálatát és a deregulációt,

c) a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszterrel együttesen kidolgozza a társadalmi és gazdasági partnerekkel való konzultáció követelményrendszerét,

d) érvényesíti a kormányzati döntés-előkészítés során az adminisztratív terhek csökkentésének követelményét,

e) összehangolja a jogi szabályozásból származó adminisztratív terhek csökkentésére irányuló kormányzati tevékenységet, javaslatot tesz a szükséges jogszabály-módosításra és intézkedésre, ideértve a közigazgatási és más eljárások, valamint az állami szolgáltatások elektronizálását,

f) módszertani útmutatót ad ki.

(6) A miniszter vezeti és elektronikusan közzéteszi a jogszabályok nyilvántartását, valamint a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszterrel együttesen gondoskodik

a) a Törvények és Rendeletek Hivatalos Gyűjteményének szerkesztéséről és elektronikus közzétételéről,

b)20 a Hatályos Jogszabályok Gyűjteményének szerkesztéséről és közzétételéről.

(7) A miniszter gondoskodik a Cégközlöny elektronikus formában történő közzétételéről.

6. § (1) A miniszter az igazságügyért való felelőssége körében felel továbbá

a) a Kormány képviseletéért az alkotmánybírósági eljárásokban,

b) a külügyminiszterrel és az eljárás tárgya szerint felelős miniszterrel együttműködve a Kormány képviseletéért az Európai Közösségek Bírósága és Elsőfokú Bírósága (a továbbiakban együtt: Európai Bíróság) előtti eljárásban.

(2) A miniszter kizárólagos jogkörben képviseli a Kormányt az Alkotmánybíróságnál. Az Alkotmánybíróság eljárásában a miniszter az érintett miniszterek véleménye alapján tájékoztatja a testületet a Kormány álláspontjáról.

(3) A miniszter – a külügyminiszterrel együttműködve – az Európai Bíróság előtti eljáráshoz kapcsolódóan

a) koordinálja a képviselet ellátásához szükséges iratok előkészítését, valamint elkészíti a beadványokat,

b) figyelemmel kíséri az ügyeket, és gondoskodik az ezekből esetlegesen következő jogalkotási feladatok meghatározásáról, programozásáról és teljesítésének ellenőrzéséről.

(4) A miniszter – a külügyminiszter koordinálása mellett – részt vesz a Kormánnyal szemben a közösségi jog megsértése miatt indult eljárásoknak az Európai Bíróság előtti eljárást megelőző szakaszában a Kormány képviseletének ellátásában és az ezzel kapcsolatos beadványok és előterjesztések előkészítésében.

(5) A miniszter képviseli a Kormányt az Európai Emberi Jogi Bíróság előtti eljárásokban.

7. § (1) A miniszter az igazságügyért való felelőssége körében felel továbbá

a) a Magyar Köztársaság által megkötött közjogi, polgári jogi, családjogi és büntetőjogi jogsegélyszerződések végrehajtásáért,

b) az Európa Tanács keretei között a jogi együttműködésért,

c) az Európai Unió keretében megvalósuló bel- és igazságügyi együttműködéssel kapcsolatos feladatokért.

(2) A Magyar Köztársaság és az Európa Tanács között a jogi együttműködés keretében a miniszter

a) képviseli a Magyar Köztársaságot,

b) kezdeményezi a bel- és igazságügyi tárgyú nemzetközi egyezményeknek az Európa Tanács keretében történő létrehozását,

c) gondoskodik az Európa Tanács keretében létrehozott bel- és igazságügyi tárgyú nemzetközi egyezmények elfogadásáról és az ajánlások gyakorlati megvalósításáról,

d) kijelöli az Európa Tanács emberi jogi, általános jogi és büntetőjogi igazgatótanácsaiban részt vevő magyar képviselőket.

(3) Az Európai Unió keretében megvalósuló bel- és igazságügyi együttműködés keretében a miniszter képviseli a Kormányt az Európai Unió Tanácsának bel- és igazságügyi együttműködésért felelős formációjában.

(4) A miniszter ellátja az Európai Unió Bűnmegelőzési Hálózat magyar kapcsolattartó pontjának feladatait.

8. § (1) A miniszter az igazságügyért való felelőssége körében felel továbbá

a) az igazságszolgáltatással összefüggő kormányzati feladatokért,

b) a közjegyzőkkel, az ügyvédekkel, a jogtanácsosokkal, a bírósági végrehajtókkal és az igazságügyi szakértőkkel kapcsolatos feladatokért,

c) a cégadatok nyilvánosságáért, az elektronikus cégeljáráshoz szükséges informatikai rendszer működtetéséért,

d) az igazságügyi képzésért,

e) a szakfordító és tolmácstevékenység ágazati irányításáért,

f) a jogi segítségnyújtásért,

g) a kegyelmi ügyekért,

h) a társadalmi bűnmegelőzés koordinációjáért.

(2) A miniszter az igazságszolgáltatással kapcsolatos feladatai körében

a) az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (a továbbiakban: OIT) tagjaként ellátja a jogszabályban meghatározott feladatokat,

b) a jogi szabályozás utólagos hatásvizsgálata során elemzi a bírósági gyakorlatot és az igazságügyi statisztikai adatokat,

c) a joggyakorlat továbbfejlesztése és az ítélkezési gyakorlat egységességének biztosítása érdekében javaslatot tesz jogegységi eljárás indítványozására,

d) kialakítja az igazságügyi statisztika rendszerét,

e) fejleszti és felügyeli az igazságügyi informatikai rendszerek működését.

(3) A miniszter az igazságügyért való felelőssége körében kezdeményezi és ösztönzi a jogalkotást és a jogalkalmazást elősegítő informatikai rendszerek létrehozását, és közreműködik ezek kialakításában és működtetésében.

(4) A miniszter az igazságszolgáltatással kapcsolatos feladatai körében meghatározza a bírósági és az ügyészségi fogalmazók, a közjegyzőjelöltek, az ügyvédjelöltek, a jogi előadók és a más munkakörben dolgozó jogászok jogi szakvizsgájának, valamint egyéb szakmai továbbképzésének, továbbá a bírósági végrehajtók és a végrehajtási ügyintézők szakvizsgájának, szakmai továbbképzésének, valamint az igazságügyi szakértők szakmai vizsgájának alapvető szabályait és feltételeit.

(5) A miniszter előkészíti és ellenjegyzi a köztársasági elnök kegyelmi döntéseit.

(6)21 A miniszter összehangolja az „Új rend és szabadság” program végrehajtását.

8/A. §22 A miniszter a közigazgatás-fejlesztésért való felelőssége körében

a) ellátja a közigazgatás-fejlesztés és -korszerűsítés kormányzati feladatainak irányítását és összehangolását,

b) részt vesz a központi és a helyi közigazgatás továbbfejlesztését érintő koncepcionális, szervezetfejlesztési intézkedésekkel összefüggő – más miniszter feladatkörébe tartozó – kormányzati döntések tervezeteinek előkészítésében,

c) érvényesíti a kormányzati döntés-előkészítés során a közigazgatás-korszerűsítési követelményeket,

d) javaslatot tesz a korszerű szervezetfejlesztési, igazgatási módszerek és eljárások alkalmazására; szakmai módszertani szempontból segíti a közigazgatási szervek közigazgatás-szervezési és minőségfejlesztési tevékenységét,

e) az ügyfélbarát közigazgatás megteremtése érdekében kidolgozza a közigazgatási szolgáltatások és hatósági eljárások korszerűsítését, ésszerűsítését, a bürokrácia csökkentését átfogóan szolgáló koncepciót és informatikai stratégiát,

f) kidolgozza a közigazgatási szervek ügyfélszolgálati mintaszabályzatát.

9. § A miniszter az állampolgársági ügyekért való felelőssége körében előkészíti és ellenjegyzi a köztársasági elnöknek a magyar állampolgársággal kapcsolatos döntéseit.

10. § A miniszter a szabálysértési szabályozásért való felelőssége keretében

a) összehangolja a szabálysértési hatóságok tevékenységét,

b) előkészíti és ellenjegyzi a köztársasági elnök méltányossági döntéseit,

c) ellátja a hatáskörbe utalt szabálysértési méltányossági ügyeket.

11. § A miniszter a rendészetért való felelőssége körében

a) koordinálja a határon átnyúló szervezett bűnözés megelőzésének miniszterek közötti feladatait, valamint a rendvédelmi szerveknek az üzleti szférával folytatott bűnmegelőzési együttműködését,

b) irányítja az Európai Unió keretében folytatott bűnmegelőzési együttműködés tagállami hatáskörbe utalt területeit,

c) a honvédelmi miniszterrel együttesen kijelöli a honvédelem szempontjából különösen fontos létesítményeket,

d) ellátja a nemzetközi polgári válságkezelésből fakadó kormányzati feladatokat,

e) kijelöli az ország működése, illetve a lakosság ellátása szempontjából kiemelten fontos létesítményeket, irányítja az ezzel összefüggő igazgatási és rendészeti tevékenységet,

f) irányítja a rendvédelmi szervek belső bűnmegelőzési célú ellenőrzésével és bűnfelderítésével kapcsolatos feladatokat,

g) meghatározza a rendőri oktatás, képzés és továbbképzés, továbbá a rendészeti tudományos kutatás irányait, összehangolja az erre irányuló tevékenységeket,

h) gondoskodik a személy- és vagyonőrök, valamint a magánnyomozók tevékenységének szakmai felügyeletéről.

12. § A miniszter a határrendészetért való felelőssége körében

a) összehangolja az egységes európai határ-ellenőrzési rendszer megvalósításával kapcsolatos kormányzati feladatokat,

b) meghatározza a határrendészeti oktatás, képzés és továbbképzés irányait.

13. § A miniszter a büntetés-végrehajtásért való felelőssége körében meghatározza a büntetés-végrehajtási oktatás, képzés és továbbképzés, továbbá a büntetetés-végrehajtási tudományos kutatás irányait, összehangolja az erre irányuló tevékenységeket.

14. § A miniszter az idegenrendészetért és menekültügyért való felelőssége körében előkészíti a migrációs és menekültügyi politikát érintő kormányzati döntéseket, különös tekintettel a Magyar Köztársaság Migrációs Stratégiájára.

14/A. §23 A Kormány az igazságügyi szakértői névjegyzéket vezető hatóságként az igazságügyi és rendészeti minisztert jelöli ki.

14/B. §24 A minisztert a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2006. évi LVII. törvény 31. § (2) bekezdésében meghatározott esetben a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter helyettesíti.

14/C. §25 A miniszter megnevezésének rövidítéseként az „IRM” megjelölést kell alkalmazni.

15. § Ez a rendelet 2006. augusztus 1-jén lép hatályba.

1

A rendeletet a 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 121. § (2) bekezdés c) pontja hatályon kívül helyezte 2010. július 1. napjával.

2

Az 1. § p) pontja a 304/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet 3. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

3

Az 1. § q) pontját a 30/2008. (II. 19.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

4

A 2. § l) pontját a 30/2008. (II. 19.) Korm. rendelet 2. §-a iktatta be.

5

A 3. § (1) bekezdésének b) pontja a 304/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet 3. § (3) bekezdése, a 178/2007. (VII. 1.) Korm. rendelet 6. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

6

A 3. § (1) bekezdésének c) pontja a 30/2008. (II. 19.) Korm. rendelet 3. §-ával megállapított szöveg.

7

A 3. § (1) bekezdésének d) pontját a 30/2008. (II. 19.) Korm. rendelet 3. §-a iktatta be.

8

A 3. § (1) bekezdésének e) pontját a 30/2008. (II. 19.) Korm. rendelet 3. §-a iktatta be.

9

A 3. § (4) bekezdése a 30/2008. (II. 19.) Korm. rendelet 9. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

10

A 3. § (5) bekezdésének f) pontja a 331/2007. (XII. 13.) Korm. rendelet 3. § 31. pontja szerint módosított szöveg.

11

A 3. § (5) bekezdésének n) pontját a 30/2008. (II. 19.) Korm. rendelet 4. §-a iktatta be.

12

A 3. § (5) bekezdésének o) pontját a 30/2008. (II. 19.) Korm. rendelet 4. §-a iktatta be.

13

A 3. § (5) bekezdésének p) pontját a 177/2009. (IX. 3.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

14

A 4. § (6) bekezdése a 331/2007. (XII. 13.) Korm. rendelet 1. § 66. pontja szerint módosított szöveg.

15

A 4. § (8) bekezdése a 30/2008. (II. 19.) Korm. rendelet 5. §-ával megállapított szöveg.

16

Az 5. § (1) bekezdésének új f) pontját a 30/2008. (II. 19.) Korm. rendelet 6. § (1) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti f) pont jelölését g) pontra változtatva.

17

Az 5. § (1) bekezdése eredeti f) pontjának jelölését a 30/2008. (II. 19.) Korm. rendelet 6. § (1) bekezdése g) pontra változtatta.

18

Az 5. § (2) bekezdése a 30/2008. (II. 19.) Korm. rendelet 9. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

19

Az 5. § (5) bekezdését a 178/2007. (VII. 1.) Korm. rendelet 6. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte, újonnan a 30/2008. (II. 19.) Korm. rendelet 6. § (2) bekezdése iktatta be.

20

Az 5. § (6) bekezdésének b) pontja a 30/2008. (II. 19.) Korm. rendelet 9. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

21

A 8. § (6) bekezdését a 88/2009. (IV. 13.) Korm. rendelet 12. §-a iktatta be.

22

A 8/A. §-t a 30/2008. (II. 19.) Korm. rendelet 7. §-a iktatta be.

24

A 14/B. §-t a 189/2008. (VII. 28.) Korm. rendelet 7. §-a iktatta be, szövege a 88/2009. (IV. 13.) Korm. rendelet 12. § (9) bekezdése szerint módosított szöveg.

25

A 14/C. §-t a 284/2008. (XI. 28.) Korm. rendelet 4. §-a iktatta be.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére